Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-17 / 41. szám

pm 2017. FEBRUÁR 17., PÉNTEK KEIJJ Két év börtönt kapott a könnyelmű édesanya kisfiú jobb kézzel belenyúlt a forró vízbe, mert az anyja nem figyelt rá. Az anya ellátta a síró gyer­meket: hideg vízbe dugta a kezét és fájdalomcsillapítót is adott neki, de nem vitte kórházba, mert attól tartott, hogy a baleset miatt a töb­bi gyermekét elveszi tőle a gyámhatóság. Másnap a kisfiú állapota tovább romlott, ezért az anya bevitte a kórházba, ahol meg­kapta a megfelelő ellátást. A gyermek sérülései nyolc na­pon túl gyógyultak meg. Az ügyész soron kívül bíróság elé állította a nőt, akit a bíróság 2 év börtönre ítélt. A vádlott azonban a család­jával maradhat, mert a bíró­ság a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette - tájékoztatta lapunkat dr. Szi­lágyi László sajtószóvivő, km Az anya nem vitte kór­házba legkisebb gyer­mekét, mert attól félt, a többit is elveszi tőle a gyámhatóság. tiszavasvári. Gondatlanság­ból elkövetett testi sértéssel és kiskorú veszélyeztetésével vádol egy 9 gyermekes tisza­vasvári nőt a Nyíregyházi Já­rási és Nyomozó Ügyészség. Az asszony figyelmetlensége miatt ugyanis a legkisebb gyermekének megégett a kar­ja. A vádirat szerint a család szűkös körülmények között él komfort nélküli lakóházuk­ban. Tavaly december elsején az anya mosáshoz készülő­dött, ezért vizet melegített a tűzhelyen, majd a földre tett műanyag lavórba öntötte. A közelében játszó másfél éves <®> Sétáló csöppségek A tiszanagyfalui óvoda Katica csoportjának apróságai ebéd előtt sétáltak egy nagyot a településen csütörtökön. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A kormánynál kopogtatnak arculati megújulásáról és az idei esztendő lehívásairól is. Zéró tolerancia A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóság a NAV legnagyobb, öt szakmai terü­leten tevékenykedő, 1115 dol­gozót számláló szervezete, amely az utóbbi időben kar- csúsodott, modernizálódott, ügyfélcentrikusabb és haté­konyabb lett. A képviselők nyitottak voltak egymás javasla­taira, sok tekintetben teljes volt az egyetértés. nyíregyháza. Csendesen kez­dődött, hangosan (de nem ha­ragosan!) végződött a megyei közgyűlés csütörtöki ülése. A képviselők egy perces, néma felállással emlékeztek a közel­múltban elhunyt dr. Torgyán József, egykori kisgazda el­nökre. Dr. Veres János (MSZP) na­pirend előtti felszólalásában a 2024-es olimpia magyaror­szági megrendezése ellen ér­velt, mondván: a szükséges és koncentrált fejlesztések nem érintenék Kelet-Magyarorszá- got, ugyanakkor félő, hogy a felzárkózásért kiáltó me­gyénkben megtorpannának a fejlesztések. - Az olimpiaren­dezés közös nemzeti vállalko­zás, a „nolimpia hívei” botot dugnak a küllők közé, amikor igyekeznek elgáncsolni a kez­deményezést - reagált Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke. Nagy érdeklődés övezte dr. Kazsuk Attila, a térségi adó- és vámigazgatóság vezetőjének évértékelőjét, amelyben szó esett a hatóság szervezeti és Megérdemlik az emelést „Időszerű, sőt megkésett! Jo­gos igény, kvázi kötelességünk támogatni.” így érveltek a me­gyei közgyűlésen felszólalók az önkormányzati köztisztvi­selők 2008 óta „befagyasztott” közszolgálati illetményalap­jának minimum 20%-os eme­léséről szóló javaslat mellett. A bérrendezés égető szüksé­gét senki nem vitatta, ám az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb önkormányzat képte­len kigazdálkodni a plusz java­dalmazás fedezetét, akárcsak a dolgozók megemelt bérmi­nimumát, ezért a közgyűlés - élve felterjesztési jogával - a kormányhoz fordult központi segítségért, támogatásért. A NAV a dolgozóival és az állampolgárokkal szemben is megköveteli a jogkövető magatartást illusztráció: szon.hu- A szó jó értelmében vett kétarcúság jellemez minket, hiszen célunk a jogkövetés elősegítése, támogatása, va­lamint a szándékos adóelke­rülés, illetve törvénysértések megakadályozása. Az adózó­kat három (kockázatos, meg­bízható és általános) besorolás szerint kezeljük. A névtelen közérdekű bejelentéseket - a felesleges, alaptalan vizsgála­tok elkerülése érdekében - a korábbinál bölcsebben kezel­jük. Igyekszünk teljesíteni az adóbevételi és eredményes­ségi elvárásokat, határozottan fellépünk a csempészek, visz- szaélések és a szervezeten be­lüli korrupció ellen - fejtette ki dr. Kazsuk Attila, aki a közgyű­lési képviselők kérdéseire vá­laszolva azt is elárulta: tavaly 23 méltatlansági és 72 fegyelmi eljárás indult a NAV munkatár­saival szemben megyénkben, a zérótolerancia jegyében. Dr. Fülöp Erik és Adorján Béla jobbikos képviselők kriti­kával illették a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, mert a decem­beri, kiadós havazás idején úgy tapasztalták, a cég nem gondoskodott elég gyorsan és hatékonyan a fenntartásában lévő utak megtisztításáról és csúszásmentesítéséről. Számos előterjesztést (szin­te) teljes egyetértésben sza­vazott meg a közgyűlés, és a képviselők nyitottak voltak egymás előremutató módo­sító javaslataira is, ami egy kisebb csodával is felér a mai magyar politikában. KM-Pl A szó jó értel­mében vett kétarcúság jellemzi a NAV-ot. DR. KAZSUK ATTILA Két Patrónus Kft. jogi tanácsadójának INGYENES ELŐADÁSA devizahitel károsultaknak, devizahiteleseknek! Biztos reményt ad kijutni a banki csapdából. Időpont: 2017. február 21., kedd 18.00 Helyszín: Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 1. (volt SZÜV-székház, 15-ös terem) HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyházi úti 9000nm bekerítve közmüvesítve, leaszfaltozva eladó, tel:06302280310. 880948 HÁZ, HÁZRÉSZKERESÉS Nyíregyházán és szűk vonzáskörze­tében keresek családi házat. 20/ 495-2433. _____________881087 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza,Északi körúton 43m2- es, igényesen és teljeskörűen felújított hőszigetelt azonnal költöz­hető, tehermentes lakás ELADÓ. Tel: 20/939-4417 ________ssiois ALBÉRLETKÍNÁLAT Egy fő férfi albérlőt felveszek Nyír­egyháza, Rigó u. 8. sz. Érd.: 0630/ 342-1330. _____________881174 FÖLD, KERT Nyírségben kifejezetten homokos termőföldet bérelnék egy darabban legalább 8 ha, sík, öntözhető. 20/ 431-6837, kavics21@gmail.com 881068 HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. Textima gyorsvarógép, valamint 5 szálas interlock eladó. Érd: 20/ 3186121 878822 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. _______________________________853703 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Jércék kaphatók, 2,5-3 kg-osak, 1500 Ft/db, szállítással. Tel.: 06- 30-453-3822. __________ 881246 VETŐMAG! Fémzárolt kukorica és napraforgó hibridek nagy válasz­tékban kaphatók! Kruppa-Mag Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 49RR ÁLLAT Évek óta jól ismert napos és előne­velt csirke 2017. március 1 és 6-ra megrendelhető, mindenfajta, oltva- vakcinázva eladó. Halindáné Nyír- egyháza. 20/352-0466. 881241 Fehér hússertés hízók eladók. Fel­dolgozás megoldható. Érd.: 0630/ 5766-614. _____________881212 Fehér 4-5 kg-os kakasok és 3 kg- os tojók rendelhetők. Érd.: 0630/ 588-3441 ______________881061 Fehér vágnivaló csirke eladó. Nyír­egyháza, Kordovánbokor 22. Tel.: 0620/3314-379. _________880713 Hízó eladó, kb. 180-200 kg-os. Irányár 450 Ft/kg. Érd: 20/932- 0466. _________________881078 Jércék kaphatók, 2,5-3 kg-osak, 1500 Ft/db szállítással. Érd.: 0630/453-3822 _________881215 Ló, 1 db sodrott kanca, 3 éves, eladó vagy heréit lóra cserélhető. Érd.: 0620/311-4220 881296 Német juhász, ordas színű kisku­tyák, 2 hím, 3 nőstény, eladók. Érd.: 0620/951-2904 _________881197 Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú tojó­tyúk 360 Ft/db. Nyíregyháza-Varga- bokor. 20/9370-200. 881304 Vörös tojóhibrid és kettős hasznú jércék rendelhetők. Érd.: 0630/ 588-3441 881049 100 db vegyes anyajuh eladó. 06- 30-385-1876 ___________880464 2 db póniló eladó. Érd.: 0630/ 2052-534 881217 06-30-304-1438 06-22-585-076 www.gyorgymag.hu EGYÉB ELADÁS Eladó minőségi konyhakész tűzifa, kalodában rendezetten sorba rakva, bükk, tölgy, gyertyán, akác, 13000Ft/m3. Ingyenes házhoz szállítással. 30/920-6431 880688 Eladó tűzifa tölgy,bükk,akác, kalo­dában sorba rakva lmxlmxlm konyhakészen 12500Ft/m3- től.30/752-0961 881223 Erdőt, fasort, almást, öreg gyümöl­csöst veszek kitermelésre. 20/260- 3280. 881173 Tűzifa eladó kalodában (0,8mxl,2mxlm) hasítva. Tölgy, bükk, akác, 14EFt/m3-től. 20/ 975-0148 ________ 880691 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Konyhai mosogatók, fürdők, wc padlóösszefolyók gépi tisztítása. g 20/415-8098 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Kállói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 880787 Könyvelés visszamenőleg is! Vál­lalom Kft-k, Bt-k, egyéni vállalk., társasházak, egyesületek, alapít­ványok könyvelését. Kedvező ára­kon! 30 év tapasztalat. Mérlegké­pes könyvelő. Nyháza. 0670/ 528-3244. 878627 Palatetők bontás nélküli felújítása új mediterrán bitumenes zsindellyel 30% kedvezmény. Ingyenes felmé­rés. Hívjon bátran. T.: 06-30/908- 7869. _________________88099! Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök,szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543 _______________________________879171 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. £> Nyíregyháza-Oros I Fel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 MUNKAHELYET KÍNÁL A tunyogmatolcsi Székely Fogadóba önállóan dolgozni tudó SZAKÁCSOT, KÉZILÁNYT azonnali munkába állással, A Balsai Broyler Kft. a baromfi nevelő telepére telepvezetőt felvesz Jelentkezést, önéletrajzzal a baromfi@enternet.hu email címre kérünk. Érd.:+30/249-3930 és a 42/244-122 számon. 88129: A Tranzit-Dió Kft. pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére. MIIEMÉ . j Elvárások: Cz minimum regisztrált mérlegképes könyvelői végzettség, I ________C> legalább 3-5 éves szakmai tapasztalat. T?' ' ■ • A Pinkerton Cégcsoport vállalkozó vagyonőrt keres Nyíregyházán 840-Ft/óra+áfa óradíjért. Érdeklődni telefonon:+36-42/ 315-290, vagy e-mail címen: security@pinkerton.hu . 878m Azonnali kezdéssel autószerelőket illetve áruszállító sofőröket fel­veszünk! Munkahely Budapesten a III. kerületben.Vidékiek részére szállást biztosítunk. T: +36706005077 _____88093c Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Rakamaz területére. Csak helyi lakosok jelentkezése: várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: 1 +36 20 973-9767 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Nyíregyháza és Nyírtelek területére. I Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: +3620973-9767 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Szamosszeg, Pap és Csenger erületére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: I +3620 958-9918 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Ököritófülpös-Rápolt területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: I +3620 958-9918

Next

/
Thumbnails
Contents