Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-18 / 42. szám
878367 2017. FEBRUÁR 18., SZOMBAT 4 Gazdaság KELET Gyulaházán már belevágtak a programba fotó: km-archIv túrkeve. A népszokások ápolása, például a disznóvágás hagyománya összehozza az embereket, közösséget teremt és tart meg. Emellett az ilyen alkalmakkor készített házias étkek, különösen a kolbász és a szalámi nem csak a helybéliek megélhetését biztosítja. Ezekből a prémiumtermékekből külföldre is jut bőven - értékelte a XI. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozót Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter az eseményen elmondta: jelentősen nőtt a magyar hús- készítmények iránti kereslet külföldön. A termelők évente 12 ezer tonna kolbászt értékesítenek a külpiacokon, az elsődleges felvevőpiac Németország. A miniszter bejelentette: 24 milliárd forint bevételt jelent az országnak a magyar kolbászféleségek exportja. A tőkehús áfájának csökkentése nemcsak a hazai vásárlási kedvet növelte, hanem az ágazat egészére is jó hatással volt - mondta. Növekszik az érdeklődés a megbízható, jó minőségű, hagyományos élelmiszerek iránt. Azért is hasznos, hogy csökkent a sertéshús áfája, mert az ágazat fehéredik és az állattartási kedv is növekszik. A szaktárca vezetője arra számít, hogy az idei év újabb eredményeket hoz: sertéslét- szám-bővülést, és különösen a kézműves minőségi termékek iránti kereslet növekedését - olvasható az agrártárca hivatalos honlapján. KM Évnyitó fórumot szervez a Nyírségi Édesburgonya Zrt. nyíregyháza. Ahogy arról már több alkalommal is írtunk, mocorog valami a Nyírségben az édesburgonya-termesztés meghonosításának ügyében. Tavaly több gazdálkodó és önkormányzat (mint például Gyulaháza) is csatlakozott a Nyírségi Édesburgonya Zrt. programjához, de a projekt kiötlői még nagyobbat szeretnének álmodni.- Hamarosan megtartjuk évnyitó fórumunkat, melyre szeretettel várjuk az édesburgonya termesztésébe bekapcsolódni kívánó nyírségi gazdákat. A fórum kiválóan alkalmas lesz arra, hogy a már tapasztalattal rendelkező gazdálkodók és a termesztést megtanulni szándékozó termelők találkozzanak. Az érdeklődők részletes termesztési tájékoztatót kapnak, megismerhetik a csatlakozás feltételeit - tájékoztatta lapunkat Hegedűs István, a Nyírségi Édesburgonya Zrt. vezérigazgatója, aki a program részleteibe is beavatott bennünket. - Célunk, hogy a nyírségi talajhoz jól illeszkedő édesburgonya termesztését tovább népszerűsítsük. A Nyírségi Édesburgonya Zrt. a kis- és közepes mezőgazdasági termelők részére olyan szakmai hátteret és pénzügyi feltétel- rendszert biztosít, amellyel megismerhetik, megtanulhatják a termesztés fortélyait. Azt szeretnénk, hogy az első év után a sikeres termelők növekvő hatékonysággal, növekvő területen legyenek képesek a családjuk hosszú távú megélhetését biztosítani. Bátorság és jövőbe látás Hegedűs István a 20l6-os esztendőre is visszatekintett.- A tavalyi volt az első évünk. Minden újhoz, változtatáshoz kell bátorság és jövőbe látás egyaránt. Elismerés és köszönet jár a gazdáknak, akik bebizonyították, hogy a nyírségi termelők között sok újító, kezdeményező szakember van. Nem rettentek meg az ismeretlen növénytől, hanem vállalták az első ültetés, gondozás, betakarítás kockázatát a Nyírség sokszor értéktelennek tekintett homokos taNem rettentek meg az ismeretlen növénytől. HEGEDŰS ISTVÁN Iáján. A termés jó, több helyen meglepően kiváló volt már most. A második év számukra könnyebb lesz, megindulhatnak a hatékonyságjavítás és az üzletszerű termesztés útján. Minden olyan gazdát, aki betartotta a technológiai követelményeket és megfelelő terméseredményt ért el, személyesen megkeressük az idei feltételek egyeztetése érdekében - mondta Hegedűs István. KM-TG A disznóvágásnak közösségformáló ereje is lehet ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHlV Tudnivaló a fórumról A helyszín: Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza, Kótaji út 9-11., időpont: 2017. március 2.14.30-16.30. A megjelenés feltétele, hogy a február 28-áig a nyirse- gigazda@gmail.com e-mail-címen jelezze megjelenési szándékát a termelő. További információkat kaphat a www.nyirsegiedesburgonya.hu honlapon, illetve területi vezető kollégáinktól a Kisvárdai járás esetében a 20-431-6837, minden más nyírségi terület esetében a 20-965-2511-es telefonon. Kiegyensúlyozott az ellátás Kiterjesztené a kormány az aszálykár fogalmát A végső szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. Budapest. Az előző évek árutermő területét figyelembe véve a vetőmag-szaporítások megfelelő hátteret biztosítanak a kiegyensúlyozott vetőmagellátáshoz. A Vetőmag Szövetség nettó 92.200 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszikalászos-vetőmagok egy tonnájára vetítve. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: az értékesítési szezont megelőzően a tagság körében széles körű felmérést végeztek. A most közzétett nettó 92 ezer 200 forintos tonnánkénti ár zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a végső szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A tájékoztató ár célja a várható piaci árinformáció közreadása, amely jelzés a Vetőmagáradat illusztráció: ékn vetőmag nemesítésével, előállításával és forgalmazásával foglalkozó piaci szereplőknek. NAK.HU Beszélgetés a problémákról i Budapest. A Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara kerekasztal megbeszélést szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a főbb piaci szereplők, valamint az agrár-felsőoktatási intézmények részvételével. A találkozót az agrár-felsőoktatásban tapasztalható képzési problémák indokolták. A találkozó legfőbb üzenete, hogy az oktatásnak a piaci igényekhez igazodva kell működnie, a kereslet és a kínálat összeegyeztetésével, valamint jelentős kutatásfejlesztési tevékenység támogatásával. KM Budapest. Törvénymódosítással terjesztené ki az aszály fogalmát a kormány, így a termelők nagyobb eséllyel lennének jogosultak kártérítésekre a jövőben - írja az ag- rarszektor.hu. A jelenleg hatályos meghatározás nem kezeli azokat a hőségnapokat, amikor több csapadék esik le tíz milliméternél, a gazdák mégis súlyos aszálykárokat szenvednek el, mert a hőmérséklet huzamosabb ideig magas tartományban van - indokolja a törvénymódosítást a Földművelésügyi Minisztérium. Ezért a definíciót úgy változtatnák meg, hogy a termelők akkor is jogosultak legyenek aszálykárenyhítő juttatásra, ha harminc egymást követő napon belül legfeljebb huszonöt milliméter csapadék hullik és a mért hőmérsékleti maximumok legalább tizenöt napon meghaladják a harmincegy Celsi- us-fokot. KM ADÓSZAMUNK: 18791827-115 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Mátészalka Kórház u 26. alatt összkomfortos kertes ház eladó. Érd:0644/315716 88i36o LAKÁSELADÁS Nyíregyháza,Északi körúton 43m2- es, igényesen és teljeskörűen felújított hőszigetelt azonnal költözhető, tehermentes lakás ELADÓ. Tel: 20/939-4417 _______ssiois GÉP, SZERSZÁM Agria kis traktor 1700-s eladó talajmaróval, vaskerékkel, pótkocsi- val. Érd.: 70/224-2088. ssizss SPC 6 soros sima vetőgép monitorral eladó. Érd.: 30/974- 4451 _________________881346 Traktorhajtású ciklonos daráló akác csemeteültető,terménybefúvó akác apríték eladó.30/9831747 _____________________881164 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Jércék kaphatók, 2,5-3 kg-osak, 1500 Ft/db, szállítással. Tel.: 06- 30-453-3822. __________8S1246 VETŐMAG! Fémzárolt kukorica és napraforgó hibridek nagy választékban kaphatóki Kruppa-Mag Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265 ____________________ 110 db gurigás fűszéna eladó. Érd.: 0630/4930-285 881333 ÁLLAT Eladó egy 5 hetes magyar-tarka charolais keresztezésű bikaborjú, és 6 éves holstein-fríz 9. hónapos hasas tehén. Érd: 0630/608-2416 _____________________881324 Eladó Gyulaházán törpe cockin törzsállomány, több színben, ui. morzsolt kukorica. Érd.: 0620/426- 0472 _________________881291 Hízók és nagy súlyú kocák eladók. Érd.: 0630/940-1927 881072 Malacok, süldők, hízók eladók. Durok mangalica keverék. Takarmány csere lehet. 30/958-6757. _____________________881413 Vörös tojóhibrid és kettőshasznú jércék rendelhetők. Érd.: 0630/ 588-3441. _____________881053 150db vegyes korú,részben leellett anyajuh kisbárányaival,valamint 8db léves jerketokjó eladó Nyírtéten. Érd:. 70/9400-529 880852 7 hónapos magyar tarka üsző eladó. Érd.: 0644/377-335 881397 NÖVÉNY 20 tonna, jó minőségű pechames körte eladó, irányár 150 Ft/kg. Érd: 0670/453-8157 _________881052 EGYÉB ELADÁS Akciós kalodás tűzifa 13000Ft/m3, tavalyi vágású, ingyen szállítással. 20/473-1058 ___________881391 Eladó tűzifa tölgy,bükk,akác, kalodában sorba rakva lmxlmxlm konyhakészen 12500Ft/m3- től.30/752-0961 _________881393 Palántanevelő 6x6-os egyszer használt cserép újszerű állapotban eladó. Érd.: 0620/218-0521. _____________________881336 Szarvasmarha trágya Nyíregyháza környékén kiszállítással eladó. Érd.: 0620/9942-670. 881181 Azonnali kezdéssel autószerelőket illetve áruszállító sofőröket felveszünk! Munkahely Budapesten a III. kerületben.Vidékiek részére szállást biztosítunk. T: +36706005077 880932 Gyakorlattal rendelkező autószerelőt azonnali kezdéssel felveszünk. Érdeklőd- ni:06309552325 879254 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. Fehéredik az ágazat, nő az állattartási kedv is Tovább a megkezdett úton LAKÁSKERESÉS Keresek saját részre belváros közeli 3 szobás nagyerkélyes lakást II. em-ig. Fizetés kp. 70/4575-166. _____________________881354 ALBÉRLETKÍNÁLAT Egy fő férfi albérlőt felveszek Nyíregyháza, Rigó u. 8. sz. Érd.: 0630/ 342-1330. _____________88U74 Nyíregyházi lakótelepen jó megélhetést biztosító üzlethelyiség eladó, vagy kiadó. 30/403-8149. 881106 ÉPÍTÉSI TELEK Nagycserkeszen építési telek eladó. Érd.: 0620/988-9097 881338 FÖLD, KERT g Érd: +36-30/341-3963 Eladó 32 ha erdő Nyírlugos külterületén. Érd.: 06-30/323-1110. _____________________881279 Leveleken 15 ha szántóföld eladó. Ár: 1,5 M Ft/ha. Érd.: 0630/9132- 699. __________________881341 Nyírségben kifejezetten homokos termőföldet bérelnék egy darabban legalább 8 ha, sík, öntözhető. 20/ 431-6837, kavics21@gmail.hu _____________________881068 Sóstóhegyen 1800 nm vegyes gyümölcsös 40 nm tárolóval eladó. Tel.: 0630/570-5375. 880824 SZ0LGALTATAS KÍNÁLAT ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtő, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 881407 Palatető akció! Bontás nélküli felújítása bitumenes zsindellyel. Ingyenes felmérés, kedvező akciós áron. 06-30/860-5016. 881119 MUNKAHELYET KÍNÁL A Tranzit-Dió Kft. pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére. Elvárások: 0 minimum regisztrált mérlegképes könyvelői végzettség, _____O legalább 3-5 éves szakmai tapasztalat. impir« ., - 2": <.-17‘ r^Tfeasjg& : A Pinkerton Cégcsoport vállalkozó vagyonőrt keres Nyíregyházán 840-Ft/óra+áfa óradQért. Érdeklődni telefonon:+36-42/ 315-290, vagy e-mail címen: security@pinkerton.hu . 878i7i Autómosóba kollégát azonnali | kezdéssel felveszünk. Érdeklőd- ni:06309552325 879256 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Ököritófülpös-Rápolt területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620 958-9918 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Rakamaz területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: +3620973-9767 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Nyíregyháza és Nyírtelek területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: +3620973-9767