Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-10 / 8. szám
2017. JANUÁR 10., KEDD KELET Háttér 3 MMM „Gégetakarékba” tett téli tüzelő Az elmúlt néhány nap embert próbálónak bizonyult, és nem csupán az utcán élők számára. BERKESZ, MÉHTELEK, ÚJFEHÉRtó. Megyénkben szombaton, vasárnap és hétfőn hét esetben intézkedett a rendőrség a honlapjukon közzétett hírek szerint - fűtetlen otthonukból szállították meleg, biztonságos helyre a beteg, sokszor magatehetetlen időseket, vagy a tüzelő híján a négy fal között fagyoskodó anyát és lányát. Több esetben hasogattak, pakoltak fát a tanyákon magányosan élő nyugdíjasok portáján. „Nem műkörömre kell költeni”- Egyelőre még nem kérte senki, de ha szükség van rá, jelzés esetén a művelődési házat ideiglenes melegedővé alakíthatjuk át - árulta el Szidor Attila. Berkesz első embere ottjártunkkor is a tűzifaosztást intézte. Az ön- kormányzat 133 köbméternyi tüzelőt nyert pályázati úton 2,36 millió forint értékben, amihez hozzátettek további 600 ezer forintot, ami fedezi a szállítást és a munkabéreket.- Százhetvenöt helyre tudunk fát vinni, főleg olyan családoknak, ahol idős, beteg ember él vagy sok gyermek van. Többször állítottak elénk feladatot egyéni élethelyzetek is. NAGYSÁNDOR StiF rulók - tudtuk meg Nagy Sándor polgármestertől. A berkeszi közmunkások hétfőn délután is serényen dolgoztak Mindenkinek 0,76 köbméter jut, amit a közmunkások nemcsak kivisznek és lepakolnak, de ha kell, fel is vágják. S valóban, a Petőfi utcába bekanyarodva egy fiatalember elmondta: nemrég hajtott tovább a teherautó, ami a körülbelül egy hétre elegendő segítséget hozta. Ági néni portája előtt öt-hat markos férfi tüsténkedett, jókora farönköket hordtak be a hátsó udvarra.- A férjem is nagybeteg, az én egészségem sem jó. Már nyár elejétől folyamatosan vásároljuk a téli tüzelőt, mert ha egyszerre kellene megvenni az egészet, bizony, felkopna az állunk. Nagyon jól jön a szociális tüzelő, hálásak is vagyunk érte, mert ez is segítség. Többen zúgolódnak, hogy még nem kapták meg, reklamálnak, porolnék, hogy tegyék őket a lista elejére, de erre csak azt tudom mondani, hogy aki erre az öt mázsa körüli fára alapozza a telet, az megérdemli, hogy megfagyjon! Nem műkörömre meg fodrászra kellene költeni azt a kevés pénzt, amit kapnak, hanem fel kellene készülni a hidegre - jegyezte meg az idős asszony, aki a kapuban állva felügyelte a pakolást, majd annak végeztével visszatért meleg otthonába. Űjfehértón a szociális szolgáltatóközpont melegedője hétvégén is nyitva állt a rászorulók előtt a nagy hideg miatt.- Sajnos, az ötezer lakos feletti települések ki vannak zárva a szociális tűzifa pályázatból, pedig igény lenne rá. Nap mint nap harcolunk azért, hogy terjesszék ki a kört a hozzánk hasonló városokra is. Ezek az önkormányzatok csak a saját költségvetéNem a nyerészkedés a cél Méhteleken mindenki segítséget kap, ha kér.- Az önkormányzat szociális tüzelőn felül az idén 500 mázsa fát termelt ki saját területről. Ha az itt élőknek nincs pénze megvásárolni a fűtőanyagot, meghitelezzük nekik, amit elég ha tavasszal, nyáron térítenek meg. Ha olyan igényel, aki az önkormányzatnál dolgozik, bérelo- legként kapja meg - mondta Czuprák László polgármester. Hozzátette: a méhtelekiek méltányos áron juthatnak hozzá az összekuglizott tűzifához, amit ki is szállítanak nekik.- A cél nem a nyerészkedés, hanem a segítség, hiszen önköltségi áron vásárolhatják meg a téli tüzelőt. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR sük terhére tudnak segítséget nyújtani. Ezt mi úgy oldottuk meg, hogy minden olyan háztartás, ahol 64 év feletti idős él, kapott novemberben egyszeri, 12 ezer forintos fűtési támogatást. Emellett több család kapott 8000 forintos lakásfenntartásit, illetve havi 3000 forintos lakhatási támogatást igényelhetnek a rászoBeindult a gépezet- Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rendőrséggel, a házi gondozókkal és a családsegítő szolgálattal, akik azonnal értesítenek minket gond esetén. Nem utolsósorban pedig többször állítottak elénk feladatot az olyan egyéni élethelyzetek, mint egy karácsonyi eset, amikor elment a fa ára a „gégetakarékba”, és fűtés nélkül maradt a család. Legutóbb szombaton kellett intézkednünk: Szolnokról hívták az alpolgármestert, hogy egy idős asszony a fiával a hideg lakásban tengődik napok óta. Beindult a gépezet, kimentek a családsegítő munkatársai, akiket elsőre be sem engedtek. Amikor visszatértek, látták, hogy az ebédre szánt leves vígan rotyogott a tűzhelyen, a néni meg elmondta, hogy „már csak” 3-4 hétre való tűzifájuk van. Meg kellene már érteni, hogy nem az önkormányzatnak kell megoldania a tüzelőt egész télre. Öngondoskodás nélkül nem megy. km-csa Másfélszeres volt a hétvégi hőigény Megyénkben zavartalan a távhőszolgáltatás illusztráció: sipeki Péter A tanár ütötte a diák fejét nyíregyháza. Egy videót mutatott be az RTL Klub Híradója nemrég, amelyen egy tanár egy diák fejét ököllel, tarkóját tenyérrel ütötte. A felvételt az iskola egyik tanulója tette közzé, s mostanra már az is nyilvánosságra jutott, hogy az eset egy nyíregyházi középiskolában történt. Megkerestük a rendőrséget, ahol azt a választ adták: az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. Információnk szerint, a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakgimnázium egyik pedagógusa bánt tanárhoz méltatlan módon a diákjával. A videót egy ideje már a gyerekek is csereberélték egymás között, de ettől többet nem mertek tenni. Megpróbáltuk elérni az intézmény igazgatóját, sikertelenül, km Jól bírták a többletterhelést a kisvárdai, mátészalkai és nyíregyházi távhőrendszerek. KISVÁRDA, MÁTÉSZALKA, NYÍREGYHÁZA. Csaknem 7900 lakás maradt fűtés és meleg víz nélkül a múlt héten Budán, vasárnap Salgótarjánban 700 háztartást érintett egy táv- hővezeték meghibásodása. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye távhőszolgáltatóinál arról érdeklődtünk, rendszereik hogyan birkóztak meg a rendkívüli hidegből adódó többletterheléssel.- A rendszerek igénybevétele ilyenkor a legnagyobb, ugyanis ahogy hűl az időjárás, a csövekbe egyre magasabb hőmérsékletű vizet kell engedni - világította meg az üzemzavarok hátterét Joó László. - A rendkívüli hideg esetünkben nem idézett elő rendszerre kiható hibát, a folyamatos fejlesztés, felújítás, karbantartás és problémafeltárás révén igyekszünk elejét venni a szolgáltatáskiesésnek - tette hozzá a 16 ezer lakást és ezer közületet ellátó Nyírtáv- hő Kft. ügyvezető igazgatója.- A kisebb, egyedi hibák (például radiátorszelep-meghibásodás) száma valamivel az átlagos fölött volt az elmúlt napokban - a legalacsonyabb átlaghőmérsékletet január 7-én, szombaton mérték, aznap 16 bejelentést kaptunk, a hőigény pedig a szokásos másfélszeresére emelkedett - tudtuk meg Joó Lászlótól, aki hozzátette: állandó ügyelettel, készenléttel és megnövelt létszámmal várják az enyhülést. Az 1240 lakást és mintegy 30 közületet ellátó Kisvárdai Közmű Kft.-nél nem volt üzemzavar, de még panasz sem.- A legnagyobb gondunk egy nyitva maradt lépcsőházi ablak miatti fagyás volt, de a szolgáltatás abban a házban j is folyamatos volt - említette Bravics Endre ügyvezető. - A január i-je és 8-a közötti időszakban 101 ezer köbméter gázt használtunk fel, kétszer annyit, mint a tavalyi év ha- | sonló időszakában. Tele a mátészalkai raktár Megyénk második legnépesebb városában gáz mellett fa szolgáltatja a távhős meleget.- Tele vannak a raktárak, felkészültünk a megnövekedett fogyasztásra - tájékoztatta lapunkat Dankó Attila, a Szalkatávhő Kft. ügyvezetője. - Szerencsére semmilyen meghibásodás nem fordult elő az elmúlt hétvégén, a hőigény hozzávetőleg másfélszerese volt az átlagosnak - mondta az ügyvezető, hozzátéve: folyamatos ügyelettel őrködnek az 1706 otthon és 105 közület melege fölött. KM-HP I Nézőpont Hoványi Péter Csillagot az etetőkre! Vasárnapra virradóra megdőlt a hazai napi hidegrekord: a Pest megyei Tésán -28,1 Celsius-fokig süllyedt a hőmérő higanyszála, és amíg ott süllyedt, öt év kihagyás után ismét korcsolyaversenyt rendeztek a sóstói jégen. Az elmúlt évek melegrekord-so- rozata mindenkit hozzászoktatott a tavaszias télhez, ezért a szokatlan időjárásra többek között krízisközpontokkal, vészforgatókönyvekkel, tűzifaosztással, kabátgyűjtéssel készültek az illetékesek és az önkéntesek. Míg a farkasok ordítottak, a Nyíregyházi Állatpark sarkvidékről elszármazott lakói örvendeztek, a jegesmedve-jegyespár éppen a hidegnek köszönhetően melegedett össze. Valószínűleg a fókákat és a pingvineket sem viselte meg különösebben a hétvége, a háziállatok viszont tömegesen költöztek be gazdáik lakásába - például a mi kisszobánk albérlője néhány napja a Vattacukor névre nem hallgató nyúl. A vadak ugyancsak emberi segítségre szorulnak ilyenkor, legyen szó jégbe fagyott hattyúról vagy éhező őzekről. Utóbbiakról a vadásztársaságok gondoskodnak, a nálunk áttelelő, hóban-fagyban élelmet alig találó madarak túléléséért viszont mindnyájan tehetünk. Esetükben fontos a folyamatosság, mert odaszoknak az etetőhöz, képesek messziről is visszatérni, és ha abbahagyjuk az élelmezést, azzal rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. A pörköletlen mag, a sótlan szalonna és a gyümölcs életet ment, akárcsak a víz - tartós fagyban ugyanis tollas barátaink nehezen találnak folyékony halmazállapotút. Annak pedig, aki nem éri be ennyivel, hanem Michelin-csillagos madáretetőről álmodozik, figyelmébe ajánlom: a vörösbegyek kedvence a sajt. peter.hovanyi@kelet.hu Kelet kvíz Korábbi nevének cserepes előtagja a lakosság cserépégető foglalkozásáról vagy a falu cseréppel fedett templomáról kapta a nevét. a) Tiszarád b) Nyírtura c) Újkenéz d) Kékese A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ont megviselte az elmúlt néhány napban tapasztalt extrém hideg? Pásztor Jánosné Engem kimondottan megviseltek a mínuszok. Szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdők egyébként is, de most a megszokottnál is rosszabb a közérzetem, viszont dolgozni meg kénytelen vagyok. Daneluszki Fanni Nem éreztem magam semmilyen szempontból rosz- szabbul az elmúlt napokban. De hát miért kellett volna, hiszen még fiatal vagyok. Sok teát is ittam és melegen felöltöztem. Úgy tűnik, bejött. Marsó Lotti Nem viselt meg egyáltalán az időjárás. Különben is, fiatal szervezetem kimondottan szereti a telet és a hideget. Nem fájt se a fejem, nem gyötört a nátha, nem kellett elhasználnom egy százas zsepit. Sárga Bertalan Hála istennek semmi különöset nem tapasztaltam magamon az elmúlt néhány napban, pedig régen volt ilyen hideg időben részem. Se egy megfázás, de még a torkom sem fájt ebben az embert próbáló időben. *> Életmentő adakozás „Ha fázol, vegyél el egy kabátot, ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet!” - hirdeti a tábla Nyíregyházán, a római katolikus templom előtt. fotó: racskótibor