Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-14 / 293. szám
2016. DECEMBER 14., SZERDA KE«T Üzenet Rónai Gábor hűséges olvasónktól: A legtöbb tanárral az a baj, t hogy a tanításon kívül nem sokat tudnak a világ dolgairól. Sokuknak a házastársa is hasonló munkát végez. Egész életükben állami intézményekben dolgoznak. Épp ezért a tanárok igen szűk világban élnek. RICHARD TEMPLAR Események képekben Csohán Ilona személyében bájos Mikulás-hölgy látogatott el Mátészalkán Csák Zoltán ortopéd cipőket készítő műhelyébe fotó: magán archívum A nábrádi, 80 éves Kocsis Ferenc ma is őrzi nagyapja rózsafából faragott pásztorbotját fotó: e. nagy István Fehérgyarmat legifjabb és leglelkesebb diótörője, László Benedek FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Közel félszáz fogságba került helyi lakos tiszteletére állított emléktáblát a vásárosnaményi polgárőrség, a 72 éve a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából fotó: vass János Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális probléma- felvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Olvasóink írják Mit (nem) tanul a gyerek földrajzórán? Napjaink egyik, sok embert nem foglalkoztató oktatáspolitikai problémája a földrajzórák számának drasztikus csökkentése a közoktatásban. Úgy vélem, a döntéshozók generációkat fosztanak meg a korunkat és a jövőnket meghatározó alap kompetenciák elsajátításától. Gondoljunk bele: már elődeink élete is összeforrt a földrajzzal, e nélkül nincs rálátásunk a világunkra, az abban zajló természeti, társadalmi, gazdasági folyamatokra. Szerintem, nagyon is fontos, hogy meg tudjuk mondani, melyik ország merre található, milyen tényezők vannak hatással a világgazdaságra, miért esik az eső, miért villámlik... Természetesen nemcsak a földrajz, hanem más természettudományos tárgyak háttérbe szorulását is meg kellene akadályozni. Belegondoltunk, milyen fontos ismeretektől fosztja meg gyermekeinket így a magyar közoktatás? NAGYJÓZSEF A remény vására Szinte hihetetlen az „okkultista” hirdetések virágzó múltja és jelene! A kínálatdömping és fizetőképes kereslet egymásra talál, háía egyes médiának. Virággal és jókívánságokkal köszöntötték az ünnepeiteket fotó: alvégesi nyugdíjas klub Választás, majd koccintás Az esztendő negyedik negyedévében névnapjukat ünneplő tagjait köszöntötte a napokban a több mint száz fős tagsággal büszkélkedő nyíregyházi Alvégesi Nyugdíjas Klub. A szombat délutáni, vidám összejövetel nemcsak kellemes beszélgetésekre, hanem a parkettkoptatásra is lehetőséget adott - Bálint Pál élőzenész jóvoltából. Kedden karácsonyi ünnepséget tartottunk, ahol szót ejtettünk a 2017. január 14-ei pótszüveszteri mulatságunk forgatókönyvéről is. Ezt azonban az új év hajnalán, január 3-án voksolási procedúra előzi majd meg, hiszen lejárt a klub vezetőségének mandátuma, igy az egyre gyarapodó tagságunknak újra klubvezetőt, illetve négy vezetőségi tagot kell választania. MIKÓ DÁNIELNÉ Bizonyos csatornákon minden nap csúcsidőben adnak reményt az elesetteknek, persze megfelelő tiszteletdíjért cserébe, ami a telefon- számlában jelentkezik majd. A „szolgáltató” telepatikus úton hat a távolból, fénykép alapján képes jellemre következtetni, befolyásolja a szenvedélyeket, megszabadít az aggodalmas érzésektől. Tanácsokat ad, s a végeredmény mindig az életminőség javulása. Egyik alkalommal fültanúja voltam annak, amikor az anyagi létbizonytalanságot oldotta fel. Erre társadalmi szinten is hatalmas igény volna ahhoz, hogy a mosoly országává válhassunk. Igaz, nevetséges alakoknak így sem vagyunk híján. K.L. Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Levelesládánkból Vásárra viszik a bőrüket a vásártérnél Nyáron készült el az új zebra a piac előtt fotó: Ladányi tóth lajos Könnyen megeshet, hogy a tilosban szalad- gálókat nem a busz, hanem a mentő viszi majd tovább! nyíregyháza. Nap mint nap szemtanúja vagyok annak, mennyire felelőtlenül és meggondolatlanul viselkedünk mi, emberek. A nyíregyházi Búza téri piaccsarnoknál idősek és fiatalok sokasága „viszi vásárra” a bőrét, életét azzal, hogy a hatalmas autó- forgalom ellenére, a tilosban szalad át a kétszer kétsávos Rákóczi úton. Volt olyan idős, aki a botját felemelve köszönte meg az autósnak, hogy lelassított, és nem gázolta el, a kormány mögött ülő persze hosszas kürtszóval díjazta a szabálytalankodást. Hiába a karnyújtásnyira lévő, rikítóan feltűnő, megújult gyalogátkelő, olykor a gépjárművezetők, máskor a gyalogosok veszik semmibe a létezését. Egy idős hölgy azt mesélte a minap, hogy ő gyakran választja a szabálytalan, veszélyes, de gyorsabb útvonalat. Hozzátette: egyszer figyelmeztetést kapott egy rendőrtől, de megúszta büntetés nélkül. Olyan jó lenne, ha változtatnánk az ilyen magatartásunkon, önmagunk és mások Ne kockáz- ww tassuk a saját és mások életét, testi épségét! HAJZERANDY érdekében is. Ránk köszöntek a ködös, párás reggelek, napok, egyre téliesebb az időjárás. Megváltoztak az útviszonyok a városon kívül és belül is. Ha fagypont alá süllyed a hőmérséklet, nem biztos, hogy egy hirtelen lefékező autó időben meg fog tudni állni, illetve a tilosban átszalad- gálók is könnyen eleshetnek a csúszós aszfalton. Könnyen megeshet, hogy aki buszhoz, taxihoz siet, azt végül a mentő viszi majd tovább! HAJZERANDY Szerényen, mégis boldogan ünnepeltünk Adni és kapni egyaránt magasztos érzés illusztráció: thinkstock A mai karácsony nem nyújt ugyanolyan örömöt, pedig díszesebb a fa, drágább az ajándék. Mert nem ez számít. NYÍREGYHÁZA. „Boldog karácsonyt mindenkinek!” - kiáltanám világgá, ha tehetném, de mit érne? Tették ezt már előttem sokan, mégsem jött el a „Kánaán” („tisztelet” a kivételnek). Én hiszek a karácsony- várás örömében, de valljuk be, a karácsony nem mindenkinek ünnep, sokak számára csak fizetett munkaszüneti nap. A keresztény embernek elsősorban ünnepet, annak a kisgyermeknek a születésnapját jelenti, aki megváltani jött az emberiséget, magára vállalva a bűneiket. Ennek misztériumát megélni magasztos érzés a hívőknek. Az ünnephez tartozó hagyományok kétezer év alatt sokat változtak, de az ilyenkor szokásos ajándékozás öröm mindkét félnek. Adni és kapni egyaránt magasztos érzés, ezt 80 megélt karácsonynyal tanúsíthatom! Kántálni mentünk A mi falunk szép népi szokásairól 4 éves koromtól vannak emlékeim. Eszembe is jutott néhány. Például a komaszil- kébe rakott, gabonába állított karácsonyfám története. Nagyanyám nevelt fel, szerényen éltünk. Sokáig hittem abban, hogy a karácsonyfát tényleg a Jézuska hozza. Ése- tünkben fenyőágakat gyűjtöttünk csokorba, amelyekre ráakasztottuk - minden évben ugyanazokat - a díszeket. Ajándék is volt alatta, mindig olyasmi, amire éppen szükségem volt, elfogyott, elkopott. A Jézuska, aki hozta, nem volt más, mint Böske néni a rokonságból, de erre én csak 8 éves koromban jöttem rá. Boldog voltam minden szentestén, mert nagyanyámmal a dédszüleimhez mentünk, s az ablak alatt karácsonyi éneket énekeltünk. Ott vacsoráztunk böjti enniA Jézuska nem volt más, mint Böske néni a rokonságból. valókat. A bobajka nem kifliből készült, hanem lisztből és sóból, vízzel gyúrva, rudakká formázva. Nem forralt tejjel, csak forró vízzel volt leöntve, mák került rá, amit délután én püföltem a törőben puhára. Másnap már húsos ételeket ettünk. Pár éven át karácsony mindkét napján kántálni mentem egy-két társammal. Jól jött az így kapott pénz, amit hazaadtam. Az 1944-es karácsonynak kifejezetten örültünk, mert az oroszok elmentek, így a két barátommal mehettünk a magunk készített „csillaggal” kántálni. Ez a betleheme- zés kisebb változata volt, forgott a gyertyával kivilágított csillag. Nagyanyám ideadta a fehér alsószoknyáját, fehér ing és színes szalagokkal díszített csákó is volt rajtam, kezemben csörgős bot. így mentem a társaimmal házról házra, énekelve, kaptunk érte kalácsot, itókát és pénzt is. Gyakran gondolok vissza a gyermekkori karácsonyokra. A mostani már nem nyújtja ugyanazt az örömöt, akkor sem, ha nagyobb, díszesebb a karácsonyfa, s drágább az ajándék, mert nem ez számít. Sok minden változott, elmaradt. Az ünnepeink szerénysége akkoriban nekem nem tűnt fel, mert mások is szegények voltak. Bár már jó ideje Nyíregyházán élek, a régi, falusi szokásokat nem felejtettem el, az unokáim mindig szívesen hallgatják a múltidézéseimet. DOMBÓVÁRI ISTVÁN, NYÍREGYHÁZA
