Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-31 / 307. szám
2016. DECEMBER 31- SZOMBAT 14 Visszatekintő 11011 O Kábítószer-túladagolásban hunyt el minnesotai otthonában a népszerű zenész, Prince április 21-én. 57 éves volt. A termékeny zeneszerző, énekes és dalszöveg- író több mint három évtizedig volt meghatározó alakja a popzenének. Az 1980-as években lett világszerte szupersztár, olyan albumok tették ismertté a nevét, mint a Purple Rain és a Sign 'o’ the Times. Többféle zenei stílusban alkotó, stílusötvöző, új hangzásokat létrehozó kísérleteiről ismert művész volt. Több mint 100 millió lemezt adott el. Fidel Castro, Kuba korábbi első számú vezetője november 25-én hunyt el, életének 90. évében. Castro Fulgencio Batista kormányát döntötte meg 1959-ben, az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. Számtalan gyilkossági merényletet élt túl. Megosztó politikusként tartották számon. Támogatói dicsérték mint a kommunizmus nagy alakját, de rengeteg kritika érte tevékenységét többek közt az ellenzék elnyomása és Kuba gazdaságának romba döntése miatt. ö A boxlegenda, Muhammad Ali június 3-án halt meg, 74 éves korában. A világ korábbi nehézsúlyú világbajnoka sokak szerint a 20. század egyik legjelentősebb sportolója volt. Par- kinson-kórban halt meg, a betegségben 30 éven át szenvedett. O Az olasz író és filozófus, Umberto Eco - legismertebb regénye A rózsa neve - február 19-én hunyt el, életének 84. évében. Híres regényei még A Fou- cault-inga és A tegnap szigete. O A thaiföldi király, IX. Ráma (Bhumibol Aduljadedzs) a Föld legrégebben uralkodó királya október 13-án halt meg, 70 éven keresztül ült a trónján. A 88 éves király harmincnál több miniszterelnököt, 18 államcsínyt és 16 alkotmányt „élt túl”, miközben országa félfeudális agráráltam- ból ázsiai „kis tigrissé" nőtte ki magát. O Robert Vaughn színész 8 3 évesen hunyt el november 11- én leukémiában. Legismertebb sorozata Az U.N.C.L.E. embere volt, ahol Napoleon Solot játszotta. Híressé tette alakítása A hét mesterlövész című filmben, amelyben Lee-t játszotta, valamint a BBC-n 2004-től futó Vagányok című sorozatban Albert Stroller szerepe. Gene Wilder amerikai színész augusztus 29-én hunyt el 83 évesen. Willy Wonka megformálásával a Willy Wonka és a csokoládégyár (1971) című filmben és a Richard Pryorral együtt játszott filmekben vált ismertté. Sokat dolgozott Mel Brooks rendezővel is olyan klasszikusokban, mint például a Producerek. O Nancy Reagan, Amerika korábbi first lady-je március 6-án, kaliforniai otthonában halt meg 94 éves korában. 52 éven át volt Ronald Reagan amerikai elnök felesége, így 1981-89 között Nancy Reagan lehetett az USA legbefolyásosabb asszonya. Az első években sokat támadták, mert méregdrágán rendez- tette be a Fehér Házat, és mert egy asztrológus segítségét vette igénybe férje útjai és értekezletei megszervezésénél. Később viszont a rajongásig szerették. Alz- heimer-kórban szenvedő férjét éveken át ápolta. Akiktől 2016-ban búcsúzott a világ 2016-ban nagyon sok hírességtől kellett végső búcsút vennünk. Politikusoktól, mint Fidel Castro vagy Simon Peresz, zenészektől, mint Prince, David Bowie és George Michael, és színészektől, mint Alain Rickman és Gene Wilder. És még sokan bele sem fértek a listába, mint például Andrzej Wajda világhírű filmrendező... Mint ahogy a magyar halottaink sem: az idén kellett búcsúznunk többek között Esterházy Péter írótól, Kocsis Zoltán karmestertől, Bara Margit színésznőtől, Kaján Tibor grafikustól. © George Martin zenei producer, akit az ötödik Beatlesnek is neveztek az együttes producereként végzett munkájára utalván, március 8-án halt meg, életének 90. évében. A zeneiparban végzett szolgálataiért lovaggá ütötték. A Beatlesen, és tagjainak szólóprojektjein kívül sok más zenekar mellett is tevékenykedett, és elismert zeneszerző is volt. © Vera Caslavska csehszlovák színekben lett hétszeres olimpiai bajnok tornásznő. Augusztus 30-án hunyt el, 74 éves volt. 1964 és 1968 közt volt a csúcson, megtörvén a szovjet tornászok egyeduralmát, minden lehetséges szeren ő nyert az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikóvárosi olimpián. © David Bowie énekes, a világ egyik legismertebb zenésze rákban hunyt el január 10-én életének 69. évében. Nemcsak zenészként, de színészként, képzőművészként és íróként is maradandót alkotott. Zenei újításait külsejének és „személyiségének” megváltoztatásával ötvözte, kiérdemelte „a pop kaméleonja" elnevezést. Tartós népszerűségéhez munkáinak intellektuális mélysége is hozzájárult. George Michael énekes, zeneszerző és zenei producer december 25-én hunyt el 53 éves korában. Az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót. Olyan világszerte sikeres dalok kötődnek á nevéhez, mint a Last Christmas és a Wake Me Up Before You Go-Go, albumok közül pedig az 1987-ben kiadott Faith, valamint az 1990-es Listen Without Prejudice Vol. 1. © Gábor Zsazsa Golden Globe-díjas magyar származású amerikai színésznő december 18-án halt meg, 99 éves volt. Művészetének elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a hollywoodi hírességek sétányán. O Butrosz Butrosz-Gáli egyiptomi politikus 1992 januárja és 1996 decembere között az ENSZ 6. főtitkára volt. Február 16-án halt meg 93 évesen. Hivatala idején folyt a közel öt évig tartó szerb-horvát háború, a ruandai népirtás. 1996-ban főtitkári újraválasztását az Amerikai Egyesült Államok vétója megakadályozta. Ő volt az egyetlen olyan ENSZ-főtitkár, akit csak egyetlen ciklusra választottak meg, utóda Kofi Annan ghánai politikus lett. © Leonard Cohen kanadai énekes, dalszerző, költő és regényíró november 7-én hunyt el, 82 éves volt. Olyan népszerű dalok szerzője volt, mint a Hallelujah vagy a Suzanne. Korunk egyik legjelentősebb dalszerzőiéként tartották számon, utolsó albuma három héttel halála előtt hatalmas sikert aratott. 0 Simon Peresz lengyelországi születésű izraeli politikus, Izrael Állam 9. elnöke szeptember 28-án halt meg, két héttel azt követően, hogy agyvérzést kapott. 93 éves volt. Hét évtizedes karrierje alatt kétszer volt Izrael miniszterelnöke és kétszer ideiglenes kormányfő: pályafutása alatt összesen 12 kormányban szolgált. 1994-ben Nobel-béke- díjjal tüntették ki az Oslói megállapodáshoz vezető izraeli-palesztin béketárgyalásokért. Harper Lee amerikai regényíró a Ne bántsátok a feketerigót! című regényével vált ismertté, amelyért 1961-ben megkapta a Pulitzer-díjat a széppróza kategóriában. Harper Lee-t február 19-én érte a halál 89 éves korában. Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyvből 1962-ben sikeres, több Oscar-dí- jat nyert film készült. Lee elismerően nyilatkozott az adaptációról, a Scout apját, Atticust játszó Gregory Pecknek pedig közeli barátja lett. ® Elie Wiesel Nobel-béke- díjas holokauszt-túlélő 87 éves korában halt meg július 2-án. Az elismert egyetemi tanár és szerző legismertebb műve Az éjszaka, amely a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapul. Ő használta először a „holokauszt” kifejezést a mai értelmében. A Holokauszt-em- lékbizottság elnöke volt, számos előadást tartott az egész világon. A fajgyűlölet elleni küzdelem egyik tekintélyes és fáradhatatlan alakja volt. © Zaha Hadid iraki születésű, az Egyesült Királyságban élő és alkotó sztárépítész március 31-én, 65 éves korában hunyt el szívinfarktusban. 2010-ben a Brit Királyi Építész Akadémia (Royal Institute of British Architects, RIBA) Stirling-díjjal tüntette ki a római MAXXI (National Museum of the XXI Century Arts) múzeumáért. Különleges épületei voltak, ő tervezte többek között a Londoni Aquatics Centre-t. © A holland labdarúgó-legenda, Johan Cruyff március 24-én hunyt el, a focistát 68 évesen érte a halál. Minden idők egyik legjobb irányítója és a holland futball kirakatfigurája volt. Cruyff a totális futball sztárja volt a holland Ajaxszal, ahol legnagyobb sikereit érte el és az Oranjével 1974-ben vb-máso- dik lett. Ezután még játszott a Barcelonában és az USA-ban; karrierje végén visszatért Hollandiába. Edzőként is hasonlóan sikeres volt, edzője volt az Ajaxnak és a 90-es évek elején a Barcelonában, ahol létrejött a legendás „Dream Team”, akikkel 1992- ben BEK-et nyert. © Alan Rickman angol színész január 14-én halt meg, 69 éves volt. Első híresebb szerepe a Drágán add az életed gonosz szereplőjének a megformálása volt. Ő játszotta a Harry Pot- ter-sorozatban Perselus Pitont, valamint a nottinghami bírót a Robin Hood - A tolvajok fejedelme című filmben. Carrie Fisher amerikai színésznő december 27-én halt meg 60 évesen. Az ismertséget Leia Organa hercegnő szerepe hozta meg neki az eredeti Csillagok háborúja trilógiában, de íróként és forgatókönyvíróként is népszerű volt. © Arnold Palmer a világ egyik leghíresebb profi golfozója volt, szeptember 25-én távozott az élők sorából 87 éves korában. Hosszú pályafutása során több mint 90 versenyt nyert világszerte. Palmer a sportág első szupersztárja volt, bekerült a golfozók 1974-ben alapított Hírességek Csarnokába is. GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: GRAPHIC NEWS