Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-08 / 57. szám

874901 2017. MÁRCIUS 8., SZERDA 8 Kiskert KELET Nem mindegy, milyen vetőmag kerül a földbe nyíregyháza. Vetéstervünk alapján már most ideje besze­rezni a szükséges vetőmago­kat. A fajta kiválasztásánál a be­tegségekre ellenállókat része­sítsük előnyben, mivel ezek kevesebb permetezéssel is termeszthetők. A hibrid (Fi) fajták vetőmagjai többe ke­rülnek, de általában jobb a be­tegségekkel szemben az ellen­További teendők Ebben a hónapban a legfontosabb tennivalók a kiskertben a talaj előkészítési munkálatok és a korai zöldségfélék vetése. Az ősszel felásott és megtrágyázott földet fellazít­juk, jól elgereblyézzük. Az ápolási munkálatokat könnyebben el tudjuk végezni, ha 1-1,2 m szélesre alakítjuk ki az ágyásokat. A sorokat általában 20-25 cm távolságra húzzuk a retek, a tépősaláta és a hagyma vetéséhez. A korai karalábé 10-15 cm, a borsó 30-40 cm-es sortávolságra kerülhet. A vetésmélységnél általános szabály, hogy a vetőmag méreténél (átmérőjé­nél) 2-3-szor vastagabb földréteggel takarjuk be az elvetett magokat. álló képességük, és nagyobb a terméshozamuk, ugyanakkor intenzívebb termesztési vi­szonyokat igényelnek. Nem mindegy, hogy friss fogyasztásra, vagy tartósí­tásra, tárolásra szeretnénk termeszteni az adott zöld­ségfélét, mivel más-más faj­tát kell ehhez választanunk. Vásárláskor figyeljük a cso­magolóanyagon a vetőmag lejáratát (érvényességét) és a töltősúlyt. Lehet, egy olcsó­nak reklámozott termék fele annyi töltősúllyal készült, mint egy pár forinttal drágább, de dupla annyi vetőmagot tar­talmazó tasak. A legfontosabb, hogy meg­bízható minőséget vásárol­junk. Igaz, nem mindig a tasakban lévő mag a hibás egy-egy sikertelen termesz­tésnél. Mielőtt a mag minő­ségét okolnánk, végezzünk egy próbacsíráztatást nedves papíron, ahol egy pár szem maggal kipróbálhatjuk a csí­rázóképességet. GAZIGAZITO.HU A legfontosabb, hogy megbízható minőséget vásároljunk ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN Végre itt a tavaszi kikelet! A téli lustálkodás után jól esik egy kicsit meg­mozgatni az izmainkat is. nyíregyháza. Elérkezett már­cius, a meteorológiai tavasz első hónapja, mely elhozza a hőn óhajtott kikeletet. Bár a nappalok hűvösebbek még, mégis élvezhetjük a nap simo­gató sugarait és a természet­tel együtt mi is újjáéledünk. Napról-napra válik zöldebbé a fű, duzzadnak a rügyek az ágakon, a madarak vidáman csiripelnek és ha beleszago­lunk a levegőbe, érezzük a ta­vasz illatát. Gyönyörködünk a tavaszi kis virágokban, melyek újra színt visznek a kertbe. Ontják a virágokat A kertészeti árudák és a piacok standjai ontják a sok korai virá­got, például a díszkerti kanka­linokat (Primula x polyantha), melyek a szivárvány minden színében kaphatóak ilyentájt. Ezeket nemcsak edényben tarthatjuk, érdemes csoporto­san is kiültetni a kertbe. Aztán ott van a jácint (Hyacinthus), ez az illatos kis hagymás nö­vény, mely a nőnap egyik kedvenc virága. Erőteljes, kel­lemes illata betölti az egész házat. Virágzás után érdemes kiültetni napos helyre, terasz­hoz, bejárathoz közel, hogy jövőre éppúgy élvezhessük az illatát. Vágjuk le az elvirágzott A korai évelők már hajtanak a tavalyi növényszárak alatt. JÁNKY NOÉMI Márciusban kezd éledezni a természet részt, de a leveleit hagyjuk raj­ta, míg el nem sárgul, hogy mi­nél több tápanyagot gyűjtsön magába (ez minden hagymás virág alapszabálya). A sáfrány­nak (Crocus) mindössze 2-3 hét a virágzása, mégis azt mondom, nem hiányozhat a kertünkből. A hóvirág után az elsők között bújik ki a földből, és ha csoportosan, minél több hagymát teszünk a földbe, azáltal meseszép „szőnyeget” kreálhatunk belőle (fehér, sár­ga, rózsaszín és lila színekben) az ágyások szélén, de akár a gyepen is. Az igazat megvallva, a téli lustálkodás után jól esik egy kicsit megmozgatni az izmain­kat, a kinti munka nem teher, hanem jóleső fizikai és szel­lemi kikapcsolódás. Ebben a hónapban tavaszi „nagytaka­rítást” kell végeznünk a kert­ben. Ágyásainkat elkezdhet­jük szisztematikusan rendbe tenni, először az őszi falevele­ket gereblyézzük ki (melyek a hó alatt rekedtek), majd követ­kezik az aktuális évelők, cser­jék visszavágása. Ne felejtsük, a korai évelők már hajtanak a tavalyi nö­vényszárak alatt, ezért óvato­san, közvetlenül a talajfelszín­nél vágjuk vissza úgy, hogy ne sérüljenek a zsenge új hajtá­sok, melyeknek teret adunk. Fontos munka a rózsák visz- szametszése, a szabadgyöke­res fák, cserjék ültetése és az idősebb évelők tőosztása is. FOTÓ:SZERZŐ Lehet, hogy a téli fagyok mi­att elhalt a közepe vagy kinőt­te a helyét, vagy egyszerűen csak „újításra” van szüksége. Persze, nem minden évelőt célszerű tőosztani, némelyek egyáltalán nem szeretik, ha bolygatják őket, ilyen például a szarkaláb, az iringó, a hu­nyor, a gyűszűvirág és a ba­zsarózsa. Ezeket csak akkor ültessük át, ha nagyon mu­száj, és ne lepődjünk meg, ha a következő évben még nem fog virágozni. jánky noémi A füvünk is magához tér Végre előkerül a fűnyíró is, jöhet az év első fűnyírása, hiszen a fű is magához tér a téli álom után. Előtte azon­ban vizsgáljuk át a gyepet, és a nagyobb faágakat, kavi­csokat szedjük össze, külön­ben a fűnyírónk kése hamar tönkremegy. A zöldségesben is megkezdődik a szabadföldi veteményezés. Látják, milyen sok mun­ka adódik hirtelen a kert­ben? Nem kell sietnünk vele, apránként dolgozzunk, élvezzük a munkát és gyö­nyörködjünk az élettel teli természetben. Gyere, és vásárolj a tavaszi kuponvasárnapokon részt vevő üzleteinkben, töltsd ki a nyereményjáték részvételi lapját, és Az ajánlat max. 100.000 Ft értékű vásárlásig érvényes. 4400 Nyíregyháza, Nagy Imre tér 1„ /korzobevasarlokozpont, www.korzo.hu NYERD VISSZA VÁSÁRLÁSOD ÉRTÉKÉT KORZÓ AJÁNDÉKUTALVÁNY FORMÁJÁBAN Tavaszi szél spórát áraszt A márciusi időszak jellemző betegsége az almafa-varasodás. NYÍREGYHÁZA. A fertőzés a le­hullott lombon áttelelt sza­porító képletekkel (aszkos- pórákkal) történik. A szél segítségével Ezek a nedves levél szára­dásakor 1-1,5 cm magasra kilökődnek, és a szél segít­ségével kerülnek a nedves levélre, termésre. Itt vagy a légzőnyílásokon, vagy akár az ép bőrszöveten áthatol­va indítják be a fertőzést. A bőrszövet alatt fejlődve, a fertőzés helyétől körkörösen konídiumtartókat képeznek a növény felületén, amelyek szürkés, bársonyos bevona­Ha időben megelőzzük a bajt, fánk roskadozhat majd a sok almától ILLUSZTRÁCIÓ: KM tot képeznek. Leghatásosabb védekezés, ha már a fertőzést meggátoljuk. Az aszkospóra szóródás évente változóan márci­us elejétől elkezdődhet, de előfordul, hogy csak április­ban indul be. Az előrejelző műszerek a hőmérsékletet, csapadékot, levélnedvesség tartamot mérve jelzik a fertő­zésveszélyt, ehhez kell igazí­tani a védekezést. Az engedélyezett szerek széles skálájából választ­hatunk. A „szisztematikus blokkot” a rezisztencia kizá­rásával a gyártók ajánlásának megfelelően kell alkalmazni. KM A tó vizében most indul be az algaképződés NYÍREGYHÁZA. A kerti tóban is megindul az élet, ha vannak halaink, a téli álom után ők is ébredeznek: elkezdhetjük az etetésüket, persze, még nem kell rendszeresen, csak ha már melegebb az idő. Érde­mes beüzemelni a víztisztító berendezést is és visszavágni a vízi növényeinket is. Tavasz- szal a tó vize zavarossá válik, mert megindul az algaképző­dés. Nem kell megijedni, ez teljesen normális jelenség. Az algát lehalásszuk és szakke­reskedésekben kapható (ha­lakra ártalmatlan) algaölővei javíthatunk a víz minőségén. Érdemes visszavágni a vízi növényeinket is illusztráció: internet Kibonthatjuk a betakart fügét NYÍREGYHÁZA. Folytatódik a gyümölcsfák, bokrok met­szése. Az előtört tősarjakat távolítsuk el úgy, hogy a fák tövét kibontjuk, és kitépjük a sarjakat. Metszés után fel­tétlenül végezzük el a lemosó permetezést. Ez az időszak megfelelő a ribiszke és köszméte tőosz­tással történő szaporításához. Minél nagyobb gyökérzettel ássuk ki a töveket és ásóval vágjuk 2-3 részre, hogy min­den tövön legalább 3 fiatal hajtás maradjon. Az új töveket ültessük végleges helyükre. A télire betakart fagyérzé­keny fügebokrokat kibont­hatjuk, az öreg, száraz ágakat vágjuk le. A magas törzsre oltott egres- és ribizlibokrok támasztékait ellenőrizzük, ha szükséges, rögzítsük ismét stabilan a támoszlophoz. km hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents