Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-21 / 67. szám

2017. MÁRCIUS 21., KEDD KELET Interjú dr. Bátorfi Bélával, a Magyar Triatlon Szövetség elnökével Minden perc egy nehéz nap, minden Meggyőződésünk, a magyar sportélet sötét lovának tűnik a magyar triatlon, de mi tudjuk, merre van az előre. triatlon. Exkluzív interjút adott lapunknak dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szö­vetség elnöke az egykori mis­kolci triatlonos, Kropkó Péter körüli bonyodalmakról. A szövetség elnöke fontosnak tartja, hogy széles körben visszautasítsa a korábbi ver­senyző állításait. Tiltakozik a valóság hamis színben való feltüntetése és a lejárató, be­csületsértő cikkekkel kapcso­latban. Láthatóan nincs jól! Belefáradt a vitába, amit sportkedvelő' berkekben nagy figyelemmel kísérnek? bátorfi BÉLA: Valóban nem va­gyok jól, és tényleg belefárad­tam az állásba. Tíz napja el­tört a bokám sífutás közben. Ez viszont nem akadályozhat meg abban, hogy a szövetség véleményét, tekintélyét ne védjem meg. Két hete olvassuk, hogy a tri- atlonszövetség így, a triatlon- szövetség úgy, az elnök - mint hivatásos fogorvos - megfúrja az egyetlen Kropkónkat. Miért kell kicsinálni Kropkó Pétert? bátorfi Béla: Mi nem csiná­lunk ki senkit. Ez nem az én stílusom. Mindenki elismeri Kropkó Péter egykori sport­emberi sikereit. Magam is példaképemnek tekintettem. Az viszont tény, hogy Kropkó Péter nem gazdasági szakem­ber, és nem jogász. Akármek­kora sportoló volt egykoron, 2014-ben mint kezdő verseny­szervező fordult hozzám az üzlettársával, Csömör Tamás­sal. Segítséget kértek és kap­tak ahhoz, hogy Budapesten megrendezhessék az Ironman nemzetközi triatlonverseny magyar futamát. S nemcsak én, elnökségi tagként, majd elnökként, hanem segített az MTSZ s munkatársaim. Én jártam ki, hogy a maraton- versenyek mellett féltávú triatlonra is adjon ki az önkor­mányzat engedélyt. Mindezt év közben, 2014 tavaszán, túl minden határidőn. Ezen a két dokumentumon mit lát? A levélen 2013. október 7., alá­írás Kropkó és Bátorfi, címzett a Miniszterelnökség. A szerződé­sen a dátum 2014. április 18. bátorfi BÉLA: Segítettünk 2013-ban, segítettünk 2014- ben, segítettünk 2015-ben. Nem túlzás az a kijelentés, hogy még csak szerződésük sem lett volna a jogtulajdo­nossal, és a Magyar Triatlon Szövetség nélkül egyszerűen nem lett volna Ironman 70.3 verseny Budapesten. Nem azért, mert nem adtuk volna meg a rendezési engedélyt, hanem azért, mert a Krop- kó-Csomor páros mindaddig nem rendezett egyetlen egy triatlonversenyt sem. Miből van a konfliktusuk? Abból, ami minden kezdő versenyszervező rémálma: szabályzat, kormányrendelet, törvények, amiket nekik is be kell tartani! Ezeket meg lehet és meg is kell tanulni! Máskü­lönben hogyan szavatolhatja a több ezer induló életét s a testi épségét az, aki eze­ket az előírásokat semmibe veszi? Minden kezdet nehéz, a kezdőknek minden perc egy nehéz nap, minden nap egy hosszú év... A szövetség eddig mindenben segített. Dokumentáltan. Hogyan segít? Úgy, hogy visszatartja az állami támoga­tást? Hogy azt nem fizeti ki a szervezőnek, amit a kormány megítél? Ez hogyan fér bele a segítség kategóriába? bátorfi BÉLA: Mi nem tartunk vissza semmit. Kormányha­tározat jelölte ki a Magyar Triatlon Szövetséget a 2016. évi budapesti Ironman 70.3 támogatásának koordiná­lásra. A határozat a Magyar Triatlon Szövetséget nevesíti kedvezményezettnek, hogy gondoskodjon a támogatás Dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke FOTÓ: IN törvényes és szabályszerű felhasználásáról. Tehát nem a Kropkó Triatloncsoportot, hanem az MTSZ-t jelölték ki erre. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon a Magyar Triatlon Szövetség sza­bályozza, engedélyezi és ellenőrzi a triatlonversenyek törvényes megrendezését. A támogatási szerződéshez nélkülözhetetlen adatok beérkezése után kiderült, hogy a Kropkó Triatlon Club - mint hivatalos támogatást igénylő szervezet - által közjegyző előtt lenyilatko­zott adatokkal szemben a szövetségnél jelentkezett 13 alvállalkozó - bocsánat, immár 14 -, akik szerződés­sel, teljesítési igazolással és számlával, valamint ügy­véd előtt tett nyilatkozattal igazolták a 2016-os Ironman Budapest 70.3 rendezvényen elvégzett, de ki nem fizetett munkájukat. Ezek a nyilat­kozatok összeütközésben vannak a Kropkó Triatlon Club által közölt adatokkal, a szerződéshez szükséges önerő-nyilatkozattal, így támogatási szerződés sem köthető. Ez a szövetség hi­bája? Melyik az a támogatást igénylő szervezet, amelyik 2016. december közepe óta csak 2017. március 6-ára képes elküldeni a támogatói szerződéshez szükséges ada­tokat? Melyik az az épeszű sportszervező, aki 80 napig ül a pénzkifizetéshez szük­séges anyagokon? Mi nem ír­hatjuk meg helyettük! Eleve nem folyósítható támogatás annak a szervezetnek, ame­lyik súlyos sportbiztonsági törvénysértést követett el. Mind a Kropkó Promotion, mind a Kropkó Triatlon Club jogerőre emelkedett fegyelmi döntést kapott. 2017. február elején egyéni, méltányossági kérelemmel fordulnak az elnökség felé, hogy engedjük el a büntetést. Az elnök­ség hoz egy elvi döntést, kidolgozunk egy megfelelő megoldást. S két héttel később kapunk egy bírósági tárgyalási értesítőt, amiben Kropkóék megtámadták a fegyelmi döntést. Mikor? Még január 23-án. Magyarul elengedést és segítséget kérnek, miközben már rég peresítették az ügyet. Úgy állítják, jogászkodással s a kifizetések elhúzásával akarja ellehetetleníteni Kropkó Pétert. BÁTORFI BÉLA: Erről szó sincs. Segítségünk nélkül ez egy jó ötlet maradt volna, egy kezdő versenyszervező álma. Nem az MTSZ perelte Kropkó Péter cégét, hanem Kropkó Péter cége perelte a szövetséget. A Kropkó Péterék által tett kilenc bírósági feljelentésből három­ban már megszületett a bíró­ság döntése első fokon. Kivétel nélkül a szövetség igazának helyt adva. Az MTSZ ellen tett büntetőfeljelentés alapján indított rendőrségi nyomozás pedig már kiterjedhet az Iron­man Budapest 70.3 2016-os verseny szervezőinek bünte­tőjogi felelősségére is, hiszen a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja is fennáll. Sem a rend­őrségi, sem a bírósági beadvá­nyokat nem az MTSZ, hanem a Kropkó-csapat szerkesztette. 9 per és 2 feljelentés anyagát van idő szerkeszteni, de a szerző­déshez szükséges válaszra 80 nap kell? Mit akar az MTSZ? Elvenni, megszerezni a budapesti Iron­man rendezési jogát? BÁTORFI BÉLA: Az MTSZ leszö­gezte, személyesen a WTC európai igazgatójának is, nem akar és nem is fog Ironman versenyt rendezni, de - ahogy azt a jogtulajdonos World Triatlon Corporationnak is megírta - szívesen segíti, segítette a budapesti Ironman versenyek megrendezését. Lesz megállapodás, békülés vagy egy kölcsönösen előnyös kompromisszum? BÁTORFI BÉLA: Megállapodni azzal lehet, aki meg akar nap... állapodni. Mi nem írattunk másik felet lealázó cikkeket, mi nem személyeskedtünk a közösségi médiában, mi nem fenyegettük és zsarol­tuk a magyar sportvezetést a Budapest 2024-es olimpiai pályázatra gyakorolt negatív sajtóhatással. Az ajtónk nyit­va. Ebben az ügyben három ügyvédi irodából érkezett - megszámoltuk -124 levél, e-mail, fenyegetés. Kemény idők ezek, de bírjuk, mint a bányászok a kőszenet! Mi nem égettük fel a köztünk lévő hidat. Bízom a józan ész erejében, tudom, minden békés megoldás jobb, mint egy állóháború. S mivel mindannyian sportemberek lennénk, ezt a vitát is sport­szerűen akarjuk rendezni. Ha maga kapná el a pöttyös labdát egy Dévényi Tibor-mű- sorban, akkor mit kívánna? bátorfi BÉLA: A Magyar Triat­lon Szövetség nagy lehető­séget kapott a kormánytól. A sportállamtitkársággal egyeztetettek szerint ebben az évben elindul a 8 éves sportágfejlesztési stratégi­ánk. Új támogatási rendszert dolgoztunk ki a tagoknak, sportolóknak. Modern, előremutató fejlesztésekkel az európai élvonalba szánjuk a versenyzőinket. Tokió­ban olimpiai pontszerző helyet szeretnénk, legalább az egyik nemnél. Meggyő­ződésünk, hogy a magyar sportélet sötét lovának tűnik a magyar triatlon, de nekünk teljesen világos, hogy merre van az előre a pályán. A magyar triatlonosoknak sok érmet és helyezést kívánnék. Magamnak egy jó 2017-es budapesti triatlonfu- tamot. 2014-ben és 2015-ben is indultam a budapesti Ironmanen, tavaly ki kellett hagynom a versenyt, de az idén nekifognék legalább egy olimpiai távnak. SZÁNTÓ ISTVÁN szantoiaeszak.hu Eszter ezüstöt, Villő pedig bronzot villantott Nyíri Villő a dobogó harmadik foká­ra állhatott FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL VÍVÁS. A közelmúltban Esz­tergom adott otthont a Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Kard Körverseny soros fordulójának. Az országos megméretteté­sen ott voltak az NYVSC KK szakosztályának fiataljai. A leányok forgatták ügyeseb­ben a pengét, hiszen Együd Eszter az újoncoknál a máso­dik, míg gyermek korcsoport­ban Nyíri Villő a harmadik he­lyen végzett. KM 0 sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Vívás Gyermek korcsoport. Fiúk (90 induló): 9. Varga Zalán, 13. Bale Dávid, 17. Szántó Dávid, 52. Varga Csanád, 70. László Kevin. Lányok (52): 3. Nyíri Vilió', 29, Halász Panna. _______ Újonc korcsoport. Fiúk (61 induló): 17. Varga Zalán, 27. Szántó Dávid. Lányok (45): 2. Együd Eszter, 17, Németh Eke Lilla, 25. Nyíri Villő._______________________________ Serdülők. Fiúk (44): 13. Kecskeméti Áron, 21. Kun Tamás, 34. Varga Zalán. Lányok (36): ll.Együd Eszter, 25. Németh Eke Lilla. Roger Federer rekordja TENISZ. Roger Federer két játsz­mában (6:4, 7:5) legyőzte a szintén svájci Stan Wawrinkát az Indian Wells-i tenisztorna döntőjében. Ezzel Federer 35 évesen és 7 hónaposán minden idők legidősebb Masters-győz- tese lett. Az eddigi rekordot Andre Agassi tartotta, aki 34 évesen és 3 hónaposán nyerte meg a cincinnati tornát 2004- ben. nso.hu A védekezéssel nyerték meg a rangadót Bus Iván (jobbra) fájós derékkal játszott fotó: pusztai Sándor Esélyt sem adott ellen­felének a Blue Sharks, amely versenyben van az alapszakasz második helyéért. kosárlabda. A tabellán nem látszik, hiszen ugyanúgy ne­gyedik a Nyíregyháza Blue Sharks az NB I. B Keleti cso­portban, mint a hétvége előtt, de a Miskolci EAFC elleni hazai győzelemmel (74-64) nagyot lépett a harmadik, de akár a második hely megszer­zéséért is a zsinórban hetedik győzelmét arató társaság. Szép szülinapi ajándék- Pedig rosszul indult a nap, hiszen a délelőtti átmozga­tó edzésen Bus Iván dereka megsérült, és kérdésessé vált a játéka, de le a kalappal előt­te, hogy vállalta a meccset, és bár a pontjai számán ez nem látszott, de jól játszott, szépen mozgatta a csapatot- mondta a kulisszák mögött történtekről Siska János, a Kék Cápák éppen a meccs napján születésnapos edzője.- Az ősszel jellemző volt ránk, hogy nem tudtuk egy­ből felvenni a mérkőzések rit­musát, szerencsére ennek az alapszakasz második körében már nincs nyoma, hamar el­húztunk, és csak akkor torpan­tunk meg picit, amikor jöttek a szintén szokásos faultprob­lémák.- Ezt az időszakot is átvé­szeltük, mert megint minden­ki hozzá tudta tenni a magáét a csapat játékához. Igazából nem is adtunk esélyt a Mis- kolcnak, és ami a fő pozitívum, hogy a védekezésünkkel nyer­tük meg a meccset egy olyan csapat ellen, amely képes sok pontot szerezni. Igaz' a szép születésnapi ajándékot kap­tam a csapattól. Ami pedig a továbbiakat illeti, ha a nyíregyháziak megnyerik mindkét hátralé­vő meccsüket (Vásárhely ott­hon, Nagykőrös idegenben), akkor biztos harmadikok. Ha pedig közben a MEAFC bot- lana egyet (Nagykőrösön és Hódmezővásárhelyen lép pá­lyára), akkor a második hely is összejöhet az alapszakasz végén, hiszen a szombati tíz­pontos sikernek köszönhe­tően a Kék Cápák az egymás elleni összevetésben jobban állnak a Miskolcnál. KM-BT Kosárlabda NB I. B: Keleti csoport, Férfiak, 2a forduló: Békés-Salgótarján 89-73, Bp. Honvéd-Tiszaújváros 78-60, Nyíregyháza Blue Sharks—Miskolci EAFC 74-64, Óbudai Kaszások-Eger 64-70, Vásárhelyi KS- Nagykőrös 99-52, Debreceni EAC-MAFC 11.114-55. 1. Debrecen 20 16 4 1738-1328 36 2. Miskolc 20 15 5 1666-1466 35 3.H.vásárhely 20 14 6 1771-1556 34 4. Nyíregyháza 20 14 6 1546-1423 34 5. Bp. Honvéd 20 11 9 1480-1457 31 6.Tiszaújváros 20 10 10 1461-1539 30 7. Nagykőrös* 20' 10 10 1422-1512 29 8.Békés 20 8 12 1557-1632 28 9. Eger 20 8 12 1408-1508 28 10. Salgótarján 20 5 15 1421-1555 25 11. Óbuda 20 5 15 1574-1715 25 12.MAFCII. 20 4 16 1459-1812 24 * egy büntetőpont levonva

Next

/
Thumbnails
Contents