Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-21 / 67. szám
2017. MÁRCIUS 21., KEDD 8 Hazai tájakon KELET Nagy volt a sürgés-forgás a plébánia udvarán fotó: magán archívum A családok hagyományt szeretnének teremteni Összegyűjtötték a szokásokat Sok érdeklődőt vonzott Kálmánháza történelme KEMECSE. Egész napos disznóvágásnak adott otthont a napokban a kemecsei rómaikatolikus plébánia. A hagyományápolás jegyében reggelire hagymás vért fogyaszthattak a felnőttek, mig a gyermekeket pirítós kenyér és forró tea várta. A szorgos kezek ebédre és vacsorára is sok finomságot készítettek. Ez a nap jó alkalom volt arra, nagyhalász, Budapest. Élmények mellett ajándékokkal is gazdagodtak a támogatóknak köszönhetően azok a nagyhalászi gyermekek, akik a közelmúltban budapesti kiránduláson vehettek részt. A Baptista Szeretetszolgálat elindította ugyanis a Kulturális kirándulás a fővárosban elnevezésű programját, amelynek keretében a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola diákjai is hogy a fiatalok megismerhessék egy disznóvágás folyamatát, ugyanakkor volt idejük a játékra is. A szervezők szeretnének ebből a programból hagyományt teremteni, hiszen egyrészt valamennyien jól érezték magukat, másrészt fontosnak tartják a közösség összekovácsolását - tájékoztatta lapunkat Hauser And- rásné. km ellátogathattak a fővárosba a jó iskolai eredményeiknek köszönhetően. A fiatalok jártak a Parlamentben, voltak a Fővárosi Nagycirkuszban, a rendőrpalotában, meglátogatták az Elevenpark játszóházat, valamint részt vettek hajókiránduláson is. A diákok szállását és félpanziós ellátását a Mellow Mood Hotels szállodahálózat vállalta magára, ami még ajándékokkal is kedveskedett a fiataloknak. Nem könnyű a néprajzgyűjtés, jó emberismeret kell hozzá. kálmánháza. A napokban jelent meg Kálmánháza hagyományai címmel két hely- történész, Nagy Tamás és Kiss János könyve. A szerzők egy író-olvasó találkozó keretében be is mutatták kiadványukat a napokban a kál- mánházi teleház zsúfolásig megtelt termében. A huszonnegyedik órában Bevezetésként Nagy Tamás arról beszélt, mi késztette a szerzőket a könyv elkészítésére. Mint elmondta, kötelességüknek érezték, hogy megismertessék az utókorral a tradíciókat, a kulturális és néprajzi örökséget, hiszen a modern életforma a községben is háttérbe szorította a hagyományokat. A településen ezzel korábban senki sem foglalkozott, s mivel az idősek közül már nagyon sokan elhunytak, úgy érezték, %á(mánháza Hagyományai A kiadvány borítója hogy szinte a huszonnegyedik órában vannak, hogy még összegyűjthessék a visszaemlékezéseket a régi szokásokkal kapcsolatban. Az anyagok gyűjtésekor a két szerző nem tudott levéltári forrásokat felhasználni, kizárólag a település lakóira támaszkodva sikerült megírniuk a könyvet. Fotótár a régi tárgyakról A könyvben a visszaemlékezések mellett jelentős szerepet kapott a régi eszközökről készített fotótár. A szerzők mintegy 40 oldalon keresztül mutatják be a Kálmánházán régen használt tárgyakat, eszközöket, amelyekből helytörténeti kiállítást is összeállítottak. A szerzők köszönetét mondtak mindazoknak, akik valamilyen módon segítették könyvük elkészülését és megjelenését. A legnagyobb segítséget természetesen a helyi lakosok értékes információi, visszaemlékezései jelentették, de sokat segítettek a Jósa András Múzeum munkatársai is - dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató, dr. Rat- kó Lujza néprajzkutató, dr. Németh Péter nyugalmazott igazgató -, akik a könyvbemutatót személyes jelenlétükkel is megtisztelték. Dr. Bodnár Zsuzsanna el is mondta gonA helybeliek közül is többen felszólaltak, megköszönték a szerzőknek a rengeteg munkát, amit a hagyományápolás érdekében végeztek. Túróczi Zoltánná többek között a következőket mondta:- Morus Tamás gondolatát szeretném idézni: „A hagyomány nem a hamu őrzése, FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM dolatait a könyvvel kapcsolatban. Mint utalt rá, nem köny- nyű munka a néprajzgyűjtés, nagyon jó emberismeret kell hozzá, mivel nem mindenki szeret beszélgetni. Kiemelte a helytörténeti gyűjtemény létrehozását is, kérte a jelenlévőket, gazdagítsák a gyűjteményt a csűr, a sifon mélyén található régiségekkel, régi fotókkal, illetve tárgyakkal, km hanem a láng továbbadása!” A könyv íróit, szerkesztőit hagyományőrzőknek nevezem, akik a kezdetektől a mai napig töretlen lelkesedéssel és lankadatlan kitartással keresték, kutatták az értékeket, ■ amit könyv formában meg is jelentettek, hogy mindez megmaradjon az utókor számára. Kulturális kirándulás várta a diákokat Pesten A láng továbbadása FESZEK russmeDia termék lakberendezési KIÁLLÍTÁS Jelentkezzen 2017. május 20-21. kiállítónak a régió egyik legnagyobb építőipari szakkiállítására! Amit nyújtunk: ^ 3 megyés intenzív médiakampány ■» megbízható, korrekt szervezői háttér-* korrekt árak ■» igényes kiállítói helyszín -*■ ingyenes parkolás A rendezvény személyes ügyintézés szakmai támogatója az i l'l h elyszin * CÖLCSEY KÖZPONT| (•> otpbank Az alábbi tevékenységi körökben várjuk partnereinket: l£|S fi? «f építőipar ingatlanértékesítés/ lakberendezés/-kiadás belsőépítészet kertépítés megújuló energiaforrások Érdeklődni a civisfeszek@russmedia.hu e-mail-címen, illetve értékesítő kollégáinknál az alábbi elérhetőségeken: Belépés ingyenes! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Több mint 60 cég 300 állásajánlata 600 m2-en! Kiállítók a megye egész területéről! Külföldi állásajánlatok! Iskolák, szakképzési centrumok! 2017. március 30. 9.00-18.00 óráig Nyíregyháza, Continental Aréna Ingyenes egészségügyi szűrések: I vércukorszintmérés • szemnyomásmérés testtömegindex- • látásellenőrzés meghatározás • vérnyomásmérés CD Csengeri Imre Keserű Krisztina +36-20-262-4557 Mátyás-Sipos Beatrix +36-20-290-5139 +36-20-513-3109 Seres Krisztina +36-20-485-5073 www.naplo.hu HIRDETÉSEK