Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-11 / 36. szám

880440 2017. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Biztos, ami biztos, avagy a betli nem fér bele Ha nem veti be kulcs­emberét, akkor is favorit a Nyíregyházi Kosársuli. kosárlabda. Úgy nyerte meg a múlt heti, Diósgyőr U23 elleni mérkőzését (76-61) a Nyíregy­házi Kosársuli az amatőr női NB I-ben, hogy kulcsemberei közül ketten is kevesebbet játszottak. Páll Vivien lázas volt, Papp Klaudiának pedig a harmadik negyedben fordult ki a bokája. Szombaton újabb meccs következik, és bár a Kiss Lenke KS ellen idegenben is toronymagas favorit az NYKS, azért nem mellékes, hogy a kezdő ötös két tagja pályára tud-e lépni a fővárosban.- Páll Vivien már felépült a betegségéből és Papp Klaudia is edzett a héten, nem panasz­kodott fájdalomra, minden gyakorlatot el tudott végez­ni, a mozgásán sem érződött, hogy gond lenne - mondta Farkasinszki Gyuláné, a lista­vezető nyíregyháziak edzője.- Ő már nagyon játszana, ezzel együtt biztos, ami biz­mondi Nyíregyházi telephelyű papír feldolgozó üzemünkbe állás lehetőséget hirdetünk szelepesgépi gépmester pozícióba. Feladatok; ■ zsákgyártó gép beállítása, üzemelésének felügyelete ■ gyártásközben a hibák elhárítása ■ minőségellenőrzés ■ a gép személyzetének közvetlen irányítása Elvárások: ■ minimum középfokú gépipari végzettség ■ min. 2 éves szakmai tapasztalat ■ határozottság, önállóság ■ hatékony, pontos munkavégzés Előny: ■ papírfeldolgozó gépen szerzett munkatapasztalat ■ targonca vezetői szakképesítés ■ alapfokú angol nyelvtudás Amit kínálunk; ■ hosszú távú munkalehetőség ■ biztos anyagi háttér, ■ rendezett környezet, korszerű felszerelések, segítőkész munkatársak Egyöö juttatás: s . , ■ cafetéria ■ szakmai tréningek Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail-címre várjuk: office.nyiregyhaza@mondigroup.com Nyíregyházi telephelyű papír m feldolgozó üzemünkbe állás tTIK^fTKlrl lehetőséget hirdetünk villanyszerelő pozícióba. Feladatok: ■ Gyártósori gépek hibáinak felderítése és elhárítása ■ Tervezett és ad- hoc karbantartások végrehajtása ■ Elvégzett tevékenységek dokumentációja Elvárások: ■ minimum középfokú szakirányú végzettség ■ min. 3 éves szakmai tapasztalat ■ határozottság, önállóság ■ hatékony, pontos munkavégzés Előny: ■ ipari elektronika és automatizálás területen szerzett munkatapasztalat ■ hidraulikai és pneumatikái ismeretek ■ általános PLC ismeret Amit kínálunk: ■ hosszú távú munkalehetőség ■ biztos anyagi háttér, ■ rendezett környezet, korszerű felszerelések, segítőkész munkatársak Egyéb juttatás: *. " ■ cafetéria ■ szakmai tréningek Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail-címre várjuk: office.nyíregyháza @ mondigroup.com HIRDETÉSEK tos alapon nem szeretném megkockáztatni a játékát, ne­hogy nagyobb baj történjen. Ezt a meccset nélküle is illene megnyernünk, azzal együtt is, hogy ellenfelünk utánpót­láskorú játékosai az elmúlt években sok rutint szereztek, és a korábbi bajnokságokhoz képest jobban is teljesítenek. Egy biztos, az elsőségünket akkor is meg tudjuk tartani az alapszakasz végére, ha a „kis” csapatok ellen nem botlunk, így szombaton sem szabad betliznünk. km-bt Hétvégi sportműsor Cmmkri Asztalitenisz. NB II.: Vásárosnaményi SZSE-Teva DSEI, sportcsarnok, 11. NB III.: Várdai ASE- Fehérgyarmat, kisvárdai Szent László-iskola, 11. Záhony-Nyírmadai ISE, Kandó-középiskola, 11. Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE-Teva Debrecen SE III, sóstóhegyi iskola, 11. Megyei csapat- bajnokság: Nylrpazony-Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE II, 10. Kék SE-Necc-Eissmann SE, 18. NB I. B, férfi: VKK Nyírbátor-Tórökszentmíklósí KE, nyírbátori Oktatási Centrum, 18. Labdarúgás. Műfüves felkészülési torna, Nyírbátor: Nagyecsed-Rakamaz, 10. Nyírmeggyes- Mérk-Vállaj, 12. Biri—Nyírbátor U19,14. Kisvárda: Tiszakanyár-Kemecse, 15. Ladányi TC-Újdomb- rád, 17. Tarpa: Csenger-Vámosoroszi, 10. Tiszakóród-Barabás, 12.3. Szi-Zo Sportszer Kupa U17-es teremtorna, mátészalkai sportcsarnok, 8. Fönícia Valutaváltó öregfiúk teremtorna, Asztalitenisz. Megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): Kisléta ASE-Ajak SE, Vitka SE-Nyfrtéti KSE, Útfestők-Apagy SE lll-Fehérgyarmati VSEII.__________________ __________ Kosárlabda. Országos kadett bajnokság, fiú kiemelt, keresztjáték a 16 közé jutásért, visszavágó: Nyíregyházi Sportcentrum KA-Újpest-Megyeri Tigrisek. Tiszavasvári úti csarnok, 14. Labdarúgás. Műfüves felkészülési torna, Nyírbátor: Nyírgyulaj—Mátészalkai MTK.IO. Nagy- kálló - Nyircsaholy, 12. Kálmánháza- Encsencs, 14. Őíri-Hodász, 18. Kisvárda: Gyulaháza-Nyírka- rász, 10. Pátroha-Gégény, 12. Tarpa: Vásárosnamény-Tarpa, 10. Nagydobos-Jánkmajtis, 12.2. Szi-Zo Sportszer Kupa leány U15-ÖS teremtorna, mátészalkai sportcsarnok, 9. Boldog születésnapot kívánok Ákosnak 9. és Marcellnak közelgő 11. születésnapja alkalmából! Szentpáli Szabika, anya és apa HIRDETÉSEK Korbács Gyula és felesége Illés Erzsébet 60. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget, boldog hosszú életet kívánnak gyermekei, unokái, dédunokái és azok családtagjai. KELET Sport/tairdetés 11 Felhíviuk atisztelt termelők fjgye|mét, hogy az idei évben is FELVÁSÁRLÓKAT. TERMELŐKET KERESÜNK Meggyet, uborkát, szilvát, almát, körtét és paprikaféléket termeltetünk, felvásárolunk. Jelentkezni lehet: 06-30/499-2700; 06-30/193-6592 E-mail: szatmar.reglo@gmait.com j, Facebook: Szatmár-Régió Szövetkezet | vagy személyesen: Csenger, Ipari Park Hűtőház a o 8 Kerested már kétségbeesve a kedvencedet? \ GPS-alapú, valós idejű K tg] nyomkövetés % | I "a bázikedvencre w ^ O tractive I “ gépkocsiba, motorra ........\ I - szerettei védelmére .................M A megoldást nálunk találod! ÍSE|/XfíBB®3 Bővebb információ: VADÁSZÁRUHÁZ 0642/507-115 i Nyíregyháza, Tünde u 20. info@reflexbolt.hu * __________jí________________________________\_______ií__________________________________p—í_________\ !_______________________‘i- . : .Üki™, EjlZIQ uniqa üSSkmmmmmimimiimmam Äz egészség a legdrágább értékünk! Med Help II! Med TopDoc Az ön előnyei: , Gyógyítás • Kórházi kezelése alatt térítéshez VÍlágSZÍnVOnalOTl Juthat, akkor is, ha beteg gyerme­kével tartózkodik a kórházban. . az egész világot lefedő hálózat • A különböző műtétek utáni reha- . világszerte 450 orvosi szakág blHUcIóboz Is támogatást kap. tabb mint 50 ezer szakértőJét • Növeli az ön biztonságérzetét, tesszük elérhetővé az ön mert fedezetet nyújt a betegség , , „ miatt jelentkező extra kiadásokra számára elsősorban és pótolja a kieső jövedelmet. Európában és az USA-ban.- A szükséges segítség Időben * legyen tájékozott az érkezik. _ egészségbiztosítás témájában Díja a vállalkozások esetében költségként elszámolhatóI • Életbiztosítás & befektetés A balesetbiztosításokról... • Gépjármű biztosítások Balesetek váratlanul történnek, s nem • Lakásbiztosítás ismernek semmilyen törvényszerűséget. ....... Leginkább - ki gondolná - szabadidőnkben, • Nyugdíjbiztosítás sportolás közben, de oz utcán is, és még------í-.M.g.dlQaegészségtöztosltás-------- LZL. jaMiftfatarttoP/tiMlLÜ.-------------­I Az UNIQA Biztosító mind a vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek i ______részére kiváló széleskörű szolgáltatásokkal áll rendelkezésére. HIRDETÉS www.allatbarat.com f 0/ ADÓSZAMUNK: i Iá 18781827-1-15 t s I I ARANYKALÁSZOS GAZDA MÉHÉSZ és jelentkezés: FALUSI VENDÉGLÁTÓ SZAKÁCS is fő jelentkezése 4800 Vásárosnamény, DIETAS SZAKÁCS esetén bármely Kossuth U 35/2 ÉLELMISZER-, J**“, Tel, 45/570-299. VEGYIÁRU-ELADO 20/220-3237, BOLTVEZETŐ Fax: 45/570-300 ÉLELMEZÉSVEZETŐ 1064, Budapest, SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR VI. kerületSzívu. 40.3. em. j MM» « W WWBtKm Tel.:20/399-8531

Next

/
Thumbnails
Contents