Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-17 / 64. szám
1017. MÁRCJUS17., PÉNTEK KELET Jegyzet Matyasovszkl József lüt ^ Megint jól kinézünk! Sokféle ablakon kidobott pénz van. De mind közül talán annak a hiánya fáj a legjobban, amit a jóhiszeműségünkre alapozva, tisztességesnek nem nevezhető munkavégzésért csalnak el tőlünk pofátlan haknivállalkozások. Járja ugyanis a megyéket egy olyan budapesti székhelyű, miskolci kirendeltséggel rendelkező lakáskarbantartó cég, amely jó magyar szokás szerint silány, gyors munkával szeretne sok pénzt keresni. Számtalanszor sikerrel is jártak már, a fogyasztóvédők szerint csak Nyíregyházán több mint egy tucat feljelentést tettek ellenük a közelmúltban. A derék ablakszigetelők - merthogy elsősorban ilyesmivel házalnak - kicsit drágán mérik a tömítőszala- got a nyílászáróba. így aztán a megrendelőnek attól lesz igazán melege - s nem a végül bennmaradó hőtől -, amikor 20-30 perces, összecsapott munkáért annyit kérnek, amennyi erre mifelénk egy kisnyugdíjas havi juttatása. Képesek még csekkes fizetésre is rábeszélni a gyanútlan idősebbeket, akik elhiszik, hogy a több havi törlesztés végén egyszer majd műanyag ablakot kapnak bontás nélkül. Jó lenne, ha nem dőlnénk be nekik, különben soha nem jönnek rá, hogy vidékiek vagyunk ugyan, de nem hülyék. jozsef.matyasovszki@kelet.hu London még nem engedné a skót szavazást LONDON. A brit miniszterelnök csütörtökön gyakorlatilag kizárta az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezését a brit EU-tag- ság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások végéig. Theresa May kijelentette: „nincs most itt az ideje” az újabb referendumnak, mivel jelenleg minden energiát az Európai Unióval folytatandó tárgyalássorozatra kell összpontosítani.” MTI Az Eurostat tavalyi adatai Európára vonatkoznak. BRÜSSZEL, Mintegy 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly az Európai Unió országaiba, vagyis a 2015-ben regisztráltnál valamivel kevesebb - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közzétett jelentéséből. A legtöbben Szíriából jönnek A hivatal szerint az unió 28 tagországában l 204 300 új menedékkérelmet nyújtottak be tavaly, míg az azt megelőző évben l 255 600-at, 2014- ben pedig „csak” 562 700-at. A legtöbben a polgárháború sújtotta Szíriából érkeztek Európába: a vizsgált időszakban mintegy 335 ezer szíriai állampolgár ért partot a dél-európai országokban. Szíriát a jelentés szerint Afganisztán (183 ezer) és Irak (127 ezer) követte, de Kreml: nem az FSZB támadta a Yahoo-t .Moszkva. Az orosz hivatalos szerveknek, köztük a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) nem volt közük a Yahoo amerikai internetes tartalomszolgáltató elleni hackertámadáshoz - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy Moszkva hivatalos tájékoztatást kap majd Washingtontól a Yahoo elleni hackertámadásról. MTI sokan érkeztek Pakisztánból, Nigériából, Iránból, Eritreából és Albániából is. A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 60 százalékát (722 300) Németországban regisztrálták, ezt követte Olaszország a kérelmek 10 százalékával (121 200) és Franciaország 6 százalékkal (76 ezer). A papírok 4 százalékát Görögországban (49 900), 3 százalékát Ausztriában (39 900) nyújtották be. Görögországban 339 százalékkal, Németországban 63 százalékkal, Olaszországban 46 százalékkal nőtt az első menedékkérelmek száma 2015-höz képest. A legnagyobb visszaesést Svédországban (-86 százalék), Finnországban (-84 százalék), Magyarországon (-84 százalék) és Dániában (-71 százalék) regisztrálták. Magyarországon 28 215 új menedékkérőt regisztráltak Mark Rutte fotó: afp/john thys 2016-ban, ami egymillió lakosra vetítve 2870 embert jelent. Az év végén l 094 100 menedékkérelem volt még Mark Rutte pártja győzött Hollandiában Brüsszel. Megerősítették a közel végleges eredmények csütörtökön a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (WD) győzelmét az előző napi hollandiai választásokon. Ugyan fölényesen győzött a Mark Rutte miniszterelnök vezette liberális konzervatív kormánypárt, és a korábbi részeredményeken is javított, de nyolccal kevesebb képviselője lesz a törvény- hozásban, mint eddig. MTI elbírálás alatt az Európai Unió tagországaiban, ebből 602 ezer Németországban. MTI Juncker: Tegyük erősebbé közösen Európát Brüsszel. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtök délelőtt gratulált Mark Rutte holland kormányfő „sokak számára inspiráló” választási győzelméhez. „A holland nép túlnyomórészt az európai értékekre szavazott, a szabad és toleráns társadalmakra egy virágzó Európában” - írta a brüsszeli testület vezetője. „Tegyük erősebbé közösen Európát” - fogalmazott. MTI KERÍTÉS. Intenzíven zajlik a déli határon a második kerítés telepítése, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának meggyőződése szerint az elkészül a kormány kitűzte határidőre - mondta Bakondi György televíziós műsorban. Hozzátette: a második kerítéssel garantálható lesz a határbiztonság. FIDESZ. Országszerte százezrek emlékeztek szerdán az 1848-as forradalomra, a kormány köszönetét mond mindazoknak, akik méltósággal ünnepelték a szabadságharc hőseit - közölte Dömötör Csaba államtitkár. Hozzátette: „Sajnáljuk, hogy egyes baloldali csoportok ez alkalommal is arra használták március 15-ét, hogy tönkretegyék a békés ünnepséget.” LMP. Az LMP társelnöke szerint nehéz lenne megmondani, mire költött el mintegy 10 milliárd forintot az egykori Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményét azért „szántották be”, hogy eltüntessék a pénzköltés nyomait -állította HadházyÁkos. Nagyjából 1,2 millió új menedékkérő érkezett Röviden A regisztrációra váró menedékkérők Németországban FOTÓ: AFP/CHRISTOF STÄCHE Bátorság kell az ítélethez VESZPRÉM. Az ítélkezésnek tárgyszerűnek, objektívnek kell lennie, a bíróknak sohasem a közvéleményt kell kiszolgálni - hangsúlyozta az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön. Handó Tünde kiemelte: a jogállam lényege, hogy a bíró befolyásolástól mentesen tudjon ítélkezni. Nemzetközi kutatások azt mutatják, a befolyásolás ma már nem abban nyilvánul meg, hogy egy bírósági vezető vagy politikai döntéshozó befolyásolja a döntést, hanem abban, hogy a sajtó miképpen teszi ezt - fogalmazott. Hozzátette: fontos, a bíráknak kellően bátornak lenni ahhoz, hogy életfogytig tartó szabadságvesztésekről, szabadságelvonásokról, százmilliós követelésekről merjenek döntést hozni. MTI Online bevallás saját fejlesztésű rendszerben Varga Mihály: történelmi pillanat az adózásban. Budapest. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adózástörténeti jelentőségű változásnak nevezte, hogy a 2016-os adóévről már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítette el a magánszemélyek helyett az szja-bevallást, amelyet március 15-étől ellenőrizni lehet az elektronikus felületen. Kinek így, kinek úgy A miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a NAV 3,8 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet. Jelenleg 2,5 millió személynek van ügyfélkapus regisztrációja, vagyis lehetősége arra, hogy a NAV elektronikus felületén jóváhagyja vagy kifogásolja az adóbevallási tervezetet. Varga Mihály a helyszínen saját szja-bevallásán mutatta be az új online felület működését. Lehetővé teszik azt is, hogy az adózó a régi informatikai felületen saját maga készítse el a bevallást. Akinek nincs ügyfélkapuja vagy nem akar foglalkozni a bevallással, a NAV ahelyett is elvégzi a munkát, és értesíti arról, van-e befizetési kötelezettsége vagy visszaigényelhető adója. Csütörtök reggel 9 óráig 28 ezren léptek be az online felületre, és 9500-an már be is adták bevallásukat - mondta Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: az e-szja a NAV saját fejlesztése, az eszköz és hardver bruttó költsége 4,3 milliárd forint volt, ami 1,5-2 év alatt csak a papírköltségek megtakarítása révén megtérül. A miniszter kifejtette: az szja-bevallásban új korszak kezdődött, amely teljesen megváltoztatja az adózó és az adóhivatal kapcsolatát, mti <@> MSZP-s kampány az igazságért Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP. Molnár Gyula pártelnök közölte, a kampányban azt akarják megmutatni, hogyan lehet Magyarországból egy igazságosabb országot csinálni. Az MSZP vezetője mellett a képen Botka László, a szocialisták kormányfőjelöltje. fotó: mti/balogh Zoltán <§> Bombát találtak A budapesti Aeropark repülőgép-múzeum mellett, a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljához közel találtak egy második világháborús amerikai bombát csütörtökön kora délután, a robbanótestet elszállítják - közölte a Magyar Honvédség. FOTÓ: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN Köszönet a munkaszünetárt BUDAPEST. A Magyarországi Református Egyház Zsinata levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, ebben köszönetét mondanak azért, mert a magyar Ország- gyűlés megszavazta, hogy nagypéntek munkaszüneti nap legyen. Ezzel lehetővé tették, hogy Magyarország keresztyénéi méltó módon emlékezzenek a Megváltó kereszthalálára, Isten szabadító jóságára - áll a levélben, melyet Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál főgondnok, a zsinat világi elnöke írt alá. mti A sörös lógóban sem lehetne vörös csillag Budapest. Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A kormányfő helyettese csütörtökön Budapesten újságírók előtt ezzel indokolta azt a törvényjavaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznek. Kérdésre jelezte: a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához, és helyzetbe hozná a kézművessöröket is. Semjén Zsolt a törvényjavaslatot „absztrakt erkölcsi megfontolással” indokolta, ugyanakkor kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával. Megjegyezte továbbá azt is: a Heineken lógójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom. MTI Devizaárfolyam (2017.03.16.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,99-2,19 USA dollár 289,41-4,02 Svájci frank 289,55-1,52 Angol font 354,56-1,22 Román lej 68,11-0,49 Ukrán hrivnya 10,72-0,19 Horvát kuna 41,76-0,23 Lengyel zloty 71,82-0,27 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB