Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-20 / 298. szám

873482 2 016. DECEMBER 20., K EDD KEHI Nekrológ: Merza Péter emlékére December 7-én eltávozott közülünk Merza Péter építőmérnök. Csupán hatvanhat évet adott neki a Teremtő. Édesapja nyomát követve építő­mérnöknek tanult. A mérnökséget hiva­tásának tekintette, nem elégedett meg az alapszinttel, mérnök továbbképzé­sekre járt, matematikus-szakmérnökit végzett. Az út- és hídépítés lett szűkebb szakmája, tevékenykedett az Akadémi­ai Bizottságban, a Közlekedéstudomá­nyi Egyesületben, a Mérnöki Kamará­ban és a Magyar Útügyi Társaságban. Kezdetben állami alkalmazásban (a Közúti Igazgatóságnál) dolgozott, majd 1990-ben, amikor erre lehetőség nyílt, munkatársaival saját céget hozott létre. Magas színvonalú, innovatív technológiák sorát vezették be néhány év alatt, ami személy szerint neki is komoly szakmai elismeréseket hozott. A tokaji Erzsébet Királyné hídjának komplex rekonstrukciós munkájáért 1998-ban Építőipari Mesterdíjat kapott, majd 2001-ben a Város- és Faluvé­dők Szövetsége a nyíregyházi római katolikus plébánia méltó felújításáért Podmaniczky-díjban részesítette. Az építőmérnököt régebben kultúrmér­nöknek nevezték, Merza Péter teljes mértékben rászolgált erre a titulusra. Támogatásával készülhetett el a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola belső terében felállított, Orr Lajos szobrászművész megformálta egész alakos Kodály szobor, illetve az egykori római katolikus plébánia (ma ING Biz­tosító) lépcsőházában megtalálható Nepomuki Szent János szobor. Hosszú éveken át mecénása volt a Piccoli Archi Vonószenekarnak, amelynek köszön­hetően a fiatal zenészek Európa-szerte bizonyíthatták tehetségüket. A Merza Péter fotó: magánarchívum művészetek mellett fontosnak tartotta a sport segítését, a nyíregyházi férfi kosárlabdacsapat (egykori Marso-lso- bau NYKK) támogatása alatt élte fénykorát. Értékrendjét hűen tükrözi, hogy a 2001-es beregi árvíz után vállal­kozása minden erőforrását azonnal a bajba jutottak megsegítésére ajánlotta fel, és személyes kapcsolatot ápolt az újjáépített házak lakóival. Nevéhez fűződik többek között az egykori római katolikus plébánia felújí­tása, a Kodály Zoltán Általános Iskola kivitelezése, a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom és a Hajdúdorogi Gö­rögkatolikus Székesegyház felújítása, valamint az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon bővítése. Merza Péter kiváló szakember és szerény, visszahúzódó magánember volt, súlyos betegségét is méltósággal és türelemmel viselte. Fájó hiányát érzi felesége, három gyermeke, unokái, s mi, akik munkatársai, barátai voltunk. Nyugodjon békében! Dr. Seidl Ágoston címzetes egyetemi docens Bethlen: szakképzési hét Maximálisan elérte a célját a rendezvénysorozat fotó: tudósítónktól Arra törekedtek a szervezők, hogy minél többet kapjanak vala­melyik szakmához az érdeklődő fiatalok. NYÍRBÁTOR. Huszonhét telepü­lés háromszáz diákja vett.részt a három napos rendezvényso­rozaton, melynek a nyírbátori Mátészalkai SzC Bethlen Gá­bor Szakgimnáziuma, Szak- középiskolája és Kollégiuma adott otthont. Szakmai sokszínűség Az iskola változatos szakma­bemutatókkal várta a környék­beli nyolcadikos tanulókat. A pályaválasztás előtt álló diá­kok kipróbálhatták az aszta­los, kőműves, villanyszerelő, ipari gépész, karosszérialaka­tos, hűtő és légtechnikai rend­szerszerelő, női szabó, eladó, szociális gondozó és ápoló, informatika, kereskedő, irodai titkár, rendészeti őr, közszol­gálati ügyintéző szakmák alap­fogásait, megismerkedhettek a szakmákban használatos eszközökkel, kipróbálhatták ügyességüket, tehetségüket egy-egy szakterületen. Betekintettek a középisko­lás mindennapokba, érdekes tárgyakat készítettek, hogy minél többen kedvet kapja­nak valamelyik szakmához, amelyben majd felnőtt koruk­ban jeleskedni fognak. A szak­képzés európai hete keretein belül számos vállalkozót és potenciális munkavállalót tá­jékoztattak az intézményben a GINOP-gyakornoki program lehetőségeiről. Ugyanis a cé­gek, vállalkozások támogatás­sal foglalkoztathatják azokat Az intézményt több helyi cég, vállalkozás támogatta a rendezvénysorozatban, így az iskolába lépőt egy szak­mastand fogadta, ahol a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a munkát vállalni szándékozó fiatalokat, akik a kormányhi­vatalban regisztráltak az em­lített programba. A rendőrség is a kezdeményezés mellé állt, ők a rendészeti képzés megis­mertetésében vállaltak szere­pet, nekik köszönhetően fegy­verbemutatón vehettek részt a nyolcadikosok, szimulátor se­gítségével a vezetés techniká­ját, nehézségeit és egyben él­ményét is átélhették a diákok. A pályaválasztás mellett szakítottak időt a sportra is: 28 csapattal rendezték meg a Bozsik Program 4. korcsoport­jának a küzdelmeit. Több mint 100 általános iskolás tanuló élvezte a foci örömeit. A lelkes játék után a fiatal sportolók is megismerkedhettek az intéz­ménnyel és néhány szakma szépségével. km-ltl Unilever, az MSK, a Spar, a NYÍRZEM Zrt., TESCO, Bá- tor-Tex Kft., Gliba Autószer­viz EC, Faipari Kft. és Fazekas Krisztián egyéni vállalkozó ajándékai, szóróanyagai, kí­nált lehetőségei várták. Szakmastand a suliban Érettségi témakörök hangos tankönyvként NYÍREGYHÁZA. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Egyesülete pályázatot nyert, melynek ke­retében közösségi szolgálatos diákok, az egyesület hang­stúdiójában érettségi téma­köröket olvastak fel angol és történelem tantárgyakból. A felolvasott témaköröket el­sősorban látássérült közép- iskolásoknak készítették, de használhatják diszlexiás és diszgráfiás tanulók is. KM <§>Lions-gesztusaz ünnepjegyében A karácsony közeledtével az Első Nyíregyházi Lions Club a hagyományt ápolva ajándékokkal és műsorral kedveskedett a Tallér utcai Tóth András Szeretetott­hon lakóinak. FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS * Dr. KOLOZSY ZOLTÁN az orvostudomány kandidátusa UROLÓGUS ANDROLÚGIAI RENDELÉS (nemzőképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. * 30/677-9556 www.urodoktor.hu fii MAGÁNRENDELÉS • szívpanaszok kivizsgálása, kezelése • gondozása • szívultrahang • terheléses EKG • vérnyomás-beállítás • ritmuszavar-kezelés, szívinfarktus- megelőzés • menedzserszűrés Dr. Bakk Sándor KARDIOLÓGUS, BELGYÓGYÁSZ FŐORVOS Nyíregyháza, Agyag u. 12. www.bakk-kardiologia.hu Dr. Rubi Zsuzsa radiológus főorvos ultrahang-diagnosztikai magánrendelés Nyíregyháza, Körte u. 16. Előzetes információ, bejelentkezés: 06-20/966-8714 o 3D színes Doppler ultrahangkészülék O O Hasi és kismedencei vizsgálat o O Emlő-ultrahangvizsgálat o o Nyaki lágyrészek o (pajzsmirigy, nyálmirigyek) O Nyaki erek (carotis) vizsgálata o o Végtagi erek (artériák, vénák) Doppler-vizsgálata O Lágyrészek uh. vizsgálata O o ízületi uh.-vizsgálatoko OHere uh.-vizsgálato BALESETI Magán Ambulancia Enyhe és Középsúlyos törések, ficamok, zúzódások, sebek ellátása. Saját röntgen­készítés, és kis műtétek elvégzése ambulanciánkon.' a Nyíregyháza, Család u. 116. (a radarnál) Nyitva: H-P: 16.00-20.00 Telefon: +36-20/349-6514 www.maganbaleseti.hu & » 100 u •ßtfcv GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA ÉJJEL-NAPPAL NYITVA! Állandó akciók! Ingyenes szűrővizsgálatok! Ingyenes parkolás! Orvosi rendelések! Csatlakozzon 100% Figyelem Programunkhoz! Nyíregyháza, Hatzel tér t. Telefon: 42/780-260 www.100evespatika.hu Lézersebészeti magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda:16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) m Budapest, Károly krt.3./a. (az Astoriánál): szombat • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak borelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu dermaart 'w dtnnHi! hü Ha bőrgyógyászat, akkor Derma-Art Klinika! ► számítógépes anyajegyvizsgálat ► bőrrákszűrés ► anyajegyek, szemölcsök eltávolítása ► benőtt köröm műtété ► bőrailergia-vizsgálat • ránc- és ajaktöltés • lézerkezelések • orvosi fogyókúra • kozmetika • sminktetoválás • esztétikai fogfehérítés • ételérzékenységvizsgálata Rendcl. Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, wwwdermaart.hu Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! WWW.KELET.HU Baleseti magánambulancia 2016. december elején meg­nyitotta kapuit a régió, illetve a keleti országrész első Ma­gán Baleseti Ambulanciája. A közel 10 hónapig tartó elő­készületek (épületfelújítás, köz­művesítés, engedélyeztetés, esz­közbeszerzés) során, az alapítók célja az volt, hogy reagáljon a betegek azon újszerű igényeire, hogy a baleseti betegellátás is tiszta, kényelmes és barátságos környezetben történhessen. Az Ambulancia kifejezetten váll, kéz, könyök, csukló, ujjak, láb, térd, boka, illetve bizonyos csí­pő- és fejsérülések ellátására rendezkedett be. A nagy ener­giájú sérülések ellátása (közle­kedési baleset, magasból leesés, mell-, vagy hasüregi sérülés), amely további diagnosztikai eszközöket és összetettebb mű­tői hátteret igényel, továbbra is kizárólag a területileg illetékes megyei központok hatásköre. A rendelő kialakításakor fon­tos szempont volt a betegek gyors, pontos és a lehető leg­magasabb szakmai színvonalon történő ellátása. Ehhez a tech­nikai hátteret többek között a korszerű, kifejezetten végtagok vizsgálatára kifejlesztett, rend­kívül alacsony sugárterhelésű röntgenkészülék, nagy felbon­tású ultrahang-berendezés és a vérző sebek ellátását nagy­ban megkönnyítő (minimális szövetroncsolással működő, ezért esztétikusabb heget ered­ményező) nagy frekvenciás elektrokoagulátor. A modem berendezések mellett, a leg­korszerűbb sebkezelő anyagok, kötszerek, törés- és ficam stabi­lizáló ortézisek, gipsz- és mű­anyag rögzítők állnak rendelke­zésre. Amennyiben a vizsgáló orvos úgy tartja szükségesnek, lehetőség van szövettani, te- nyésztéses és laborvizsgála­tokra. Az ellátás magas színvonalá­nak garanciája a több éves ta­pasztalattal rendelkező orvosl­ás asszisztensi csapat. A baleseti ellátás előjegyzés nélkül történik. Előjegyzés alap­ján lehetőség van kis sebészeti beavatkozásokra (bőrelváltozá­sok kimetszése, benőtt köröm ellátása, illetve ultrahangos csí­pőszűrésre is). A sérülteket széles réteg szá­mára megfizethető árak, ingye­nes parkoló, kényelmes váró, akadálymentes környezet és ba­rátságos légkör várja! Az Ambulancia minden hét­köznap 16.00 és 20.00 között Nyíregyházán a Család utca 116. szám alatt (sebességmérő radarnál) várja betegeit! December hónapban az orvosi vizsgálat ingyenes! www.maganbaleseti.hu HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents