Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-02 / 283. szám
2016. DECEMBER 2„ PÉNTEK KELET Gyógyír 11 A HÍV kezelhető, az AIDS nem gyógyítható Egyetlen vérvizsgálat választ ad a rettegett kérdésre ILLUSZTRÁCIÓ: STOCKPHOTO A fertőzöttség csak szűréssel mutatható ki, a hagyományos módszer a vérvétel. NYÍREGYHÁZA. A HIV-fertŐzés- ről, illetve a halálos AIDS-be- tegségről 1985 óta hallunk, az utóbbi időben azonban kevesebbet, többnyire a december elsejei AIDS-világnap ad apropót arra, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet a szűrés fontosságára.- A HIV-fertőzés nyomán kialakuló AIDS korunk legsúlyosabb, leginkább nemi úton terjedő betegsége, ami nem gyógyítható, de kezelhető. Az időben felfedezett és azonnal megkezdett kezeléssel 30-40 évig is teljes életet élhetnek a betegek. Olyan gyógyszerek állnak a rendelkezésünkre, amelyek révén később alakulnak ki a tünetek, sőt a betegekben a vírus nem mutatható ki, nem lesz fertőző, így a fertőzési láncot is sikerül megállítani - nyilatkozta lapunknak dr. Együd Katalin. A Jósa András Oktatókórház Bőrgyógyászati Osztály és Nemibeteg-gondozó vezető főorvosa hangsúlyozta: a HIV-fertőzött még nem AIDS-es, mert sok HIV-pozitív emberen évek múltán sem jelentkeznek az AIDS tünetei, de szervezetükben ott van a vírus. A HIV-fertőzöttség azt jelenti, hogy a vérben megjelentek azok az ellenanyagok, amelyekkel a szervezet a vírusra reagál. Idővel a HÍV vírus legyengíti az immunrendszert, ami addig védett minden fertőzéstől. így a szervezet sokkal sebezhetőbb lesz a betegségekkel szemben.- A HÍV csak bizonyos testnedvekkel, szexuális úton, valamint vér-vér érintkezés útján terjed - oszlat el még ma is élő tévhiteket a főorvos. - A vírust nem kaphatjuk meg a mindennapi érintkezés során; kézfogással, közös WC használatakor, és a könnycseppel sem terjed. Azoknak sem kell aggódniuk, akik vért kapnak vagy szervátültetésen esnek át, hiszen 1986 óta minden véradót és szervdonort szűrnek AIDS-re és más fertőzésekre - magyarázza dr. Együd Katalin.- A gyakran és védekezés nélkül váltogatott partnerek komoly veszélyforrást jelentenek, és szintén a rizikó- csoportba tartoznak az intra- vénáskábítószer-élvezők és partnereik. Sajnos sokan csak az AIDS-stádiumban jutnak el az orvoshoz, s nem tudni, addig hány embert fertőztek meg - említette dr. Együd Katalin. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint 1985 és 2016. október elseje között hazánkban 3291 HlV-fertőzést regisztráltak. Évenként 160 és 270 új beteget diagnosztizálnak, az idei év első 9 hónapjában 175 esetben igazolták a fertőzést. Bejelentett AIDS-beteg 1986 és 2016. októbere között 878 volt hazánkban - derült ki az OEK statisztikájából. km Az időben megkezdett kezeléssel 3C évig is élhetnek a betegek. DR. EGYÜD KATALIN A HIV-fertőzés tünetei Korai stádium: - arcbőrgyulladás ______________-rossz közérzet_______________ -tartás láz__________________-láz _____________________ - hasmenés_________________- ízületi fájdalmak _____________ -jelentős fogyás- torokfájás _________________ - éjszakai Izzadás______________- többszörös nyirokcsomó-duzzanat Utolsó stádium (AIDS):- ritkábban kiütések ____________ -tuberculosis________________ Előrehaladott stádium: - Kaposl-szarkóma _____________- elhúzódó nyirokcsomó-duzzanatok -tüdőgyulladás _______________- szokatlan bőrgyógyászati kórképek (pl. - gombás nyelőcső- vagy agyhártyaövsömör, vírusos szemölcsök, gombás gyulladás __________________ fertőzések) _________________ -agytályog_________________- súlyos faggyútúltengés - daganatos betegségek Hn hm, KELETAGRO H alkatrész Mezőgazdasági-játékok: traktorok, kombájnok, pótkocsik! John Deere ajándéktárgyak: JK" pólók, sapkák, kabátok! Kelet-Agro Kft. Telefon:+36 30 777 7783 4400 Nyíregyháza, Toka|i út 4/B. webshop.keletagro.hu HIRDETÉS Szerezd be időben az ajándékokat az ünnepekre! ■ Tárt kapukkal várták a fiatalokat A bátrabbak az intubálást is kipróbálhatták a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának december elsejei nyílt napján. Az intézmény a felvételi eljáráson túl az alap- és mesterképzés rejtelmeibe is bevezette az érdeklődő fiatalokat. Talán köztük voltak a jövő mentőtisztjei, ápolói, szülészei, védőnői, szociális munkásai. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A klasszikus amfiteátrum világát a karácsony ünnepi hangulatával ötvözve, a megszokott kiemelkedő színvonallal mutatja be legújabb gála előadását a Hungária Nagycirkusz! Kétórás felhőtlen szórakozásban lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a nyolcadik generációs cirkuszdinasztia ünnepi előadására. Évről évre új tapasztalatokkal, kiváló artista művészekkel, bohócokkal, állatok sokaságával nyújtanak fergeteges, változatos műsort minden korosztály számára. A mostani káprázatos show ráadásul még nagyobb élményt nyújt a kicsiknek és nagyoknak, hiszen a Mikulás és manói is a porondon várják a nagyérdeműt. Sőt, a bátor vállalkozók, akik verset mondanak a Télapónak, meglepetést is kapnak. Egyedülálló élményt ígér a gyerekeknek a kiemelkedő artista- és állatos produkciók mellett a táncos mikuláslányok, Grincs és a Jégvarázs mese hősei: Anna, Elsa és Olaf is. Világot járt artista produkciók a földön és a kupolában! A műsor kiemelkedő produkciója: Ádám Krisztián egy szál drótkötélen a kupolában és Duo Adam 10 méter magasban, a halálkerékben! Szenzációs óriás hüllőshow is elkápráztatja a nagyérdeműt, 4 méteres missisippi aligátor, kajmánok, gigantikus pitonok, óriás albínó kígyók, leguánok, varánuszok! Porondra lépnek egzotikus állatok, sivatagi drome- dárok, zebrák, watusik, jakkok, lámák is. Idomított lipicai lovak és extra minipónik világszínvonalú attrakciói is gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról. A műsor humoráról a Duo Tie Tac, fesztiváldíjnyertes bohócok gondoskodnak új tréfákkal. Kihagyhatatlan alkalom, az előadás végén fotót lehet készítem a Mikulással! Senki nem fog fázni, hiszen garantáltan fűtött nézőtérrel várják a közönséget! Legyen ott az előadásokon a Kelettel! o cn < Q < ©-i új December 15. csütörtök 18.00 óra December 16. péntek 18.00 óra December 17. szombat 15.00 óra és 18.00 óra December 18. vasárnap 15.00 óra és 18.00 óra A Kelet Magyarország előfizetői a december 15-ei és 16-ai előadásra 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőjegyeket munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségében. (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). így a gyerekjegy 2500 helyett 1250 forintba, a felnőttjegy 3000 helyett 1500 forintba kerül. HIRDETÉS Karácsony a Hungária N agycirkusszal Új műsorszámokkal, először látható városunkban karácsonyi cirkusz! Hány fok legyen a lakásban? NYÍREGYHÁZA. Talán kevesen gondolnak rá, de az otthonunk nappalijának hőmérséklete az egészségre is befolyással lehet. Általános szabályként jó megjegyezni, hogy a nappaliban, ahol valószínűleg a legtöbbet tartózkodunk, 21 foknál ne legyen melegebb. A gyerekszobában már érdemesebb egy picit feljebb tekerni a szabályzót, de csak 1-2 fokkal. Kivétel a gyerekek esti fürdetése, amikor melegebb környezetet kell biztosítanunk számukra (22-23 fok). Az ideális alváshoz javasolt a fűtést lejjebb venni és 18- 19 fokra beállítani. Gyermekek esetében itt is érvényes az „1-2 fokkal melegebb” szabály. Véradások a megyében December 5., hétfő Tiszalök, Művelődési ház 9.30-14 óra között Mátészalka, Carl Zeiss Kft. 10-14 Nábrád, Botka-kastély 8.30-11.30 December 6., kedd Kálmánháza, Művelődési ház 10-12 Kálmánháza, Baromfi-feldolgozó Kft. 13-15 Nyírgyulaj, Közösségi ház 9-14 December 7., szerda Nylrpazony, Óvoda 8.30-10.30 Nyíregyháza, Electrolux Lehel Kft. 12-15.30 Kisvárda, GE Hungary Kft. 10-15 Jánkmajtis, Művelődési ház 8.30-11.30 December 8., csütörtök Nyíregyháza, Nyíregyházi Regionális Képző Központ 9-11 Anarcs, Szociális szolgáltató szolgálat 12.45-16.45 Nyírbéltek, Polgármesteri hivatal 9-14 December 9., péntek Nyíregyháza, MÁV Állomás 9-12.30 Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 14-17 Záhony, MÁV állomás, protokollterem 9-13 óra Fehérgyarmat, Kórház és gyógyfürdő 8.30-11.30 :K3Éacsooui játékvásárt: I oe. ®o| keletI •mwArirtJ* III