Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-17 / 64. szám

2017. MÁRCIUS 17, PÉNTEK KELET Kárpátaljai néptánccal és tárlattal ünnepeltek dögé. Nagyszabású megemlé­kezést tartottak március 15-e tiszteletére Dögén. Az iskola tornatermében rendezett ün­nepségen fellépett az iskola mazsorettcsoportja, énekka­ra, furulyazenekara, majd a 7. osztályos tanulók irodalmi színpada emlékezett a 169 évvel ezelőtti forradalmi ese­ményekre. Ünnepi beszédet mondott Agárdi Sándor isko­laigazgató, aki többek között kitért a dögéi ’48-as honvédek tetteire. Az iskola folyosóján egy különleges kiállítást is megnyitottak Sipler Lipót 19 éves honvéd hadnagy levele­inek másolataiból. A fiatal ka­tona - aki egyébként egy kö­zeli faluban született - Buda ostromakor kapott halálos sebet. Ezt követően a kárpát­aljai Eszeny község és Dögé település képviseletében Ko­vács Ferenc és dr. Nagy Péter írták alá a testvértelepülési megállapodást. A polgármesterek köszön­tői után a Kárpát-meden- ce-szerte ismert eszenyi Rit­mus Táncegyüttes fergeteges néptáncaiban gyönyörköd­hettek a jelenlévők Szabó Tibor tánccsoportvezető fá­radhatatlan munkájának kö­szönhetően. A színes és mél­tóságteljes megemlékezés az önkormányzati vezetők, az intézmények és a civil szerve­zetek képviselőinek koszorú­zásaival ért véget. Közremű­ködtek a Honvédsuli kadétjai. KM Dr. Nagy Péter és Kovács Ferenc szignózta a testvértelepülési megállapo­dást FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Érzéken túli érzékelések NYÍREGYHÁZA. „A csodák min­dig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány szá­raz falevél rezzent a földön, s ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki” - írta Szepes Mária a Fü­veskönyvben. Akiben bujkál kíváncsiság, aki használja a te­lepátiát, a megérzést, az intuí­ciót, érdemes fellebbentenie a fátylat! A nyíregyházi Bethlen Gábor utca 8. szám alatt talál­ható Tükörstúdióban Nánási Andrea és Csajbók Márta várják az érdeklődőket március 23-án, csütörtökön 18 órától. KM ® Kilencvenéves Szabó Györgynét 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a gávavencsel- lői önkormányzat. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT <§> Piros-f ehér-zöldbe borultak Csengerben is Gazdag programsorozattal és rangos futsalgálával ünnepeltek Csengerben. fotó: kákos Dávid Örökségnap lesz Sonkádon szombaton sonkád. Örökségnapokat szervez a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területfej­lesztési és Környezetgazdál­kodási Ügynökség Nonprofit Kft. a reformáció 500 eszten­dős évfordulója alkalmából. Az idén először a sonkádi református templom ad mél­tó otthont a rendezvénynek szombaton 14 órától.- Azt szeretnénk, hogy a helyi közösségek, gyülekeze­tek megismerjék környezetük kulturális örökségét, túszén a Felső-Tisza-vidék középkori templomokban a Kárpát-me­dence egyik leggazdagabb régiója - említette Demeter Zsuzsa programszervező. A gregorián tételeket a Schola Gregoriana Budapestinensis énekli Béres György vezeté­sével a Gregorián Társaság közreműködésével. km-ltl Régi-új az építészelnök Tisztújítás volt a me­gyei területi építészka­marában. NYÍREGYHÁZA. Az idő múlásá­ról is csevegtek a tisztújító közgyűlés résztvevői, hisz el­telt négy év, így számot adtak és vetettek a megyei területi építészkamaránál. A szakma sikere Az eseményekben gazdag időszakra visszatekintő be­számolók az eredményes munkáról és a szakma aktu­ális gondjairól, megoldandó feladatairól szóltak. A jelen­A kamara és a szakma előtti kihívás folyamatos 8 munkát ad. K VÉGH JÓZSEF jmmí lévők abban egyetértettek, hogy folyamatosan növek­szik a kamara területi egy­ségeinek szerepe, munkája, közéleti súlya, és erősödik a szakma gyakorlását érintő változások előkészítésénél a véleményezés szerepe. Javul­tak a működés feltételei az Őz utcai székházba költözéssel.- Az eltelt időszakban számos rendezvényre, mű­helybeszélgetésre, tovább­képzésre került sor, emellett negyedik alkalommal rendez­tük meg a hagyományosan Nyíregyházához kötődő Plan- net.hu Településfejlesztési Konferenciát. A szakma si­kereként élhettük meg, hogy Bán Ferenc Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima díjas épí­tész, kamaránk tagja az el­múlt évben a Nemzet Művé­sze kiemelkedő elismerésben részesült - nyugtázta Végh József, akit megerősítettek a megyei területi építészkama­ra elnöki tisztében. Az alel­nöki posztot Szatmári István tölti be, az elnökséget pedig Berzeviczy László, Gáva At­tila és Tóth József építészek alkotják. Emlékezetes lesz az év A kamara bizottságainak élén dr. Szabó László, Gibáné Gu- thy Judit, Szabolcsiné Rezsőfi- A kamara és a szakma előtti kihívás folyamatos munkát jelent: alkalmazkodni a válto­zásokhoz, a növekvő felada­tokat csökkenő létszámmal és kapacitásokkal kell kielégítő módon megoldani úgy, hogy közben figyelünk a generáció- váltásra, az utánpótlás tudatos biztosítására, felkészítésére- fogalmazott Végh József ré­Ágnes, valamint Béres Csaba látják el a következő évek fel­adatait. Az idén alapításának huszadik évfordulóját ünnep­lő Magyar Építész Kamara a szokásostól is emlékezete­sebb évre készül, melynek részeként helyi és központi rendezvényekre, megemlé­kezésekre és egy visszatekin­tő emlékkönyv kiadására is gőzerővel készülnek, km-ltl gi-új kamarai elnök. Elmond­ta, hogy az aktuális esztendő kiemelkedő feladatának a minden hazai települést, így megyénk 229 községét, váro­sát érintő Településképi Arcu­lati Kézikönyvek elkészítése ígérkezik, ami a településter­vező- és építészszakma-gya- korlók számára egyaránt ko­moly próbatételt jelent. Arculati kézikönyv készül Jótékonysági bátori gálaest A Zrínyi csapata nyerte a döntőt A nyírbátori kulturális központ adott otthont a helyi Lions Club jóté­konysági gálájának. NYÍRBÁTOR. A köszöntőket kö­vetően tehetséges fiatalok, látássérültek, valamint más fogyatékkal élők léptek fel. A Talán Teátrum művészei elbű­völték a nézőket: a közönség eszenciát kapott a teátrum 20 évének kiemelkedő előadá­saiból. A Lions szervezet az idén 100 éves, Nyírbátorban pedig 25 éve működik a klub. A rendezvényeik bevételéből támogatják a fogyatékkal élő­ket, a nehéz helyzetben lévő családokat. Évek óta szoros a kapcsolatuk a Kislétai Ápo­ló-gondozó Otthonnal, az VÁSÁROSNAMÉNY. A beregi városban rendezték meg a középiskolai kollégiumok XI. Babus Kupa teremlabda­rúgó-tornáját. A viadalon 12 diákotthon csapatának több mint száz játékosa mérte ösz- sze ügyességét, játéktudását a városi sportcsarnokban. Az izgalmas versengés végén a nyíregyházi Zrínyi Ilona Kollégium csapata a baktaló- rántházi Vay Ádám Kollégium együttesével vívta a döntőt, melyet a megyeszékhelyi diá­kok hetesrúgásokat követően nyertek meg. A bronzérmet a kisvárdai Bessenyei György Kollégium gárdája szerezte meg a tiszalöki Teleki Blan­ka Kollégium csapata előtt - újságolta Faragó Gergely és Herka Balázs. km Tartalmas műsorral szórakoztatták anyagi segítségen kívül más karitatív munkával is segítik őket. Rendszeresen árusítják a lakók készítette terméke­ket. Nemzetközi kapcsolataik révén sok fiatal kapott lehe­tőséget, hogy más országban közönséget fotó: tudósítónktól nyaraljon, ott tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezzen. Az adományok minden forintját a rászorultak fogják megkap­ni, kiegészítve szeretettel, gondoskodással és odafigye­léssel. KM Szellemi versenyt ren­deztek a Dr. Béres Jó­zsef Kollégium diákjai. Záhony. A diákotthon szak­tanárai által összeállított feladatlapon közel félszáz kollégista adott számot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseivel kapcsolatos ismereteiről, tá­jékozottságáról. A vetélkedőn Kiss Marianna (Budapest) szerezte meg az elsőséget Molnár Attila (Berkesz), So­mogyi Gábor (Gyulaháza), Juhász Viktor (Semjén) és Ténai Zsolt (Dombrád) előtt. A győzteseket a Dr. Béres Jó­zsef Kollégiumért Alapítvány részesítette jutalomban. A169. évforduló alkalmából az intézmény diákjai hétfőn a helyi művelődési házban az Árpád Vezér Általános Iskola és AMI historikus műsorának A történelmi versengés boldog győztesei fotó: tudósítónktól megtekintésével ünnepelték jékoztatott Hudák Márk és a történelmi évfordulót - tá- Katona Dávid. KM Az óvodások is felléptek az ünnepi műsorban fotó: tudósítónktól Nyírbogáton felidézték a magyarok bátorságát nyírbogát. Nyírbogát pol­gárai is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Az ünnepi megemlékezésen dr. Simon Miklós, a térség országgyű­lési képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy „március 15-e mindig is a bátrakról, a magyarok bátorságáról szólt, akik olyan Magyarországról álmodtak, amely nem ide­gen hatalmaknak alárendelve létezik, hanem független és önálló döntéseket hozhat. Ez a nap figyelmeztet minket, hogy nekünk, magyaroknak a szabadságot sohasem ad­ták ingyen. A szabadság nem magától értetődő, hanem újra és újra, minden generációnak meg kell küzdenie érte. Azt szeretnénk, ha nem mások, hanem mi magunk döntenénk arról, hogy kivel, hogyan él­jünk. Azt szeretnénk, ha nem mások, hanem mi magunk döntenénk arról, hogy hogyan adózzunk vagy mennyi rezsit fizessünk. A mai Európában mindez már nem is olyan ma­gától értetődő. Nagy erők dol­goznak azon, hogy Európába már csak nemzetiségek és ne nemzetek legyenek. Nagy erők dolgoznak azon, hogy ne a nemzetek irányítsák saját életüket, hanem brüsszeli és más hatalmi központok. Nagy erők dolgoznak azon, hogy az európai lakosság és kultúra is alapjaiban változzon meg. Az árral szemben úszni mindig nagy bátorságot kíván. Tisz­telet a bátraknak, akik 48-ban ezt vállalták, és tisztelet a bát­raknak, akik ezt ma is vállal­ják”. A megemlékezés nívóját a Mesekert Óvoda Katica cso­portjának, a Vántus István Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak előadása, az ének­kar műsora és a Nyugdíjas Egyesület énekei emelték. GULYÁS JÁNOSNÉ

Next

/
Thumbnails
Contents