Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-17 / 296. szám

2 Mindenfelől 2016. DECEMBER 17., SZOMBAT KELÜ Magyarország egymagában is képes megállítani az áradatot FOTÓ: MTI/SZECSŐDI BALÁZS Orbán Viktor mondta ezt az EU-csúcs után, jelezve: a migrációs vál­ság megoldása határok lezárásán áll vagy bukik. BRÜSSZEL. A migrációs válság megoldásának lényegét ille­tően minden azon áll vagy bu­kik, hogy zárjuk-e a határokat- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az európai uniós állam-, illetve kormányfők találkozója után tartott sajtó- tájékoztatóján. Közös álláspont Elmondta, hogy a csütör­töki csúcsértekezlet előtt a visegrádi országok közös álláspontban szögezték le a három legfontosabb dolgot: meg kell védeni a határokat; akik bejöttek, azokat ki kell vinni; akik pedig be akarnak jönni, azokat az EU-n kívül kell őrizni és különválogatni. Ez az a három pillér, amelyen a V4-ek álláspontja nyugszik- közölte. Orbán Viktor aláhúzta, hogy Magyarország zárja a határait, Görögország viszont erre nem képes, Olaszország pedig vagy nem tudja, vagy nem akarja zárni a határt. „Európai nézőpontból te­kintve a helyzet Olaszország­ban drámai” - tette hozzá. A miniszterelnök rámuta­tott, hogy függetlenül Recep Tayyip Erdogan török ál­lamfő szándékaitól, a török- országi helyzet törékeny, és ez bizonytalansági tényezőt jelent, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem indul­hat-e el újra a jövőben a me­nekültáradat a nyugat-balká­ni útvonalon. Mint mondta, ez nem zár­ható ki, Magyarország azon­ban egymagában is képes rá, hogy megfékezzen és megál­lítson bármekkora migráns- áradatot a saját határainál és megvédje Európa belsejét. Orbán Viktor arról is be­szélt, hogy szerinte Brüsszelt terheli a felelősség, amiért az elutasított menedékké­rők szabadon elhagyhatják nyugat felé Magyarországot. Kiemelte, Brüsszel segíthet­ne annak az „életszerűden” szabálynak a megváltoztatá­sával, hogy az elutasított, de bíróságon jogorvoslatot kérő menedékkérőket nem lehet őrizetben tartani. Hozzátette, ezt a javaslatot nem fogadták el a miniszterelnökök előző napi tanácskozásán. A kormányfő fontos ered­ménynek tartja, hogy a csúcs- találkozón megegyeztek ar­ról: az uniónak olyan típusú megállapodásokat kell kötnie az afrikai országokkal, mint Törökországgal. „Megállapít­ható, hogy ahol ilyen megálla­podásokat kötöttünk és a he­lyi kormányzatokkal sikerült együttműködést kialakítani, Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart és több ilyen példa is van, ott komoly eredményeket értünk el az onnan érkezők számának csökkentésében” - mondta Orbán Viktor, külön kiemelve, elengedhetetlen­nek tartja, hogy Egyiptommal is migrációs egyezményt kös­sön majd az Európai Unió. Hangsúlyozta, mára pol­gárjogot nyert az a korábban „embertelennek, lehetetlen­nek és őrültnek minősített” magyar javaslat, amelynek értelmében az unió területén kívül kellene menekülttábo­rokat létrehozni és működ­tetni, valahol Líbia partjainál vagy Afrika más, erre alkal­mas pontján. „Ma arról beszélünk már, hogy hogyan tudnánk meg­oldani ezt a feladatot, kivel lehetne megegyezni és hol lehetne ilyesmit létrehozni” - mutatott rá. MTI Nincsenek magukra hagyva Devizaárfolyam (2016 12.16.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,43-1,32 USA dollár 298,58-0,17 Svájci frank 290,48-1,18 Angol font 370,81-3,31 Román lej 69,11-0,32 Ukrán hrivnya 11,34-0,04 Horvát kuna 41,45-0,06 Lengyel zloty 70,57-0,01 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Kövér László: érdemes a kárpátaljai magya­roknak a szülőföldjü­kön tervezni jövőjüket. BUDAPEST. Nagy szükség van arra a hitre, hogy érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni jövő­jüket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pén­teken a Parlamentben. A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által ösz- szegyűjtött 115 millió forint felhasználásáról tartott ren­dezvényen Kövér László úgy fogalmazott, a kárpátaljaiak számára nem csak forintok­ban, de erkölcsileg, lelkiek­ben is mérhető az a segítség, amit az anyaország nyújt. Az MJVSZ által a felaján­lás szétosztásával megbízott két szervezet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Kárpátalja Hitéletéért Ala­pítvány rendezvényén a ház­elnök hangsúlyozta: az, hogy ezek mellett az emberek mel­lett állunk, sokkalta nagyobb súllyal esik latba, mint bár­mekkora (pénz)összeg. Kö­vér László, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Ma­gyar Egyesület elnöke is, azt mondta, a kárpátaljai magyar­ság nincs magára hagyva, de óriási veszélyben van ez a kis közösség, miközben az elmúlt 25 évben a legösszetartóbb, legelkötelezettebb és szülő­földjéhez leginkább ragaszko­dó közösségről van szó. Hozzátette: „látva a kinti folyamatokat”, most ugyan­olyan gyorsasággal tűnhet el az ott élő magyarság, ha nem figyelünk rájuk és nem talál­juk meg a támogatás minden módozatát. mti Bankbetét az utazási irodában BUDAPEST. Jogosulatlan pénz­ügyi tevékenységre utalhat, ha a szolgáltató irreálisan ma­gas hozamot, betéti kamatot ígér vagy nem tud felmutatni tevékenységi engedélyt - fi­gyelmeztetett a Magyar Nem­zeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője. Binder István elmondta: közös jellemzőik ezeknek a jogosulatlan szolgáltatóknak, hogy sem jegybanki enge­déllyel, sem regisztrációval nem rendelkeznek, továbbá nagyon magas, akár évi 20 százalék fölötti vagy havi 1,5 százalékos hozamokat kínál­nak. Ezek a hozamok irreá­lisak, nincs olyan típusú te­vékenység, amely ezt hosszú távon, megbízhatóan ki tudná termelni - szögezte le. Arra is felhívta a figyelmet, a túl ma­gas hozamígéret, a tevékeny­ségi engedély hiánya mellett a szolgáltatás típusát is érdemes azonosítani. Konkrét példára - a Kun-Mediátor Kft. eseté­re - utalva megjegyezte: egy utazási irodában nem szoktak bankbetétet gyűjteni. mti ■ Előzetesben az ügyvezető Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolno­kon. A bíróság döntése nem jogerős. Különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanú­sítják a nőt. A büntetési tétel 5-től 10 évig terjedő szabadság- vesztés, viszont halmazati büntetésként akár 15 év szabadság- vesztésre is ítélhetik a gyanúsítottat. A cég vezetője csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal - egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal - piramisjátékra hasonlító módszerrel. fotó:mti/mészárosJános Nem indítanak eljárást BUDAPEST. Mivel a médiata­nács csak az emberi méltó­ságot általánosan sértő ese­tekben illetékes, a testület nem indít eljárást a TV2 hír­műsorában megjelent, Vona Gábort személyében érintő riport miatt - közölte a Nem­zeti Média- és Hírközlési Ha­tóság (NMHH) pénteken az MTI-vel. A közleményben az áll: a Té­nyek című hírműsor novem­ber 14-ei adásában leadott ri­portban egy bejelentő szerint hamis színben mutatták be a Jobbik elnökét. A sajtó-hely- reigazítási, személyiségi jo­gokkal kapcsolatos ügyek azonban nem médiajogi, ha­nem büntető- vagy polgári peres eljárásban elbírálható jogsérelmek. A médiatanács csak olyan, emberi méltóság­gal kapcsolatos esetekben járhat el, amelyek túlnyúl­nak egy konkrét magánérdek sérelmén, és ahol az emberi méltóság tiszteletben tartását a médiát figyelemmel kísérő közönség érdekében szüksé­ges elvárni - közölték. MTI ■I Vendégjegyzet Gallai Judit ...Pedig a szívünkben kellene lennie... Közeleg az év vége, az ünnepek, ismét eltelt egy esztendő. A szürke hétköznapokat szép lassan felváltja az elcsende- sedés és a készülődés. Az advent időszaka lehetőséget ad mindannyiunknak, hogy kicsit befelé figyeljünk, átgondol­juk az eltelt időszak eseményeit. Az életünk örökös rohanás, mindent azonnal akarunk. Ha nincs elérhető internetkapcsolat vagy csak lassabban töltődnek az oldalak, máris idegeskedünk. Ha nincs ingye­nes wifi-elérhetőség, máris leszóljuk a helyet, ahová beté­vedtünk. Nem érkezik a busz időben, nem halad előttünk a forgalom. Nem veszi fel a telefont az, akit keresünk. Nem a várt ajándékot kapjuk. Már a hétköznapokban is gondot okoznak ezek az egyébként teljesen lényegtelen aprósá­gok, melyek egészen kis szegmensét alkotják életünknek. Az instant életmód olyan dolgoktól és élményektől foszt meg minket, amelyek talán soha nem térnek vissza többet. Az ünnepek előtti izgalom, a drága, teljesen értelmetlen karácsonyi ajándékok be­szerzése pedig csak tetőzi a bajt. Ahelyett, hogy valóban egymásra s önmagunkra fi­gyelnénk, tárgyakkal akarjuk erővel pótolni a szeretetet és odafigyelést. Közben pedig rohannak a napok. Rohanunk mi is. Teherként éljük meg, hogy meg kell felelnünk a másik elvárásainak, és értelmetlen költekezésben fejezzük ki a sosem volt gondoskodást. Türelmetlenségünkkel magunknak is csak bosszúságot okozunk. S így lesz az ünnep görcsös, fárasztó és stresszes. Nehéz szívvel látom, hogy a felnőttekből kivész a vá­rakozás izgalma és öröme. Erővel versenyeznek a szülők, nagyszülők, rokonok, ki vesz drágább vagy épp nagyobb ^ ajándékot az apróságoknak. Pedig nem csak a karácsony, hanem bármely ünnep a várakozásról szól. Az öröm, az együtt töltött idő, melyre csendes délutánok lehetőséget adnak. Kevés a kivétel. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt tizenkét hónap mind az ötvenkét hete tartogatott számunkra valamit: jót - rosszat, édest - keserűt, vidámat - szomorút, kellemest - kellemetlent, derűt - borút, örömet - bánatot. Jóleső érzés végiggondolni azt a rengeteg eseményt, melyek most mint egy film peregnek előttünk. Ha végiggondoljuk az önfeledt pillanatokat, a megható egymásra találásokat, a fájdalmas perceket, elengedéseket, rádöbbenünk, hogy a rövidke epizódok tesznek minket mindennap mássá, s teljesítik ki az életünket. Legyünk türelmesek és kedvesek, hiszen egy mosoly többet ér minden szónál. Ez az egy mosoly ugyan nem vál­toztatja meg a világot, de annak az egy embernek, akinek szánjuk, megszépíti a napját. Ráadásul minket is örömmel tölt el. Induljunk el időben, s rohanás és aggódás helyett egy kis szemlélődésre is hagyjunk időt! Engedjük előre a sorban azt, aki türelmetlen! Ne morogjunk vissza! Ne vegyük át más dühét! Ne csak karácsonykor, az év minden napján. Álljunk meg egy pillanatra, egy kávéra, egy jó beszélge­tésre, közös étkezésekre, emlékezésre! Szabaduljunk meg a látszatkapcsolatoktól, a felszínes emberektől; ne akar­junk görcsösen megfelelni elvárásoknak! Azokkal töltsünk tartalmas időt együtt, akik közel állnak a szívünkhöz, akik önmagunkért szeretnek s elfogadnak minket! Év végén mindig tartok számvetést, s megfogalmazom, mit hagyok magam mögött, és mit viszek magammal. A sikeres év számomra azt jelenti, hogy nemcsak a jót, a kellemest veszem észre, hanem a nehéz pillanatokban, az embert próbáló feladatokban is meglátom a fejlődés lehetőségét. Figyelek, tanulok, szeretek, elengedek. Ezek az események tesznek engem azzá, aki vagyok, fekszem le nyugodt szívvel esténként, s vágok bele minden új napba teljes nyitottsággal. Emlékezzünk arra, nem egy dátum dönti el, mikor ér véget valami a szívünkben, s mikor kezdődik valami új. Az ünnep ne a pénzről és a rohanásról szóljon, hanem rólunk és az együtt töltött tartalmas percekről! Legyünk bátrak, s a fa alá szeretetet adjunk! Időt. Ölelést. Egy törté­netet. Az együttlét örömét. ÉÍményt. Kívánom, az év utolsó napjai teljenek szeretetben és csöndességben. Szerzőnk életmód-tanácsadó, coach eszerk@eszak.hu Nehéz szívvel látom, hogy a felnőttekből kivesz a várakozás izgalma és öröme.

Next

/
Thumbnails
Contents