Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-24 / 302. szám
2016. DECEMBER 24., SZOMBAT KELET ísletbu 15 A www.ketet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÍ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk GEBRI ANDRÁS ■metésén megjelentek, sójára koszorút, virágot helyeztek mély fájdalmun- at enyhíteni igyekeztek. GYÁSZHÍR # Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, csoda volt, ahogy az életért küzdöttél. De még is elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett félj, édesapa, nagyapa LIGETFALVI BÉLA Nyírbátor, József A út 1. sz alatti lakos, életének 75.évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2016 december 28.-án ( szerdán) 11 órakor lesz a nyírbátori köztemető ravatalozójában. 875184 A Gyászoló család. t Küzdöttél, de már nem lehet. a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUDRA ISTVÁN Nyírbátor, Gyulaji út 60. sz. alatti lakos életének 76.évében elhunyt, s Temetése 2016. december 28-án (szerdán) 14 órakor lesz a nyírbá- ü tori köztemetőben. A Gyászoló család. HHa fej fád mellett ég a gyertya, látjuk benne arcod. Odafóntről, messzeségből kezeid felénk nyújtod. Vigyázol ránk most is, tudjuk, ugyanúgy, mint régen, Drága férj, édesapa, nagyapa, sosem feledünk téged. Fájó szívvel emlékezünk TANICSÁR ISTVÁN halálának 5. évfordulóján. e74882 Szerető családod. MEGEMLÉKEZÉS t Milyen szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkűnkben maradt. Könnyes szemmel már csak a fényképedet nézzük, jóságos szereteted soha nem feledjük. Csak egy célod volt, a családért élni és az unokáknak örülni. Szerető férj voltál, drága jó édesapa, após és boldog nagyapa, akik szívből szerettek nem hagynak el soha. Fájó szívvel emlékezünk DEMENDI ATTILA * I halálának 1. évfordulóján. Gyászoló családja. Mély fájdalommal tudatom mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy A HADHÁZY SÁNDORNÉ Szül. Tóbiás Klára óvónő 83 éves korában elhunyt. Temetése 2016. december 27-én (kedden) 12 órakor lesz, az Északi temető Főbejárati ravatalozójából, a református egyház szertartása szerint. Gyászoló fia 874952 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÁLIK ANDRÁS Vargabokori lakos 70 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2016. december 28-án 12 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család _875156_____________________________________________ Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Szőlek Andrásné, Sőrés Éva életének 85. évében elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család ni lp Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Th ______________________________________________p MEGEMLÉKEZÉS Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi A nyugalmadat nem zararja senki. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet A jó Isten őrködjön pihenésed felett. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekünk, Dl\ Pásztor MíklÓS volt nyugalmazott rendőrkapitány halálának 6. évfordulójára. 875070 Gyászoló szülei, testvére ■Er * » ijji "Milyen szomorú mindig egyedül lenni, Valakit mindenütt hiába keresni. Valakit várni, ki nem jön többé, Valakit szeretni titkon örökké. Az idő sem gyógyítja sebeinket, Mert te igazán szerettél bennünket." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH ISTVÁN volt kisvárdai lakos halálának 3. évfordulóján. Szerető családja 875066 »Fájó szívvel emlékezünk drága szüléinkre (volt rohodi lakosokra), édesanyánk, BARKASZ RUDOLFNÉ szül. Új laky Margit 4 hónapja, édesapánk, BARKASZ RUDOLF 10 éve, hogy itt hagytak bennünket. Emléküket örökre megőrizzük, nyugodjanak békében. 574953 Szerető családjuk. Csukd be a szemed és gondolj azokra, 1aáíá már nem lehetnek veled. I w S ba mosoly ül az arcodra, jól őrizd meg azt a képet, ^ . szebb lesz a te napod is, ha vigyázol az emlékekre! II Fájó szívvel emlékezünk BÉLTEKI KÁROLY volt csengeri lakos halálának 8. évfordulójára. 874881 Felesége, két lánya, veje és négy unokája. A szeretet olyan virág, amely nem hervad el soha, vihar nem tépi szét, szél nem sodotja tova. Szívünk szeretetével,lelkünk mély fájdalmával emlékezünk a szeretett félj,édesapa,após és nagyapa ID.FILE LAJOS volt újfehértói lakos elvesztésének 2.évfordulójára. Köszönet mindazoknak,akik szerették,emlékét őrzik,nyughely ét látogatják. A gyászoló család »74795 lÉóllBékés Karácsonyit ünnepeket és Boldog ** Űj Évet kívánnak ÉKemecse, Kótaj, Sényő, Vasmegyer, Beszterec, j* Ibrány. Paszab, Tiszabercel, Gávavencsellő, Balsa, Tiszanagyfalu, Kálmánháza, JSf Tiszaeszlúr, Bashalom, Tiszarád, Nyírbogdány, . ; Levelek és vonzáskörzeteiben lévő |H| önkormányzatok vezetőinek és minden dolgozójának vállalkozások és a tisztelt lakosság számára^ KR\ZANTÉN KER\ ***- ^f^£emxésMÍnáeA\á^gozó)Q'* ist,-.*'* - - ; ■ wy-T) Szomorúfüz Temetkezés 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gv. u. 70. Telefon: 06-42/781-227 06-30/993-2110 www.nyiregyhaza.temetkezes.hu Ügyfélfogadás: hétfő csütörtök: 8.00- 17.00 péntek: 8.00- 16.00 Umaátadás: 59 900 Ft-tól Díszuma: 4 900 Ft-tól Temetés: 84 900 Ft-tól Teljes körű temetkezési szolgáltatás nyújtása.- V Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. ____ 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. ___________44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. _____________________42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. __ 42/404-938 Szomorúfüz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. ______________42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. ______________44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 kelet Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-ou- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Rakamaz, Szent István u. 25. 42/371-333 R-Port Informatika Kft. Üjfehértó, Bartók Béla u. 8. ____________________42/291-591 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u, 28. ________________________________45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hiünet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. , __________________________20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere l, _______________________________44/444-024 Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. ____________________________42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 46OÖ Kisvárda, Csillag u. 29. __________Tel./Fax.; 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5.6.7. +36 70 239-24-85 Ladomérszki temetkezés 4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 25. +36 70/239-2485 Gumi Impex Kft.- Gumiszerviz és Autómosó, Sényő Kossuth 69. 70/379-7565- Biztosítók Háza, Nagykálló, Árpád út 12. 70/379-7565 a________________________________!------------------------------------------------------------------1