Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-14 / 12. szám

2017. JANUÁR 14., SZOMBAT KELET Háttér 3 Hóhelyzet: nem történt tragédia Ilyés György megyei vezető mentőtiszt szintén jó hírekkel szolgált.- A csúszóssá vált utak mi­att arra számítottunk, hogy megnövekszik a riasztások száma, azonban szerencsé­re a megyében rendkívüli eseménytől mentes, átlagos napot zártunk. Tokaj és Ra- kamaz között egy kisbusz és egy személyautó karambo­lozott, azonban ott sem volt szükség arra, hogy a baleset helyszínéről bárkit kórházba szállítsunk.- A havazás miatt a men­tők helyszínre és kórházba érkezési ideje ugyan megnö­vekedett, de az a megye egé­szére igaz volt, hogy lassab­ban közlekedtek az utakon. Felkészültünk arra, hogy sok lehet a közúti ráfutásos bal­eset, illetve az elcsúszásos, Pénteken szinte egész nap havazott, estére azonban az eső is meg­érkezett. Rendületlenül tolták a havat a megyeszékhely útjain fotó: sipeki Péter SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei csütörtökön este tizenegy, az éjszaka fo­lyamán és a hajnali órákban negyvenegy, pénteken reggel pedig újabb tizenkét géppel végeztek síkosságmentesítési munkálatokat.- Járhatatlan útszakasz, elzárt település a megyében nincs, a kiszórt só a reggeli forgalom hatására a lehullott hóréteggel összekeveredett, a latyak eltávolítását és a burko­lat sókoncentrációjának fenn­tartását pénteken ötvenhárom kettős rendeltetésű géppel látták el a Közút munkatársai - mondta el érdeklődésünk­re Veczán László, a társaság megyei műszaki tervezési és lebonyolítási osztályvezetője. A megyeszékhelyen a Nyír­egyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. mind a ti­zenhét gépe és csaknem száz­ötven munkatársa vett részt a hóeltakarításban.- Első ütemben a főbb tö­megközlekedési útvonalakat takarítjuk, ezek után követ­kezik a mellékútvonal-háló- zat rendbetétele. A járdákat, kerékpárutakat és fizető par­kolókat folyamatosan tisztít­juk, emellett munkatársaink kézi erővel a buszmegállókat és gyalogátkelőhelyeket sík- talanítják - tudatta Szabó Edi­na, a NYÍRW szóvivője. Átlagos napot zártak A nagy hó ellenére pozitív na­pot zártak a megyei rendőr-fő­kapitányság munkatársai.- Kollégáink huszonhárom esetben intézkedtek, szeren­csére minden alkalommal anyagi káros balesetnél hely­színeltek. Ezek okai zömében a kellő követési távolság be nem tartása és a rosszul meg­választott sebesség voltak. Nagyobb személyi sérüléssel vagy tragédiával végződő köz­úti baleset nem történt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg területén - tájékoztatta lapunkat Fehér­vári Marietta sajtóreferens. Jó tanácsok a közúti balesetek megelőzésére A közúti tragédiák megelőzése érdekében érdemes megfogadni a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának tanácsait:- A járművezetők mindig a megváltozott útviszonyoknak, időjárási körülmények­nek megfelelően közlekedjenek!________________________________________- A téli időszakban a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolsá­got tartva vezessenek, így kisebb a balesetek kockázata. _____________- Nagyon fontos lakott területen kívül és belül is a sebesség megfelelő meg­választása. Jeges, havas úton jelentősen megnő fékút, ha pedig megcsúszik a jármű, nagyobb sebességnél sokkal nehezebb korrigálni mozgását. ____________- A lefagyott úton kerüljék a hirtelen kormánymozdulatokat!_________________- Jeges, csúszós úttesten kanyar előtt mérsékeljék sebességüket, nehogy átsod­ródjanak a szemközti sávba vagy lecsússzanak az útról! ____________________- A balesetek megelőzése érdekében a járművezetők elindulás előtt gondosan takarítsák le a gépkocsijuk ablakait, hogy a kilátás minden irányban biztosított legyen! _____________________________________________________________- Utazásuk megtervezésekor hosszabb menetidővel számoljanak! végtagsérüléssel járó eset, ám úgy tűnik, pénteken késő dél­utánig az emberek óvatosan, önmagukra is vigyázva közle­kedtek gyalogosan és gépjár­művel is. A megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság tűzoltóit műszaki mentésekhez riasz­tották pénteken. Darura is szükség volt- Árokba csúszott egy mikro­busz Nyírtasson, egy kamion Ököritófülpösön és egy sze­mélygépkocsi Nyíregyházán; utóbbi kettő félpályás forgal­mi akadályt képezett. A szak­emberek áramtalanították a járműveket, és ahol szükség volt rá, tűzoltódaru segítsé­gével visszaemelték azokat az útra. Ezeknél az eseteknél személyi sérülés nem történt- ismertette Dóka Imre szó­vivő, aki a Rakamaz és Tokaj közötti karambol mellett egy piricsei esetről is beszámolt.- A Ságvári utcában villany- oszlopnak ütközött egy autó péntek délután. Az oszlop kitört, csak a légvezeték tar­totta. A nyírbátori hivatásos tűzoltók a járművet áramta­lanították, és biztosították a helyszínt az áramszolgáltató kiérkezéséig. A balesetben senki nem sérült meg, a jár­mű elszállításáról a tulajdo­nosgondoskodott. KM-BM.CSA Az emberek óvatosan, önmagukra is vigyázva közlekedtek. ILYÉS GYÖRGY D Megelőzés A fennakadások, balesetek elkerülése, megelőzése érdekében már kora reggel elkezdődött a járdák, utak sózása, takarítása a leg­több megyei településen. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mindenki kivette a részét a munkából Kisvárdán pénteken egész nap az utak, járdák, gyalogátkelők megtisztí­tásán dolgoztak fotó: vincze Péter Mezőgazdasági gépek­kel tolták a havat a me­gye kisebb településein. NYiRCSAHOLY, KISVÁRDA, TISZA­eszlár. A Kisvárdai Intéz- ményműködtető Nonprofit Kft. dolgozói és a hó eltaka­rításával megbízott külső vál­lalkozók pénteken reggeltől folyamatosan dolgoznak a város utcáinak megtisztítá­sán, a gyalogátkelőhelyek és a járdák síktalanításán. A munkálatokat gépi és kézi erővel végezték - számolt be a kisvárdai helyzetről külső tudósítónk, Vincze Péter.- Magad uram, ha „köz­szolgád” nincs! - fogalma­zott sejtelmesen Nagy Tibor, Tiszaeszlár polgármestere, amikor a faluban uralkodó hóhelyzetről faggattuk. Mint mondta, nekik is kijutott az égi áldásból pénteken, késő estig azonban a közútkezelő egyetlen hótolója sem tette tiszteletét náluk. A főúton közlekedő személyautók ha­sát csiklandozza a hótakaró, s ez igencsak balesetveszélyes.- Ha szombat reggelig nem takarítja le a Magyar Közút a kezelésében lévő utat, meg­tesszük mi az önkormányzat Zetorjával, nem hiányzik egy közlekedési tragédia. A köz­foglalkoztatottak brigádve­zetőjével abban állapodtam meg, hogy indokolt esetben hétvégén is folytatják a jár­dák, közterületek takarítását a férfiak és asszonyok - nyi­latkozta a településvezető. Jégbordák Nyírcsaholyban is kitartóan havazott tegnap, ezzel pár­huzamosan azonban az illeté­kesek is kitartóan iparkodtak az utak, járdák „felszabadítá­sán” és csúszásmentesítésén. Herman Tamás, a Nyírcsa- holy Polgárőr Egyesület veze­tője így értékelt:- A főutat járhatóvá tette a Közút, a mellékutak és a bi- cikliút takarítását pedig az önkormányzat traktoraival végezték el. A porták előtti járdaszakaszokat lelkiisme­retesen síktalanítják a lakók, ahol mégsem, ott akcióba len­dülnek a közmunkások.- A péntek délutáni órákhoz képest jelentős javulás volt tapasztalható: a kora este a szatmári térségben a melléku­tak jés az autópálya egyaránt járható volt. A Nyíregyháza- Nagykálló közötti útszakasz ellenben jégbordás volt, ami rendkívül lelassította a közle­kedést - jelezte Kvaka Árpád, aki a Nyíregyháza-Fehérgyar­mat távot járta be hivatalos ügyben. km-pi, kt Elő a szánkókkal! Globális felmelegedés ide, üvegházhatás oda, azért megesik, hogy kaotikus időjárásunk olykor-olykor visszabillen a rendes kerék­vágásba, és megörvendeztet minket - jelen esetben azzal, hogy télen hó esik. Gyer­mekkoromban ez még nem számított szenzációnak. November végén, december elején menetrendszerűen megérkezett, legtöbbször az éj leple alatt takarta be fehér leplével a tájat. Reggel aztán vidám volt az ébredés, anya már szánkóval vitt az oviba, és kimondatlanul is jól tud­tam, hogy délután egyenesen a Robinson-dombra megyünk a tesómmal, ahol kedvemre hógolyózhatok, csúszkálha­tok, sőt hóembert is építhe­tek a többi gyerekkel. Emlékeszem, mennyire nehezen mozogtunk az or­mótlan hótaposókban, anorá- kokban. Ha valaki elesett, ketten állították talpra, mert a sok-sok rétegtől, amit a szü­léink ránk húztak, lehetetlen volt egyedül feltápászkodni. Akkoriban még nem volt termopulcsi meg mikropolár kabát. Azt a parancsot kaptuk otthon, hogy ha átázik a ru­hánk, igyekezzünk haza, mi pedig próbáltuk a végsőkig kitolni az indulás pillanatát. Persze, amikor már majd’ elfagyott a kezünk a vizes kesztyűben és a lábujjaink is zsibbadtak, szó nélkül kotortunk haza. Azt már mondanom sem kell, hogy út közben azért csak megettünk egy-két jégcsapot - kizárólag az íze kedvéért. Manapság a gyerekek nem nagyon gyűjthetnek a mi­énkhez hasonló élményeket, hiszen az elmúlt esztendők­ben nem örvendeztette meg őket a természet. Nos, úgy tűnik, most bepótolhatják, ami kimaradt. Szóval hétvé­gén elő a szánkókkal, és irány a legközelebbi domb! alexandra.csaki@kelet.hu Kelet kvíz A falu eredetileg a mai ótemető helyén feküdt, de a folytonos árvízveszély miatt az Itt élők jobb­nak látták, ha magasabb fekvésű helyre települnek. a) Milota b) Paszab c) Tiszavid d) Rakamaz A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük péntek 13-án: ön babonás? Muszkáné Szanics Julianna, Tisza bércéi Péntek 13-a ugyanolyan nap, mint a többi, ilyenkor sem foglalkoztatnak a babonák. Tervezem, hogy vásárolok egy lottószelvényt, de nem a dátum miatt: minden pénteken szoktam venni. Balogh Sándor, Nyíregyháza Nem vagyok babonás, semmi különösre nem számítok ma, ez csak egy átlagos nap, ami munkával telik. Péntek 13-a nem probléma, a legtöbb embernek nagyobb gondot okoz ez a néhány centi hó. Vámos Attila, Felsősima Nem tudom, hogy szerencsés vagy szerencsétlen nekem ez a dátum: előfordult, hogy péntek 13-án eltörték az orrom, ma viszont másfélszer több fizetést kaptam, mint amennyit vártam. Molnár Adrienn, Nyíregyháza Nem vagyok babonás, semmi ilyesmiben nem hiszek - soha nem volt hatással az életemre péntek 13-a. Jobban aggaszt a havazás, és ami vele jár: a csúszós utak és a kocsi takarítása. ■ Melegedő a Laborban Míg tartják magukat a mínuszok, a nyíregyházi Labor Café- ban szendvicsekkel és forró teával várják a rászorulókat. Az akció ideje alatt élelmiszer-adományokat is gyűjt a közösségi tér. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nézőpont Csáki Alexandra

Next

/
Thumbnails
Contents