Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-23 / 301. szám

2016. DECEMBER 23., PÉNTEK KELET Nosztalgiatúrával zárják az idei esztendőt nyíregyháza. Szokásához hí­ven, évzáró gyaloglást szer­vez a Tokaji-hegyre a Zöld Kerék Alapítvány, hogy a karácsonyi nagy falatozások után lemozogják az esetleges súlyfelesleget.- A könnyed, beszélgetős sétatúra időpontja december 30., péntek. A Nyíregyhá­zi Vasútállomásról 8 óra 39 perckor induló vonattal Tár­cáira utazunk, majd nekivá­gunk a gyalogtúrának. A 12 kilométeres barangolás során megtekintjük a környék ne­vezetességeit, így például a Könyves Kálmán-szobrot, a tarcali arénát, az Áldó Krisz­tus szobrot, a bányatavat, a löszfalat, a tokaji sípályát és tévétornyot, majd borospin­cékben és étteremben meg­pihenve indulunk tovább a tokaji vasútállomásra - ismer­tette a túra forgatókönyvét Kazai Béla szervező, majd hozzátette: a program önellá­Programajánló December 25., vasárnap 17 óra: Karácsonyi zenés áhítat: a gyülekezet énekkara, Kiss Zoltán és Kocsis László Attila karácsonyi kórus- és orgonaműveket adnak elő, evangélikus nagytemplom, Nyíregyháza Tavaly is túráztak fotó: km-archIv tós, a résztvevők időjárásnak megfelelő túra- vagy sportöl­tözetet és csúszásmentes tú­ralábbelit válasszanak, legyen náluk esőkabát, hátizsák, némi ennivaló és folyadék, de ne felejtsék otthon a szemé­lyes irataikat és a szükséges gyógyszereiket sem! km-pi Péntek! moziműsor Krúdy Gyula Art Mozi 15.25: Vaiana - magyarul beszélő, amerikai, családi animációs film 17.15: A szobalány - dél-koreai roman­tikus dráma 20 óra: Zsivány Egyes: Egy Star Wars- történet <§> A Nyíri Fészeknél ápolják a hagyományt Tizennegyedszer is ételt osztanak a rászorulóknak szomba­ton 11 órától a Nyíri Fészeknél. fotó: km-archIv Reszketünk szentestén Joe Pesci évről évre fellobban a karácsonyi filmmenüben fotó: internet December 24-én va­donatúj műsorokkal aligha találkozhatunk a tévécsatornákon. nyíregyháza. Behunyt szem­mel, bedugott füllel bárki rá- érezhet: ez a karácsony sem lesz más, mint a többi. A té­vés csatornák ragaszkodnak a bevált ünnepi menühöz, csak a tálalás időzítése változik. Ezúttal a december 24-ei bő­ségtálból csemegéztünk. Az animációra szavaznak Az RTL Klubon este három­negyed hétkor kezdődik a Frozen, közismertebb nevén a Jégvarázs. Benne Annával, Kristóffal, Svennel, akik eltö­kélik, hogy közösen megta­lálják Anna testvérét, Elsát, a hókirálynőt, hogy véget ves­senek a fagyos varázslatnak. Mindeközben titokzatos trol- lokkal és Olaffal, a hóember­rel is találkoznak, a kalandos keresés során pedig a termé­szet erőivel kell dacolniuk. Némi nasi, aztán fél kilenc­kor Olafot Kevin váltja. A Resz­kessetek, betörők! első epi­zódjában a főhős szülei nagy családi karácsonyra készülnek - csak éppen Párizsban. Az utazást övező felfordulásban pusztán csak egyvalamit felej­tenek otthon: Kevint. A hatal­mas házban árválkodó kisfiú a felocsúdás után emiatt sem bánkódik. Amikor unatkozni kezdene, két ügyefogyott be­törő mászik be hozzá az abla­kon, azonban a srác nem ijed meg tőlük. Ravasz módon, furfangosan úgy elbánik a rab­lókkal, hogy nemsokára ők is azt kívánják - bár utaztak vol­na inkább Párizsba. A TV2 negyed nyolctól a Shreket favorizálja. A mor­cos, mégis szerethető ogre Fiona királylány megmen­téséért száll harcba, nehogy Farquaad feleségül vehesse. Mindez a szószátyár Szamár kíséretében teszi meg. Ne­gyed tíztől a Hófehér és a va­dász kalandfilm viszonylag új szín a palettán. Az Alkonyai­ból ismert Kirsten Stewart alakítja Hófehért, aki szebb az őt elpusztítani készülő gonosz királynőnél (Charlize Theron). Az ármányos nő azt nem sejti, hogy az uralkodá­sát veszélyeztető Hófehért a vadász megtanította a harc művészetére. A törpéket lan McShane, Ray Winstone, Bob Hoskins és Nick Frost játsz- szák, tehát ez a mese egészen más a hagyományos mesétől. Élőben Rómából A Duna Televízió is animá­ciós filmmel kedveskedik a tévénézőknek december 24- én este. Negyed kilenc után öt perccel a Polar Express kalandjai peregnek: apró, pizsamás utasaival pöfög az Északi-sarkra, hogy részesei lehessenek annak az ünnepi pillanatnak, amikor a Mikulás a manók jelenlétében átad­ja az általa választott gyer­meknek az első karácsonyi ajándékot. Este tíztől Placido Domingo koncertje varázsol ünnepi hangulatot. A Duna World jóvoltából este kilenctől élőben bepil­lanthatunk a római karácso­nyi misébe. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően Ferenc pápa nem éjfélkor kezdi a karácsony vigíliáján bemutatandó szentmisét, ha­nem korábban. A Megváltó születése a felemelő irgalom és a lehajló szeretet kettős gesztusának szép találkozása: amikor az ég a legközelebb van az emberek világához. Ezért karácsony évről évre az egyik legbensőségesebb ün­nep. A pápai mise tényleges fontosságát hangsúlyozza. A közvetítés szakértője és a pá­pai beszéd fordítója dr. Török Csaba teológiaprofesszor. Az áhítat jegyében aligha érez­hetjük azt, mintha mi se tör­tént volna... KM-LTL ^ DUNA 05.00 A balkáni eső illata © Szerb tévéfilmsorozat 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Az én '56-om © HD 06.05 Végtelen szerelem © Török tévéfilmsorozat 06.55 Kenő© 07.00 HÍRADÓ-Ml-7.00 07.25 P'amende 07.55 Öt kontinens 08.25 A természetiilmezés ku­lisszatitkai ©HD Magyar ismeretterjesztő so­rozat 08.30 Ybl 200 HD Magyar dokumentumfilm 08.40 Feketén-fehéren @ HD Brazil telenovella 09.35 Elfeledett szerelem @ 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ - Ml -12.00 12.45 Az én'56-om® HD 12.55 ízőrzők HD Magyar ismeretterjesztő sorozat !3.30Abalkáni eső illata® Rómának szeretettel® A Rómának szeretettet soksze­replős vígjáték, ami a világ egyik iegelbűvölőbb városában játszó­dik. Woody Allen legújabb filmje bemutat nekünk egy... 22.40 (f>2 07.40 Alvin és a mókusok © 07.50 Alvin és a mókusok © 08.10 Szófia hercegnő © 08.35 Mickey egér játszótere © 08.55 A gumimacik© 0920Dr.Ptüssi© 09.45 Aladdin© 10.10 Tabaluga és Leo karácsonyi kalandja© 11.25 Geronimo Stilton© 11.55 Pöttöm George© 1225 Kutya jó kalandok© 12.50 Raju, a riksa 12.55 Raju, a riksa 13.05 Caillou 13.30 Lucas és Emily 13.40 Lucas és Emily 13.45 Richard Scarry Tesz-vesz városa 14.15 Traktor Tom 14.25 Peppa malac 14.30 Peppa malac 14.40 Tabaluga© 15.05 Kókusz Kokó, a kis sárkány 15.15 Kókusz Kokó, a kis sárkány 15.30 Mily, a kíváncsi© 15.40 Gyerekversek Négy évtizedes karrierje során az Oscar- és Grammy-díias zenész több mint 100 millió lemezt adott el világszerte. Hogy többet meg­tudjon felmenőiről... 20.10 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.35Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacok! @ 07.35 RTL Híradó - Reggel Az RTLI1 esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.45 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 09.20 Asztro-Show Sokszor nem tudjuk, kihez is fordul­junk kivel beszéljük meg. kit kér­dezzünk 10.25 Top Shop 12.20 EgészségKalauz® Egészség-és életmódma­gazin 12.55 Nyugi, Charlie!© Amerikai vígjátéksorozat 1325 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 14.40 Döglött akták® Gyertek át!® Péntek esténként láthatják a Gyer­tek át! újabb évadát Sebestyén Balázzsal és sztárvendégeivel. így a hétvége az RTL Klubon ezentúl már péntek este elkezdődik... 2125 05.10 Hungerő® magyar könnyűzenei vá­logatás 06.05 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 06.15 Stahl konyhája ® 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.00 ízes élet® gasztronómiai percek 0920 Tűsarok® női percek 09.35 Babapercek® 09.40 ÉKSZER TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-i kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 14.05 Csapdába csalva @ Jeanne d’Arc-Az Orléans-i szűz® A XV. századi Franciaországban a káosz az úr: a legnagyobb vára­kat és városokat elfoglalták az angolok... 22.00 1425 A császárság kincse © Dél-koreai tévéfilmsorozat 15.30 Elfeledett szerelem @ Mexikói telenovella 1620 Charly, majom a családban -XII. évad© 17.10 Ridikül© 18.00 HÍRADÓ-Ml-18.00 18.35 SzerencseSzombat © 19.30 Maradj talpon! © 21.00 Télapu 3: A szánbitor­ló© HD 2225 Kenó© 22.40 Rómának szeretettel © Amerikai-olasz-spanyol ro­mantikusvígjáték 00.30 Az én'56-om® 00.40 A szerelem arca © HD Amerikai filmdráma 02.10 Szerepcsere © HD Amerikai filmvigjáték Billy Ray Valentine kisstílű szélhámos a gettóból, Lewis Winthocpelllpediga Wall Street-i Duke Testvérek cég te­hetős befektetési tanácsadója. 15.44 Hetedhét Gyerekhíradó 15.55 A vitéz szabó legény - Ké­szült a Grimm testvérek meséje nyomán© 17.00 Mickey egér játszótere © 1725 A gumimacik© 17.50 Dr.Plüssi© 18.10 Aladdin® 18.40 Szófia hercegnő© 19.05 Rosie világa 19.30 Alvin és a mókusok © 19.40 Alvin és a mókusok © 19.55 Pocoyo 20.10 Mit gondolsz, ki vagy? © 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Tappancs, a mesterde- tektív 2325 Akvárium Stage Pass© 0025 Doc Martin® 01.15 Én vagyok itt® 02.50 Tappancs, a mesterde- tektív 03.35 Akvárium Stage Pass © 04.25 Vigyázz, kész, jazz! ® 05.00 A Biblia gyermekeknek - Újszövetség© 15.45 A kis menyasszony @ Indiai filmsorozat 1625 A mentalista ® Amerikai krimisorozat 1725Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 Gyertek át!® Péntek este 22.40 Az RTL Spike bemutatja: Playback párbaj® Tátika-show 23.20 Showder Klub® Vidám show-műsor 0025 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 01.00 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 01.40 CSI: Miami helyszínelők ® Amerikai krimisorozat 02.40 Gyertek át!® 14.40 Magánnyomozók © Magyar doku-reality sorozat 15.45 Maria® Mexikói filmsorozat 16.50 Megtört szívek© Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1925 Bumm!® kvíz-show 20.40Aszultána® Török történelmi sorozat 22.00 Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz® Francia történelmi film 01.35 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 01.45 Tények Este hírműsor 0225 Sportos sportműsor 02.30 ÉKSZER TV 03.30 A férjem védelmében @ Amerikai filmsorozat 04.15 Aktív® magazinműsor O Ml 06.00 Híradó 07.00 Híradó 08.00 Híradó 09.00 Híradó 09.30 Hí­rek 09.35 Itthon vagy! 10.00 Hír­adó 1030 Hírek 10.35 Minden tudás 11.00 Híradó 11.30 Hírek 12.00 Dé­li harangszó 12.01 Híradó 13.00 Hír­adó 1330 Hírek 1335 Unió2814.00 Híradó1430 Hírek1435Kosár 15.00 Híradó 15.30 Hírek 15.35 Minden tu­dás 16.00 Híradó 16.30 Hírek 16.35 itthon vagy! 17.00 Híradó1730 Hírek 7735 Szemtől szembe 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.05 Kosár1930 Hír­adó 21.00 Híradó 21.35 Világhíradó 22.00 HÍRADÓ23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek O M4 07.00Jégkorong EBEL Fehérvár AVÍ9 -HCCMiZnojmomérkőzéslO.lOOIim- pia nemzetközi összefoglaló 8. vetseny- napl235 Olimpia magyar összefogla­ló 8. versenynap 13.30 Vízilabda fér­fi Magyar Kupa Döntő és kupaátadás 15.00 Magazin 15.30 Magazin Start­fejes 16.00 Összefoglaló 16.15 Múlt és jelen egy időben 16.45 Fradi Tv 17.15 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 góljai 18.00 Kamion Eb 19.10 Ma­gazin Gillette World Sport 19.45 Ösz- szefoglaló 20.00 OTP Bank Liga őszi idény összefoglaló 22.10 Összefogla­ló 2235 Forma-10035 Sportpertek 00.40Olimpia nemzetközi összefog­laló 8. versenynap 5.00 Alinda ism 5.50 Reggeli járat 9.00 Magyarország élőben ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási mű­sorablak 11.00 Kép-regény ism 12.00 Híradó1230 BBC Reporters ism 13.00 Reggeli járat plusz1400 Vetítő ism: Vasparipávai a Székelyföldi legendá­riumon ® Rendező: Fazakas Sza­bolcs 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta ism 16.00 Csűrte ism 17.00 Híradó 1730 Európai híradó 18.00 Magyar- ország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér20.30Célpont 21.00 Civil ka­szinó 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.00Alinda 0.00 Híradó0.30 Ma­gyarország élőben ism 01.30 Európai híradó ism 01.50 Befutó ism OFILM+ 09.00 Egy rendőrkutya kalandjai: Az elveszett arany legendája ® Ameri­kai családi film 10.40 Szánon nyert örökség@Amerikai-kanadai kaland­vígjáték 1235 A Féreg akcióba lép ® Amerikai akciófilm 1430 Transzcen­dens © Amerikai-angol akcióthriller 16.30 Kolibri-kód ©Amerikai-angol akciófilm 18.35 Noé ® Amerikai ka­landfilm 21.00 Saul fia® Magyar film 23.00 Birdman avagy 01.15 Ez a fiúk sorsa® Amerikai film 0335 Szánon nyert örökség® OST0RY4 0630 Leo, az oroszlán©0730 H20: Egy vízcsepp elég © 07.50 Gyilkos sorok © 11.05 A fény hercegnőié © 1235 Született feleségek © 1435 Heartland © 1535 Heartland ® 16.25 SOKO - Alpesi nyomozók © 1730 A fény hercegnőié © 19.00 A hegyimentők ©20.00 Esküdt ellen­ségek: Bűnös szándék ® 21.00 Durr, durrés csók ®23.05 Esküdt ellensé­gek: Bűnös szándék @00.05 Bos­toni halottkémek ® 01.05 Durr, durr és csók® © DISCOVERY C. 08.05Angliai raktárvadászok 0830 Licítvadászok 09.00 Az alkuki­rály 09.30 Kanadai raktárárverések 10.00 Autókereskedők 11.00 Klasszi­kusautók nyomában 1130 Hogyan ké­szült? Álomautók 12.00 Mérnöki mű­tárgyak 13.00 Lakásnepperek 13.30 Dallasi autónepperek 1400 Az alku- király 1430 Kanadai raktárárverések 15.00 Extrém vasútvonalak Alaszká­ban 16.00 Amcsi benzinfalók 77.00 Autókereskedők 78.00 Raktárvadá­szok 18.30 Kanadai raktárárverések 19.00 Hogyan készült?1930 Hogyan csinálják? 20.00 Száműzöttek mű­helye 21.00 Száműzöttek műhelye 22.00Sacred Steel chopperek 23.00 Illegális gyorsulási versenyek 00.00 Bakik a Föld körül ©ATV 5.05 Műsorajánló 5.10 Hazahúzó 6.00 ATV START reggeli politikai és közéleti vítaműsor 9.05 START plus 10.25 Tetthely bűnügyi magazin ® 11.30 Laci bácsi konyhája 1235 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 1455 START plusz1530700-asklubAme rikai közéleti magazin Házigazda: Pat Robertson ©1630 Rendkívüli interjú 1630 Fórum 1745 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 18.15 Fórum közön­ségvita a politikáról 18j45 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei1930 Időjá­rás-jelentés 1935 Columbo: Kapj el, ha tudsz! © 21.00 Híradó - Este 9 21AO Csisztu 24 22.35 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Fórum kö­zönségvita a politikáról ÖCOOLTV 09.00 Medicopter 117-A légimentők ©10.00 Castl^©Amerikai krimisoro- zat 11.00 Vészhelyzet ©Amerikai film­sorozat 1300Sliders ©Amerikai sci- fi-kalandfilmsorozat1230 Medicopter 117 - A légimentők @13.45 Cobra II ® 1535 CSI: New York-i helyszínelők © 1630CSI: New York-i helyszínelők © 1735 Gyilkos ügyek ®1830CSI: Mi­ami helyszínelők © 19.15 Castle © 20.15 A mentalista © 21.10 Gyakor- nokok ©Amerikai vígjáték2330Gyil- kos hajsza ® Amerikai thrillersorozat 0030 Gyilkos hajsza® ©NYTV 06.30 Híradó 07.00 Híregyháza köz­életi magazin ©0730 Híradó 08.00 Vizit egészségügyi magazin ©0830 Híradó 09.00 Közgyűlés után közéle­ti magazin © 0930 Vetítő kisf írnek a múltból ® 10.00 Képújság 18.00 Híradó 1835 Szieszta szórakozta­tó magazin ©19.00 Híradó 1930 Szieszta Plusz szórakoztató maga­zin © 20.00 Híradó 2030 Híregy­háza közéleti magazin ©21.00 Hír­adó 21.30 Vizit egészségügyi maga­zin © 22.00 Híradó 2230 Szieszta szórakoztató magazin © 2330 Hír­adó 23A0 Képújság 6.30 Party Zóna©7.00 Híradó730 Túrabakancs @ 7.45 Megyejáró © 8.00 Híradó 8.30 Életvitel © 9.00 Híradó935 Képújság1730Party Zó- na <§>-zenei összeállítás 18.00 Híradó 1830Víg-kend - hétvégi programaján- ló© 19.00 Híradó1930Víg-kend © 20.00 Híradó2035Sportszelet@- 2055Film: Naplógyermekeimnek® 2235Hiradó23.00Víg-kend-ism.® 2355 Himnusz 00.00 Képújság ON AT. GEO, 08.00Autómá gusok@09.00 Fenn a csodás Északon © 10.00 Antark­tisz © 11.00 Eszement tudomány ©1130 Eszement játékok©12.00 Gyáróriások © 13.00 Modem vad­emberek ® 1400 Sztálingrád © 15.00 Légikatasztrófák © 16.00 Légikatasztrófák © 17.00 Gyáróriá- sok ©18.00 Országút a pokolba - USA © 19.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 1930 Pedig jó ötlétnek tűnt ©20.00 Sztálingrád ©21.00 Légikatasztrófák ©22.00Alvilág Kft.®23.00 Pedig jó ötletnek tűnt ©23.30 Pedig jó öt­letnek tűnt @00.00 Országút a po- kolba-USA® ÖMR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 HírekTotó Gólto­tó, I. forduló 9.30 Hírek 9.55 Adventi gondolatok201610.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 10.30 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyerekek­ről - felnőtteknek 12.00 Déli harangszó 1301 Krónika 12.23 Sportvilág 12.30 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rá- diószinházl335Zene1330Örüljetek azÚrban!1400Hírekl405Történet, hangszerelve1430Hírek1434Tér-Idő (Ismétlés: ma, 23.36) 15.00 Krónika 15.10 Regényes történelem1535 Kö­zelről 1556 56 másodperc Szerkesztő: Hatos Gyula 16.00 Krónika 16.08 Az én 56-om 16.30 Hírek 16A0 Hangtár 1655Adventi gondolatok 201617.00 Hírek 17.07 Trend-idők 17.30 Krónika 1734 Sportvilág 17.56 Hősök naptá­ra 18.00 Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportviiág 1935Tetten ért szavak 19.30Családi sáv20.00Krónika 20.11 Belépő2053 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportviiág 2130 Rádiószínház 2134 Zene 22.00 Krónika 2230 Sportvi­lág 22.30 A nap történetei 2236 56 másodperc 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 7.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 8.30 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.03 Eszembe jutottál Műsor­vezető: lller Bálint 11.00 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 1300 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Pető­fi Összes1400 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 16.03 Egész úton ­hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sport­hírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevez­zelek? 20.00 Hírek. Időjárás. Közieke dés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Rontom Bontom 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés © VIASAT3 06.30 Will és Grace © 07.20 Jóbarátok © 08.10 Doktor House © 10.00 Szivek szállodája © 11.00 Amerikai mesterszakács©1155 Monk - Rúgos nyomozó ©1235 Monk - Hu­gos nyomozó © 13.50 CSI: A helyszí­nelők ©15.40 Castle ©17.35 Ame­rikai mesterszakács © 18.35 Az áet csa|os oldala - ©1935 Nyugi, Charlie! © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Hamupipőketörténet 22.55 Ünneprontók ünnepe © 0130 Nyu­gi, Charlie!© A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents