Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-21 / 44. szám
2017. FEBRUÁR 21., KEDD KELET Felszámolni a múlt fehér foltjait Molnár D. Erzsébet a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola kutatójaként érkezett fotó: racskó tibor Eltűnt személy után kutatnak AJAK. Eltűnt személyt keres a rendőrség. Bóka Mihály 53 éves ajaki lakos kb. 165-170 cm magas, 60 kilogramm súlyú, vékony testalkatú, barna-ősz haja rövidre vágott, szeme zöldesbarna színű, beszéde halk. Eltűnésekor viselt ruházata egy fekete színű szövetkabáton kívül ismeretlen. Aki a férfi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 42/524-600-as telefonszámot vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívót! km Őt keresik fotó: rendőrség Előadás az öngyógyításról NYÍREGYHÁZA. A Tudomány és hagyomány című előadássorozat keretében Karácsony Marianna népi gyógyász tart előadást február 25-én a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban „Ön”-gyógyítás napjainkban - „jelen”-létünk címmel. A 9 órától kezdődő program a test, lélek és szellem hármasságát szem előtt tartva nyújt fogódzót a gyógyulni vágyóknak. KM Az volt a cél, hogy az idők tanúinak fájdalma soha ne merüljön feledésbe. NYÍREGYHÁZA, Két helyszínen is a második világháború egyik legnagyobb magyar tragédiájára, a málenkij robotra emlékeztek hétfőn Nyíregyházán. Nemzedékek párbeszéde volt ez a nap, amikor a munkatáborok poklából hazatértek, az ő utódaik, s a jelen fiataljai fordították figyelmüket egymás felé a megyei levéltárnak és a Zrínyi Ilona gimnáziumnak köszönhetően. Hat településen jártak A közös munkának a tisztelgő programon kívül egyéb gyümölcse is lett: egy filmdokumentum, egy kiállítás és egy világháborús adatbázis, s mindez azért, hogy az idők tanúinak fájdalma soha ne merüljön feledésbe. Az Amit még megtartott az emlékezet... Beszélgetések a málenkij robot szabolcsi, szatmári, beregi túlélőivel című filmet délelőtt láthatta- A saját iratainkat átnézve döbbentünk rá, mennyire hiányosak a forrásaink, s jobbára csak a szolgabírák feljegyzései között találtunk néhány listát - mesélt a világháborús adatbázis munkálatairól Kujbusné Mécséi Éva levéltár-igazgató.- így települtünk át az Országos Levéltárba, ahol 372 a főként gimnazistákból álló közönség. Készítői egy tudásvágytól fűtött és érzékeny lelkületű diáklány, Molnár Eszter és tanára, dr. Szilágyi László voltak, akiknek a megyei levéltár adott a forgatáshoz segítséget.- Összesen 6 településre - Záhonyba, Vállajra, Mérkre, Gávavencsellőre, Rakamazra és Lónyára jutottunk el - avatott be a részletekbe a családi „hadifoglyok” címkével ellátott doboz külügyminisztéri- umi irategyüttesét dolgoztuk fel az útmutatóikra támaszkodva. Sajnos ezt követően is maradt hiányérzetünk, ugyanis Beregsurányról például egyetlen nevet sem találtunk. Végül a kormányhivatal, majd a polgármesterek voltak a segítségünkre. A heérintettsége okán is elhivatott kutató-pedagógus, akinek két nagyapja is harcolt a világháborúban. Mindkettő fogságba esett, de szerencsésen mindketten haza is térhettek.- Volt, ahol már csak hozzátartozókat találtunk, de 10 túlélőt így is sikerült megszólaltatnunk, ami azért is nagy dolog, mert tulajdonképpen a 24. órában vagyunk, s egyre kevesebb a tanúságtévő. Volt lyi emlékezetre alapozó iratokból és a korábbi gyűjtésből közel hétezer név jött össze. Ezeket egyelőre digitálisan jelentetjük meg, de később könyv formájában is szeretnénk közreadni. Ám fontos leszögezni: ezt a kutatást még most sem tekinthetjük végérvényesen lezártnak - tette hozzá az intézményvezető. olyan szereplőnk is, aki életében először beszélt a vele történtekről. Több mint 20 órányi anyag jött össze, amiből sikerült egy negyvenperces filmdokumentumot összeállítanunk. Ez mostantól az iskolai órákon is bemutatható, s egy hiányállapot felszámolására is alkalmas. Mert időnként vagy azért üresek a tekintetek egy iskolában, mert nincsenek kapaszkodók, vagy azért, mert valami miatt a családtörténet lapjai is üresen maradtak - mondta el az etikát és történelmet tanító pedagógus. A' délutáni programról már a megyei levéltár igazgatója, Kujbusné Mécséi Éva adott összefoglalót lapunknak. Elmondta, hogy a közgyűjtemény dolgozói másfél éven át dolgoztak egy megyei adatbázison, így állítva emléket az elhurcoltaknak.