Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-20 / 298. szám
2016. DECEMBER 20., KEDD KELET Jegyzet V ' ! Tarnavölgyi Gergely Keleti szél Napi találós kérdés: azon túl, hogy hajdan ünnepelt filmcsillagok voltak, mi a közös Gerard Depardieu-ben, Steven Seagalban és Pamela Andersonban? Hát nem más, mint Oroszország. A francia színészlegenda és az amerikai akcióhős már jó ideje rendelkezik orosz passzporttal, a Baywatch egykori bombázója pedig a napokban szellőztette meg: örülne annak, ha egy útlevél formájában (mint annak idején sorozatbéli énje tette a tengerben fuldoklókkal) mentőövet dobna felé a Kreml. Gerard Depardieu orosz honban otthonosan mozog, több helyi gyártású filmben szerepelt már; a vásznon mindig zord tekintetű Steven Seagal pedig magától Putyin elnöktől vehette át az állam- polgárságot igazoló okmányokat - egy széles mosoly kíséretében. Most az egykori szexi vízimentőn a világ szeme, hogy domborítson: adottságai révén nem kétlem, menni fog neki. Annyit máris sikerült elérnie, hogy nemrég örökbe fogadhatott egy moszkvai állatkertben élő leopárdot, aki azóta a szőke ciklon nevét viseli magán. Na persze, vadmacskák egymás közt. S hogy mi végett a magyar politikai fogalomtárból is jól ismert keleti nyitás az egykori filmcsillagok esetében? Nem tudom, honnan fujhat a szél. Fent nevezettek bizonyára úgy vélik, Moszkvából. gergely.tarnavolgyi@kelet.hu Merénylet áldozata lett az orosz nagykövet SUDAPAST, ANKARA. - Megdöbbenéssel értesültünk az ankarai orosz nagykövet elleni merényletről, amelyet a leghatározottabban elítélünk - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn, miután életét vesztette Oroszország ankarai nagykövete a török fővárosban. A 62 éves Andrej Karlov hétfő este halt bele súlyos sebesüléseibe azt követően, hogy egy merénylő rálőtt. A tettest agyonlőtték. mti A lengyel sajtó a belpolitikai konfliktus folytatódására számít. VARSÓ. A hétfői lengyel lapok címoldalukon foglalkoznak a parlamenti közvetítések korlátozása ügyében kirobbant vitával, a szejm üléstermében folytatott ellenzéki ülősztrájkkal, az utcákon zajló tüntetésekkel és az ügyben várható fejleményekkel. Bírálatok a kormány címére „Mit akar Ön tenni Lengyelországgal, Kaczynski képviselő úr?” - teszi fel a kérdést a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Ka- czynskinak Piotr Stasinski, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap kommentátora. A szerző szerint a PiS kormányra lépése óta eltelt 14 hónapban Kaczynski a parlamenti többséggel, a kormánynyal és az államfővel a háta mögött a „lengyel demokrácia súlyos válságát robbantotta ki”. „Mit akar még Ön, Kaczynski képviselő úr? Nem lakott még jól a hatalommal? got szabtak ki a téli szezonális ellenőrzésen 62 esetben, és több mint 15 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfőn. Országosan 2125 ellenőrzést tartottak, leggyakrabban a nyomon követhetőségre vonatkozó szabálytalanságot találtak. Kormányellenes tüntetés Varsóban Úgy akar bevonulni a történelembe, mint a demokratikus jogállam sírásója? A lengyelek szabadságának sírásója?” Kazimierz Michal Ujazdows- ki, a kormánypárt európai parlamenti képviselője, korábbi kulturális miniszter saját pártját bírálta a hétvégi események miatt. „A felelősség Bassam S. Ghraoui vezérigazgató FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR a kormányzó koalíciót, pontosabban Jaroslaw Kaczynskit és a PiS szűkebb vezetését terheli. Politikai párbeszédet ígértünk a választóknak, empátiát a különféle álláspontok iránt, de az a módszer, amelyet a hatalomátvétel után választottunk, ellentmond annak, amire köteleztük magunkat. Csokoládégyár, 540 új munkahellyel Budapest. A világ egyik leghíresebb csokoládévállalata, a Ghraoui Chocolate Hatvanban 540 új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházást valósít meg - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte: a cég, amely a világ egyik legrangosabb, prémium csokoládékat előállító vállalkozása, 7,6 milliárd forintos beruházással egy 12 ezer négyzetméteres üzemet hoz létre. MTI A sajtószabadság szejmbeli korlátozásának képtelen ötlete, egy ellenzéki képviselő kitiltása az ülésteremből, majd a görcsös ragaszkodás ehhez az intézkedéshez váltotta ki a válságot, amelyet még meg lehetne oldani, ha a kormánypárt visszalépne ezektől az intézkedésektől.” MTI Most vált a legalacsonyabb kamatra Budapest. Másfél évtizeddel ezelőtti bevezetése óta a legalacsonyabbra csökken a diákhitelek kamata 2017 első fél évében - közölte a Diákhitel Központ Zrt. A szabad felhasználású diákhitel l konstrukció kamata 3,75-ről 3,35 százalékra csökken a 2017. január 1. és június 30. közötti időszakban, a diákhitel 2 kamata 5 százalék helyett 3,90 százalék, de az ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék. MTI MSZP. A tudásválság tapint- hatóvá válását hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint a PISA-teszten világosan kiderült, hogy hova vezet az „oktatást lebutítani akaró” politika: másfélszeresére nőtt a gyengén teljesítők aránya, a 15 éves korosztály egynegyede pedig funkcionálisan analfabéta. A legjobbak is visszacsúsztak, és tovább nőtt a szakadék a jól és a rosszul teljesítők között - tette hozzá. dk. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a nyugdíjasok készpénzben már hetekkel korábban megkaphatták volna az év végi tízezer forintos segítséget, ha a kormány azt nem Erzsébet-utalványban adná nekik. Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn közölte, a kormány döntése miatt egészen biztos, hogy nyugdíjasok százezrei az idén már nem kapják meg a tízezer forintos utalványaikat, pedig az karácsony előtt jelentett volna nekik igazán nagy segítséget. „Nem lakott még jól?” Röviden FOTÓ: AFP/JANEK SKARZYNSKI Lassulóban volt idén a migráció BUDAPEST. Bakondi György szerint lassuló intenzitású volt a migráció 2016-ban az egy évvel korábbihoz képest, Magyarországon a határvadász századok felállítása „kellő ütemességgel” zajlik. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a lassuló intenzitás a balkáni útvonal lezárásának, az unió és Törökország közötti megállapodásának, illetve a nemzetállamok védekezésének is köszönhető. Elmondása szerint a Magyarországon korábban kezdeményezett, majd bevezetett intézkedések egyre elfogadottabbak az unióban. Ezek között említette a szigorú határőrizetet és a műszaki akadály felállítását is. MTI A tájékoztatás fekete foltja, ahol a büntetlenség uralkodik Világszerte csökkent, Szíriában viszont drasztikusan emelkedett a megölt újságírók száma. PÁRIZS. Ötvenhét újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi 67-tel szemben - derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet hétfőn nyilvánosságra hozott, év végi jelentése szerint. Szíria 2016-ban a tanulmány szerint „pokollá vált”, itt 19 újságíró vesztette az életét a tavalyi 9 után. Afganisztánban 10-en, Mexikóban 9-en, Irakban 7-en, Jemenben pedig 5 újságíró halt meg. Rajtuk kívül 9 bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megy- gyilkoltak 2016-ban a munkájával összefüggésben. „A csökkenés azzal magyarázható, hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból: Szíria, Irak, Líbia, de még Jemen, Afganisztán, Banglades vagy Burundi is a tájékoztatás fekete foltjává vált, ahol a büntetlenség uralkodik” - olvasható az RSF jelentésében. Az 57 megölt újságíró közül négy - köztük egy Szíriában lelőtt holland és egy iraki - kivételével valamennyien a saját hazájukban haltak meg. Az idén a meggyilkolt újságírók kétharmada háborús konfliktusokban halt meg, szemben a tavalyi évvel, amikor több újságíró elvileg békés országban vesztette életét, mint például Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni iszlamista merényletben megölt karika- turisták. Az elmúlt évtizedben 780 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben az RSF összesítése szerint. MTI @ Demonstráltak a LEADER program miatt Demonstrációt tartott a Leader Egyesületek Szövetsége az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt, mert álláspontjuk szerint a Brüsszelben hozott bürokratikus intézkedések ellehetetlenítik a magyarországi LEADER programot. A LEADER program a közösségvezérelt helyi fejlesztéseket támogatja 100 százalékos mértékben, országszerte 105 akciócsoport működik. 2017. január l-jével működés-, illetve fizetésképtelenné válhat a helyi akciócsoportok nagy része, mert a brüsszeli intézkedések miatt a LEADER programokban a kiírt forrásokat a LEADER szervezetek nem tudják lehívni. fotó: mti/baloghzoltán <§> Útnak indul az adomány Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, a minisztérium munkatársainak hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára összegyűjtött karácsonyi adományaikat pakolják egy kisteherautóba az Emmi épülete előtt, fotó: mti/balogh zoltán Átadták az utolsó Flirteket Budapest. A Stadler vasúti járműgyártó cég átadta a MÁV-Startnak a legutóbb megrendelt 21 Fiirt villamos motorvonat utolsó járművét, ezzel a vasúttársaság Flirt- flottája 123-ra emelkedett - közölte Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a projekt zárórendezvényén. Kiemelte, 123 Fiirt motorvonatával a MÁV-Starté Európában a legnagyobb egységes villamos flotta. A folyamatos fejlesztéssel a vasúttársaság az utaskiszolgálás színvonalát növeli. mti Az államfő szerint ez is pártpolitikai kérdés BUDAPEST. Az LMP ország- gyűlési képviselője szerint a Fidesz-KDNP-ben még egy köztársasági elnök sem tud semmit tenni és nem is kíván érdemben beavatkozni a környezet- és természetvédelem érdekében. Sallai R. Benedek sajtótájékoztatón ismertette Áder János államfő válaszlevelének tartalmát a képviselő leveleire, melyekben a természet megóvásának kérdéseire hívta fel a figyelmét. Kifejtette: mivel a köztársasági elnök rendszeresen felszólal nemzetközi színtéren a klíma- és a vízvédelem globális kérdéseiben, tavasz óta négy levéllel fordult hozzá a budapesti zöldfelületek védelme, a vegyianyag-lerakatok felszámolása, a nemzeti parkok érdekében. Választ csak egyszer kapott - folytatta -, amelyben Sallai R. Benedek szerint az államfő elzárkózott a párbeszédtől, a környezet- és természet- védelem kérdéseit az egyszerű pártpolitikai csatározás színterének nevezte, amelyben neki nincs szerepe. mti Devizaárfolyam (2016.12.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,03-0,40 USA dollár 298,65 +0,07 Svájci frank 291,03 +0,55 Angol font 372,09 + 1,28 Román lej 69,16 +0,05 Ukrán hrivnya 11,35 +0,01 Horvát kuna 41,40-0,05 Lengyel zloty 70,67 +0,10 <a) http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB