Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-17 / 64. szám

2017. MÁRCIUS 17., PÉNTEK KEÜET Ketten is továbblőtték magukat a folytatásra teke. Megérte rápihennie a területi egyéni bajnokságra Mogyorósi Péternek, hiszen a Nyíregyházi TK játékosa a Szeged elleni szuperligás baj­nokin azért vállalt csak „egy félidőt”, hogy minél jobb ál­lapotban legyen az egri meg­mérettetésen. Mogyorósi legjobb nyíregy­háziként, 568 fával az ötödik, továbbjutóhelyen végzett, és a teljes mezőnyben ő dobta a legtöbb kilencest, szám szerint tizenhármat. Klubtársai közül Finta Zoltán készülhet még az április közepi, ózdi vidék­bajnokság területi döntőjére, hiszen 558 fával a továbbjutó tizenhármak között végzett, egész pontosan tizedik lett. A többiek közül Hacker Dezső (549) a 15., Szegő Le­vente (538) a 23., Szlovenszki Attila (491) a 43-, Jónás István (483) pedig a 45. helyen vég­zett. KM Mogyorósi Péter jól bánt a tekego­lyóval Egerben fotó: pusztai Sándor Kemény erőpróba előtt a Gyarmat és a Várda KÉZILABDA, A kissé hektikusan szereplő Fehérgyarmat már pénteken kipipálja a férfi NB II. Észak-keleti csoport aktu­ális fordulójára rendelt fellé­pését. A szép sikerek mellett olykor bakizó szatmáriak meglehetősen rázós túrára melegítenek, pénteken a táb­lázat tetején tanyázó Debre­ceni EAC otthonában próbál­nak domborítani. Mivel a hajdúságiak egyet­len vereséget szenvedtek az idény során, nagyot szólna, ha a Falcsik-legénység ponto­san zárná a túrát. A Kisvárda másnap portyázik, mégpe­dig a középmezőnyben állo­másozó Kazincbarcika ven­dégeként. Szó se róla, Oláh Barnabás együttesére ráférne az idegenbeli bravúr, erre ugyanis még nem volt példa a tavaszi szezonban. A női csapatok számára baj­noki szünetet iktattak be erre a hétvégére. km-kt Nagyon kicsi szépséghiba Ha nem is nyolc órán belül, de egyéni csúcsot futott száz kilométeren Tihor Csaba. ATLÉTIKA. Jól sikerült, sérülés- mentes téli felkészülés után vágott neki Tihor Csaba a 100 kilométeres országos bajnok­ságnak, amelyet Velencén rendeztek. Öt kilométeres pályán A Nyírségi Futók SE verseny­zője végül elégedett lehetett a teljesítményével, hiszen 8 óra 10 perces idejével a hetedik helyen zárt. Nagyon kicsi szépséghiba, hogy nyolc órán belüli futást tervezett, sokáig ennek megfelelően haladt, ám végül kicsúszott a saját maga támasztotta limitből. A résztvevők egy öt kilo­méteres pályán teljesítették a távokat (az ötven kilométe­res bajnokságot is ekkor ren­dezték), a száz kilométeren indulókra húsz hossz várt ebből. Tihor Csaba ötven ki­lométer után 3 óra 46 perccel állt (ez 4:30 perces ezer méte­reket jelent), hatvan kilomé­tert követően 4 óra 34 perc, nyolcvannál pedig 6 óra 20 perc volt a részideje. Talán utóbbi résztávot kellett volna jobban megnyomnia ahhoz, hogy nyolc órán belül érjen célba. Legyőzték a távot Az egyéni rekordját így is megdöntötte, hiszen eddig 8:35 órás időeredménnyel rendelkezett ezen a távon. A férfiak között Muhari Gábor (6:53) nyerte a bajnokságot, a nőknél Lubics Szilvia (8:27) volt a leggyorsabb. A másik szabolcsi induló, Kormány László 9 óra 43 perc alatt győzte le a száz kilométeres távot. km-bt Tihor Csaba egyéni csúcsot futott fotó: magánarchIvum Asztalitenisz: Megyei csapatbajnokság, 18. forduló Ajak SE-Necc-Eissmann SE 18-0 Győztek: Szabó J„ Pálfi Cs„ Filep T, Spekker L. 4-4, a Szabó J., Spekker L. és a Fi lep T, Pálfi Cs. páros 1-1. Nyírtét KSE-Útfestők-Apagy SE III. 3-15 Gy.: Bocz, Severnyák és a Bocz, Severnyák páros 1-1, illetve Zachár, Budai P., Németh F. 4-4, Polgári B. 2/2, a Budai P., Németh F. páros páros 1. Nyirpazony SE-Apagy SE V. 8-10 Gy.: Llppai Cs. 3, Tarkó 2, Járosi L, Szűcs L. és a Szűcs L, Járosi L. páros 1-1, illetve Oszlánszki L. 4, Hanustyák Cs. 3, Pintye M. 3/1, Flanustyák F. és az Oszlánszki L, Hanustyák Cs. páros 1-1. VItkaSE-KékSE 13-5 Gy.: Orosz F., Bányász Zs. 4-4, Pacuk S„ Lakatos Sz. 2-2, a Pacuk S. Lakatos Sz. páros 1, illetve Roskó, Pásztor T. 2-2, a Pásztori, Szőllősi B. páros 1. Apagy SE IV-Kisléta ASE 13-5 Gy.: Bodrogi F. 4 Benga, Szuromi 3-3, Vakály 2, a Benga, Szuromi páros 1, illetve Farkas V. 3, Magyar T. és a Magyar 1, Pénzes Gy. páros 1-1. Trió-Maxt-Szacsa Nyíregyháza SE ll.-Fehérgyarmati VSEII. 7-11 Gy.: Bacsó 3, Boros Cs. 2, Dudás J. és a Szakái, Bacsó páros 1-1, illetve Szabó L, Szim 3-3, Kereszti, Bodó A. 2-2, a Keresz­ti.Szim párost _____________________________________ A bajnokság állása:!. Apagy SE ÍV. 31 pont, 2. Vitka 28,3. Útfestők-Apagy SE Ili. 27,4. Ajak 26,5. Kék 21,6. Kisléta 17, 7. Nyírtét 12,8. Apagy SE V 9,9. Fehérgyarmati VSE II. 8,10. Trió-Maxi-Szacsa II. 8,11. Nyirpazony 7,12. Necc-Eissmann SE 0. Labdarúgás: Kelet Takarék megyei I. osztály Jó szelek szárnyán, avagy légörvényben Oxi Roland (18) és a Nyírgyulaj az éllovas Balkány otthonában lép pályá­ra, ami meglehetősen nagy kihívás elé állítja a vendégcsapatot FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A továbbra is veretlen Balkány rangadót vív, a sereghajtó Namény lendületét a Mátészal­ka fékezné meg. LABDARÚGÁS. Jó szelet kapott néhány megyei első osztályú futballcsapat az előző kör­ben. A viharos lökések mások reményeit viszont elfújta... A meglehetősen „sűrű” al­sóházban a Tuzsér lovagolta meg leginkább az északi fu­vallatot, a Gyulaháza legyő­zésével mindjárt feljebb tor­názta magát a táblázaton. A Tisza-partiakra ezúttal nagy­halászi bevetés vár, ami az élcsoportba beágyazódott házigazdával szemben min­dennek ígérkezik, csak köny- nyűnek nem. Az igazi arcukat mutathatják Ugyanakkor a Mándokon nemhogy lendített volna a légáramlás, a csapat hazai bukása, ha nem is mélybe ta­szította, mindenesetre necces szituációt idézett elő. Mond­hatni, légörvénybe került... Pláne, hogy ezúttal ahhoz a Nagyecsedhez hivatalos, amely a cúgos időben ugyan­csak „megfázott” Tiszavas- váriban, egyben a harmadik helyre tolatott vissza. Szó se róla, a vendégeknek nem lesz egyszerű éppen a szatmári katlanban feltámadni... Az elmúlt heti légmozgás a Nyírgyulajt felélénkítette: olyannyira, hogy a naményi betli után kiadós zakót osz­tott ki a tavasszal mindeddig veretlen Fehérgyarmatnak. Az aktuális körben a gyulaji- ak megmutathatják, melyik az igazi arcuk, elvégre az élen robogó, veretlenségét félt­ve őrző Balkány otthonában rangadót vívnak. Iparkodik a Gyulaháza Ugyancsak hasít a Vásáros- namény. A két tavaszi fellé­pésén négy pontot „szakító” sereghajtó egyre inkább szo­rongatja közvetlen riválisa­it, a Mátészalka elleni hazai összecsapás pedig újabb sanszot kínál a felzárkózási akcióra. Jóllehet, a két dön­tetlennel indító szatmáriak feltett szándéka, hogy feljebb nyomuljanak a táblázaton, elvégre közel sincsenek biz­tonságban. Hasonló ügyben iparkodik a Gyulaháza, amely csupán a Naményt előzi meg a tabellán, az aktuális találko­zóra szabadnappal rápihenő Rakamazzal szemben viszont meggyűlhet a baja. km-kt 19. forduló (kezdés: 15, ifi; 13): Szakvezetői várakozások Szombat Baktalóiántháza (S.)-Tiszavasvári (2.) Illés László, baktalórántházi edző: - Jó játékosokból álló, jól összerakott csapat látogat hozzánk, mondhatnánk azt is, hogy a táblázat nem hazudik. Vannak mérkőzések, amikor az iksz is megfelelő, de ez a találkozó nem ebbe a kategóriába tartozik, mindenképpen nyerni kell annak érdekében, hogy megszilárdítsuk pozíciónkat. ____________ Kiss Gábor, tiszavasvári edző: - Céltudatos és fegyelme­zett játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy a nagyon masszív Baktalórántháza otthonában eredményesen tudjunk szerepelni, mert mint láthattuk, a kupában több magasabb osztályú csapatnak ez nem sikerült. Vásárosnamény(15.)-MátészatkaíMTK(12.) WÉ. Farkas Béla, vásárosnaményi edző: - Ugyanazt tudom mondani, mint eddig. Nincs miről beszélni, a helyzetünkből adódóan számunkra csak a győzelem elfogadható. _______ Fogarasi Zoltán, mátészalkai edző: - Áz a csapat, amely öt-öt gólt tud rúgni a Sényőnek és a Nyírgyulajnak, nos, az ilyen gárda általában nem kiesésre van ítélve. Ennek megfelelően jól is indult a tavasz Naményban, de mi sem panaszkodhatunk a két „nagyágyú” ellen elért eredmé­nyeink miatt. Biztató, mert mindkét meccsen vezettünk, ugyanakkor bosszantó, hogy előnyünket egyik mérkőzésen sem tudtuk megtartani. Úgy látom, az edzésen mutatott teljesítmények nem mindenkinél köszönnek vissza a bajno­kikon, a legfontosabb feladat a héten az volt, hogy mentá­lisan is erősödjünk egy kicsit. Erre szükség lesz Naményban, ahol csak bátor, vállalkozókedvű és az átlagnál jóval többet nyújtó játékosokkal és játékkal lehetünk eredményesek. Márpedig a mi helyzetünkben is csak a három pont meg­szerzése lehet a cél. Nagyecsed (3,)-Mándok (14.) Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: - Az „elég jót sikerült” tavaszi rajt után úgy gondolom, olyan csapat fog pályára lépni, amely ha nem is szép játékkal, de nagy akarással mindent megtesz a várva várt győzelem érdekében. ___________________ Danes Béla, mándoki edző: - Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Ebben a szezonban mindenki ellen győzelemre kell játszani annak érdekében, hogy elkerüljünk a veszélyzóná­ból. Az ellenfél kapuja előtt nem szabad annyit bizonyta­lankodni, mint eddig tettük, sokkal határozottabban kell futballozni, emellett jó lenne, ha néhány játékos átlépné a saját árnyékát! _________________________________ Vasárnap Cetlspan-Batkány (1.)—Nyírgyulaj (4.) Mirgai László, balkányi edző: - Újra egy nehéz mérkőzés következik. Ha a Sényő elleni meccs második félidejében látott játékot meg tudjuk ismételni és a helyzetkihaszná­lásunk tovább javul, akkor van esélyünk itthon tartani a három pontot. _____________________________________ Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - Tisztában vagyunk az előttünk álló mérkőzés nehézségi fokával, de nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni. Nagyhalász (S.)-Tuzsér (10.) Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: - Vízvá­lasztó mérkőzés elé nézünk. Győzelem esetén tapadhatunk az élmezőnyhöz, de ehhez legalább annyit kell tenni, mint a legutóbbi, Mándok elleni meccsen. Gergely István, tuzséri játékos-edző: - Régen láttam a csapatot olyan fegyelmezetten, alázatosan futballozni, mint a Gyulaháza elleni nyitányon. Ugyanerre az elszántság- ra lesz szükség a masszív Nagyhalász otthonában is. Fehérgyarmat (e.)—Ibrány (11.) Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: - Muszáj feledtetnünk a legutóbbi vereséget, a héten átbeszéltük, hogy mi miért történt Gyulaiban. Nézek néhány góllövőcipőt a táskámban, ráadom a csatárainkra, ha ugyanis a támadójátékunk jelen­tősen javul, akkor szép délutánt szerezhetünk a mellettünk kitartóknak.________________________________________ Paulik István, ibrányi edző: - A hétvégén mindenfélekép­pen az a célunk, hogy begyújtsuk a három pontot. Ehhez javítani kell a helyzetkihasználásunkon, és még fegyelme­zettebben, nagyobb koncentrációval kell játszanunk ? Gyulaháza (13,)-Rakamaz (7.) Bárdi Gábor, gyulaházi edző: - Ősszel megalázó vereséget szenvedtünk Rakamazon. A teremtorna döntőjében köze­lítettek az erőviszonyok, reméljük, ezúttal javunkra billen a mérleg nyelve.______________________________________ Madalina György, rakamazi edző: - Hasonlóan indítottuk a tavaszt, mint az őszt, egyaránt hazai vereséggel. Ráadásul úgy, hogy mindkét alkalommal kihagytunk egy-egy tizen­egyest... A gyulaházi mérkőzés legalább olyan nehéznek ígérkezik, mint a Sényő elleni volt, annyi különbséggel, hogy most nem a kényszer, hanem én fogom összeállítani a csapatot. Ennek hátránya viszont, hogy sok játékosnak ez lesz az első idei bajnoki mérkőzése, de bízom benne, hogy megoldjuk a feladatot. ____________________________ Szabadnapos: Sényő-Carnifex. Meglepetés Csengerben: nem a Győr lett az első Az NBII-ben szereplő Piliscsaba nyerte a szatmári városban ren­dezett háromcsapatos minitornát. futsal. Csengerben - három­száz néző előtt - rendezték meg a Petőfi Kupa mini futsal- tornát. Az eseményen pályára lépett a sportág honi kirakat­csapata, a győri Rába ETO is, bár némi meglepetésre nem tudott az élen végezni... Az NB I-ben szinte egye­duralkodónak számító kisal­földiek 6-0-ra legyőzték az NB Il-es házigazdát, a folyta­tásban viszont 3-2-re kikap­tak a Piliscsabától. Sőt, mivel az NB II Közép-csoportjának legjobbjai közé tartozó pilise­ik a házigazda szatmáriakat is hasonló különbséggel múlták felül, ezzel megnyerték a jó hangulatú, nagy sikert aratott rendézvényt. A díjakat Fórján Zsolt csen­ged polgármester és Kiss An­tal, miniszteri biztos, az MLSZ futsalbizottságának alelnöke adta át. km-kt fe sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Labdarúgás: Megyei II. osztály, 19. forduló Kezdés: 15, ifi: 13 __________________ Diamit csoport Tippel: Kiss Tamás, az Újfehértó edzője. Szombat.Tiszadob (15.)—Kótaj (1.): - Én örülnék a legjobban a hazai sikernek, de egyértelműen a Kótaj az esélyesebb. ______ Újfehértó (3.)-Kemecse (2.): - Ugyan­arra a fegyelmezett, szervezett játékra tö­rekszünk, mint legutóbb Kótajban, és akkor itthon tudjuk tartani a három pontot. Vasámap.Encsencs (9,)-Levelek (4.):­Döntetient tippelek, ___________________ Nyírtugos (é.)-Nyíribrony (10.): - A Nyírlugos megszerzi a három pontot. ______ Gávavencsellő (7.)-Apagy (11.): - Mindkét csapat jól kezdte a tavaszt, de a Vencsellő hazai pályán behúzhatja a három pontot.__________________________ Terem (14,)-Nagykáiló (6.): — Vendégsi­kerszületik.________________ __________ Kállósemjén (S.)-Rohod (13.): - A Sémién otthon aligha fog hibázni. ________ Geszteréd (12.)-Ramocsaháza (16. j: - NyeraGeszteréd. Nyírerdő csoport Tippel: Lelt József, a Pátroha edzője. ______ Szombat.Dombrád (l.)-Demecser (7.):- A Dombrád nem tűnik olyan acélosnak, mint ősszel, ha a Demecser odateszi magát, szoros lehet a meccs. Ellenkező esetben nyer a hazai csapat. ____________________ Vasárnap. Újdombrád (15.)-Tiszakanyár (4.): - Szerintem a vendégcsapat elrontja a hazaiak vasárnapját. Van egy olyan érzé­sem, hogy a Kanyárra a végelszámolásnál is figyelni kell. _____________________ Nyírmada (3,)-Fényeslitke (5.): - A Mada beragadt a rajtnál, amennyiben Szőke Pistáék a héten beszerzik a sárkányfüvet, akkor van esélyük nyerni.________________ Tiszaszentmárton (14,)-Nyírkarász (2.): - A két csapat közötti különbséget zongorázni lehet a vendégek javára. De azt is tudjuk, a Karász bármire képes... _______ Kék (8.)-Va]a (13.): - A kéki csapat otthon, elöl a „kis köpcössel” kimondottan veszélyes, de ha a Vaja úgy fog játszani, mint ellenünk, és a hajrában lesz még náluk oxigénpalack, akkor bármi lehet. _________ Mezőladány (G.)-Őr (10.): - A tripla Saj- tos hamburger megfekszi az őriek gyomrát. Pátroha (12,)-Ajak (11.): - Csapatom jó passzban van, fiatal, „tökös" srácokkal tele, remélem, tudunk mit kezdeni a „nagya­jakkal”. (A mérkőzést Gégényben rendezik, felnőtt: 13, ifi: 11) ____________________ Szabadnapos: Záhony. Kelet-Magyarország csoport Tippel: Bulyáki Zoltán, írtJagydobosedzője. Szombat.Milota (lO.)-Tyukod (14.): - A Tyúkodnak nagy szüksége van a pontokra, egyet meg is fog szerezni. _______________ Nábrád (ll.)-Vámosoroszi (3.): - Az Oroszi egységesebb csapat, érzésem szerint idegenben is begyűjti a három pontot. __ Tarpa (l.)-Nyírmeggyes (13.): - A Tarpa jobb erőkből álló csapat, meglehet, ez érvényesülni is fog a pályán, ugyanakkor a Meggyes képes lehet meglepetésre... ____ Tisztaberek (5.)-Nyíitsaholy (8.): - A Tisztaberek hazai pályán meggyőző játékra képes, otthon tarthatja a három pontot. Kölese (G.)-Csengersima (15.): - Nyer a Kölese. ______ Csenger (4.)-Szatmárcseke (7.): - Tudom, a Cseke a hazai csapat mumusa, így akár döntetlen is lehet. _________________ Vasárnap. Nagydobos (16.)-Beregdaróc (12.): - A tavaszi szezonban pozitív hozzáál­lást tapasztalok, remélem, ennek meg is lesz az eredménye. Nagyon szeretnénk nyerni. Tlszakóród (9. )-Mérk-Vállaj (2.): - A Kóród legyűrheti az egyébként masszív vendégcsapatot.

Next

/
Thumbnails
Contents