Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-22 / 300. szám
2016. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK KELET áttér 3 Idegenben ünneplő magyarok Nézőpont Hoványi Péter Sok hazánkfia és -lánya kénytelen külföldön tölteni a karácsonyt, távol a szeretteitől. KANADA, NÉMETORSZÁG, ANGLIA. Nyíregyházáról Budapestre, majd Londonba vezetett az útja Hoványi Gábornak. Utóbbi városokból könnyedén hazajutott az ünnepekre, a mostani lakóhelye viszont a csendes-óceán-parti nagyváros, Vancouver - a majd’ 9000 kilométeres távolság miatt az idei a harmadik karácsonya, amit idegenben tölt.- Itt is 24-én karácsonyo- zunk, de mivel az Kanadában munkanap, a hangulat inkább egy átlagos estére hasonlít - válaszolta érdeklődésünkre a Vasvári Pál Gimnázium egykori diákja. - Az időeltolódás miatt dolgozni fogok, amikor otthon szenteste van, vagyis az internet sem hoz közelebb a családhoz - tette hozzá Gábor, aki a távoli országban a filmiparban találta meg a helyét.- A karácsonyi hangulatot nem a szentestétől, inkább a forralt bortól, a hótalpas hegyi kirándulástól és a bejglitől várjuk - mondta, és elárulta azt is: egy pékségben vásárolja meg az utóbbit, ami ugyan meg sem közeliti a nagymamájától megszokott minősé. Már áll a karácsonyfa, az ajándékokat is beszerez- tem. |/3SL GERGELY ANDRÁS MP A brüsszeli forgatagban is harapni és ennivalók, valamint színes műsorok várják a látogatókat FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS get, viszont a sajátjánál semmivel sem rosszabb.- Eddig igazi fenyőfánk volt, most viszont műfenyőt vettünk, amit a szokásos díszekkel és az otthonról kapott szaloncukorral díszítünk fel. A karácsonyi menü magyaros ételekből fog állni, és valószínűleg összejövünk majd egy vacsorára a környékbeli magyar családokkal - tudtuk meg a vancouveri karácsonyról. Keresik a kapcsolatot Péter több mint négy éve ment ki feleségével együtt Németországba. Mindketten az egészségügyben dolgoznak. Amikor tehetik, hazalátogatnak, honvágyuk miatt szinte biztosan nem ott akarnak véglegesen letelepedni.- Korábban mindig hazamentünk a szeretet ünnepén - mondja Péter. - Tavaly viszont a szüléink jöttek el hozzánk. Most lesz először, hogy csak virtuálisan (Skype-on) töltjük együtt a karácsonyt. Már jó előre elküldtük postán, csomagban a hazaiaknak az ajándékokat, azzal a felhívással, hogy szigorúan csak szenteste lehet felbontani.- Itt hetekkel előtte nagy a készülődés, szinte minden településen van úgynevezett forgatag, ahol többek között forralt bor és Bratwurst (sült kolbász) mellett különböző műsorok várják a látogatókat. Mindenki vidáman, felszabadultan ünnepel. Bár a mostani berlini események megzavarták mindezt. Ami más itt nálunk, az utcák és az épületek díszítése. Van, ahol a Mikulás és az Angyal teljes ruhatára - alsóneműtől a csizmáig- kint díszeleg a ház előtt. Mintha ők is ott lennének- Igyekszünk megtartani a hagyományokat a vilia estéjén. A városközpontban kezdjük az ünnepet, ahova ilyenkor megérkezik a Mikulás. A templomban meghallgatjuk a misét, majd otthon, a barátokkal együtt várjuk a Jézuskát. Este felhívjuk a szeretteinket, hála a technikának látjuk is őket.- Közösen emlékezünk, örülünk, beszélgetünk, igy olyan, mintha ők is itt ülnének velünk az ünnepi asztal mel- I lett. Itt is állítunk fenyőfát, alá tesszük az ajándékokat, énekelünk. A vacsorára együtt készítünk vadat a feleségemmel, de lesz bejgli is, amit jó magyar borral öblítünk le - mesélte Péter. km-bm,hp,pi Magukkal vitték az ünnepi szokásokat lelkesen „unokázik”, igazi szupernagyi.- Miként egymáshoz, úgy az ünnepi hagyományokhoz is ragaszkodunk: már áll a karácsonyfa, az ajándékok pedig becsomagolva várják, hogy gazdára találjanak. Anyu és a párom, Kitti felváltva sütnek-főznek, bőségesnek és finomnak ígérkezik a karácsonyi menü - mesélte a számítógépek és okoskütyük doktora, András. Immár nem kell hazautaznia Angliából, hogy a szeretet ünnepét édesanyjával tölthesse, és fejedelmi magyar lakomában lehessen része a Kálmán- házáról „gazdasági kalandvágyból” Londonba költözött Gergely Andrásnak. Az informatikus fiatalember nemcsak a munkában, a szerelemben is megtalálta számításait külföldön: az elmúlt négy évben egyre feljebb jutott a céges ranglétrán, nemrégiben pedig édesapa lett.- Különleges karácsony lesz az idei, hiszen a kislányunk, Amy számára ez lesz az első fenyőünnep. Egy éve, decemberben sajnos elveszítettem az édesapámat, a gyász és a fájdalom alaposan rányomta a bélyegét tavaly a karácsonyunkra.- Édesanyámat sikerült rábírnom, hogy költözzön hozzánk, azóta velünk lakik, Vezető szerepben a jótékonyság A csecsemőmérleg a nyíregyházi újszülött osztályra, az okostévé a szálkái gyermekosztályra kerül. nyíregyháza. Nem csupán a különleges vezetési élmény miatt érte meg volán mögé ülnie annak a 300 tesztvezetőnek, aki élt a nyíregyházi Platán Autóház Kft. SEAT márkakereskedése és -szervize jótékonyság jegyében meghirdetett akciójával. A cég ugyanis minden résztvevő után ezer forinttal támogatta a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Nem csak az élmény motiválta a volán mögé ülőket. , DR. ADORJÁN Gusztáv wáí m Szerkesztőségünk munkatársai is részt vettek a jótékonysági tesztvezetésen FOTÓ: KM-ARCHlV gyermekbetegeinek ellátását. - Én is tesztvezettem, felemelő élmény volt, akárcsak a tudat, hogy ezzel a kis betegeket is segítem - árulta el a szerdai, ünnepélyes adományátadáson dr. Adorján Gusztáv, a kórház főigazgatója, aki elismerően szólt a megyében, illetve megye- székhelyen élő emberekben lakozó, s a közelgő karácsony varázsa miatt egyre fokozódó adakozó szellemről, valamint a civil szervezetek segítő akcióiról.- Az adakozók joggal várják el, hogy az ilyen és ehhez hasonló akciók folyamata átlátható, eredménye pedig nyomon követhető és elszámoltatható legyen - fogalmazott dr. Francz Mónika orvosigazgató, a megyei kórház alapítványának elnöke, majd elmondta: a segítő felekkel minden esetben szerződésben rögzítik a tárgy- és pénzadományok értékét, célját és felhasználását. A SEAT tesztvezetéses jótékonysági akciójához sokan csatlakoztak, így például a kórházi dolgozók, a Nyíregyházi Állatpark, a Nyírerdő, az OTP, valamint lapunk, a Kelet-Ma- gyarország munkatársai is.- Az összefogás „gyümölcseként” vásároltunk egy speciális csecsemőmérleget, amely a nyíregyházi kórház újszülött osztályára kerül, illetve egy okostévét, amely a mátészalkai intézmény gyermekosztályán kap majd helyet - tájékoztatott Csősz László, a Platán Autóház tulajdonosa. KM-Pl Sokan csatla- ■ koztak a tesztvezetéses jótékonysági akcióhoz. CSŐSZ LÁSZLÓ Önként adta át a kábítószert Nyírbátor. Egy személy- gépkocsit és az abban utazó negyvenöt éves hodászi lakost is ellenőrizték Nyírbátorban kedden este a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársai. Az autó átvizsgálása közben az egyik tároló rekeszből a hodászi férfi önként adta át a tulajdonában lévő mintegy kétszáz gramm - a gyorsteszt eredménye szerint amfeta- min tartalmú - kábítószert a rendőröknek. A Mátészalkai Rendőrkapitányság J. Sándort kábítószer birtoklás gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta, bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. KM Garantált boldogság Semmi kétségem sincs afelől, hogy az idei karácsonyom is nagyon boldog lesz. Garancia erre az a több száz jókívánság, amivel az elmúlt hetekben megtiszteltek az ismeretlenek, például - ügyeletesként - a Kelet-Magyarország olvasói. Mindenki áldott, békés, meghitt ünnepeket kíván, akivel találkozom, legyen szó sajtótájékoztatóról vagy éppen bérletvásárlásról, egyszóval a hétvégi boldogság lényegében elkerülhetetlen. És még csak most jön a java! Dombrádtól Budapestig látogatom majd a régen látott családtagokat, ami a szere- tetben eltöltött órákon és a süteménymérgezésen kívül újabb két-három tucatnyi jókívánsággal jár együtt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy felhőtlen lesz az ünnep, ugyanis évről évre fogyatkozik a családi kör. Nem esszük többé a nagymamák bejglijét, de ebbe - idővel - belenyugszom, ha már ez az élet rendje. És nem csak az idősek hiányoznak az utóbbi években, ugyanis az ifjabb generációból sokan külföldön keresik a boldogulásukat - nem jönnek haza karácsonyra az Egyesült Államokból, Kanadából, sem Spanyolországból. Egész évben azzal vigasztalják egymást az anyák, apák és testvérek, hogy mi hatan sem keresünk annyit, esélyünk sincs hasonlóan békés, kiszámítható életre, ilyentájt azonban még fájóbb a külföldön élő családtagok távolléte. Én mindenesetre Nyíregyházán képzelem el a jövőt, és ebben az sem mellékes szempont, hogy bármenynyire is fogyatkozik a családi kör, bizonyosan jobb bejglit eszem karácsonykor, mint bárki más Monte Carlótól Tahitiig. peter.hovanyi@kelet.hu Kelet kvíz 1773-1786 közön a korábban in lakó reformátusok és a beköltöző római katolikusok közön a középkori templomért indult perben kiderült, hogy a kálvinisták száma 142, míg a görög-római katolikusoké 308. a) Ajakon b) Jármiban c) Kéken d) Szamoskéren A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ha lehetőséged lenne a világ bármely részére elutazni, hol töltenéd a karácsonyt? Kiss Dóra, Nyíregyháza Ha választhatnék, Londonba utaznék el karácsonykor - persze a családommal közösen. Régóta szeretnék eljutni az angliai fővárosba, kifejezetten vonz a kulturális sokszínűsége. Papp Sándor, Nyíregyháza Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban kifejezetten veszélyes Franciaországba utazni, Párizsban szívesen eltöltenék néhány napot a szeretteimmel és a barátaimmal karácsony környékén. Kovács Laura, Nyíregyháza Karácsonykor leginkább otthon szeretnék lenni a családommal. Ez az ünnep éppen arról szól, hogy békességben és nyugalomban együtt töltünk néhány napot azokkal, akiket, igazán szeretünk. Nagy-Kasza Kristóf, Nyíregyháza Soha nem voltam még Milánóban, de szeretnék egyszer eljutni. Ha ez pont karácsonyra esne, a szeretteimmel közösen utaznék, így együtt töltenénk az ünnepet és világot is látnánk. ■> Ünnepi ráhangolódás: vers és zene A karácsonyvárás jegyében Mihálka György festőművész saját verseiből olvasott fel, majd a Képmás együttes adott koncertet a nyíregyházi Kereszt utcai óvodásoknak a megyei könyvtárban szerdán. • fotó: sipeki Péter