Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-28 / 50. szám

2017. FEBRUÁR 28., KEDD Ismét magasan a magyar film csiU Együtt ünnepelték a hazai filmesek a díjki­osztót s az újabb ma­gyar Oscar-győzelmet. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Ma­gyar idő szerint február 27-én hajnali fél háromtól lezajlott a 89. Oscar-gála a Los Angeles-i Dolby Színházban, s bizonyára úgy vonul majd be a filmtörté­nelembe, mint a botrányok fesztiválja. A világ a gigászi ceremónián röhög, mert a leg­jobb film kihirdetésénél nem a valódi győztest, a Holdfény című film stábját, hanem a Kaliforniai álomét szólították a színpadra. A többi pedig - például hogy halottként emlé­keztek egy élő művészre - már csak hab volt a tortán. Nem volt váratlan Nekünk, magyaroknak szeren­csére nem ezek miatt lett em­lékezetes ez az éjszaka, hanem mert Deák Kristóf kisjátékfilm­je, a Mindenki című is elhozott egyet az aranyló figurák közül. A szakmabelieket nem érte tel­jesen váratlanul a siker. A tavaly megalakult Magyar Hollywood Tanács - amely­nek elnöke Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, egyik alelnöke pe­dig Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező - szín­vonalas partival, a filmvilág kiválóságainak társaságában ünnepelte meg az eseményt egy budapesti étteremben.- Fontosnak éreztük a kö­zös ünneplést, mert a tanács­nak már közel 300 tagja van, s a létszám közel egyharmada Los Angelesben élő amerikai magyar, sokan ott is vannak az Oscar-partin - nyilatkoz­ta lapunknak Bokor Balázs, s hozzátette: - A másik ok, hogy várjuk a Mindenki című Deák-film győzelmét. Éppen ma olvastam egy amerikai újságban arról, miért ez a mű lesz a rövidfilm-kategória győztese, bár 6200 akadémi­ai tag döntése kapcsán nehéz észérvekről elmélkedni. A rádióból értesült A rendezvény tisztelgés is volt 38 olyan korábban díjazott előtt, akik a magyarok hírne­vét is öregbítették, kezdve az erdélyi születésű Sándorházi Vilmossal, aki 1933-ban érde­melte ki az Oscart a Kavalkád Mar 39 hazai kötődésű Oscar-díjas előtt tiszteleghetünk ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET című film- jéért, folytatva a három­szorosan is elismert Rózsa Miklóssal. Megidézték az 1956-ban a hazáját elhagyni kénysze­rülő Zsigmond Vilmost, Szabó Istvánt, aki 1982- ben vehette át az Oscart a Mephistóért, legjobb maszkmesterünket, az 1985- ben díjazott Elek Zoltánt, a magyar anyától szüle­tett Adrien Brodyt és Rachel Weiszt, s a ta­valyi győztest, Nemes Jeles Lászlót. Rófusz Ferenc a par­tin el­mesélte, hogyan nem vehette át A légy című rajzfilmjéért személyesen a szobrot: nem adtak neki út­levelet, s egyébként sem hit­tek benne, hogy nyerhet. Az alkotó aznap éjjel a Szabad Európa rádiót hallgatta, on­nan értesült róla, hogy nyert a filmje. Több mint két hónap múlva aztán kiengedték Ame­rikába, s akkor egy kisebb ün­Kalkuláltak a lehetséges nyertesekkel- Ha kiderül egy filmről, hogy díjat nyert valamelyik nemzet­közi fesztiválon, ugrásszerűen megnő iránta az érdeklődés, és ez a tendencia a magyar alkotásoknál is megfigyelhető- mondta lapunknak a Krúdy Tűt Mozit üzemeltető Váci Mi­hály Kulturális Központ igaz­gatója, Mészáros Szilárd.- Az a tapasztalatunk, hogy egy magyar filmre nem ülnek be igazán sokan, de amint el­ismerést kap, mindenki azon­nal látni akarja. Nagyon jól megfigyelhető volt ez tavaly, a Saul fia esetében: átlagos volt a nézőszám egészen addig, amíg el nem nyerte a Golden Globe-díjat, akkor sokan eljöt­tek megnézni. Azután egy ki­csit lecsengett az érdeklődés, majd jött az Oscar-díj, és ismét telt házzal vetítettük. Hason­ló volt az érdeklődés a Tiszta szívvel című film iránt is: ami­kor sorra kapta a díjakat, telt házas közönségtalálkozót is szervezhettünk. Ezek a sike­rek viszont nem érintik a többi magyar alkotást, azokra nem kíváncsiak többen - mondta Mészáros Szilárd, akitől meg­tudtuk: a márciusi moziműsor összeállításakor kalkuláltak a lehetséges nyertesekkel, ezért ezen a héten a Kalifor­niai álom, a jövő héten pedig a Holdfény című fimet vetítik. nép­ség közepette megkaphatta a díjat. Csősz Boglárka színész-pro­ducer Borbás Edina forga­tókönyvíróval arról beszélt, hogy legutóbb a Paramount Pictures filmvállalat megalapí­tójáról, Zukor Adolfról készí­tettek egy 15 perces rövidfil­met 25 dollár címmel, a híres magyar filmmogul ugyanis ennyi pénzzel a zsebben kezd­te a pályáját Amerikában. A hosszú ideje Törökország­ban élő művésznő elmondta: - Amikor a törökökkel beszél­getek, mindig felmerül, kik is hozták létre Hollywoodot, s hogy ez többnyire a magya­rokhoz fűződik. Jelen voltak még a Divinyi Réka forgatókönyve alapján készült Pappa Pia című, új zenés film alkotói is. A már Amerikában is bizonyító Csupó Gábor, a film rende­zője vidám hölgykoszorúban mulatta át az éjszakát, s a film augusztus 24-ei pre­mierje kapcsán el­mondta: - Úgy látszik, ismét nosztalgia ébredt a vidám, zenés filmek iránt - amint azt a Kaliforniai álom sikere is bizonyítja -, s örülnénk, ha Magyarországon is újra teret nyerne ez az ízlésvilág. A mi filmünkben sincs tömeggyil­kosság, ez egy hamisítatlan szórakoztató mozi - fogalma­zott a magyar híresség. Az iskoláé is a díj Aztán lassan megkezdődött a kategóriadíjak kiosztása, s a hazai nagyságok felállva tapsoltak az újabb magyar sikernek - miközben valahol távolabb, a Bakáts téri álta­lános iskolában a Mindenki gyermekszereplői is majd’ ki­ugrottak a bőrükből az öröm­től. KM-MJ, SZA Avartüzek a szárazság és a gondatlanság miatt ILLUSZTRÁCIÓ: PUSZTAI SÁNDOR Sok helyen nekiláttak a tavaszi kerti mun­káknak, elégetik a kerti zöldhulladékot. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt na­pok tavaszias időjárása, a szá­raz aljnövényzet és avar miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma.- A hétvégén több szabad­téri tűzesethez is riasztották a tűzoltókat megyénkben - tájékoztatta lapunkat Dóka Imre főhadnagy. - Húsz négy­zetméteren kapott lángra a száraz aljnövényzet vasár­nap a Holt-Számos partján, Ököritófülpösön. Hodászon, az Ady Endre utca mögötti területen kétszáz négyzet- méteren gyulladt ki a száraz aljnövényzet, míg Nyírmi- hálydiban, a Rózsa Ferenc utcában egy elhanyagolt kert­ben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Vasárnap Nyír­parasznyán, a Kossuth Lajos utcában száz négyzetméteren égett az aljnövényzet - részle­tezte a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság szóvivője.- Az esetek 99 százaléka em­beri gondatlanságra vezethető vissza, de az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhe­tőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival. Belterületen csak ott és akkor szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol és amikor ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. A külterületi tar­lóégetést és vágott növények égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztetni kell a helyi katasztrófavédel­mi kirendeltséggel. A szabad­ban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, és mindig gondoskodjunk ele­gendő oltóanyagról! Legyen nálunk oltásra alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát felügye­letünk alatt tudunk tartani. Ha feltámad a szél, azonnal oltsuk el a tüzet - sorolta Dóka Imre. Tűzvédelmi bírságok- A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtha­tó. Ha valaki a kertjében úgy éget zöldhulladékot, hogy azt nem engedélyezi önkor­mányzati rendelet, vagy nem a meghatározott időben vég­zi, 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedő bírságra szá­míthat. Ha valaki engedély nélkül éget külterületen, 50 ezer forinttól félmillióig, ha pedig a tűzoltóknak is be kell avatkozniuk, 20 ezertől 3 mil­lió forintig terjedő bírságra számíthat. km Hatter 3 Szárnyalok és tátogók Amikor az énekhangot oszto­gatták, én minden bizonnyal máshol jártam, mert abba a sorba nem sikerült beállni. Annyira nem, hogy amikor az általános iskolában az ének­tanár mindenkit dalra kért, nekem csak annyit mondott: ígérd meg, hogy ameddig élek, te nem énekelsz. Nem mondom, hogy nem ütött szíven, amit hallottam, ám addigra már tudtam, van más­hoz affinitásom, ami örömöt, sikert adott hosszú éveken át. A sportpályán legfeljebb kiabálni kellett, ha pedig a győzelem után mégiscsak énekszó hagyta el az ajkakat, én szófogadóan hallgattam, olykor nagyon halkan dudo- rásztam. Egyszer szegtem meg a szabályt, a szerenádos estén úgy gondoltam, most már úgyis mindegy, a középis­kola végén csak énekelek vagy két strófát. Kár volt, mert egy imádott tanárom rögtön rám szólt: „Móni, ne énekelj!” Azóta a négy fal között, ahol biztos, hogy senki sem hallja, főleg takarítás közben, kiélem dalolós kedvemet. Nem zavar senkit, hogy pocsékul hangzik, nekem öröm, mert imádok énekel­ni. A Mindenki című, a nem túl jól éneklő gyermekeket tátogásra utasító tanár elleni lázadásról szóló, ma már Oscar-díjas filmet nézve azon gondolkodtam, mi a nagyobb baj, ha a gyereket egyszer szembesítik azzal, hogy nem túl tehetséges valamiben, s keres más területet, ahol győ­zelmet, elismerést érhet el, vagy akkor, ha mellőzöttként folyamatosan azzal szembe­sül, rosszabb, mint a társai. A tanár ambíciója szerintem soha nem írhatja felül a gyer­mekek érdekét. Mindenki ért valamihez, a jó tanárok pedig abban segítik a diákjaikat, hogy az álmokat valóra váltva szárnyaljanak. A rosszak be­érik azzal is, ha tátognak. monika.bednarik@kelet.hu Kelet kvíz A falu a 17. században elnéptelene­dett, de a 18. században görögka­tolikus lakosokkal telepítették be, akiknek ekkor már templomuk Is volt. a) Ömböly b) Tiszaeszlár c) Nyírderzs d) Kékese A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Mit szól az újabb magyar Oscarhoz? SZŐLLŐSIDÓRA: SIMON FERENC: A reg- KÓCZON KLAUDIA: Örülök a magyar filmes geli hírekből értesül- Nem számítottam sikernek. tem az eredményről. újabb Oscar-díjra. MÉSZÁROS ALEXAND- KASZA BLANKA: A TÓTH ANDREA: Csak RA: Sok rendező kedveli magyar vígjátékoknál külföldi filmeket a magyar helyszíneket, nincs jobb. nézek. Szőllősi Dóra egyáltalán nem lepődött meg a magyar film­sikeren. - Örülök a díjnak. Újra bebizonyosodott: egy magyar film is lehet annyira színvonalas, hogy Oscar-díjat kapjon - nyilatkozta. Simon Ferenc nem látta a díjátadót, de már a reggeli hírekből értesült az eredményekről.- Nem nagyon követem a fil­mes díjátadó műsorokat, de örömmel hallottam reggel a rádióban, hogy egy magyar film is sikert aratott - mond­ta. Kóczon Klaudia kifejezetten kedveli a magyar filmeket.- Nagyon szeretem a filme­ket, főleg a hazaiakat, de nem számítottam díjazásra - tet­te hozzá a nyíregyházi lány. Mészáros Alexandra nagyon örült annak, hogy ismét Os­cart kaptunk. - Szerintem Ma­gyarországon is lehet olyan jó filmet készíteni, mint külföl­dön. Sőt, nem kevés idegen rendező előszeretettel vá­laszt magyar helyszínt a for­gatáshoz - mutatott rá. Kasza Blanka a magyar vígjátékokat kedveli igazán. - Szerintem a vígjátékok mesterei a ma­gyar színészek. Remélem, a jövőben ilyen jellegű darabot is jelölnek Oscarra - mondta. Tóth Andrea nem érdeklődik a terület iránt. - Csakis külföldi filmeket nézek, de azért jó, hogy a filmes szakmában is ki tudunk emelkedni mi, ma­gyarok - közölte. KM-OR ■ Védőnők a városházán A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán ma Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek, amelynek résztvevőit hét­főn dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere fogadta a városházán. fotó: sipeki Péter KELET A legfőbb ok a gondatlanság

Next

/
Thumbnails
Contents