Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-06 / 31. szám
2017. FEBRUÁR 6.. HÉTFŐ Madárinfluenza: állami kártalanítás kezdődhet Budapest. Az állattartók számára, a madárinfluenza miatti kártalanítások kifizetésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre - adta hírül a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztálya. Eddig mintegy 1,2 milliárd forint került kiutalásra. Magyarországon 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány megjelenése óta összesen valamivel több mint 3 millió baromfi lett ártalmatlanítva. A leölésből származó közvetlen kár körülbelül 3 milliárd forintra tehető. A járványügyi intézkedés következtében a közvetlen kár - leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök és tárgyak - miatt a tulajdonosok 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta. Minél hamarabbi segítség A kormány számára rendkívül fontos a kialakult helyzet megoldása, így a járvány megjelenése óta folyamatosan arra törekszik, hogy minél hamarabb segítséget nyújtson az érintetteknek. Az állattartóknál felmerült közvetlen kárigényeket 100 százalékban megtéríti, melyre a fedezet is rendelkezésre áll. Mindemellett a Földművelésügyi Minisztérium jelenleg egy jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik. KM A kártalanítások kifizetésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre ILLUSZTRÁCIÓ: KM Erősödhet a záhonyi régió FOTÓ: RCH A vállalatok a Dunai Vasműbe érkező nagy mennyiségű vasérc, szén és buga átrakásához biztosítanak kapacitást. mándok, Záhony. A térség felzárkózását, versenyképességének javítását szolgáló megállapodást írtak a napokban Mándokon: a kormányzat támogatásával a Dunai Vasmű nyersanyagellátását a következő években Záhonyon keresztül biztosítják. Az ISD Dunaferr és a Rail Cargo Hungária (RCH) Zrt. együttműködésének feltételeit rögzítő okmány hosszú távon garantálja a térség fejlődését - tájékoztatta lapunkat a Rail Cargo Hungária Zrt. A megállapodást Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója jelenlétében Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője, A Rail Cargo Hungária és a Dunaferr hosszú távú Szerződések alapján működő együttműködése már egy évtizedes múltra tekint vissza. A Dunaferr cégcsoport évente kb. 4 millió tonna forgalmat bonyolít az RCH-val, ami ez utóbbi összforgalmának több mint 12 százalékát jelenti. A forgalom zavartalan és biztonságos lebonyolításának ui. ívűvovo miic, a ivaii v^aigu Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint Vaso Janicic, az ISD Portolan Kft. ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. Az aláírás feltételeit az a szerződésben rögzített keretrendszer tette lehetővé, növelése érdekében néhány héttel ezelőtt dr. Kovács Imre megállapodott az Ukrán Vasutak elnökével arról, hogy a két társaság az idei évre meghosszabbítja együttműködési szerződésének érvényességét. A különböző gazdasági és egyéb korlátozások ellenére az Ukrajnából Magyarországra belépő forgalom a 2016 végére 9 százalékkal nőtt. amelyet tavaly év végén az ISD Dunaferr, az ISD Portolan és a Rail Cargo Hungária vezetői mellett a térségben átrakó tevékenységet végző Záhony-Port, valamint a Ke- let-Trans és Transit-Speed vezetői írták alá. A vállalatok a Dunai Vasműbe érkező nagy mennyiségű vasérc, szén és buga záhonyi átrakásához biztosítanak kapacitást. Az átrakási tevékenységre határozatlan időre, míg a fuvarozási feladatok ellátására öt évre vállaltak elkötelezettséget az érintettek. Két kohóval A forgalom bővítését a Duna- ferrben az elmúlt időszakban végrehajtott beruházások tették lehetővé. A termelés ismét két kohóval folyik, a meleg hengermű motorjának cseréje hengerelési többlet- kapacitást biztosít, így a havi kibocsátás akár negyedével is nőhet. A Dunaferr révén igényelt többletteljesítmény megteremtheti a feltételeket Záhony felzárkózásához az átrakók közötti piaci versenyben és több száz érintett munkahely megőrzését garantálja. KM Számok, adatok A térségi együttműködésnek köszönhetően a Dunaferr a tavalyi mennyiségekhez képest már az idén 50 százalékkal növeli a Záhonyon keresztül, vasúton a dunaújvárosi vasgyárba fuvarozott nyersanyagok és az onnan kiszállított késztermékek volumenét, várhatóan 1,7 millió tonnára. A 2015. évi forgalommal összevetve a növekedés két és félszeres. Évtizedes a kapcsolat Egyre több a hazai biogazda Egy év alatt megduplázódott a biogazdálkodásterülete. Gödöllő. Ugrásszerűen nőtt a biogazdálkodás területe és az ezzel foglalkozó vállalkozások száma. Az ezzel foglalkozókat a kormány továbbra is kiemelten kívánja támogatni - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a hivatalos honlapján. Egy esztendő alatt megduplázódott a biogazdálkodás területe és a biogazdálkodást fenntartó gazdaságok száma Magyarországon: míg 2015-ben 120 ezer hektáron, addig 2016-ban már 200 ezer hektáron folytattak biogazdálkodást - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a gödöllői Szent István Egyetemen. km Növekszik a biogazdálkodók száma ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN * Napi traaBnHBMHHMHHHBIIS JallaM<Mmm8 napi menüajánlata: Rendezvények, | Lebbencsleves, eskfl)S1^ 1 Mexikói chilis bab lebonyolítását, | hidegtálak | Napi rendetást reggel 9 óráig fogadunk el! készítését ^ Napi levesalániatunk mellé és külön is uÁllallnk rendelhetők frlssensült ételek kedvező áronl ValldlJUR. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. t ■■uMaL2JMittJUiHaaaMABtaÉi&aflí^ÉfiáAM£á£J KOZMA MIKLÓS részére Nyírkárászba Halljad meg szerető szívünk szavát, mely boldog születésnapot kíván! Kérjük a jó Istent, adjon erőt egészséget, tartson meg nékünk és szeretteidnek Téged! Ezt kívánja számodra: feleséged Ilona, lányod Katalin, unokád: Janóka és vejed: János. Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! I ^13 J Megnyugtató megoldás BUDAPEST. A magyar kormány minden érintett számára megnyugtató megoldást keres az Erdélyi Pálinka Lovagrend által felvetett kérésre, miszerint az Erdélyben főzött pálinkákra is terjedjen ki az európai uniós eredetvédettség. Mint ismeretes, az erdélyi pálinkakészítők azt kérték a Földművelésügyi Minisztériumtól, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők. KM FÜGEDI ISTVÁN TIBORSZÁLLÁS 95. születésnapodon szívből köszöntünk és kívánunk minden szépet és jót az életben. A családod. 14 Gazdaság KELET Az aláírás pillanata 4ll-433/'2ii8 www.startrehab.hu In ii ii ii ii i| || II I! II II ii ii ii ni Gyümölcsleves A: Bolognai spagetti B: Párizsi sertésszelet, párolt rizs, zöldköret I 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. ■ H IB M-IiíTvl horlux kftI E-mail: horlux@horlux.t-online.hu íöj Az Ön felnőttiskolája www.horiux.hu JM www.Facebook.com/Horluxoldal 1! *§<10 Induló képzéseink: »I $L: Targoncavezető § Emelőgépkezelő I m Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő ts BOLTVEZETŐ gi TÖLTŐÁLLOMÁS-KEZELŐ S s ÉLELMISZER-, VEGYIÁRU ^ MUSZAKICIKK-ELADÓ ELADÓ H® • JL ÉLELMEZÉSVEZETÖ »I JL SZAKÁCS ? VENDÉGLÁTÓ-ÜZLETVEZETŐ & VENDÉGLÁTÓ ELADÓ *jW új KÉZÁPOLÓ tjí LÁBÁPOLÓ M- ® ÉS MÜKÖRÖMEPiTŐ Ste ft" ÓVODAI DAJKA ■S -J, PEDAGÓGIAI-ÉS JjjS TB CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS 9 SZEMÉLY-ÉS VAGYONŐR jpp >{. MÉHÉSZ jSs ARANYKALÁSZOS GAZDA tf RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! fÜ 4700 Mátészalka, Kölcsey u. 10., tel: 06-44-500-138 U Nyilvántartásba vételi szám: E-000430/2014 I 0 1