Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-26 / 22. szám

2017. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK KELET KM interjú: A nyíregyházi képviselő-testület frakcióvezetőit a mai közgyűlés legfontosabb napirendi pontjairól kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Nagy László (MSZP) Béres Csaba (Jobbik) Költségvetés Stabil, kiszámítható, az élet minden te­rületén a növekedést támogató ez a költ­ségvetés. Folytatjuk az út- és járdaépítési programot, az intézményeink felújítását, a turizmus fejlesztését. A költségvetés főösszegének 47 milliárdra emelkedése azt mutatja, hogy 2017-ben jelentős fej­lesztések valósulnak meg a városban gazdasági területen is, mindez új mun­kahelyeket, új lehetőségeket jelent az itt élőknek és a helyi vállalkozásoknak egy­aránt. Az idén Nyíregyháza ismét tesz egy nagy lépést a fejlődés útján, erre minden nyíregyházi büszke lehet, hiszen nem hi­telből, a saját jövőnket felélve tesszük ezt. Kiemelt fejlesztési területek A tavalyi jogszabályi változások lehető­vé teszik, hogy ha a helyi önkormányzat egy területet kiemelt fejlesztési terület­té nyilvánít, akkor gyorsabb tárgyalásos egyeztetés szerint valósulhat meg a te­lepülésrendezési eljárás. Ez jelenleg hét helyszínt jelent, ahol komoly fejlesztése­ket tervez a város a jövőben. Ilyen példá­ul a Nagykörút bezárása, a Benczúr tér, Bessenyei tér, illetve a Bujtosi Városliget zöldfelületeinek felújítása, a Báthory- és Vay-laktanyák területeinek rehabilitáci­ója, a nyugati elkerülőhöz kötődő cso­móponti fejlesztések. Nemzetiségi önkormányzatok Városunkban hét nemzetiségi önkor­mányzat működik, ezen szervezetek mindegyike igazi lokálpatrióta módon a saját lehetőségeit kihasználva gazda­gítja, színesíti Nyíregyháza kulturális életét és hozzájárul a város nemzetközi kapcsolatainak erősítéséhez. Nyíregyhá­za ennek a sokrétű tevékenységnek az elismeréseként, segítve ezeket a helyi közösségeket támogatja a nemzetiségi önkormányzatok működését szerveze­tenként 1,5 millió forinttal, összesen 10,5 millió forint összegben. A költségvetés belső arányai a szinte tel­jes államosítás után (egyedül az óvodáink maradtak meg) szembetűnő változáson estek át. A város működési kiadásai 55 százalék körül alakulnak, felhalmozási kiadásai 32 százalékot, finanszírozási fel­adatai közel 13 százalékot tesznek ki. A főösszeg jelzi, hogy jövőre országgyűlési választás lesz. A kormány és főleg a több­ször fideszes kritika alá vont Európai Unió pénzei jelennek meg benne a felhalmozá­si kiadásokban, melyek egy része nyilván áthúzódik majd 2018-ra. A 16,4 százalékos hivatali fizetésemelés elgondolkodtató. A kormányrendelet - nem parlament ál­tal tárgyalt törvény - lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy egyes fejlesztési célú területeket kiemeltnek minősítsen. A szándék egyértelmű: meg­gyorsítani minden lehetséges beruházást, ami a választást sikeresebbé teheti. En­nek érdekében az előkészítési folyamato­kat meg kellett valahogy gyorsítani, amit ezen változtatással érnek el. A Nyíregyházán sok éve működő nemze­tiségi önkormányzatokkal kötött megál­lapodások felülvizsgálata törvényi köte­lezettsége a hivatalnak. Egyetlen változás van benne: az előző évi fel nem használt forrásokat a következő esztendő április 30-áig el lehet költeni. Városunkban az évtizede változatlan nagyságrendű támo­gatás felhasználása mindig szabályszerű volt, ezt, ellentétben az országos cigány kisebbségi önkormányzattal, mindig be­csületes módon használták fel. A Jobbik javaslata sikerrel járt: végre meg­emelik az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők illetményalapját. Figye­lemre méltó, hogy a város az idén több pénzt tervez felhasználni a közutak és járdák felújítására, az viszont már kevés­bé örvendetes, hogy valószínűleg a kül­területeken élőknek továbbra is bele kell törődniük, hogy a földutak nem lesznek egyhamar leaszfaltozva. Habár a 2017-es költségvetés-tervezet jobb mérleget mu­tat a tavalyihoz képest, továbbra is kifo­gásolható, hogy 500 millió forint hitelből biztosítja a város az intézményeink állag- megóvását. Innentől a jogi procedúrákra már nem nagyon lehet hivatkozni, ha egy fejlesz­tés nem valósul meg időben. Egy tavalyi kormányrendelet miatt szükséges hét fo­lyamatban lévő vagy a közeljövőben meg­valósuló fejlesztési projekt területének „kiemelt fejlesztési területté” nyilvánítá­sa. Ez a jogszabályi módosítás a fejlesztési tervek elkészítését és esetleges módosítá­sát fogja megkönnyíteni és felgyorsítani, ami reményeink szerint a projektek mi­hamarabbi megvalósulását is segíti majd. Hogy mindezt a gyakorlatban mennyire lehet majd észrevenni, arra mi is kíváncsi­ak vagyunk. Az önkormányzat a városunkban működő hét nemzetiségi önkormányzatot egyen­ként 1,5 millió forint támogatásban része­síti. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a fent említett összeg fel nem használt részét minden év december 31-e helyett átvigyék a következő év április 30-áig. Az együttműködési megállapodásban ezt a dátumot határozták meg, ezzel tovább segítve a nemzetiségi önkormányzatok működését. Az önkormányzat így pro­duktívabb szerepet tud vállalni, a határ­idők kitolása lehetőséget ad számunkra, hogy a helyi önkormányzatok vezetőivel további tárgyalásokat folytassunk. <§> Veszélyes az út Korántsem veszélytelen az olvadás, de egyelőre még a fagy az úr. fotó: sipeki Péter Szállópor: javuló mutatók a honlapon NYÍREGYHÁZA. Hétfőtől a nap­pali órákban jelentős javulás érzékelhető a levegő minősé­gében. Az Országos Légszeny- nyezettségi Mérőhálózat honlapját ( www.levegomino- seg.hu ) figyelemmel kísérve látható, hogy nem csak nap­szakonként, de gyakran órán­ként is jelentősen változhat a levegő minősége. Szerdán Nyíregyházán az értékek meghaladták az egészségügyi határértéket és a tájékoztatási küszöbérték körül mozogtak. km Kvízmegfejtés A település első görög katolikus templo­ma faépítmény volt. A mai templomot 1786-ban Szpz Mária oltalma tiszteletére szenteltél!? | fel. aJPorcsalma Takarékosan bánunk az ivóvízzel Vizsgálatok tízezrei bi­zonyítják: kiváló minő­ségű ivóvizet szolgáltat a Nyírségvíz Zrt. NYÍREGYHÁZA. A kiváló minő­ségű ivóvizet 86 megyénk­ben településen szolgáltat­ja, a szennyvízelvezetést és -tisztítást pedig 67 helység­ben végzi a Nyírségvíz Zrt., Szabolcs-Szatmár-Bereg he­tedik legnagyobb foglalkoz­tatója. A közműszolgáltató vezetői szerdán Nyíregyházán sajtó- tájékoztatón foglalták össze a 2016-os eredményeket, de kitértek a jogszabályi változá­sokra és az idei tervekre is.- Tavaly 15 millió köbmétert értékesítettünk, ami azt jelzi, hogy a lakosság takarékosan bánik a vízzel. Százötvenezer fogyasztónkkal a tizedikek vagyunk a 41 hazai szolgál­tató között, teljesítményünk alapján pedig még előkelőbb a helyezés - ismertette a leg­fontosabb számokat Szabó Istvánná. Most sem késő szigetelni- Közszolgáltatóként nem versenyezhetünk az árbevé­telben - ez 2016-ban megkö­zelítette a 8 milliárd forintot -, ugyanakkor örömteli, hogy ennek húsz százalékát beru­házásra, pótlásra, felújításra fordíthatjuk. A bizalmi in­dexünk százszázalékos a me­gyeszékhelyen - tette hozzá a cég vezérigazgatója.- Mostantól nyolc évig hi­telesek a bekötési vízmérők - hozott jó hírt Galambos Sándor műszaki vezérigaz­gató-helyettes, aki arról is szót ejtett, hogy nyártól a felhasználóváltozások és a vízelfolyások bejelentését helyszíni ellenőrzés fogja kö­vetni. Sulyok Béla arra hívta fel a figyelmet: tekintettel a várha­tó időjárásra, még nem késő szigetelni a mérőhelyeket.- Az elmúlt két hétben több mint 1500 esetben volt dolgunk elfagyással, illetve jégdugóval - támasztotta alá felhívását a vízellátási mű­szaki vezető. - A hálózatban komoly rekonstrukciós igény mutatkozik, különösen a be­kötővezetékek esetében - tért ki Sulyok Béla egy másik fon­tos feladatra. Javuló arányok- Zárul a közműolló - fogal­mazott Mészáros József csa­tornázási műszaki vezető arra utalva, hogy az elmúlt évtizedben hatalmasat javult a vízellátás és a szennyvízel­vezetés aránya.- Fontos feladatunk a csatornahálózat felújítása, amihez további forrásokat keresünk - fűzte hozzá vége­zetül. KM-HP <§> Lebontották a forgatag faházait Ahogy az időjárás'engedte, szép lassan eltűntek a karácsonyi forgatag faházai a megyeszékhely belvárosából. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR SZOLGÁLTATÁS ÉPÍTÉSI TELEK Rozsrétszőlőn tanyás-gyümölcsös eladó. Két utcára nyíló 440 öl-es 23x70 m-es, ami részben közműve­sített. Pályázatra alkalmas. 3,25 M Ft. 30/7800-012. 87724? FÖLD, KERT Sóstóhegyen 1800 nm gyümölcsös eladó melléképülettel. Víz, villany a telken. 20/225-0939. _______878209 BÚTOR Fenyőfa bútorok, 3 ajtós szekrény, fiókos komód, asztal 4 székkel, mosogatógép beépíthető sütő eladó. Nyháza, Tükör u. 13. Tel.: 20/353-8765. 878084 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kisbálás lucerna, széna, árpa, zab, sodrott lovak Nagyhalászban eladó. Érd: 20/354-4398__________878512 ÁLLAT Eladó Gyulaházán törpe cockin törzsállomány, több színben. Érd.: 0620/426-0472 ___________878494 Fiatal hússertések eladók, Nyír­egyháza. Érd.: 0630/578-9652 ___________________________878410 Hízók fehér 110-130 kg-osak Nyír­egyházán eladó. Tel.: 42/459-541, 30/612-1677. 878263 Törzstenyészetből szőke mangalica malac, süldő és hízó, szőke mangalica-durok keverék malac és süldő eladó. Érd.: 0670/420-1145 | 878462 10 db 25 kg-os választási malac, 70-80 kg-os süldők, 10 db hasas kecske eladó. 30/639-0703. ___________________________878459 MUNKAHELYET KÍNÁL TARGONCAVEZETŐKET keresünk dunántúli munkahelyre kiemelt bérezéssel, hosszú távú munkára. Felvételi elvárás: 3324-es vezető üléses, targoncás gyakorlat, új típusú, EU előírás szerinti targoncás jogosítvány, ill. ún modulos OKJ-s bizonyítvány. Szállás, utazás biztosított Érd.; 30/511-4219, e-mait: allas.ks2012@gmail.com A Pinkerton Cégcsoport vállalkozó vagyonőrt keres Nyíregyházán 840-Ft/óra+áfa óradíjért. Érdeklődni telefonon:+36-42/ 315-290, vagy e-mail címen: security@pinkerton.hu . 878izi Betanított dolgozókat keresünk dunántúli munkahelyre kiemelt bérezéssel, hosszú távú munkára.. Szállás, utazás biz­tosított. Érd.: 30/511-4219, e- mail: allas.ks2012@gmail.com 878294 VILLANYSZERELŐKETkeresünk észak-dunántúli munkákra csornai cégünkhöz teljes munkaidőbe, hosszú távra, bejelentett munkaviszonnyal, szállásbiztosítással. Érdeklődés, jelentkezés: 50/947-5671 Export női felsőruházat gyártásá­hoz varrónőket felveszek. 30/261- 1538, 42/431-462. Szakképzett zsaluzó ácsokat, vasbetonszerelő és kőműves bri­gádokat felveszünk magyarországi munkára. Bejelentett munka, szállás biztosított. Órabér: 1000- 1200 Ft. Fizetés 2 hetente. 70/ 605-1797. 878155 OKTATÁST VÁLLAL Kisvárdán Óvodai dajka tanfolyam Indult. Csatlakozzon most! 06- 45/200-358 felvetelilroda.hu 877388 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Nyíregyháza és Nyírtelek területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig: +36 20973-9767 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Dombrád területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620 958-9919 Nyíregyházán Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam indult. Csatlakozzon most! 06-42/220- 359 felveteliiroda.hu 877389 Targoncavezető, Földmunkagép­kezelő E-000095/2014/A014 tanfolyam indul Mándokon februárban Tel: 06/70 882 5078 877952 TÁRSKERESÉS 53 éves, 164 cm magas nő keresi józanéletű párját. Leveleket "Bol­dogság" A877820 jeligére a kiadóba kérem. __________________ 79 éves 175 magas özv.férfi keresi egyedülálló özv. párját 78-85 éve­sig. Nyháziak előnyben. A szeretet minden rosszat legyőz. 30/481- 4467. 877667 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. I Lukács-Ablak Kft. I & Nyíregyháza-Oros jclTel.: 42/595-611, 06-20/9550-650^ HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Vállalkozók figyelem! Szintes ház, 2000-ben épült, üzlet, műhely cél­jára 900 m2 telken eladó. A házrész 3 szoba, nappali. Nagyméretű garázs, 2 részből álló üzletrész (akár bérlővel), jó parkolás, zárt udvar Nyh. Váci M. u. 14.sz (körút része). Ar: 59 M Ft. 70/388-3910. 877980

Next

/
Thumbnails
Contents