Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-25 / 21. szám
2017. JANUÁR 25., SZERDA 12 Mikor, hová » Hamarosan megnyílik a Belső tér Belső tér címmel Sebők Réka képzőművész munkáiból nyílik kiállítás Nyíregyházán, a Pál Gyula Teremben csütörtökön. A látványos tárlat előkészítése már javában zajlik. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Könyvajánló Hősök, Történetek arról, hogyan állt helyt az egyszerű katona, az ember a Nagy Háborúban. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt évben jött ki a nyomdából a „Hősök naptára 1914-1916” című könyv. A szerkesztőtrió hosszú évek óta foglalkozik a XX. századi magyar hadtörténettel, benne a magyar katona helytállásával. A Hősök naptára elkészítéséhez tematikusán kezdték el gyűjteni korabeli folyóiratokból, könyvekből, levéltárakból a személyekhez köthető fegyvertényeket, hőstetteket. Olyan rendszerben, hogy minden napra jusson egy-egy esemény. Hatalmas feltáró, kutató munka vette kezdetét, gyorsítására nyitották meg a www.katonahoseink.hu honlapot. Később jött a gondolat a rádiós adaptációra, s a Honvékik példát mutatnak delmi Minisztérium felkarolásával született meg a Hősök naptára műsorfolyam, mely a Kossuth Rádión hallható minden nap két időpontban, a tervek szerint 2018 november elejéig. A szerkesztők úgy látták jónak, hogy mindaz, ami a számítógép előtt ülve, vagy a rádiót hallgatva eljut az érdeklődőkhöz, klasszikus formában, könyvbe öntve is jelenjen meg. S milyen jól tették...! Ez a portrékkal és kitüntetésekkel gazdagon illusztrált könyv azért készült el, hogy ne feledkezzünk el a Nagy Háború kisembereiről. Régi adósságot törlesztett szerkesztő és kiadó - no meg az olvasó, aki kellő tisztelettel veszi kezébe. (A könyv a HM Zrínyi Nonprofit Kft. - Zrínyi Kiadó gondozásában és II- lésfalvi Péter hadtörténész, Maruzs Roland alezredes hadtörténész, valamint dr. Szentváry-Lukács János kutató szerkesztésében jelent meg.) KM-NYZS Programajánló Január 25., szerda 10 óra: Mindentudás könyvtára gyerekeknek: A madarak világa, előadó: prof. dr. Szép Tibor, megyei könyvtár, Nyíregyháza ______ 10 óra: Arany János munkássága - a Jósavárosi Irodalmi Kör programja a Nyírség Könyvtár Alapítványnál (Nyíregyháza, Ungvár sétány 5.) ____________________ 13 óra: Tárlat a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Bethlen Gábor iskolában (Nyíregyháza, Gomba utca 7.) Január 26., csütörtök 12 óra: Romantikus erőszak: egy amerikai (volt) szkinhed emlékei címmel Christian Picciolini előadása; a DE Egészségügyi Kar, Nyíregyháza_________________________ 15 óra: Népfőiskola a XXI. században: Helyi érték, helyi identitás, előadó: Imre Károly, a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igazgatója, Várday István könyvtár, Kisvárda 1630 óra: Fiatal írók szemével a világ: a Jelen! című antológia bemutatója, megyei és Városi Könyvtár, kamaraterem, Nyíregyháza Január 27., péntek 16.30 óra: Művészportrék zenébe csomagolva, bemutatkoznak: Székhelyi Edith festőművész és Mészáros Gábor keramikus- művész, megyei könyvtár, Nyíregyháza 17 óra: Gyuris Tibor Nélküle című könyvének bemutatója Nyíregyházán, a Labor Caféban 18 óra: St. Martin-koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Január 28., szombat 8.30 óra: XVII. Tiszaberceli Ultibajnokság Máté András Emlékverseny, Idősek Háza rendezvényterem, Tiszabercel Január 29., vasárnap 8 óra: Évindító gyalogtúra a Zöld Kerék Alapítvánnyal, indulás Nyíregyházáról, a Síp és Egyház utca közötti parkolóból, túraútvonal: Óhuta, Babuka-tó, páloskolostor-rom, Kis-királyos, Óhuta, Nyíregyháza _________ 19 óra: Olympia - vígjáték a Karinthy Színház előadásában, VMKK, Nyíregyháza Kvízmegfejtés Neve a falu helyzetére utal, egyben földrajzi tulajdonságot jelöl. b) Méhtelek Röviden ELŐADÁS A SZÍV KLUBBAN. A Szív klub következő foglalkozásán dr. Szilágyi Attila főorvos tart előadást a szívritmuszavarokról Nyíregyházán, a Városmajori Művelődési Házban január 25-én 17 órától. ÉREZD ÉS ÉLVEZDI Kezdő kubai salsa és társastánc tanfolyamot indít a jósavárosi Eötvös gyakorlóiskolában a Turmix Tánciskola. Az érdeklődők ingyenes bemutatóórákon vehetnek részt: február 15-én 18 órától a salsa, 17-én 19.30-tól a társastánc lépéseivel ismerkedhetnek meg. Színház- és moziműsor szerdán Krúdy Gyula Art Mozi 22 óra: Vad Kunság (6) - magyar ismeret 14.10: Teljesen idegenek (6) - olasz dráma-komédia ____________________ 15.50: Őrült boldogság (12) - francia-olasz filmdráma __________________________ 17.50: Kaliforniai álom (12) - szinkronizált amerikai romantikus film ___ 20 óra: Utazók (16) - amerikai sci-fi terjesztő film Móricz Zsigmond Színház 14 óra: Tündér Lala (mesejáték, Szende bérlet) - nagyszínpad ________________ 19 óra: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (musical, Kölcsey bérlet) - nagyszínpad ProfiIctól tanulhatnak a bemutatóórákon ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET-e DUNA 06.05 Végtelen szerelem ® Török tévéfilmsorozat 06.55 Kenó® 07.00 HlRADO-Ml-7.00 07.25 Hrvatska Krónika 07.55 Ecranulnostru 0825 Feketén-f ehéren @ HD Brazil telenovella 09.15 Elfeledett szerelem © Mexikói telenovella 10.05 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái HD Angol ismeretterjesztő sorozat 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ-Ml-12.00 12.50 Columbo-III. évad® Amerikai krimisorozat 14.25 Virtuóz pillanatok HD 14.40 ötcsillagos szerelem @ Német tévéfilmsorozat 15.35 Elfeledett szerelem ® Mexikói telenovella 16.20 Charly, majom a családban -XIV. évad® Német családi filmsorozat 17.10 Rldlkül® Zsaruvér© A teljes New Yorki rendőrség állományát mozgósítják, amikor is egy akció során egy rendőrségi alkalmazottat hidegvérrel meggyilkolnak, majd az... 20.40 (f)M2 08.05 JoNaLu 08.30 Szófia hercegnő ® 08.55 Aladdin® 0920Tabaluga® 09.50 Tashi® 10.05Tashl® 10.15 Mily, a kíváncsi® 1025 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.50 A legkisebb Ugrifüles 10.55 Vackor az első bében 11.05 A nagy ho-ho-ho horgász 11J0 Frakk, a macskák réme 11.25 Magyar népmesék © 11.30 Pityke© 11.45 Süsü, a sárkány kalandjai © 12.25 Táncakadémia @ 12.55 Geronimo Stilton © 13.15 Pin kód© 13.35 Pöttöm George© 14.05 Kutya jó kalandok© 14.30 Raju, a riksa 15.00 Caillou 1525 Lucas és Emily 15.35 Lucas és Emily Mit gondolsz, ki vagy? © A még mindig gyönyörű Cindy Crawford először modell volt, majd igazi szupersztárrá vált. Malibuban él férjével és két gyermekével. Tősgyökeres amerikainak vallja...20.10 I : U J ■ KLUB 04.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.30 Story Extra® Sztármagazin 04.55 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl ® 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTUI esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.40 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 09.15 Asztro-Show Most egyszerű, bizalmas és baráti úton kaphat választ ezekre a kérdésekre, és felkészülten nézhet szembe a jövőjével 1020 Top Shop 12.00 StílusKalauz® Életmód-, szépség- és trendmagazin 12.30 Story Extra® Sztármagazin 12.55 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat Szüléimén® Mehmednek hamarosan gyermeke születik. Musztafa egyre keserűbbé válik, és eddigi pártfogói lassan elfordulnak tőle. Szulejmán nem tud megbocsátani két... 2125 V 05.10 Csapdába csalva© Német doku- reality sorozat 05.35 Az uralkodónő @ Amerikai drámasorozat 06.20 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.00 ÉKSZER TV 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Knight Rider® Amerikai akcíófilm-sorozat 13.35 Walker, a Texas-i kopó @ Amerikai akciófílm-sorozat 14.40 Magánnyomozók © Magyar doku-realitv sorozat 15.45 Ana három arca© Mexikói filmsorozat 16.50 Fatmagül© Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor A szövetség® A Fantom néven ismert álarcos őrült szabotázsakciót tervez a világ vezetőinek konferenciája ellen: egy dominó-elven alapuló robbantássorozatot... 21.15 18.00 HÍRADÓ-Ml-18.00 18.35 Végtelen szerelem® Török tévéfilmsorozat Kemal a rendőrség segítségével próbálja megállítani Emirt, aki ettől szörnyű haragra gerjed. Nihan összetörve a múlt titkainak súlya alatt, Kerné Ihoz menekül. Nem csak a saját titkai mérgezik őt belülről. de most már a szülei titkaitól is szenvednie kell... 1925 Maradj talpon!© 20.25 Skandináv lottó @ 20.40 Zsaruvér -1. évad ® Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat 21.35 Brit követi jelentések, 1956 HD 21.35 A fehér királyné® Angol tévéfilmsorozat 22.35 Kenó® 22.45 Leány gyöngy fülbevalóval® 0025 Az én '56-om @ HD 00.45 Öltések közt az idő © Spanyol tévéfilmsorozat 15.40 Richard Scarry Tesz-vesz városa 16.10TraktorTom 16.20 Peppa malac 1625 Peppa malac 16.35 Mesélj nekem! 16.40 Gyerekversek 16.41 Hetedhét Gyerekhíradó 16.55 Tabaluga® 17.20 Tashi© 17.45 Mily, a kiváncsi© 17.55 Rosie világa 18.10 Rosie világa 1825 Szófia hercegnő © 18.45 Aladdin© 19.15 JoNaLu 19.45 Pocoyo 20.10 Mit gondolsz, ki vagy? ® 21.00 Én vagyok itt!® 22.35 Tappancs, a mesterde- tektfv® 2325 Az A38 haó színpadán: Szeder-Szabó Krisztina ® 0020 Szerelem és vérbosszú ® 01.15 Én vagyok Ittl® 02.50 Tappancs, a mesterdetektlv© 14.05 Szivek doktora @ Amerikai filmsorozat 15.05 A kis menyasszony @ Indiai filmsorozat 16.10 Szüléimén® Török kalandfilmsorozat 1725 Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat 22.35 Házon kívül® Heti magazin 23.00 RTL Híradó Az RTUI esti híradója 23.35 Magyarul Baióval Közéleti háttérműsor 00.10 Foglalkozásuk: Amerikai® Amerikai akcíófilm-sorozat 02.15 Tartozol a haláloddal ® 19.25 Az 50 milliós játszma® élő játék-show 20.40 Aszultána® Tűrök történelmi sorozat 21.15 A szövetség® Amerikai-angokseh kalandfilm 23.45 A törvény embere® Amerikai kalandfilm-sorozat Raylan és Boyd továbbra is az elrabolt széf ügyében nyomoznak. Hamarosan rejtélyes ingatlanügyletek nyomára bukkannak. Eközben Ava attól fél. hogy kiderül, hogy besúgó... 00.50 Tények Este 01.40 Sportos 02.10 AntwoneFIsher története© Amerikai életrajzi filmdráma 04.00 Rebecca bírónő ® Amerikai vígjáték-sorozat 0420 Knight Rider® Amerikai akció-film-sor. eMi 06.00 Hírek 1035 Iskolapad oktatási magazin 11.00 Híradón 30 Hírekl135 Proftt712.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.00 Híradó 13.30 Hírek 1335 Kárpát expressz 14.00 Híradó 1430 Hírek 14.35 Médiaklikk 15.00 Híradó 15.30 Hírek 1535 Iskolapad oktatási magazin 16.00 Híradó 16.30 Hírek 1635 Profit? 17.00 Hírek 19.05 Kék bolygó (ism.) 1930Híradó21.00 Híradó 2135 Világhíradó22.00HÍRADÓ 23.00Híradó2320Angol nyelvű hírek 2330 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz HD 00.05 Záróhíradó OM4 08.00Sportpercek (ism.) 08.10 Magazin (ism.) 08A5 Vízilabda Női Világliga: Magyarország - Olaszország mérkőzés (ism) 10.15 Magazin (ism) 1030 Kézilabda női NB I.: DVSC-TVP - Dunaújvárosi Kohász KA mérkőzés (ism) 1230 Múlt és jelen egy időben (ism) 13.00 Magazin Chi 1330 Magazin Lóverseny 14.00 Műkorcsolya Eb - női rűvidprogram (élő) 1640 M4 Sportreggeli (ism.) 17.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 1745 Röplabda CEV Kupa (élő) 20.15 Műkorcsolya Eb - páros rövidprogram (élő) 22.20 Összefoglaló 2235 Fradi Tv (ism.) 23.10 Műkorcsolya Eb - női rövidprogram (ism.) 01.20 Kosárlabda összefoglaló (ism.) rrirrriM 5.00 Alinda ism 5.50 Reggeli járat 9.00 Magyarország élőben ism 10.00 Híradó1030Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Sznobjektív ism ® 12.00 Híradó 1230 Ázsia ism 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ism: Dr. Németh Antal színháza ® Rendező: Sólyom András 15.00 Híradó 1530 Lapzárta isml6.00 Riasztás ism ©17.00 Híradó 17.30 Globál 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00Szabadfogás® 21.00 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó030 Magyarország élőben ism 130 Globál ism L50 Soroló ism OCZSiQIHI 09.10 Szupernóva - Amikor meghal a Nap © 10.55 Szupernóva - Amikor meghal a Nap @ Amerikai akció- film 1240 Ketrecharc - A leszámolás ® Amerikai akcöfilm1445 Paranoia © Amerikai-francia thriller 1645 Gunman © 19.00 Veszélyzóna © Francia-amerikai akciófilm 21.00 Tűz a mélyben © Amerikai akcióthriller 23.05 Nine kegyelem ® Amerikai akcióthriller 01.10 Java Heat - Tüzes pokol ©03.10 Szupernóva - Amikor meghalaNap®Amerikai akciófilm eST0RY4 07.15 Gyilkos sorok ©1030 Heartland ®030 Heartland © 1230 Született feleségek ® 1330 Született fe- leségek®1430 Felújít-lak©1545 Felújít-lak® 1635 Murdoch nyomozó rejtélyei ©19.00 Hegyimentők © 20.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szán- dé k@21.00 Hétmérföldes szerelem @ 23.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 00.10 Bostoni halottkémek© C DISCOVERY C. 0625 Kamionosok 07.15 Aranytáz Alaszkában 08.05 Ki ad többet? 0830 Ucitvadászok 09.00Az alkukirály 0930 Kanadai raktárárverések 10.00 Autókereskedők 11.00 Klasszikus autók nyomában 1130 Hogyan készült? Álomautók 12.00 A gépek fel- emelkedése 13.00 Ki ad többet ? 1330 Klasszikus autók nyomában 14.00 Az alkukirály1430 Kanadai raktárárverések 15.00 Aszfaltcowboyok 16.00 Aranyláz a Bering-tengeren 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Raktárvadászok 18.30 Kanadai raktárárvetések 19.00 Hogyan csinálják? 20.00 Angliai raktárvadászok2030 Angliai raktárvadászok 21.00 Brit kincsek az Újvilágba 2Z00 lllegálisgyorsulási versenyek 23.00 Robothait 00.00 Bakik a Föld körül eATV 5.00 Műsorajánló 5.10 Hazahúzó 6.00 ATV START reggeli politikai és közéleti vitaműsor Benne Híradók: 6.00 7.00, aoo 830 START plusz 9.05 Fórum közönségvita a politikáról 10^5 Henrik angyalai 1130 Laci bácsi konyhája 1135 Világhíradó 1225 ATV START1245START plusz 1345 Egyenes beszéd 1530 700-as klub ® 16.20 Könyvjelző kulturális magazin 1630 Világhíradó 17.05 Fórum 1745ATV Híradó 18.15 A nap híre 1845ATV Híradó1920 Időjárás-je- lentésl925Egyenes beszéd2045Vi- lághlradó21.00 Híradó - Este 92140 Magánszféra 2235 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Világhíradó 00.10 Egyenes beszéd 1.15 Magánszféra 02.00 Egyenes beszéd 03.05 A nap híre GküEBB 06.00 Televíziós vásárlás 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akciófilm-sorozat0935 A mentalsta@Amerikai krimisorozat 1050\fezhelvzet©Amerikai filmsorozat 1145 Sliders © Amerikai sci-fi- kalandfilmsorozat 1240 Medicopter 117-Alégimentők©1335Cobrall@ 1530 CSI: New York-i helyszínelők @ 1625 CSI: New Ybrk-i helyszínelők © 1720 Gyilkos ügyek @18.15 CSI: Miami helyszínelő k@19.10 A mentalista @20.05 Dr.Csont@22.00Gyilkos elmék ® 23.00 A rejtély © 00.00 CSI Miami helyszínelők© 06.30 Híradó 07.00 Híregyháza közéleti magazin®0730 Híradó 08.00 NYSZC: 10 középiskola ezernyi lehetőség magazin műsor ©0830 Híradó 09.00 Metamorfózis életmód magazin © 09.30 Vetítő kisfilmek a múlt- ból© 10.00 Képújság 18.00 Híradó 1830 Metamorfózis életmód maga- zin®19.00 Híradó1930Vetítő kisfilmek a múltból ©20.00 Szalagavató 2016magazin®21.00 Híradó 2130 NYSZC: 10 középiskola ezernyi lehetőség magazin műsor© 22.00 Híradó 2220 Feketén fehéren magazinműsor ®2250 Híradó 23.10 Képújság ERE: Ti 630 Party Zó na@7.00 Híradó730 Kifőzte@745Honvé d7@8.00 Híradó 830 Harmónia © 9.00 Híradó 930 Képújság1730Party Zóna - zenei összeállítás® 18.00 Híradó182535 perc®19.00 Híradó 19.30 Állati-állatbarát magazinmű sor@20.00 Híradó 2025 35 perc © 21.00 Film: Az oroszlán ugrani készül@2220 Híradó 224535perc- közéleti magazinműsor© 23.15 Üzleti Negyed © 2340 Képújság 2345 Himnusz 08.00 Drágakövek nyomában © 09.00 Ragadozók titkos élete © 10.00 Évmilliók túlélői © 11.00 Eszement tudomány ® 11.30 Eszement játékok © 12.00 Gyáröriá- sok©13.00Tonhal-csaták®14.00 A Harmadik Birodalom titkai © 15.00 Országút a pokolba © 16.00 Gyáróriások © 17.00 Légikatasztrófák © íaoo Légikatasztrófá k@19.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 20.00 A Harmadik Birodalom titkai ©21.00 Kozmosz: Történetek a világegyetemről © 22.00 Mars - Utunk a vörös bolygóra © 23.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 2330 Pedig jó ötletnek tűnt © 00.00 Országút a pokolba © LUuI.IbATO'IÍ.I 6.00180 perc9.00930Híiek 10.00 Krónika 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 11.30 Hírek 11.32 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.23 Sportvilág 12.30 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.04 Rádiószínház 13.30 „Teben- ned bíztunk eleitől fogva..." 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások Dr. Schill Beáta orvos 14.30 Hírek 14.34 Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 Megújuló értékeink 1535 Közelről 16.00 Krónika 1630 Hírek1640 Hangtár 17.00 HP rek 17.07 Trend-idők T7.30 Krónika 1754 Sportvilág 1736 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 20.00 Krónika 20.11 Belépő 2053 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádió- színház 21.54 Zene - Kossuth 22.00 Krónika2220 Sportvilág2230 A nap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások (ism) 23.36 Tér-Idő x ma 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1330 Hírek. Időjárás Közlekedésa03 Petőfi Összes 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl5.00 Hírek. Időjárás Közlekedésit Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl6.03 Egész úton- hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 HP rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevezzelek? 20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Rontom Bontom 22.00 Hírek. Időjárás Közlekedés KH 06.20 Will és Grace © 07.05 Jóbarátok © 07.35 Jóbarátok ® 08.05 Chuck © 0955 Szívek szállodája ©1050 Goidon Ramsay - A pokol konyhája ©115012.50 Monk- Flúgos nyomozó © 13.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 1540 Castle © 1735 Gordon Ramsay - A pokol konyhája © 18.35 Született szinglik© 1935 Nyugi, Charlie! © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi @ 21.00 Űrömapa 2. ©2320Annapolis- Ahol a hősök születnek@0125 Nyugi, Charlie!® A műsorváltozás jogát a televízióéi rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. KELET Ketten a hősök közül: Gillemot Ferenc és Bakay Szilárd (középen a könyv borítója) fotók: km-reprodukció