Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-28 / 24. szám
4 Hazai tájakon 2017. JANUÁR 28., SZOMBAT KEIJj Röviden TÉVESEN JELENT MEG. A csütörtöki és a pénteki lapunk programajánlatai között tévesen jelent meg az a hír, hogy vasárnap 16 órakor chanukaün- nepséget rendeznek a Nyíregyházi Zsidó Hitközségnél. A hibáért elnézést kérünk. Már zöld utat kapott a jákói konyha felújítása nyírjákó. Folyamatosan figyelik az önkormányzatok a pályázati kiírásokat, hogy az elnyert támogatásokkal fejleszthessék, szépíthessék településüket. Igyekszik élni ezekkel a lehetőségekkel a nyírjákói önkormányzat is, hiszen saját erőből nem tudnának jelentős eredményt elérni. Mint Sipos Miklós polgár- mester lapunknak elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében az iskola felújítására nyújtottak be egy pályázatot, amelynek az eredményére még várnak. A másik nagyobb tervezett beruházás már zöld utat kapott, elnyerte a község rá a támogatást: az önkormányzati konyhát és az ebédlőt szeretnénk felújítani, a kivitelezés nemsokára elkezdődhet. Az idén is részt vesz a település a Start közmunkaprogramokban. A mezőgazdasági munka keretében termesztenek majd többek között a híres nyírjákói dinnye mellett uborkát, paprikát is. A közmunkaprogram részeként nagy figyelmet fordítanak ebben az évben is a földutak és a belterületi utak karbantartására, valamint részt vesznek a Helyi Sajátosságok programban is. A közmunkások foglalkoznak a környezetvédelem jegyében az illegális szemétlerakóhelyek felszámolásával is. A település vezetője szerint nem a határban talált szemét mennyisége, hanem a nagy területen szétszórtsága jelenti a legnagyobb problémát. KM A napokban ünnepelte a 90. születésnapját a Nyírjákón élő Pethő József né. Ebből az alkalomból a település lakossága nevében köszöntötte Vilma nénit Sipos Miklós polgármester és Papp Simon Sándor alpolgármester. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Ügyeletes állatorvosok Január 28-án és 29-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Vargha János (06-30/943-0805), a baktalórántházi körzetben dr. Horváth Zoltán (06-20/953-9687), a nyíregyházi kerületben dr. Gonda Gedeon (06-20/944-0111), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Erdélyi Béla (06-30/324-2750), a mátészalkai térségben dr. Drabik Sándor (06- 30/477-4821), a csenged kerületben dr. Drabik Sándor (06-30/477-4821). Apró lángok lobogtak az áldozatok emlékére máriapócs. A nemzeti gyásznapon, hétfőn gyertyát gyújtottak Máriapócs főterén is a város lakói, valamint az oktatási intézmények tanulói és dolgozói Balázs Csabáné, a Vigyázzunk Egymásra Egyesület elnökének kezdeményezésére. A Veronánál történt tragikus buszbaleset áldozataiért és a sérültek gyógyulásáért Mosolygó Tibor atya és Orosz Gábor segédlelkész atya imádkozott. A gyászolók között gyertyát gyújtott dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője is - tájékoztatta a lapunkat Paló- czy Tímea. KM A rendezvény egyik pillanata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL ■ Segítik a madárkák mindennapi életét A nyírbogdányi Horgász, Vadász, Természetbarát és Szolidaritási Egyesület tagjai által készített madáretetőt és madárodút örömmel vették birtokukba a nyírbátori Meseház Óvoda fiataljai. Az óvodások lelkesen ugrálva és vidáman énekelve köszönték meg az ajándékot. FOTÓ: ÓVODA Országos farsangi bál NYÍREGYHÁZA. Az idén a Nyíregyházi Egyházmegye rendezi az országos görögkatolikus farsangi bált, amelyet Nyíregyházán, a Continental Arénában rendeznek meg február ll-én. A talpalávalóról a Szívtip- roll Zenekar gondoskodik, míg a sztárvendég Szandi lesz. A program 17.30-kor ve- csemyével kezdődik a Szent Miklós Székesegyházban, majd a bált a Continental Arénában az egyházi vezetők nyitják meg 19 órakor. A bál bátyus jellegű lesz, vagyis a résztvevők maguknak és egymásnak gondoskodnak a harapni- és innivalókról, de a helyben található büfé is a bálozók rendelkezésére áll, ha kifogynának a finomságokból. A mulatságra 14 éves kor alatt a belépés díjtalan. KM Fontos szempont a biztonság A nyertesek kisorsolása közben fotó: katasztrófavédelem Az előadás után az alkalmazottak írásos vetélkedő formájában adtak számot tudásukról. NYÍREGYHÁZA. Leállt a termelés szerda délelőtt a nyíregyházi Electrolux Lehel Kft. gyárában. Nem történt semmilyen technikai hiba, nem romlottak el a berendezések sem, mindössze arról volt szó, hogy a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka tűzvédelmi előadást tartott a dolgozóknak. Nyolcadik alkalommal A svéd vállalat immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a munkatársaknak a vállalatcsoport biztonsági napját, amelynek keretében az alkalmazottaknak évről évre a munkavédelem, a biztonság témaköréAz üzemben ww több mint 530 napja nem történt munkabaleset. ALESSIOBONFANTI ben tartanak előadásokat. A Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a nyíregyházi hűtőgépgyár vezetése évek óta jó kapcsolatot ápol egymással. A tűzjelzés szabályai A tűzoltóság szakemberei gyakran vettek részt a gyárban létesítmény-helyismereti gyakorlaton, a gyári dolgozóknak tartott képzéseikkel pedig nagymértékben hozzájárulnak az üzem biztonságához. Tavaly a hordozható tűzoltó készülékek használatát mutatták be a lánglovagok a gyár dolgozóinak, míg az idén Toldi András tű. őrnagy, nyíregyházi parancsnok a tűzvédelemről tartott előadást, melyek keretében a lakástüzek megelőzéséről, a tűzjelzés szabályairól és a szén-monoxid-mérgezés megelőzéséről mondott fontos gondolatokat, valamint az oltóanyagok használatáról is kaptak hasznos információkat a létesítmény dolgozói. Mindenkinek érdeke A gyár életében hagyomány már a biztonsági nap megrendezése. Ez nemcsak egy kipipálandó feladat, hiszen mindenkinek érdeke, hogy a szakemberek előadásokkal, képzésekkel, a dolgozók felkészítésével segítsék az üzemi balesetek megelőzését a svéd gyár nyíregyházi üzemében. Mint Alessio Bonfanti, a nyíregyházi gyár igazgatója elmondta, mindennek meg is látszik az eredménye, hiszen az üzemben több mint 530 napja nem történt munkabaleset. Az előadás után az alkalmazottak írásos vetélkedő formájában adtak számot tudásukról, a kisorsolt nyertesek az idén szén-mo- noxid-érzékelővel lettek gazdagabbak. A nyíregyházi gyárban a működés óta nem történt tűzeset, köszönhető a megelőzésnek, amelyben az üzem dolgozói mellett a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnak is nagy szerepe van. km A hangszerükkel szállnak harcba Pokoraczki Panna tavaly a harmadik helyet szerezte meg ARCHÍV FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az eredményhirdetéskor gazdára talál a közönségdíj is. nyíregyháza. Akik művészeti pályára készülnek, azok számára fontos a magabiztos fellépés, vagyis a rutin megszerzése. Egy-egy szereplés alkalmával minden mozdulatnak jelentősége van, hiszen az ezerfejű cézár, vagyis a közönség árgus szemekkel lesi, hogy mit és hogyan csinál az előadóművész, aztán pedig már hallással is érzékelhető, milyen is a zenei produkció. Éppen ezért a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zenei tagozata számos felA fellépő növendékek: Bózsár Adrienn (zongora), Szilágyi Ákos (harsona), Pelle Fanni (gordonka), Bánszki Réka (fuvola), Pokoraczki Panna (zongora), Tokárszkl Máté (gitár), Sigmond Abigél (oboa), Koncsol Kamilla (fuvola), Kóczon Koméi (trombita), Schroff Szilárd (trombita). lépési lehetőséget teremt a növendékek számára, hogy minél kevesebb lámpalázzal járjon egy-egy szereplés. Ilyen fellépési, bemutatkozási lehetőség az úgynevezett pályázati hangverseny is, amelyet az első félév lezárása után rendeznek meg. Nem véletlen az időpont sem. A tanulmányi félévhez közeledve szakmai vizsgákon mutatják be a fiatalok az addig megszerzett tudásukat, s a legjobban szereplő diákok számára adatik meg az a lehetőség, hogy részt vegyenek ezen a megmérettetésen. Rögös út vezet a csillagokig Ebben az esztendőben ezt a koncertet január 30-án 18 órától rendezik meg az oktatási intézmény hangversenytermében. A rendezvény nyitányaként köszöntőt mond Gaszpemé Román Margit, a Nyíregyházi Tankerületi Központ igazgatója. A művészeti pályára készülő diákoknak nagyon sok órát kell gyakorolniuk, mire igazi művészként állhatnak majd ki a pódiumra. Ezt valamikor régen úgy fogalmazták meg, hogy rögös út vezet a csillagokig, vagy ahogy latinul mondják: per aspera ad astra. Ez a gondolat olvasható azon az Universitas Gyűrűn, amelyet mindig valamelyik felsőfokú oktatási intézmény képviselője ad át a neki legjobban tetsző produkció előadójának. Ebben az évben a gyűrűt dr. Vigh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora adja át. A három legjobban szereplő növendékről szakmai zsűri dönt, amelynek a tagjai: Némethy Attila zongoraművész, Romos Zsolt fuvolaművész, Gyöngyösi Levente zeneszerző. A koncerten a közönség soraiban ülők is fontos szerepet kapnak, ugyanis a diákok bemutatkozása után ők is szavazhatnak a nekik legjobban tetsző előadásra. km