- A közelmúltban éppen a 20. század tragédiáit térképeztük fel, s a kárpátaljai Szoly- ván járva szembesültünk vele, hogy amíg a mi megyénkben alig tudtunk valamit a deportálásokról, odaát olyan alapossággal tárták fel a málenkij robot történetét, hogy az emléktáblájukon név szerint is szerepeltetni tudták a településekről elhurcoltakat. Hogy a fiatalok is megismerjék- Ekkor úgy döntöttük, mi is megpróbáljuk felkutatni a saját forrásainkat. Két évvel ezelőtt pedig az Arcok és könyvek sorozatban Molnár Erzsébetet és Bocskor Andreát hívtuk meg, hogy a kárpátaljai történetírásról beszélgessünk, akik éppen akkor mutatták be Brüsszelben a málenkij robothoz kapcsolódó kiállításukat. Hozzánk is ezt az anyagot hozták el most magukkal - mutatott körbe az intézményvezető. S mivel kötelezőnek érezték, hogy a deportálások történetét a középiskolás diákokkal is megismertessék, két elismert vendéget is meghívtak. Stark Tamás, az MTA kutatója az országos események vizsgálati eredményeiről számolt be, Molnár D. Erzsébet pedig a kárpátaljai történésekről beszélt hallgatóságának. KM-MJ Tíz túlélőt sikerült megszólaltatnunk a film számára. DR. SZILÁGYI LÁSZI Családok, történészek is használhatják <@> Bábozni mindig nagyon jó A Burattino Bábszínház minden hétvégén várja a kicsiket és szüleiket, akik együtt ismerkedhetnek meg a mesék főszereplőivel. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A hibabejelentőknek kedvezve Két új vonalat is biztosít a TIGÁZ-DSO Kft. a rendszerfejlesztés idejére. NYÍREGYHÁZA. Rendszerfejlesztést végez február 22-én a TIGÁZ-DSO Kft., s a társaság azt ígéri, a beavatkozás után az üzemzavarok bejelentésére szolgáló 80-300-300-as hívószám telefonos rendszere stabilabbá válik. A munkálatok 20 órától 24 óráig tartanak, s mivel közben előfordulhat pár perces szolgáltatáskiesés, két másik ideiglenes telefonszámot is rendszerbe állítanak a szolgáltatás zavartalansága érdekében. A szakemberek azt kérik, a 70-698-4702-es vagy a 70-698-4708-as ideiglenes számokat a megjelölt négy órában csak akkor tárcsázzák a bejelentők, ha a 80-300- 300-as szám nem elérhető. A kisegítő 70-es számok kizárólag a rendszerfejlesztés idejére lesznek elérhetők, tájékoztatta lapunkat Száraz Gábor, a cég sajtószóvivője. km HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyházi úti 9000nm bekerítve közmüvesítve, leaszfaltozva eladó, tel:0630228031Ó. ________880948 FÖLD, KERT Lakható alápincézett víkendház 380-220-as bevezetett árammal, a telekre bevezetett közművel a városközponthoz közel, választható teleknagysággal eladó. 0620/938- 1132. _________________881451 GARÁZS Kiadó garázst keresek nyíregyházán. Jelentkezni: +36 30 955-7667. _____________881534 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Jó minőségű körbálás lucerna eladó. Érd.: 0670/200-8877 881535 VETŐMAG! Fémzárolt kukorica és napraforgó hibridek nagy választékban kaphatók! Kruppa-Mag Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265 ÁLLAT Eladó 200 tonna marha trágya. Érd: Kékese 0630/678-2398 __________________________________881544 Fehér vágnivaló csirke eladó. Nyíregyháza, Kordovánbokor 22. Tel.: 0620/3314-379. _________ssotis Fiatal, vörös tojótyúkok, intenzíven tojók, termelőtől ingyenes házhoz szállítással, 1200 Ft/db áron eladók. Nem kitojt állomány. Érd.: 0620/535-9979 881586 Napos csibe, kacsa, liba, gigant gyöngyi, pulyka házhoz szállítással eladó. Érd.: 0652/458-025, 0630/9587-309 _________881579 Naposcsibék 03.02-től, vagy előnevelt 03.20-tól eladó. 20/9584-047. Kurbely. 879642 Perzselt bőrű, hasított félsertés eladó, 620 Ft/kg, kiszállítás és darabolás megoldható. Érd.: 0630/ 2190-220 881509 Szabadtartású, tanyasi, 32 hetes, vörös, kukoricán nevelt, aktívan tojó tyúkok eladók költözés miatt. 1000 Ft/db áron, házhoz szállítással. Érd.: 0630/833-9690. 881470 ladbaty* ,,\6 o+AgHiTŐeróstl hctWwnap Lakossági apráhi ÁT 06 90 603-604 A hívás díj«*: 500 H/perc+úíu A hívás <v/. apróhirdetés árár tartalmasa. I A hibák elkerülése i érdekében, a hirdetés í lihbá a/, esetben í jeleink meg, ha a szöveg I visszaolvasásra került, 1 éves, piros tollas, 2 kg-os tyúk, 550 Ft/db áron márc. 6-ára előjegyezhető. Érd.: 0670/342- 3071,0670/342-3079 asieoo 2 db 6 hónapos holstein üsző eladó. Érd.: 0630/278-1958 881486 260kg-os koca eladó.Érd.: 06-70- 413-0521 881542 9 hónapos vemhes tehenek eladók Oros, Szállási út 68. Érd.: 42/480- 255. __________________881460 NÖVÉNY Ezüstfenyő, fenyőlombnak eladó, • 300 Ft/ db-tól. Érd.: 30/826-2952, Sátoraljaújhely. __________881494 Jó minőségű IDARED alma 600 ládával eladó Nyíregyházán. 20/ 9436-466. ________ 881504 SZOLGÁLTATÁS Konyhai mosogatók, fürdők, wc padlóösszefolyók gépi tisztítása. g 20/415-8098 EGYÉB ELADÁS Eladó morzsolt kukorica. Érd.: 0620/426-0472 _________881506 Eladó tűzifa! Bükk, tölgy kalodában rendezetten pakolva 12500Ft/m3 szállítással. 20/518-0136 881564 MUNKAHELYET KÍNÁL Kertészetbe női munkaerőt keresünk Nyíregyházán. Tel.: 0630/ 732-8460. 881315 Lovakhoz értő gondozót keresünk. . Bejelentett munkahely, szállás, étkezés biztosított. Érdeklődni: 0630/9656-181. ________875302 Nyíregyházi II. 0. étterembe gyakorlattal rendelkező SZAKÁCSOKAT kiemelt bérezéssel felveszünk. 30/ 554-0177. 880962 Nyíregyházi II. osztályú étterembe felszolgálólányokat-hölgyeket felveszünk. 30/398-6354. 880853 Raktári munkára egy segédmunkást és egy targonca vizsgával rendelkező férfi munkatársat felveszünk. Érd.: Nyíregyháza Debreceni Út 256.________________881552 VEGYES Akác, tölgy, nyár tűzifa eladó. Mindenfajta erdőt, fasort veszek. 30/ 5504-485. 881588 Nyár és fűzfa eladó 1400 Ft/q. Érd.: 20/362-9357. Szállítás megoldható _______________881530 Tollát, tolihagyatékát megveszem, hétvégén is. Tel.: 0620/311-8137. 881501 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvánnyal közösen, több mint egyéves előkészítési munkálatokat követően, 2016. december 1-jén megkezdte a „Klímastratégia kidolgozása, Éghajlatváltozási Platform létrehozása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című projekt megvalósítását. Megtörtént a Szakmai Kerekasztal megalapítása is, melynek során sikerült kiváló szakemberekkel megvitatni a felmerülő kérdéseket. Nyitókonferenciánkat nagy érdeklődés övezte, ahol előre vetítettük a ránk váró feladatok sorát. Most következnek a teendőink dolgos része, 10 megyei helyszínen workshopok keretében munkamegbeszéléseket szervezünk, melyek célja klímavédelmi ismeretterjesztés és figyelemfelhívás lesz különböző témákban. Első állomásunk helyszíne: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, Bessenyei Nagyterem 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. Időpont: 2017. február 23., csütörtök 15:00 óra Központi téma: A klímaváltozás és a napenergia hasznosítása További információ: +36 42/506 338 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Rakamaz területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: +3620 973-9767 Rendkívül izgalmas és érdekes, mindenre kiterjedő előadást fognak hallani a Nyíregyházi Egyetem rektorhelyettesétől a klímavédelem és a fenntartható fejlődés kapcsolatáról, valamint az Aramút-Bau 90 Kft. ügyvezetőjétől, aki napelemes, napkollektoros fejlesztési lehetőségekről fog beszélni. Rendezvényünkre nemcsak önkormányzati vezető- két, hanem az oktatási intézmények képviselő- it is nagy szeretettel várjuk! y Az előadások után munkamegbeszé- / lésre van lehetőség, illetve lehet je- / lentkezni az Éghajlatváltozási Plat- / formbais. J ágit j un» k ! Kérjük, tisztelje meg rendezvé- | nyűnket részvételével, cseleked- / HEBSliaESS jünk közösen Földünk jövőjéért! |