Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-07 / 6. szám

440818 2017. JANUÁR 7., SZOMBAT 16 Képes krónika Rita Óra fotó: afp Elégedetlen a testével a világhírű filmsztár BUDAPEST. Naponta posztói szexi szelüket Rita Óra, és a vörös szőnyegen is szeret majdnem semmiben megje­lenni, ám ez nem jelenti azt, hogy elégedett lenne a testé­vel. „Szinte sosem érzem jól magam a bőrömben, mindig van valami, ami bosszant a testemmel kapcsolatban - árulta el a Women’s Health magazinnak. - Sosem tartot­tam magam tökéletesnek, el­végre nőből vagyok, aki egy percig sem lehet elégedett magával.” Az albán származású brit popsztár abból az alkalomból nyílt meg, hogy beválasztot­ták az America’s Next Top Model című műsor zsűrijébe. Ezzel kapcsolatban azt mond­ta, több plus size, azaz teltebb modellel szeretne találkozni a kifutókon, ezért a vetélkedő­ben is nekik fog drukkolni. Rita természetesen szere­pel A szürke ötven árnyalata folytatásában, A sötét ötven árnyalatában is, ami szerinte sokkal merészebbre sikere­dett, mint az előző rész. uip Megér egy mosolyt Repülőgép közeledik éjszaka a Erre a diszpécser lekapcsolja a leszál­repülőtér felé. A pilóta elhatározza, lópálya fényeit és visszaszól: hogy megtréfálja az irányítótornyot és - Te meg találd ki, hogy hol vagy... eltorzított hangon szól a mikrofonba: _____ _-Találd ki, hogy ki vagyok! I O További viccek humor.szon.hu A nap receptje Tejszínes csirkeleves olívabogyóval Hozzávalók: 2 ek. vaj, 2 ek. liszt, 6 dl tyúkhúsleves, 5 dl tejszín, 2 egész csirkemellfiié, 15-20 db paprikával töltött, szele­telt zöld olívabogyó, 15-20 db felszeletelt, magozott feke­te olívabogyó, só, őrölt bors Elkészítés: Ha nincs tyúkhúslevesünk, készítsük el 2 db tyúkhúsle­veskockából és 6 dl vízből. Melegítsük fel egy 3 literes lá­basban a vajat, öntsük hozzá a lisztet, pirítsuk aranybarná­ra. Adjuk hozzá a tyúkhúslét. Ha felfőtt, tegyük hozzá az O Várjuk olvasóink receptjeit! E-mail-címünk: eszerk@eszak.hu A tárgymezőbe kérjük, írják be: A nap receptje ■ Közel a siker Na még egy picit ke!! nyújtózni, na még egy picit... fotó: afp r apró kockára vágott csirke­húst. Ha a hús készre főtt, dúsítsuk a tejszínnel, majd keverjük bele az olívákat, és még néhány percig főzzük. Hidegen is nagyon finom. Hugya Sándomé Legyesbénye KELET MASVARORSZÄ6 ___-______MM KELET Ezrekért keltek el Diana hercegnő levelei Hat bizalmas levelet árvereztek el egy angli­ai aukción. LONDON. Az előzetesen né­hány száz fontra becsült ár sokszorosáért, több ezer fon­tért kelt el egy angliai árveré­Diana hercegnő fotó: afp sen a néhai Diana hercegnő féltucatnyi bizalmas levele. Károly brit trónörökös egy­kori felesége, aki 1997-ben hunyt el egy párizsi autósze­rencsétlenségben, az 1980-as és az 1990-es években rend­szeres levelezésben állt Cyril Dickmannel, a Buckingham- palota köztiszteletben álló akkori főgondnokával. Dickman hagyatékából a Cheffins aukciósház - más té­telek mellett - Diana hat sze­mélyes, kézzel írott levelét is árverésre bocsátotta. Az egyik levélben a néhai hercegnő arról számolt be, hogy má­sodszülött fia, Harry herceg annak idején jól érezte ugyan magát az általános iskolában, de rendetlenkedései miatt „állandóan bajba került”, mti A napi cukormennyiség felét reggel megeszik LONDON. A brit gyerekek túl­ságosan sok cukrot fogyasz­tanak reggelire, a napi aján­lott mennyiség csaknem felét megeszik még azelőtt, hogy beérnének az iskolá­ba - figyelmeztetett az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England), hangsúlyozva, hogy a cukros gabonapelyhek, gyümölcsita­lok és kenyérre kenhető kré­mek mind károsak az egész­ségre. A szakemberek kiemelték, hogy az egészségtelen étrend a fogak szuvasodásához, a derékbőség gyarapodásához és olyan hosszú távú egészsé­gi problémákhoz vezet, mint a 2-es típusú cukorbetegség. Az ötéves gyerekek nagyjából negyedének van lyukas foga, és a gyerekek csaknem egy­ötöde már elhízottan hagyja el az általános iskola alsó ta­gozatát - írta a BBC News. Az országos étrendi és táp­lálkozási felmérés eredmé­nyei szerint egyebek mellett az elsődleges „bűnös” a cu­kor, a négy- és tízéves kor közötti brit gyerekek ugyanis kétszer annyit fogyasztanak belőle, mint amennyit kelle­ne. MTI 13 Jól érezte magát Dorina a legjobb barátnője invitálására jött el a nap szépe fotózásra, amelyen nagyon jól érezte magát. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A legnépszerűbb múzeum Több mint hárommillió látogatót fogadott a madridi Prado. Madrid. Több mint hárommil­lió látogatót fogadott a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozó mad­ridi Prado 2016-ban, teljesít­ve ezzel tavalyi célkitűzését - közölte az intézmény inter­netes oldalán. A tájékoztatás szerint több mint 33 ezerrel haladták meg a tervezett hárommilliós célt, ami azt is jelenti, hogy 12,5 százalékkal többen voltak kí­váncsiak a múzeum állandó és időszaki kiállításaira, mint 2015-ben. A növekedés elsősor­ban a Hieronymus Bosch A Bosch-tárlat volt a sláger a Pradóban fotó: afp életművéből rendezett ki- eddigi legsikeresebb tárlata állításnak köszönhető, amely lett, csaknem 590 ezren lát- a múzeum történetének ták. A Prado különböző kiállí­tásaira az elmúlt évben 20,5 millió euró értékben adtak el belépőjegyeket, ami 25 száza­lékkal több, mint 2015-ben - közölte az intézmény, amely a spanyol múzeumok közül a legtöbb látogatót fogadta az elmúlt évben. A második leglátogatottabb spanyol képtár 2016-ban a bilbaói Guggenheim Múzeum volt, ahol 1,16 millióan jártak. Az Andy Warhol műveiből összeállított, Árnyékok című kiállítást több mint 800 ezren nézték meg. Egymillió-hatvanezer lá­togatójával a madridi Thys- sen-Bornemisza Múzeum a 3. helyen zárta az évet a spanyol múzeumok között. mti Megjött a Galaxy A 2017 A felhasználóknak szánt kézikönyv is meg­jelent. MULTIMÉDIA. A Samsung orosz oldalán bukkant fel a kézi­könyv, amely nemcsak a hivatalos elnevezést említi meg, de néhány fontos tech­nikai részletet is felsorol, így tulajdonképpen egy hivatalos forrásból kapunk választ a ko­rábbi kérdésekre. A sorozat mindhárom tag­ja az IP68-certifikációt kapja meg, vagyis ezek a telefonok 30 percet tölthetnek el a víz alatt. Ugyanígy univerzális lesz az NFC támogatása, de a Samsung Pay és a fizikai gombba integrált ujjlenyo­mat-olvasó is megjelenik itt. Megjelent a Malajziába ter­vezett ár, ebből pedig meg­tudtuk, hogy a Galaxy A7 (SM-A720) itt 424 dollárnak megfelelő áron jelenik majd meg a boltokban, míg a Gala­xy A5 (SM-A520) ára 378 dol­lárnak felelne meg. A Galaxy A3 (SM-A320) pe­dig 300 dollár körüli áron raj­tolna el. sg.hu Január 10-éig lehet jelentkezni Budapest. Január 10-éig lehet jelentkezni a közmédia Vir­tuózok című népszerű ko­molyzenei tehetségkutató műsorába. A tehetségkutató­ba a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül lehet jelentkezni. mti-----------------------------------, ^CORNERPÉNZVÁLTÓ ÉhMoneyGrom \y ------- ptntmm Nyíregyháza, Kossuth tér 10. - Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! tó O' • EURO 306,75] 309,50 • USD 289,00291,99 I Az árfolyamok napközben változhatnak! HIRDETÉS I

Next

/
Thumbnails
Contents