Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-26 / 22. szám

2017. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK KELET Angolul beszéltek a rózsaszín robottal Gegparádé elöl és hátul kisvárda. Bemutatóórákon jártak a kisvárdai Szent Lász­ló Katolikus Középiskolában a dögéi diákok.- Kerezsi Béla intézményve­zető köszöntött bennünket, és röviden mesélt az iskola módszertani megújulásáról, fejlődési lehetőségeiről. Utá­na először az informatikai laborban ámultunk el a 3D-s tananyagokon, melyeket a gépeknél ki is próbálhattunk. A biológiai ismeretanyagból virtuálisan a vér és a szív ré­szeibe juthattunk be, majd az első világháború lövészárkai­ban járhattunk, végül pedig a játékos matematika ejtett ra­bul valamennyiünket - újsá­golta Makai Viktória, az Ölbey Irén Általános Iskola nyolca­dikos tanulója. A Jedlik Ányos Természet- tudományi Laborba vezetett az útjuk, majd a fizikalabor­ban biológiai és fizikai kísér­leteket mutattak be a tanárok.- A programozószobában a robotika több példányával is találkoztunk, sőt angolul beszéltünk is a rózsaszínen világító, aprócska robottal. Nagyszerű élmény volt Szol- nokné Szepessy Éva Dóra matematika-, Rembeczki At­tila történelem-, Jurás László informatika-, Foltin Tibor fi­zikaóra-szelete, Agárdi Sán­dorra pedig a mikroszkópos kísérleteiért, valamint a labor lenyűgöző felszereltségét szemléltető előadásáért fo­gunk sokáig emlékezni - je­gyezte meg Krajnyik Zsanett nyolcadikos dögéi diák. km A szűnni nem akaró gegparádé közben a nézők betegre nevetik magukat. nyíregyháza. Ha egy színház biztosra akar menni, előbb- utóbb bemutatja Michael Frayn Függöny fel! című ko­médiáját. És a siker nem ma­rad el. Nyíregyházán is meg­jósolhatóan sokáig játsszák majd, hiszen olyan darabról van szó, amely jószerivel egy pillanatra sem hagyja nyug­ton a néző rekeszizmait. Az 1982-ben keletkezett bo­hózat ötletét állítólag az adta, hogy a szerző kis híján elaludt egyik barátja színművének előadásán. Akkor jutott eszé­be az, hogy mennyivel izgal­masabb a színház hátulról (a színfalak mögül), mint elöl­ről, a nézőtér felől... Totális felfordulás így aztán megteremtett egy fiktív színtársulatot. Frayn színpadán féltehetségek és tehetségtelenek próbafolya­matát látjuk, miközben meg­mutatkoznak a közöttük kép­ződő ellentétek és intrikák. Már ekkor, az első részben kiderül: a kompánia dilet­tánsok gyülekezete, akik egy harmatgyenge darabbal úgy készülnek turnéra, hogy a premier előtti napon még se­hogy sem állnak. A második felvonásban már a turné előadását kísérhetjük figyelemmel - hátulról. A né­zőtér az ábrázolt társulatot úgy szemléli, ahogy egyéb­ként sosem: a díszletek a szín­falak közé vezetnek. Azaz: azt a totális felfordulást lát­juk, amelyet a széteső csapat produkál, miközben megpró­bálja „eljátszani” a korábban betanult (?) fércművet. Szardíniával szaladgálva A lendületes színpadra állí­tás (dramaturg: Sediánszky Nóra) meggyőzte a publiku­mot arról, hogy Puskás Tiva­dar nemcsak kiváló színész, hanem remek rendező is, aki mesterien ért a komikus hely­zetek kibontásához. A Függöny fel! második részének káoszát létrehoz­ni ember- és művészpróbáló feladat volt. Ha azt állítjuk, a játék fergeteges: keveset mon­dunk! Mert a kacagtató szituá­ciókat halmozó, a publikumot percről percre megnevettető jelenetek sora, a bohózati ele­mek vég nélküli sorjázása, a szűnni nem akaró gegparádé közben a nézők betegre neve­tik magukat. Boldizsár Zsolt hatásosan variálható díszletei és Horányi Juli ötletes jelme­zei jól szolgálják a dinamikus előadást, amelynek első része azonban rövidítést igényelne. A színészek nagy kedvvel láttatják Michael Frayn (nem túl bonyolult) figuráit. A szar­díniával szaladgáló Dottyt Pregitzer Fruzsina, az agilis rendezőt Feliinger Domonkos, egyik szeretőjét Szabó Márta kelti életre; mellettük jellegze­tes alakokat teremt Dézsi Da- rinka, Rák Zoltán, Tóth Zolka, Éry-Kovács Zsanna, Gulácsi Tamás és Tóth Károly. A „szín­ház a színházban” toposzát alkalmazó (és kifordító) Frayn bohózatában az utolsó pilla­natban is van poén: Puskás Tivadar ötletei - szerencsére - kifogyhatatlanok! KARÁDI ZSOLT Agárdi Sándor mutatta be a labort fotó: tudósítónktól A nőt másodfokon is pénzbüntetésre ítélték Energiatudatos konferencia T1SZABEZDÉD. A Napfelkelte Alapítvány januárban indított rendezvénysorozatának célja, hogy a lakosság, a vállalko­zók, a civil szervezetek és az önkormányzatok az energia- hatékonyság, energiatuda­tosság, megújuló energiák, esélyegyenlőség témakörök­ben átfogó képet kapjanak. Második konferenciájukat a Lónyay Menyhért Általános Iskola Tiszabezdédi Tagintéz­ményében tartják január 31-én 14 órától, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, km nyíregyháza. A Nyíregyházi Törvényszék másodfokon el­járó tanácsa - helyben hagyva az első fokon hozott ítéletet - 100 napi elzárásnak megfe­lelő 150 ezer forintos pénz- büntetésre ítélt egy hivatalos személy elleni erőszak bűn­tettével vádolt nőt. A vádirat szerint 2012. má­jus 31-én az asszony férjének elővezetését rendelték el a Fehérgyarmati Városi Bíró­ságra. Az intézkedés során a helyi rendőrkapitányság járő­rei megjelentek a vádlott laká­sánál, ahol közölték a férjjel: elővezetik. A férfi bement a lakóházba, hogy felöltözzön, de amikor kijött, kiabálni kez­dett a rendőrökkel, az egyikük felé ütött. A férjet megfogták, megbilincselték és a gépkocsi­hoz kísérték a rendőrök, akik mögé kerülve a nő a rendőr­zászlós fejéről leütötte a sap­kát, és láthatósági mellényét rángatta. KM Létszámstop az állatotthonban Teljes a kihasználtság a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány Csatornái utcai Állatotthonában, ezért egyelőre nem tudnak újabb lakókat fogadni. Komoly segítsé­get jelenthet a gazdátlan kutyák és macskák ellá­tásában, ha ideiglenes befogadók jelentkeznek és vállalják az állatok gondozását, legalább átmeneti időre. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Marci nyugodtan alszik, amióta Salvust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az aszt­mával, de mióta elkezdte használni a Salvus vízzel működő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegsé­gek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajla­ma már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marci­nál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja családjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifejlesztett speciális készüléket- emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásítóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szára­zon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felszakítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszön- tével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanettnek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni- mondja az anyuka. A család torokfájásnál', megfázásnál is a Salvus termé­keket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonsággal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógy- termék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruhá­zakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható. Gyorsan lebukott a cipőbolti trükkös tolvaj NYÍREGYHÁZA. Tavaly szeptem­ber elején egy ózdi nő azért utazott Nyíregyházára, hogy az egyik belvárosi boltból cipőket lopjon. Ennek érde­kében a viszonylag nagy mé­retű válltáskáját egy speciális anyaggal bélelte ki azért, hogy a táskában lévő lopott holmik ne adjanak jelzést az üzlet biz­tonsági kapuján áthaladáskor.- A nő bement a boltba, ahol három pár női cipőt tett a táskába, majd a kijárat felé indult. Az üzletet nem tudta elhagyni, mert az egyik eladó észrevette a lopást, és felszó­lította a nőt, hogy ürítse ki a táskáját. A gyanúsított nem ellenkezett, önként átadta a cipőket, melyek értéke közel 32 ezer forint. A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás vétségének kísérleté­vel vádolja a nőt, az ügyész a vádiratban azt kérte, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre a vádlottat. A lopáshoz átala­kított táskát a bíróság el fogja kobozni - közölte dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője. KM Magyar kultúra hete: egy nap, két kötet MÁTÉSZALKA. A magyar kultúra hete rendezvénysorozat kere­tében adták át Szabó Menyhért Alapító igazgató című könyvét és mutatták be a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban Losonczi Léna Látó tudattal című kötetét. A költővel Kapturné Bíró Beáta beszélgetett, közreműködtek a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általá­nos Iskola diákjai. km Kötetbemutató zenei aláfestéssel FOTÓ: BARTHA KRISZTIÁN HIRDETÉS 8 Hazai tájakon Ember- es muvészprobálo feladat fotó: racskó tibor co

Next

/
Thumbnails
Contents