Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-07 / 287. szám

2016. DECEMBER 7., SZERDA 12 Mikor, iová KELET Ínycsiklandozó disznóságok tora Kolbásztöltő és pálin­kaverseny, koncertek és hamisítatlan falusi mulatság. SZAMOSKÉR, Ha tél, akkor disz­nóvágás! Szamoskéren im­már negyedszer gyűlik össze a térség apraja-nagyja decem­ber ío-én, szombaton, hogy közösen áldozzanak a magyar gasztro remekek élvezetének. A kolbászolás 8 órakor ha­gyományőrző disznóvágással kezdődik, de nem maradhat el a lélekmelegítő, bátorító, kedvcsináló fogópálinka sem. A szúrás, pörzsölés, tisztoga­tás után a töltőké a főszerep: a zsűri a leghosszabb, legfi­A zsűri a kreatív tálalást is díjazza ARCHÍV FOTÓ: INTERNET nomabb és legvastagabb kol­bász mellett a kreatív tálalást is díjazza. Míg a versenyzők dolgoznak, a Balkan Fanatik és a Pamo Graszt muzsikál. Természetesen nem marad­hat el a közös disznótoros ebéd sem. A menü húsleves gazdagon, toros és töltött ká­poszta, valamint sült kolbász. Az eredményhirdetés után a Bürkös zenekar húzza a talpa- lávalót, de színpadra lépnek a környék néptáncosai és szó­listái is. A gyermekek sem unat­koznak majd, míg a felnőttek mulatnak: adventi díszeket készíthet a kézműves sarok­ban. Kísérőprogramként pá­linkaversennyel és borkósto­lóval várják a látogatókat, km Színház- és moziműsor Decemberi, szerda Móricz Zsigmond Színház 10 ás 14óra: Tündér Lala (Hamupipő­ke és Csipet Csapat bérlet) - nagy­színpad __________________ 19 óra: Ájlávju... de jó vagy, légy más! (Vasvári „B" bérlet) - Krúdy kamara Krúdy Gyula Art Mozi 18.20: Underworld: Vérőzön (16 éven aluliak számára nem ajánlott) - amerikai akció-horror (rendező: Anna Foerster) ______ 20 óra: A martfűi rém (18) - magyar thriller (rendező: Sopsits Árpád) Halálra ítéltek egy férfit egy fiatal nő brutális meggyilkolásáért 1957-ben Martfűn. Hét évvel később azonban ismét egymást követik a megrázó halálesetek. A forradalom utáni politikai tébolyban nehéz megtalálni az összefüggéseket és újra felvenni a nyomozás fonalát. Egy országban, ahol nem léteznek sorozatgyilkosok, egyre több az áldozat. A kirendelt fiatal ügyésznek minden kitartására szükség lesz, ha le akarja leplezni a ret- tegő kisváros kíméletlen ragadozóját. 22 óra: A sors kegyeltjei... meg a töb­biek (16) - német-francia komédia (rendező: Bruno Dumont) <§> Varázslatos vidékek a vásznakon Najgyonov Vtadiszlav kárpátaljai születésű, Magyarországon élő festőművész képeiből látható kiállítás a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeumban. fotó: sipeki Péter Programajánló December 7., szerda 10 és 14 óra: Advent fényei - be­szélgetés az adventi ünnepkör jeles napjairól, Móricz Zsigmond könyvtár gyermekkönyvtára, Nyíregyháza 11 óra: Kállay Kristóf - emléknap a Kállay Gyűjteményben, Nyíregyháza 16 óra: 1956 forradalma és irodalma - Veres Miklós irodalmár előadása, Vár- day István Városi Könyvtár, Kisvárda Kiállítás Kállay Kristóf születésé­nek 100. évfordulóján December 8., csütörtök 14 óra: Adventi koszorú készítése, Csiriptanya, Móricz Zsigmond könyv­tár, Nyíregyháza ______________ 16.30: A Csillaghúr együttes interaktív műsora (regisztrációhoz kötött, jelentkezni a helyszínen lehet), Móricz Zsigmond könyvtár Vécsey utcai fiókkönyvtára, Nyíregyháza _______ 16.30: Á Vikár Sándor zeneiskola növendékeinek előadása, Kossuth tér, Nyíregyháza December 9., péntek 7 óra: Luca-napi vásár, Ady Endre utca, Záhony ________________ 10 óra: Micimackó - a Móricz Zsig­mond Színház művészeinek előadása, Móricz Zsigmond könyvtár, Nyíregy­háza ____________________ 14 óra: Adventi barkácsoló, Móricz Zsigmond könyvtár, Nyíregyháza __ 16 óra: Karácsonyváró szöszmötölő ovisoknak - barkácsfoglalkozás, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Vécsey utcai Fiókkönyvtár, Nyíregyháza ________________ 15 óra: Karácsonyi gasztroshow, Móricz Zsigmond könyvtár konferenci- aterme, Nyíregyháza ___________ 17 óra: Szíwel-lélekkel - dr. Papp Lajos előadása, Várszínház és Művé­szetek HázaJ<isyárda __ 18 óra: Retro Fesztivál, Continental Aréna, Nyíregyháza Aradszky László is koncertet ad a Retro Fesztiválon December 10., szombat 8 óra: IV. Szamoskéri Kolbászolás, Rendezvénytér, Szamoskér _______ 9 óra: Makettverseny és -kiállítás népi disznóvágással fűszerezve, Dégenfeld Kastélymúzeum, Baktalórántháza 10 óra: Adventi vásár, művelődési ház, Gébeijén __________________ 10-14 óra: Adventi bazár, Waidorf-is­kola, Nyíregyháza _____________ 10 óra: Adventi gyertyamártás, mézeskalácssütés és házi szaloncukor készítése, múzeumfalu, Nyíregyháza 10 óra: Ünnepség és gálaműsor a Nyíregyházi Apácai Csere János Álta­lános Iskola és AMI alapításának 60. évfordulója alkalmából az iskolában, valamint a Debreceni Egyetem Egész­ségügyi Karán, Nyíregyháza _______ 17 óra: Az Allegra Quartet adventi koncertje, Andrássy-kastély, Tiszadob 19 óra: Boeing, Boeing - leszállás Párizsban, Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Vásárosnamény 19 óra: lllényi Katica adventi koncert­je, VMKK, Nyíregyháza December 11., vasárnap 11 óra: Holle anyó - a Hókirálynő Meseszínpad előadása, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza 19 óra: Félrelépni tilos - vígjáték két részben, Találkozások Háza, Tiszavasvári Félrelépni tilos - még Tiszavasvá- riban is fotók: km A szeretet és hit gyógyító ereje kisvárra. Dr. Papp Lajos szív­sebész ismét Kisváráéra lá­togat, ahol december 9-én, pénteken 17 órától Szíwel-lé- lekkel: a szeretet és a hit ereje a gyógyításban, gyógyulásban címmel tart előadást. A Kisvár- dai Várszínház és Művészetek Háza közönségének lehetősé­ge nyílik, hogy találkozzon a Tőkés-díjas professzorral. Dr. Papp Lajos Gyógyító gondolatok című kötetében körüljárja a csendet, a lé­lek békéjét, az isteni tudást, az élet szentségét, a család fontosságát, magyar gyöke­reinket, a szakrális orvoslás feladatait. S mindezt áthatja az ember- és hazaszeretet, hi­tének és szolgálatának hiteles szavakba öntése. • km om DUNA 05.00 Halálbiztos diagnózis - Vili. évad® Amerikai krimisorozat 05.45 Hajnali gondolatok 05.55 Az én '56-om ©HD 06.05 Végtelen szerelem @ 06.50 Kenó® 07.00 HÍRADÓ-Ml-7.00 0725 Hrvatska Krónika Horvát nyelvű nemzetisé­gi magazin 07.55 EcranulNostru Román nyelvű nemzetisé­gi magazin 0825 Az én'56-om® HD 08.35 Az én’56-om® HD 08.50 Feketén-fehéren © HD Brazil telenovella 09.40 Elfeledett szerelem © Mexikói telenovella 1025 Család-barát 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ-Ml-12.00 12.45 Az én'56-om® HD 12.55 ízőrzők HD Magyar ismeretterjesztő so­rozat Charly, majom a családban - XI. évad® Dirk kideríti, hogy a szomszédasz- szony bedőlt egy internetes hirde­tésnek, és a macskájához akar férjhez menni. 16.15 13.35 Halálblztos diagnózis - Vili. évad® Amerikai krimisorozat 1425 A császárság kincse ® Dél-koreai tévéfilmsorozat 15.30 Elfeledett szerelem ® Mexikói telenovella 16.15 Charly, majom a családban - XI. évad© Német családi filmsorozat 17.10 Ridikül® 18.00 HÍRADÓ- Ml -18.00 18.35 Végtelen szerelem® Tőrök tévéfilmsorozat 19.25 Maradj talpon!® 2025 Skandináv lottó ® 20.35 Szabadság tér'56® 21.35 Brit követi jelentések, 1956 21.40 Szeretlek, Faust ® Magyar filmdráma 22.55 Kenó® 23.00 Háború és béke® HD Amerikai játékfilm 00.40 Az én '56-om ® /Ism./ 00.55 Nero Wolfe rejtélyei ® Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 02.35 Zegzugos történetek HD (f)MÍ 08.05 JoNaLu 08.35 Szófia hercegnő © 08.55 Alvln és a mókusok © 09.10 Alvin és a mókusok © 09.25 Tabaluga® 09.50 Kókusz Kokó, a kis sárkány 10.15 Mily, a kíváncsi© 1025 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.50 Kukori és Kotkoda 10.55 A kockásfülű nyúl 11.00 Dörmögőék kalandjai 11.15 Pom-Pom meséi 11.25 Magyar népmesék © 11.35 Pityke© 11.45 Kérem a következőt! ® 11.55 Mézga Aladár különös ka­landjai® 1225 Táncakadémia ® 12.50 Geronimo Stilton© 13.15Pin kód© 13.30 Animália© 14.00 Kaja-kalandok© 14.25 Chuggington pályaudvar 14.35 Chuggington pályaudvar 14.50 Caillou Mit gondolsz, ki vagy?® Ki ne ismerné David Suchet-t, alias Hercute Poirot-t? Az immár világhí­rű angol színész keveset tud felme­nőiről. ezért örömmel vállalta, hogy a filmsorozat.. 20.05 1520 Louie - Nyuszi és a varázs­ecset 15.30 Richard Scarry Tesz-vesz városa (l-V.) 16.00TraktorTom(l-2) 16.10 Peppa malac 16.15 Peppa malac 16.25 Mesélj nekem! 16.35 Gyerekversek 1636 Hetedhét Gyerekhíradó 16.50 Tabaluga® 1720 Kókusz Kokó, a kis sárkány 17.40 Mily, a kíváncsi© 17.55 Loopdidoo© 1820 Szófia hercegnő © 18.40 Alvin és a mókusok © 19.10 JoNaLu 19.40 Pocoyo 20.05 Mit gondolsz, ki vagy? ® 21.10 Én vagyok itt® 22.50 Római helyszínelők - Árul­kodó nyomok 23.45 Az A38 Hajó színpadán: Ló- ci játszik® 00.40 Doc Martin® 01.35 Én vagyok Itt® 03.05 Római helyszínelők itü n KLUB 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.35 Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL Híradó - Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz© Közszolgálati magazin , 08.45 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 0920 Asztro-Show 10.25 Top Shop 1225Sütn!Cake© A cukrászok első dizájner ver­senye 12.50 Nyugi, Charllel ® Amerikai vígjátéksorozat 13.25 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 14.40 Döglött akták® Amerikai krimisorozat 15.45 A kis menyasszony © Indiai filmsorozat Szulejmán® Mihrimah szuitána és Rüsztem pasa kislányát elrabolják a palotá­ból. Egy fülbevaló révén azonban rájönnek, hogy Nigar lehet a tettes. Az uralkodó... 21.30 1625 A mentalista ® Amerikai krimisorozat 1725 Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.35 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt© Magyar filmsorozat 21.30 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat 22.40 Házon kívül® Heti magazin 23.10 RTL Híradó-Késő esti kF adás Az RTLII esti híradója 23.40 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 0020 Fitt Mánia® Fitt-magazin 00.50 StílusKalauz® Életmód-, szépség- és trend­magazin 0125 Totál szívás® Amerikai krimisorozat K 05.10 Hungerő© magyar könnyűzenei vá­logatás 06.05 Red Carpet® sztármagazin 06.15 Stahl konyhája © 06.20 MOKKA© magazinműsor 0625 Benne: Tényék Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.00 fees élet® gasztronómiai percek 0920Tösarok® női percek 09.35 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Aktív© magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-i kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 14.05 Csapdába csalva® Német doku-reality sorozat Bumeráng® Marcus Graham egy jól menő New York-i kozmetikai cégnél marketingigazgató, a magán­életben viszont megrögzött nő- csábász. 22.00 14.40 Magánnyomozók ® Magyar doku-reality sorozat 15.45 Maria© Mexikói filmsorozat 16.50 Megtört szívek© Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1925 Bumm!® kvlz-show 20.40 A szuitána© Török történelmi sorozat 22.00 Bumeráng® Amerikai vígjáték 00.35 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 00.45 A törvény embere ® Amerikai kalandfilm-sorozat -01.55 Tények Este 02.35 ÉKSZER TV , 03.35 Sportos 03.40 Aktív© 04.0013-as raktár® Angol-amerikai misztikus film­sorozat 06.00 Hírek 0935 Profit710.00 Hí- rek1035Iskolapad 11.00 Híradó H30 Hírek 12.00 Déli harangszó 12.01 Hír­adó 13.00 Híradó 13.30 Hírek 1335 Kárpát expressz 14.00 Híradó 14.30 Hírek 14.35 Iskolapad 15.00 Híradó 1530 Hírek 1535 Iskolapad 16.00 Híradó 16.30 Hírek 16.35 Profit7 17.00 Híradó1730 Hírek1735Szem­től szembeiaOO Híradó 19.00 Hírek 19XB Kék bolygó1930Híradó 21.00 Híradó 2135 Világhíradó22.00 Híradó 2320 Angol nyelvű hírek 2330 Né­met nyelvű hírek 2340 Orosz nyelvű hírek 2330 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz HD 00.05Záróhíradó O M4 08.15 UEFA Bajnokok Ligája labdarú­gó mérkőzésl0.10 Sportpercek 1025 OTP Bank Liga: DVSC - Videoton FC labdarúgó mérkőzés1225 Magazin 13.00 Kézilabda Női Eb: Magyarország- Csehország mérkőzés 1445 Magazin Lóverseny 15.15 Rövidpályás Úszó Vb- Előfutamok (élő) Kanadából 1830 M4 Sportreggeli 1920 Összefoglaló a nap eseményeiből 1930 Fradi Tv 20.00 UEFA Bajnokok Ligája lab­darúgó mérkőzés (élő) 23.00 UEFA Bajnokok Ligája játéknap összefog­lalója 0030 Rövidpályás Úszó Vb - Elödöntők-döntők (élő) Kanadából 02.35 Kézilabda NB I.: Szeged - Csur­gó mérkőzés 04.05 Magazin 0435 Magazin 5.00 Alinda ism 5.50 Reggeli járat 9.00 Magyarország élőben ismlO.OO Híradó1030Televíziós vásárlási mű­sorablak 11.00 Sznobjektív ism ® 1200 Híradó 1230 Ázsia ism 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ism: Privatizáció © Rendező: Magyar Fe­renc 15.00 Híradó1530Lapzárta ism 16.00 Riasztás ism © 17.00 Híradó 1730Global 18.00 Magyarország élő­ben 19.00 Híradó20.00 Szabadfogás ©21.00 Panaszkönyv2200 Híradó 2230 lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó030 Magyarország élőben ism 1.30 Globál ism 130 Soroló ism OFILM+ 0935 Kardvihar @ Kínai akciófilm 12.00 Navarone ágyúi 2. - Az új kü­lönítmény® Angol háborós kaland­film 1425 Szellemirtók 2. © Ameri­kai akcióvígjáték 1625Viharzóna © Amerikai-német akciófilm 19.00 Tö­kéletes bűnözők® Amerikai akciófilm 21.00 Szupercella© Amerikai akció­film 23.10 Fulladás© Amerikai akció­film 01.05 Brcxaklvn métvén © Ame­rikai akciókrimi0345 Navarone ágyúi 2. - Az új különítmény© Angol hábo­rús kalandfilm ÖST0RY4 0635 Leo, az oroszlá n©0720 H20: Egy vízcsepp elég © 0730 Gyilkos sorok © 11.05 A fény hercegnője ® 1225 Született feleségek © 1325 Születettfeleségek®1425 Heartland ©1525 Heartland@1625SOKO - Alpesi nyomozók ©1730A fény her­cegnője © 19.00 Az utolsó zsaru ® 20.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szán­dék © 21.00 Az utolsó út® 23.15 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék® 00.15 Bostoni halottkémek © 01.15 Az utolsó út® O DISCOVERY C. 08.05 Angliai raktárvadászok 0830 Licitvadászok 09.00 Az al­kukirály 0930 Kanadai raktárárve­rések 10.00 Autókereskedők - cse­rebere a világ körül 11.00 Klasszikus autók nyomában 1130 Hogyan ké­szült? Álomautók1200Mérnöki mű­tárgyak 13.00 Lakásnepperek 1330 Dallasi autónepperek 14.00 Az alku- király 1430 Kanadai raktárárverések 15.00 Extrém vasútvonalak Alaszká­ban 16.00 Amcsi benzinfalók 17.00 Autókereskedők 18.00 Raktárvadá- szok 1830 Kanadai raktárárverések 19.00 Hogyan készült?1930 Hogyan csinálják?20.00Az alkukirály2030 Az alkukirály 21.00 A brit kincsvadász 2200 Illegális gyorsulási versenyek 23.00Sacred Steel choppetek 00.00 Bakik a Föld körül0030 Bakik a Föld körül 01.00 Amcsi benzinfalók0200 Az alkukirály O ATV 5.00 Műsorajánló 5.10 Hazahúzó 630 ATV START reggeli politikai és közéleti vitaműsor Benne Híradók: 6.00.7.00.8.00 830 START plusz 9.05 Fórum közönségvita a politikáról 1025 Henrik angyalai 1130 Laci bá­csi konyhája 1135 Világhíradó 1225 ATV START1245 START plusz 1345 Egyenes beszéd1530700-as klub ® 1620 Könyvjelző1630 Világhíradó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó 18.15 A nap híre 1845 ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes be­széd Kálmán Olgával 21.00 Híradó - Este 9 2140 Magánszféra 2235 Hír­adó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Világhlradó ____________ ÖCOOLTV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők @ Német-osztrák akciófilm-sorozat 10.00 Rosewood © Amerikai krimi- sorozat H.00 Vészhelyzet @ Ameri­kai filmsorozat1200Sliders ©Ame­rikai sci-fi-kalandfilmsorozat 1230 Medicopter 117 - A légimentők © Né­met-osztrák akciófilm-sorozat 1345 Cobra 11 © Német akciófilm-sorozat 1535CSI: New York-i helyszínelők © Amerikai krimisorozat 17.25 Gyilkos ügyek ©Amerikai krimisorozat 1820 CSI: Miami helyszínelők ©19.15 Castle ©20.15 Dr.Csont®2210 Gyilkos el­mék 23.05Arejtély®00.05CSI:MF ami helyszínelők© ONYTV 0630 Híradó 07.00 Híregyháza köz­életi magazin ©0730 Híradó 08.00 Közgyűlés után közéleti magazin © 0830 Híradó 09.00 Vizit egészség- ügyi magazin ®0930Vfetrtő kisfilmek a múltból© 10.00 Képújság 18.00 Híradó1830Városi verébavató kultu­rális magazin © 19.00 Híradó 1930 Vetítő kisfilmek a múltból ® 20.00 Szalagavató 2016 magazin © 21.00 Híradó 2130 Közgyűlés után közéleti magazin ®2200 Híradó 2220 Vi­zit egészségügyi magazin © 2230 Híradó® 23.10 Képújság FImumm 630Party-zóna©7.00 Híradó730 Kifőzte©745 Honvéd7©8.00 Hír­adó 8.30 Életvitel © 9.00 Híradó 930 Képújság 1730 Party zóna © 18.00 Híradó182535 perc® 19.00 Híradó 1930 Aszcendens ® 20.00 Híradó 2025 35 perc - közéleti ma­gazinműsor © 21.00 Film: Az ötödik pecsét©2245 Híradó 23.10 35perc ©2345Állati ® - állatbarát maga­zin, ism. 00.10 Himnusz 08.00 Hull a verda © 09.00 A Csorda © 10.00 Vad Amerika © 11.00 Nagy számok örvénye® 1130 Eszement játékok <S> 12.00 Gyáróriá- sok@13.00Tonhalcsaták: észak dél ellen®1400A második világhábo­rú - beKM@15.00 Légikatasztrófák ©16.00 Légikatasztrófák © 17.00 Gyáróriások © 18.00 Jeges pokol Norvégiában © 19.00 Pedig jó öt­letnek tűnt©1930Pedig jó ötletnek tűnt ©20.00 A második világhábo­rú - belülről © 21.00 Mars - Utunk a vörös bolygóra © 23.00 Pedig jó öt­letnek tűnt © 2330 Pedig jó ötlet­nek tűnt © 00.00 Jeges pokol Nor­végiában® 6.00180 perc 9.00 Hírek 9.30 Hí­rek 10.00 Krónika benne: Sport. Idő­járás. 10.30 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál 1200Déli ha­rangszó 1201 Krónika 1223 Sportvi­lág 12.30 Ütköző délben 13.00 Hí­rek 13.05 Rádiószínház 1330 „Teben- ned bíztunk eleitől fogva_”1400Hírek 1405Arcvonások Ziegler János labda­rúgó szakedző 1430Hirek 1434 Tér­idő 15.00 Krónika 15.10 Megújuló ér­tékeink 1535 Kőzetről 1536 56 má­sodperc 16.00 Krónika 16.08 Az én 56-om 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika1754Sportvilág1736Hősök naptára 18.00 Ütköző este1830 Ha­tárok nélkül 19.00 Hírek 19.07.Sport- világ1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 20.00 Krónika 20.11 Be­lépő kb2047-2050:100 éve tör­tént 2033 Vers naptól napra 21.00 Rádiószínház 21.12 Rádiószínház2128 Zene 2130 Sportvilág 2230 Krónika 2230 Sportvilág 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások2336Tér-ldő Szerkesztő: Farkas Szilárd (A mai adás ismétlése) MilMJÁH« 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval Műsorveze­tő: Harsányi Levente, Peller Mariann és Kaidos-Horváth János 630 7.00 Hírek. Időjárás. Kűzlekedés730 &00 Hírek. Időjárás. Közlekedés830 9.00 Hírek. kJőjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál Műsorvezető: lller Bálint 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sport­hírek 1200 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Petőfi Összes Műsorvezető: Ma­joros Rita 140015.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek1600HÍ- rek. Időjárás Közlekedés 1603 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval Mű­sorvezető: Szilágyi Zsolt 17.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.0019.00 Hírek. Időjárás Közleke­dés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek ne­vezzelek? 20.00 Hírek. Időjárás Köz­lekedés 21.00 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 21.03 Rontom Bontom 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés OVIASAT3 07.15 Jóbarátok © 08.05 Doktor House © 09.55 Szivek szállodája ©1030 Amerikai mesterszakács - gasztro reality ©1150 Monk-Flú- gos nyomozó © 13.50 Cl: A hely­színelők © 1445 Cl: A helyszíne­lők ©1540Castle ©1640Castle ©1735 Amerikai meaerszakács © 1835 Az élet csajos oldala ©1935 Nyugi,Charlie! ©20.052035Két pasi - meg egy kicsi @21.00 Ál/Arc ® 2335Lakástalkshowtalkshow0055 Flúgos Futam útravaló-ságshow A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents