Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-07 / 32. szám

2017. FEBRUÁR 7., KEDD KELET A beregi kiváltságlevél már könyvalakot öltött NYÍREGYHÁZA. Beérett a kár­pátaljai és a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei levéltá­rosok fáradságos munkája: hétfőn a sajtó képviselői je­lenlétében mutatták be azt a kiadványt, mely magában foglalja Bereg vármegye 1836. évi címermegújító kiváltság- levelét is. A magyar mellett ukránul és angolul is olvas­ható az eredeti privilégium szövege, valamint a megye autonómiáját, joghatóságát szimbolizáló pecsétek törté­nete.- Ahol pecsét volt, ott volt a hatalom is - fogalmazott dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazga­tója, aki szerint napjainkban fokozott érdeklődés övezi a történelmet, éppen ezért a pecsétleírásokkal is egyre több tudományos munka fog­lalkozik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kutatótermé­ben megtartott eseményen Bácskái József, a Külgazdasá­gi és Külügyminisztérium he­lyettes államtitkára köszön­tőjében kiemelte: örömteli, hogy a kiadvány mellé állt az ukrán diplomácia is.- Köszönet minden köz­reműködő levéltárosnak - mondta Bácskái József, majd hozzátette: a magyar és az ukrán kormány több közös pályázatban is érdekelt. Arkady Gupalo szerint a kiadvány a felnövekvő gene­ráció számára is fontos. - Örü­lök, hogy fiatalokat is látok a teremben - utalt Ukrajna nyír­egyházi főkonzulja az Arany János Gimnázium tanulóira, akikről kiderült, fakultáció keretében tanulják az ukrán nyelvet.- A történelemnek szent he­lye a könyvtár és a levéltár - summázott Szalipszki Endre, hazánk beregszászi főkonzul­ja. Az eseményen elhangzott: a Jósa András Múzeumban megtekinthető egy, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjte­ményét gazdagító 1836-os pecsét, valamint egy l657-es vaspecsét is. km-tg Teret kapott a kreativitás LEGO közösségi teret adtak át a Nyíregyházi Egyetemen a szemesz­ter első napján sokak örömére. NYÍREGYHÁZA. Újabb mérföld­kövéhez érkezett a Nyíregyhá­zi Egyetem-LEGO Manufac- toring Kft. együttműködése: hétfőn átadták a közösségi teret az intézmény B épületé­nek földszinti folyosóján.- Gyerekként nem volt le- góm, a gyerekeim viszont szeretik, így aztán én is ját­szottam velük. Ez egy közös­ségi élmény, ami immár be­költözik az egyetem falai közé is. A közösségi tér nem csak szimbolikus, hanem valósá­gosan is összeköt bennünket - jegyezte meg dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes. Kiállításnak hitték Nagy Arabella, a hallgatói ön- kormányzat vezetője elárul­ta, hogy a napokban spontán közvélemény-kutatást vég­zett a környezetében, és so­kan azt gondolták, hogy pusz­tán csak kiállítás készül.- Amikor rádöbbentek, hogy ez nekünk készül, örömmel vették. A szemináriumok és az előadások között kedvünk­re játszhatunk, beszélgethe­tünk, mert ez a mi közösségi terünk. Köszönet a LEGO-nak Kedvünkre játszhatunk, mert ez a mi közösségi terünk. NAGY ARABELLA Polányi Péter és dr. Kiss Ferenc is letesztelte az egyetem új közösségi terét FOTÓ: RACSKÓ TIBOR és az egyetemnek mindezért - fogalmazott a testület elnöke. A világ egyik ikonikus já­tékgyártója Nyíregyházán ta­valy fűzte szorosabbra a szá­lakat az egyetemmel. Nagykövetet keresnek- Rövid és hosszú távú ter­veket egyaránt lefektettünk. A mostani egyértelműen a közeljövő beteljesülése: a ta­vaszi szemeszter első napjára időzítettük az átadását. Min­denkit arra buzdítok, hogy játsszon, hisz ez a kreativitás tere. Egyúttal keressük az Egyetem LEGO Nagykövetét, aki optimális személye lenne a céljaink megvalósításának - jegyezte meg Polányi Péter, a LEGO Manufacturing Kft. gazdasági igazgatója. A trük­kös torony, a Duplo kihívás, a mindstorms robot és a repü­lőgép megépítése egyaránt ki­hívás elé állítja a hallgatókat, de a tér nyitott, akár az okta­tók is részesei lehetnek a játé­kos élménynek nap mint nap. Kikapcsolódás és feltöltődés- Magam is rendszeresen le­gózok - árulta el Jászai Meny­hért. - Ez a foglalatosság szó­rakozás, kikapcsolódás és feltöltődés is egyben. Közösen építünk egy világot alkotó mó­don. A város eddig is támo­gatta a gyár és az egyetem el­képzeléseinek megvalósítását, ezután is szorgalmazzuk az együttműködés elmélyítését - nyomatékosította Nyíregyhá­za alpolgármestere. km-ltl Tudta-e, hogy... ...hogy két dán szó, a „Leg Godt" („játssz jól”) összetételéből alkotta meg Ole Kirk Kristiansen ács- és asztalosmester a LEGO nevet a vállalat számára 1934-ben? ...hogy az 1958 óta gyártott LÉGO építőkockák teljes mértékben kompatibilisek a ma gyártott LEGO építőkockákkal? __ _______________,_______ ...hogy 1996. március 22-én élesítették be a www.LEG0.co m portált? ________ ...hogy 915103 765 féleképpen lehet összerakni hat darab ugyanolyan színű, kétszer négyes LEGO kockát? ■ Diószenet osztanak az idén Folyamatosan oszt­ják a szociális tüzelőt Ópályiban. Úgy dön­töttek az illetékesek, hogy az idén nem fát, hanem ormosbányai diószenet szállítanak ki 563 támogatott­nak - családonként 150 kilót. A közmun­kások aktív közre­működésével jut el a kedvezményezettek­hez a tüzelőanyag. FOTÓ: ERDÉLYI MIKLÓS A Vöröskeresztről vetélkedtek a záhonyiak Vajon miért is vad a vadalma? NYÍREGYHÁZA. A Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdé­szeti Erdei Iskola „Miért vad a vadalma?” címmel meseíró pályázatot hirdet Nyíregyháza és 20 kilométeres körzetének általános iskolásainak.- Ezúttal az év fája a vadal­ma lett. A gyerekektől azt vár­juk: mese formájában írják le, hogy mitől „vadult meg”, eset­leg szelídíthető-e? Legalább egy, legfeljebb három oldal terjedelmű írásaikban az erdő élőlényei mellett akár kitalált mesehősök is szerepelhetnek, írhatnak elgondolkodtató, tanulságos, humoros, sőt csa­limesét is. Ugyanebből az al­kalomból a középiskolásoktól azonos témában humoros esz- széket, jeleneteket, stand-up jellegű írásműveket várunk, legfeljebb három oldal terje­delemben - közölte Petrilláné Bartha Enikő, az erdei iskola vezetője. A beküldési határ­idő: 2017. március 7., kedd. km Záhony. A Magyar Ifjúsági Vö­röskereszt megalakulásának 96. évfordulóján a szervezet történetéről vetélkedtek a zá­honyi Dr. Béres József Kollé­gium diákjai. Az intézményt 2009-ben avatták a MIVK bá­zisiskolájává, miután évtize­dek óta aktív és eredményes karitatív munkát végeznek a diákotthon tanulói és tanárai. A kétfordulós tesztvetélkedőn mintegy negyven kollégista az 1921-ben alakult szerve­zet munkájával, fejlődésével kapcsolatos ismereteiről adott számot. A versengésben Jóni Tifani és Szeles Mónika (mind­ketten mándokiak) szerezték meg az elsőséget Iván Dániel (Demecser), Popovics János (Székely) és Somogyi Gábor (Gyulaháza) előtt. A győztesek a MIVK és a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány díjait vehették át Hudák Márktól, a kollégiumi diákönkormányzat alelnökétől. tancsik Róbert A nyertesek a diákönkormányzat képviselőjével fotó: a szerző Kosztyu Tünde kisfiával Kézér Zoltán műhelyének vendége volt. Nézze meg a látogatásról készült kisfilmet a www.mitortenetunk.hu oldalon. SZÉCHÉNYI HIRDETÉS 6 Innen-onnan Arkady Gupalo, Ukrajna nyíregyházi főkonzulja szerint a kiadvány a feltö­rekvő generáció számára is fontos fotó: pusztai Sándor „Zoltán műhelye meggyőzött, hogy jó helyre került az uniós támogatás." co 0 1 col __ É Európai Unió Európai Strukturális I és Beruházási Alapok ■BHU MAGYARORSZÁG KORMÁNYA UaááAlldUAJéXikJLiiid

Next

/
Thumbnails
Contents