Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-30 / 306. szám

2016. DECEMBER 30., PÉNTEK 6 Interjúrészletek 2016-ból KEtET Nehéz, de szép küldetés A migránsok csakeszközö Több mint négyszáz emberrel osztozik az elért eredményekben a búcsúzó igazgató, Udo Bosler., NYÍRBÁTOR. Öt év után tért vissza augusztusban Német­országba a nyírbátori Diehl Ai- rcabin Kft. ügyvezető igazga­tója, Udo Bosler. Ő irányította a gyár építését és a termelést, de most új feladattal bízták meg az anyavállalatnál. Küldetése előtt mit tudott ró­lunk, magyarokról? Semmiféle ellenérzése sem volt az egykori vasfüggöny túloldalára jönni? UDO BOSLER: A magyarokról Németországban pozitív kép él, s nem csak a német újraegyesítésben játszott szerepükért. Már korábban kivívták a tekintélyt azzal, hogy a volt szocialista blok­kon belül sikerült elérniük egyfajta önállóságot. Ez a mentalitás személy szerint nekem nagyon tetszik, vagyis az, hogy valaki nem feltétle­nül akar alkalmazkodni min­den helyzetben, hanem van saját véleménye. Az elmúlt öt évben sokat foglalkoztam a magyar történelemmel is, és tanulságos volt látnom, hogy a magyarok az elmúlt évszázadokban nem mindig voltak urai a saját hazájuk­nak. Ezért meg tudom érteni, hogy az 1990-ben megszer­zett önrendelkezési jogot miért féltik, őrzik annyira. Ezt tiszteletben kell tartania mindenkinek. Öt év után milyen érzésekkel csomagol s költözik haza? UDO BOSLER: Szeretném kicsit korrigálni: én nem megyek haza, csak egyik otthonom­ból megyek át a másikba. A nehéz, de szép küldetés mellett én otthonra is leltem Magyarországon, Nyírbá­torban, és ráadásul külön ajándéka a sorsnak, hogy az élettársamat is itt találtam szágban. Kicsit magyarrá is vált: talált-e kedvenc ételt, nézte-e a foci-Eb-t olyan szemmel, hogy már a magyaroknak is szurkolt? UDO BOSLER: Nagy tisztelő­je vagyok a tradicionális magyar ételeknek és italok­nak is, sőt: a hungarikum, a pálinka főzésében magam is szerencsét próbáltam, saját készítésű párlattal leptem meg magamat és barátaimat. Természetesen a foci-Eb-t is néztem a párommal együtt, nagyobb közösségben, és óri­ási öröm volt átélnem, hogy tudnak szurkolni csapatuk­nak a magyarok. Elismeréssel adóztam a magyar válogatott nagyszerű szereplésének. Elrepült öt év: gyárat épített, amit átad utódjának. Mit lehet róla tudni, és mit fog mondani neki? UDO bosler: Hangsúlyozom: a gyárat nem én építettem, hanem minden egyes ember, aki itt feladatot vállalt, tehát egy négyszáznál is több em­berből álló csapat. A posztot Chris Utz veszi át, Laupheim- ből jön, kiváló szakmai és vezetői kvalitásokkal rendel­kezik. Egy fontos tanácsot mindenképpen adok neki, amit magam is megtanultam az elmúlt öt esztendőben: hallgasson a dolgozóira. A cég jövőjét illetően nincse­nek aggályaim, félelmeim: a légiipari termelés az elmúlt 20 évben folyamatosan növekedett, és Nyírbátorban adottak a feltételek a további bővítésre és fejlesztésre. KM-NYZS Dr. Böröndi Gábor dan­dártábornok szerint az a baj a migrációval, hogy nem tudjuk, kik érkeznek Európába. NYÍREGYHÁZA. Áprilisban Nyír­egyházán tartott előadást az Összhaderőnemi Parancsnok­ság parancsnokhelyettese, aki egyben a Magyar Honvédség szárazföldi haderőnemének a vezetője. Elmondta többek között, hogy Németország­ban nemrég megerősítették: 350-400 ezer embert nem találnak, holott bizonyosan itt tartózkodnak. Márpedig a nem kontrollálható helyzet hatalmas biztonsági kockáza­tot jelent. Senki nem mond­ja azt a migránsokról, hogy egytől egyig bűnözők, dr. Böröndi Gábor szerint ezek az emberek sokkal inkább esz­közök, akiket nyomásgyakor­lásra használnak. Mondhatjuk, hogy Európában háború dúl, csak sajátos eszkö­zökkel? dr. BÖRÖNDI GÁBOR: Én inkább úgy fogalmaznék, Európa olyan biztonsági kihívással küzd, ami két dologra vezet­hető vissza. Az első könnyen felismerhető és definiálha­tó, ez pedig Oroszország kelet-ukrajnai beavatko­zása. A másik az illegális migráció, ami inkább tünet, méghozzá Afganisztán, Irak, I Szíria, Mali, Szomália és a többi válsággóc tünete, ahol j a nemzetközi haderők a konfliktusokat nem tudták felszámolni. Az illegális migráció azért súlyosan aszimmetrikus kihívás, mert a fegyveres erőknek nehéz egy olyan szemben álló félre reagálni, aki - amellett, hogy megtagadja a regisztrációt, s elutasítja a beléptetési szabá­lyokat - még fegyvertelen is. Ákik ezt az egészet moz­gatják - amiben az ember­csempész-hálózatok mellett j egészen biztosan vannak külföldi állami szereplők is -, tisztában vannak ezzel, s alaposan ki is használják a helyzetet. Mindez átfordulhat fegyveres összetűzésbe? DR. BÖRÖNDI GÁBOR: Az illegális migráció összetétele nagyon heterogén, mivel több állam- I ból jönnek, ezért nem való­színű az egységes katonai fellépés. Egyes elemei vagy csoportjai fegyveres konflik­tust kezdeményezhetnek, de önmagában a fegyveres támadás nem érdekük. Jól tudják, ha köztörvényes bűncselekményt követnek el a tiltott határátlépésen túl, annak az esélyét is elveszítik, hogy bármikor Európa földjé­re léphessenek. Nemrég Magyarország konkrét fenyegetést is kapott. Mennyire lehet ezt komolyan venni? DR. BÖRÖNDI GÁBOR: A Magyar Honvédség, a rendőrség és a terrorelhárító szervek ezt a fenyegetést nagyon komo­lyan veszik. Ha felkészültek vagyunk, megelőzhetjük a támadásokat, rosszabb esetben legalább a károkon enyhíthetünk. Magyarország reagálóképessége összeuró­pai viszonylatban is jónak mondható, s minden olyan óvintézkedést megtettünk, ami az adott helyzetben indokolt és szükséges. Vajon meddig tarthat ez a sajá­tos „háborús” helyzet? DR. BÖRÖNDI GÁBOR: A válság végét leginkább az tudja meg­jósolni, aki már látja a megol­dást és ismeri az ahhoz veze­tő utat. KM-MJ Negyven éve Montrealban Negyven éve annak, hogy ötödik lett a montreali olimpián a nyíregyházi távolugró. ATLÉTIKA. Most őszintén! Mennyi esélye van manapság annak, hogy távolugrásban ötödik legyen az olimpián egy magyar versenyző? Gyakor­latilag semmi. A nyíregyházi Szabó Ildikó véghezvitte ezt a bravúrt - éppen negyven év­vel ezelőtt, 1976-ban, Montre­alban. És még nagyobb lehe­tett volna a szenzáció! A huszonegyedik születésnapja után néhány nappal a huszon­egyedik olimpián lett ötödik. Eszébe jutott ezekben a napok­ban, hogy mi történt negyven évvel ezelőtt? szabó ILDIKÓ: Már csak azért is, mert közeledik a mostani olimpia, és ilyenkor fokozot­tan figyelem a sport vi- lágát. Az AKA jutott eszembe, hogy jó lenne most is ott lenni, olyan fiatalnak lenni, mint Montrealban. Az első tengerentúli utam volt, amely nagyon szép emlékek­kel zárult. Az olimpiát megelőző évben 666 centiméterrel vezette a világranglistát. Ez az esélyesek közé emelte? SZABÓ ILDIKÓ: Abszolút az esélytelenek nyugalmával utaztam az olimpiára. Az volt az elvárás velem szemben, hogy kerüljek be a tizenket­tes döntőbe, és ott érjem el a tőlem telhető legjobb eredményt. Ez sikerült, bár a selejtezőben csak a harmadik, utolsó ugrásommal tudtam kiharcolni a fináléba jutást. Akkor még más rendszerű volt a kvalifikáció és a selejte­ző is, annyian voltunk, hogy a selejtező reggel kilenctől délig tartott, egyetlen pályán. Gya­korlatilag óránként ugrottam egyet. És még a 12-es döntőt is megrendezték aznap. Meséljen a döntőről! szabó Ildikó: A selejtező után visszamentem a szállásra, és mivel egész délelőtt étlen-szomjan w versenyeztem, megettem Hr Szabó Ildikó a Montrealban W viselt rajtszámával FOTÓ: RACSKÓ TIBOR egy csirkecombot és ittam egy ; jéghideg ásványvizet. Aztán vissza a pályára, ahol négy órakor kezdődött a finálé. Jól ment a versenyzés, 659 centit értem el, éppen annyit, mint a negyedik helyezett, aki a jobb második kísérletével előzött meg. A harmadik szovjet versenyző 660-t ért el, vagyis egy centivel maradtam le a dobogóról, héttel az ezüsté­remtől, a győzelemhez pedig 672 centi kellett. Mi történt az utolsó sorozat­ban? SZABÓ ILDIKÓ: Ugrottam egy hatalmasat, de elvették. Leg­alábbis így utólag azt mon­dom, hogy jogtalanul vették el. Hét méter feletti ugrás volt, világcsúcs, az első jegy­zett hét méter feletti női ugrás lehetett volna. Öreg bácsikák voltak a versenybírók, akik legalább egy percen keresztül nézték a gyurmát, hogy van-e rajta nyom. Odahívták a főbí­rót, majd addig-addig néze­gették, míg végül felemelték a piros zászlót. Nagyon csalódott volt? szabó ILDIKÓ: Érdekes, akkor nem annyira. Úgy voltam vele, tőlem a döntőt vár­ták, azt teljesítettem. Aztán később magam alá kerültem, } mert tudatosult bennem, hogy micsoda esélyt vettek el tőlem. Milyen üzenete van annak, hogy Nyíregyházáról indulva csaknem az olimpiai dobogó tetejéig ugrott? szabó ILDIKÓ: Az, hogy fanatiz­mussal sok minden elérhető. KM-BT Feledhetetle menyek Hrenkó Ivett már Máté menyasszonyaként ért haza Rióból FOTÓ: HELEBRANDT MÁTÉ A tengerparton letér­delt, s feltette a nagy " kérdést. olimpia. Hamar elröppent a régóta várt két hét. A szín­pompás tűzijáték után hét­köznapira fordult az élet Rio de Janeiróban, véget ért az olimpia. Az ötkarikás játékok feledhetetlen élményeket, örök emlékeket, sikereket és örömöt, kudarcot és bosszú­ságot hoztak versenyzőknek, edzőknek, szurkolóknak. Me­gyénk egyetlen olimpikonjá­nak szerencsére csak a jóból jutott. Helebrandt Máté a lon­doni 32. után Rióban a 28. he­lyen ért célba, most is egyéni rekorddal. A verseny után úgy nyilatko­zott, hogy bár nem elégedetlen, hiányérzete van. Azóta eltelt több mint két hét. Ezt most is tartja? HELEBRANDT MÁTÉ: Igen. A formám alapján időben és helyezésben is jobbat érhet­tem volna el. Nem kifogás­ként, tényként említem, hogy sajnos a szokatlanul éles fordulók miatt minden­ki értékes másodpereket veszített. Engem emellett a 10-12 kilométer között kapott két figyelmeztetés fogott meg. Egy olimpián ilyenkor óhatatlanul visszavesz a tem­póból mindenki, mert minél gyorsabban gyalogolunk, annál nagyobb esély van a technikai bakira. Ilyenkor önkéntelenül a kelleténél jobban koncentrálunk a tech­nikára, ami szintén az idő rovására megy. Kár kesereg­ni, de úgy vélem, legalább fél I perc még bennem maradt. Ezt erősítette meg Pokrovensz- ki József. Mestere úgy nyilatko­zott, hogy amennyiben ott van a helyszínen, akkor bizonyára jobb időt ment volna. Hiányzott Józsi bá’? HELEBRANDT MÁTÉ: Természe­tesen igen, hiszen már a kinti edzéseken sokat tudott volna segíteni. A versenyen pedig kívülről mindig jól látja, hogy milyen állapotban vagyok, milyen tempót kellene menni, mire ügyeljek, illetve rendre más hasznos taná­csokkal lát el. Sajnos Rióban nem lehetett ott. Favilla, fakanál, fatányér... he­lyett favella. Jártak valamilyen szegénynegyedben, ahogyan ott nevezik, favellában? HELEBRANDT MÁTÉ: Favella? Isten ments, hogy odamen­jünk - tudatta velünk a helyi idegenvezetőnk, amikor felvetettük. A helyi viszonyo­kat igen jól ismerő kísérőnk szerint oda még rendőrökkel sem biztonságos bemenni, mi pedig nem akartunk koc­káztatni. Volt még valami, az élmények közül a legfeledhetetlenebb... HELEBRANDT MÁTÉ: Igen, már nem titok, hogy Rióban meg­kértem Ivett kezét. Régóta terveztem, természetesen titokban, még a szüleimnek sem árultam el. Megvettem a jegygyűrűket, és vártam az alkalmat. Ez akkor jött el, amikor elmentünk egy hajókirándulásra. Ilha Grande szigetén voltunk, amikor a tengerparton letérdeltem és feltettem Ivettnek a nagy kérdést. Mikor válaszolt, meg­szólalt a hajó kürtje, mert már csak ránk vártak. így aztán, ha nem mond igent, akkor ma­radt volna ott. Egyébként az volt a poén, hogy a fedélzeten ránk várók mindezt látták, és kitalálták, hogy mi történhe­tett, mert amikor felszálltunk a hajóra, tapsoltak, éljeneztek és csókot kiabáltak. Megkap­ták. KM-ML

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents