Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-11 / 36. szám
2017. FEBRUÁR 11., SZOMBAT A lengyel Pogon Szczecin válogatott futballistája, Gyurcsó Ádám képesnek tartja a magyar együttest arra, hogy a márciusi Vb-selejtezőn nyerjen az Európa-bajnok otthonában. 52 Goran Kopunovics neve is felkerült arra a listára, amelyikről a ruandai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányt választ magának. Ugyanakkor az NB Il-es Siófoktól a napokban menesztett szakember szerint „valószínű, hogy nem lesz semmi ebből”. Az interneten keringő lista nem rövid: 52 nevet tartalmaz - szerepel rajta Goran Kopunovics mellett például a korábban Újpesten dolgozó Marc Lelievre neve is. ■■■■■■■■■■■ Szép summát kaphatnak labdarúgás. Szabó Tamás ügyvezető a Diósgyőri VTK sajtótájékoztatóján megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a labdarúgócsapat két éve úgy adta el Kádár Tamás játékjogát a lengyel Lech Poznannak, hogy továbbértékesítés esetén részesedést kap az eladásból. Kádárt - a hírek szerint - az ukrán Dinamo Kijev szerződtetné, márpedig a feltételezett 2.5 millió eurós eladási ár esetén 100 millió forintot is kaphat a DVTK. mmmmmamammammmmm 9 Fucsovics Márton jól játszott FOTÓ.HUNTENNIS.HU Fucsovics Márton már az elődöntőben játszhat Sikeres éjszakai műszak TENISZ. Felülmúlta októberi szereplését Fucsovics Márton (163. a világranglistán), akinek akkor a negyeddöntő jelentette a végállomást a budapesti ATP-challengerversenyen. Az ezúttal 64 ezer euró összdíjazású, keménypályás viadalon pénteken sikerrel vette a négy közé jutásért kiírt mérkőzést, 6:3, 7:5-re legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt olasz Luca Vannit (149-). Az első szettben brékhátrányból jött vissza a nyíregyházi teniszező, és a legjobbkor vette el újra ellenfele adogatását, a másodikban pedig ő került először lépéselőnybe, de Van- ni egyenlített, majd miután Marci 4:5-nél a szettben maradásért sikerrel adogatott, legközelebb is elvette ellenfele adogatását, és megnyerte a meccset. Fucsovics Márton a nyári prost ej ovi torna után jutott újra az elődöntőbe chal- lengerversenyen. km-bt A Békéscsaba nyerte a kupadöntőt, a Nyíregyháza pedig a bronzmeccsen diadalmaskodott. röplabda. A Békéscsaba nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a döntőben - akárcsak egy esztendeje - felülmúlta (3:0) a Vasast. Az érdi finálét követően lépett színre a Fatum-Nyíregyháza, amely a bronzmérkőzésén a Jászberénnyel találkozott. A nyírségiek ezúttal is nélkülözni kényszerültek frontemberüket, a térdsérüléssel bajlódó Josefina Fernandeztj talán éppen az ő pontjai hiányoztak az első, roppant kiélezett szettben, amelyet Röplabda: Magyar Kupa Mérkőzés a 3. helyért Fatum-Nyiregyháza-Jászberény 3:1 (-24,21.17,21) Érd, 500 néző, v.: Tillamann Gy., Vári P. Nyíregyháza: Genesis F„ Valdez, Vacsi E., Kalotai, Szombathelyi Sz„ Villám L. Csere: Isis F„ Tóth F. (liberók), Kundrák E. Edző: Horváth András. _______________________ Döntő: Békéscsaba-Vasas 3:0 (15,21,6) az ellenfél nyert. A második felvonásban négy pontos hátrányt dolgozott le a Hor- váth-gárda, majd a legjobbkor, a végjátékban elhúzott, így egyenlített. A nyíregyháziak a folytatásban sem engedték ki a kezükből az irányítást, magabiztosan őrizve előnyüket kerekedtek felül a harmadik etapban. A lassan éjszakába nyúlt összecsapást nem kívánta tovább húzni a Fatum, lendületből behúzta a negyedik játszmát is, mégpedig felettébb magabiztosan, aminek jutalmaként teljesítette küldetését: érmet szerzett ebben a küzdelemsorozatban. KM-KT Kvízmegfejtés Itt született Nyilas István, Bethlen 6ábor főprédikátora, aki később felvette a fatu nevét. c) Milota Többszörös mérföldkő lehet ez az esztendő Az új játékosok (balról) Bacsa Patrik, Horváth Zoltán, Horváth Adrián és Mihajlo Rjasko) megkapták mezeiket FOTÓ: BODNÁR TIBOR A szurkolói ankéton megerősítették, ha oda kerül, vállalja az NB l-et a Kisvárda. labdarúgás. Tavaszi rajt előtti szurkolói ankétot tartottak pénteken Kisvárdán, és ilyenkor kevesebb feladata van az aktuális csapatkapitánynak. Az NB Il-es futballcsapatnál a tisztjét megtartó, de a jelek szerint a pályán már kevesebb feladathoz jutó, a szakmai stábhoz is csatlakozó Erős Gábor négy új társának adta át a mezét a Bessenyei-gimnázi- um dísztermét szokás szerint megtöltő szurkolók előtt. A Diósgyőrből kölcsönbe érkezett Bacsa Patrik (6-osban játszik majd), a Gyirmótról érkezett Horváth Adrián (22), a kényszerpályáján lévő, addig Ausztriában futballozó, magyar csapatban legutóbb a DVSC színeiben játszó Horváth Zoltán (9) és az ukrajnai, de már magyar állampolgárságú Mihajlo Rjasko (13) kapott dresszt és biztató tapsot, no meg némi útravalót Révész Attila szakmai igazgatótól. Az ankéton rendszeres vendég, a kisvárdai sportélet ütőerén a kezét rajta tartó fejlesztési miniszter, dr. Seszták Miklós mérföldkőnek nevezte a 2017- es évet a kisvárdai futball történetében. Előfordulhat, hogy kiharcolja a csapat a feljutást (azt is bejelentették, hogy ez esetben vállalnák a magasabb osztályt), átadhatják a már épülő új stadiont és az új tanévtől beindul a labdarúgó akadémia. A miniszter ajándékot kapott (dedikált mez) és hozott (Aranycsapat korabeli fűzős labdát), utóbbival kívánt sok sikert a tavaszi szezonhoz, amely a jövő hétvégén Soroksáron veszi kezdetét. Bővült a szakmai stáb Bővült az utánpótlás-nevelés szakmai stábja, az új edzők közül játékosként komoly karriert befutott, a nagypályás pályafutását éppen Kisvárdán befejező Bodnár Lászlónak kárpátaljai akadémiai összekötőként lehet nagy szerepe, Kis Jánost a futsal világából ismerhetik a szurkolók, Virág István pedig korábban Nyíregyházán dolgozott. Hiába, az alapozásnak nemcsak a felkészülésben, a klubépítésben is jelentősége van. km-bt Itthon a Szpari, hétfőn este szurkolói ankét labdarúgás. Pénteken este landolt Ferihegyen az a repülőgép, amellyel hazatért törökországi edzőtáborozásáról a Nyíregyháza Spartacus. A nyíregyházi különítmény tagjai ezt követően busszal folytatták útjukat. Szombatra és vasárnapra pihenőt kaptak a játékosok. A munka hétfőn délelőtt folytatódik. A hagyományoknak megfelelően a tavaszi rajt előtt szurkolói ankétot rendez a klub vezetése. Hétfőn, 18 órától a Kodály Zoltán Iskola hangversenytermében a szakmai vezetés értékeli a felkészülést, és bemutatják a Szpari új játékosait is, akik hivatalosan itt kapják meg a klub mezét, km Van olyan, ami azért elvárható lenne A nemzetközi porondon is rutinos játékosok a várdai csapatban nem bírják a szoros végjátékok feszültségeit. kézilabda. Budaörsön sem sikerült megállítani a lejtmene- tet, a Kisvárda Master Good SE NB I-es női csapata annak ellenére elveszítette (29-24) a csütörtöki bajnokiját, hogy sokáig úgy tűnt, nyerhető az alsóházi rangadó. Aztán jött a végjáték, amikor a házigazda állva hagyta a várdaikat. A Békéscsaba elleni hazai meccsen egy pont úszott el az utolsó percek miatt, most kettő.- Nem arról van szó, hogy fizikálisán ne bírnánk a mécsesek végét, sokkal inkább fejben születnek rossz döntések - világított rá a lehetséges okra Dévényi János, a csapat edzője.- Ez is megmagyarázhatatlan, hiszen nem arról van szó, hogy a húszas évei elején járó csikócsapat lenne a pályán, hanem olyan kézilabdázók, akik sok nagy csatát megéltek a nemzetközi porondon is. Van világbajnok és világbajnoki ezüstérmes és számos válogatott játékosunk, tőlük igazán elvárható lenne, hogy az ilyen meccseken jó döntéseket hozzanak és a megfelelő megoldással rukkoljanak elő. Arról nem beszélve, hogy szándékosan nem akartuk „túljátszatni” a kulcsembereket, mindenki kapott pihenőt, hogy a végjátékra pihent legyen. Mégsem sikerült pontot szereznünk, elsősorban az átlövők gyengébb teljesítménye miatt és a kapusteljesítmény Sem volt olyan, mint a Békéscsaba ellen. Az akaraton is van mit javítani- A másik visszatérő probléma, hogy nem mindenki teszi ki a szívét-lelkét a pályára, az akarati tényezőkön is lehetne javítani. A szakvezető az év eleji, DVSC ellen elvesztett bajnoki után fogalmazót*' úgy, hogy nincs nagy baj, hiszen most jönnek a nyerhető meccsek, meg a „tavaszi” sorsolás eleve kedvezőbb. Most sincs baj, hogy a remélt hat helyett csak egy pont jött a három mérkőzésből, és kieső helyen fordul a második körre az újonc?- Baj akkor lenne, ha már vége. lenne a bajnokságnak, de ahogy a hírekből is hallani, azért játékosfronton is mozgolódunk a jobbítás reményében - utalt Dévényi János arra, hogy Győrből Orbán Adrienn és majd márciustól kölcsönbe Tóth Gabriella, vagyis két (ex)válogatott játékos is érkezik. - Továbbra is vallom, hogy a második félévi sorsolásunk í’^m rossz, A budaörsi Hornyák Ágnes (31) rutinja sokat ért, Julia Kucherova és Samira Rocha között Is megtalálta a vendégkapuhoz vezető utat FOTÓ: BUDAORSHANDBALL.HU a Békéscsaba kivételével az összes közvetlen riválisunk hozzánk érkezik. Ezeken a meccseken megszerezhető az a tíz-tizenkét pont, ami elég lehet a bennmaradáshoz. Reálisan nézve, legközelebb három hét múlva javíthat a KKC, hiszen a jövő hétvégi (szombatról vasárnapra került át a meccs) győri bajnoki aligha alkalmas a mérleg javítására, aztán megint következik két hét szünet, és a március 3-ai, Kispest NKK elleni hazai fellépés. km-bt Az elvesztett első szett után visszakapaszkodtak a nyíregyháziak, akik a folytatásban blokkolták a Jászberény minden próbálkozását fotó: racskó tibor Bizakodó vagyok, szerintem képese: vagyunk legyőzni Portugália