Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám
2017. MÁRCIUS 22., SZERDA 6 Kiadványaink KELET Gyermekeink jövője is fontos a számunkra nyíregyháza. Életünk egyik legfontosabb döntése a megfelelő pálya kiválasztása. Gyermekünk életében a családi környezet a legfontosabb pillér, amely a leginkább meghatározza a jövőjét, sorsának alakulását, ám a nagybetűs életre felkészülést az iskolával egyeztetve kell tudatosan irányítani. A megfelelő óvoda, általános és középiskola, szakképző intézmény, főiskola kiválasztása nem könnyű feladat, ebben nyújtottunk segítséget oktatási magazinjainkkal. Bemutatkoztak a különböző pedagógiai koncepciójú intézmények, és tanácsokat, tippeket is adtunk a sokoldalú fejlődéshez. km Városaink, településeink is bemutatkozhattak NYÍREGYHÁZA. Jó érzés töltheti el azt az olvasót, aki ezeket a magazinokat forgatja. Láthatja, hogy milyen sok városunkat, községünket sikerült megújítani, szebbé varázsolni az elmúlt időszakban. A települések hagyományai, tárgyi emlékei, az ott lakók lelkében hordozott örökség fontos alap, amit őrizni, erősíteni kell hittel, akarattal, példamutatással és összefogással. Nagyon nehéz eredményt elérni, de ha sikerült, arra legyünk büszkék! A megyénk városairól készült kiadványban bemutattuk a megyei kormányhivatal és a megyei önkormányzat működését, és az elérhető szolgáltatásaikat is. Nyíregyháza legfontosabb turisztikai értékeit, fejlesztéseit, terveit mutatta be a város nevét viselő kiadvány. A kultúra, sport és wellness területén dinamikusan fejlődő megyeszékhely legnagyobb szolgáltatói sorakoztak fel ebben a magazinban. km íz-galmas kalandozások a gasztronómiában nyíregyháza. Immáron hagyomány számunkra és olvasóinknak is a karácsonyi és húsvéti receptmagazinunk megjelenése. Az önök jól bevált receptjeit tálaljuk ezekben a nívós kiadványokban, gyönyörű fotókkal illusztrálva. Lelkes háziasszonyok és urak ételekkel pályáztak tavaly is. A beérkezett számtalan recept bebizonyította, hogy az olvasók ízlése, érzéke a gasztronómiához példamutató még a mesterszakácsok számára is. Hiszünk abban, hogy a háztartások még őrzik azt a kifinomult gasztronómiai kultúrát, ami a magyar konyhát jellemzi. Sőt, azt tapasztaltuk, hogy képesek vagyunk az újdonságokat befogadni és átformálni. Reméljük, receptfüzeteink sok ötletet, örömöt szereztek önöknek az ünnepi készülődések során! km KELET ■ Tematikus kiadványok mindenkinek 2017-ben is havonta jelentkezünk színvonalas magazinokkal, amelyek új témaköröket is feldolgoznak. KELET te fi i-** K Különleges mellékletek teként megjelenő ingyenes kiadványok jól áttekinthető, olvasóbarát lapstruktúrát, változatos tartalmat kínálnak, izgalmas információkat, lehetőségeket nyújtanak különböző témákban, az élet szinte minden területéről. A megjelenéseket úgy tervezzük, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes olvasnivalót, és segítséget nyújtson az adott téma kiaknázásában, az aktuális problémák megoldásában. Érdemes figyelni a lapokat többek között azok nak, akik esküvőre ***. készül- nek, akiknek gyerekei vannak, akik továbbtanulnak, akik munkát keresnek, akiknek fontos az egészségük, akik szívesen kertészkednek, akik sokat kirándulnak, utaznak, akik érdekeltek a gazdaságban, akiknek vállalkozása van. Az idén izgalmas újdonságokkal is jelentkezünk. Többmegyés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül Borsod-Aba- új-Zemplén és Haj- dú-Bihar megyékre is kiterjed több magazin, amelyek szintén a napilapokkal együtt jutnak el az előfizetőkhöz, és az online portálokra is felkerülnek mind- egyik v megyé- ben. A ^ rendhagyó márciusi utazási magazinunkkal átléptük a határt, négy megye turisztikai attrakcióiból, nevezetességeiből adott ízelítőt. A romániai Bihar napilapjának együttműködésével csábítottuk megannyi élményre az olvasókat. Ez az egyedülálló kiadvány lehetőséget nyújtott a vállalkozások számára, hogy négy megyében is bemutatkozhassanak az olvasó- és látogatóközönség számára. Az átfogó kiadványok részletes bemutatkozási lehetőséget biztosítanak partnereink számára. Szoros partneri kapcsolat Szerkesztőink, újságíróink gondoskodnak a formáról és a tartalomról, tanácsadóink segítenek abban, hogy a lehető legjobb megoldást ajánljuk. Folyamatosan várjuk új cégek, vállalkozások jelentkezését is, akiket töretlenül népszerűsíthetünk nemcsak a napilapban, hanem a két-három hetente megjelenő magazinjainkban is. km A Kelet-Magyarország - a megye és a család lapja - színes magazinokkal is gyakran jelentkezik. nyíregyháza. Független napilapként 16 oldalon nyújtunk megbízható, hiteles információkat, híreket, szórakoztató, hasznos olvasnivalókat, több mint 40 ezer példányban minden hétköznap és szombaton. Szórakoztató és informatív kiadványokat is mellékkelünk több napilapunkhoz is. A Tv Plusz magazin minden pénteken állandó tartozéka a lapnak. Havonta készítünk nagy példányszámokat a megye nagyvárosaiba, ilyenkor azokba a háztartásokba is eljuttatjuk a napilapot, ahol nem előfizetői az újságnak Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Kis- várda területén. Színes magazinok Mindemellett minden hónapban tematikus magazinokkal kedveskedünk az olvasóknak. A napilap mel- 1 é k 1 e Középpontban a legnagyobb cégek Minden évben megjelentetjük sikeres gazdasági mellékletünket TOP 100 címmel. NYÍREGYHÁZA. Tizenhét éve határoztuk el, hogy a megyénkben működő, megyei székhellyel rendelkező legnagyobb cégeket év végéhez közeledve egy közös listán mutatjuk be. Tíz éve pedig a NAV és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara összefogásával készítjük az izgalmas gazdasági elemzéseket. Tavaly is két TOP 100-as kiadványt jelentettünk meg. A TOP 100 tavalyi rendezvénye már hetedik alkalommal zárult a TOP 100 Gazdasági Díj átadásával fotók: racskó tibor A százoldalas, exkluzív megjelenésű magazin ezúttal is korlátozott példányszámban készült (a lista helyezettjein kívül minisztériumok és hivatalok, külföldi gazdasági szervezetek, képviseletek, érdek- képviseletek stb. kapták meg). Melléklet az előfizetőknek A Kelet-Magyarország előfizetőit sem fosztottuk meg ezektől a fontos információktól, kézbesítőinktől a napilap tartalmas, színes gazdasági mellékleteként vehették át. Ezeken a cégeken keresztül a megye gazdasági helyzetét, a gazdasági trendeket is elemeztük. Hét évvel ezelőtt alapítottuk meg a TOP 100 Gazdasági Díjat, amellyel azokat a cégvezetőket ismertük el - és szeretnénk ezután is elismerni nagyszabású díjátadó gála keretén belül -, akiknek munkáját kiemelkedő eredmények kísérik, s akikre méltán lehetünk büszkék. km KELET Karrierépítési tanácsok és álláskeresési tippek nyíregyháza. Az álláskeresés olyan módszereket, képzése- sokszor fárasztó és stresszes, két is bemutattunk, melyek- de kitartással kel értékesebbé, kelendőbés módsze- bé és sikeresebbé válhatnak rességgel si- a munkakeresők a piacon, kert érhetünk Az álláskeresési tippek, el. A folyama- ** (, önéletrajz-készítési technitosan frissü- | äüJ kák felkészültté és magalő, naprakész biztossá tesznek mindenkit információkat f * " *“ ‘ * egy állásinterjún, a munt art almazó, 1 ~ kajogi tippek pedig hatánépszerű Ál- rozottlás magazinjainkkal minden bizonnyal találhattak az olvasók olyan lehetőségeket, melyek végzettségüknek, elképzeléseiknek és lehetőségeiknek a leginkább megfeleltek. Nemcsak a legalkalmasabb munkát segítettünk megtalálni, hanem nak mutatják az épp ál- lástalan embereket is a munkaerőpiacon. KM Barangoljunk együtt gyönyörű hazai tájakon! nyíregyháza. Mesés tájakért, fantasztikus élményekért nem kell messze elutaznunk. Turisztikai kiadványaink segítettek régiónk, megyéink csodáinak felfedezésében, kulturális, természeti gyöngyszemeinek megismerésében. Az élő folklór, a gyógyító termálvizek, gasztronómiai hagyományok és rendezvények, művészeti és könnyűzenei fesztiválok mellett egyre több új izgalmas úti célt, programot kínáltunk minden korosztály számára. A négy megyés Turisztikai Magazinunkat pedig román nyelven is forgathatták a határon túli olvasók. KM Éj lfJl$SZTII(/á A