Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-13 / 292. szám

2016. DECEMBER 13., KEDD KELET Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Nyílvesszők bűvöletében Ott azért még nem tartunk, hogy a magyarok nyilaitól ret­tegne a világ, de látványosan fejlődik a sportág honi bázisa, Bezzeg Nándor kirakat-ered­ményei pedig kifejezetten dekoratívak. Sokan évek óta nem a reszkető betörők miatt várják a karácsonyi csatorna­szörföt, hanem a bő három hetes show okán, amely megédesíti az ünnepvárást, a beteljesülést, mi több, még az új évre is áthúzódik a finálé, így lesz az idén is, már csak két gyorsan elillanó nap, és a klasszikus londoni helyszínen elkezdődik a PDC darts-világ- bajnokság. Ebben a véresen kavargó, olykor kilátástalanul taszító, kaotikus világban oázis lesz nézni, hogy mi történik az Alexandra Palace-ban. A több mint 1,6 millió fontos pénzdí­jért rengeteg fontos versenyző száll harcba a nyilaival. Az ausztrál Kyle Anderson nem lesz ott, ugyanis - manapság ez teljesen értelmezhetet­len - nem intézte el időben a vízumát, ezért tisztes távolból mustrálhatja a lőpárbajokat. Az ütős bevonulózenék után ámuldozhatunk a hajakat égnek állító tar Michael van Gerwen, a buliokban kevéssé skót Gary Anderson, a szín­pompás Peter Wright, a sokad- virágzását élő Phil Taylor, a címvédő Adrian Lewis, a ballal is egyre jobb James Wade, az egyszer majd nagyot durrantó Dave Chisnall, a tutini szüle­tésű titán Mensur Suljovic, a körszakállas poénokban bő­velkedő mókamester Robert Thornton, valamint a ranglis­tán Kobraként kígyózó Jelle Klaasen produkciójában, és tuti, hogy ezúttal is felbukkan néhány sötét ló. Fura ízlelget­ni, de 2016. december 15-én startol a 2017-es világbajnok­ság. Aki lemaradna, ne essen kétségbe, nem ez a darts lesz a végső... ladanyi@kelet.hu Matolcsy György: „Sikeres volt...” BUDAPEST, Jövőre 3,5-4 száza­lék között bővülhet a magyar gazdaság, 2016-ra a Magyar Nemzeti Bank fenntartja 3 szá­zalékos GDP-növekedési prog­nózisát - mondta Matolcsy György jegybankelnök az Or­szággyűlés gazdasági bizottsá­gának hétfői ülésén. MTI ■■■■ ..........................., Üti iUfíPt £eOMnru£t üli ——IBI A magyarellenes lépések is hozzájárulhattak a magyar sikerhez Az összefogásnak és a fiatalításnak is kö­szönhető az RMDSZ jó eredménye a romániai választáson. BUDAPEST. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója sze­rint az RMDSZ jó eredménye a romániai választásokon a Magyar Polgári Párttal tör­ténő összefogás mellett a fiatalításnak és annak is kö­szönhető, hogy számos konk­rétumot fogalmaztak meg kampányukban. Negyven százalék új ember Kántor Zoltán az Országgyű­lés nemzeti összetartozás bi­zottsága előtt hétfőn az előző napi voksolás eredményeit értékelve kiemelte, hogy nemcsak általános szlogene­ket lehetett hallani, hanem oktatási, nyelvhasználati jo­gokról, gazdasági fejleszté­sekről, autópálya-építésről is szó esett. Ugyanakkor a magyarelle­nes lépések is mobilizálták a magyarságot, ez is közre­játszott a jó eredményben, az elért 6,2-6,3 százalékban - mutatott rá. Kitért Magyar- ország és a magyar média tá­mogatására is. Illyés Gergely, a kutatóin­tézet munkatársa kiemelte, az előző választási rendszer bizonytalan és kiszámíthatat­lan volt, a mostam voksolás­ra ugyanakkor visszatértek a listás, arányos rendszerhez. Az új választási törvény jóval kiszámíthatóbb - vélte. Az elemző jelezte, csak 2008-ban volt némileg ala­csonyabb a mostani 39,4 százaléknál a részvétel. Hoz­zátette: a hét erdélyi megyé­ben a részvétel meghaladta a négy évvel ezelőttit, az erdé­lyi városok közül Csíkszere­dában, Székelyudvarhelyen magasabb volt, mint az orszá­gos átlag, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön némileg elmaradt. Illyés Gergely az eredmé­nyeket értékelve elmondta: az RMDSZ mintegy 450 ezer szavazatot szerzett, ezzel a négy évvel ezelőtti és a 2008- as eredményét is megjavítot­ta. Az RMDSZ-nek 22-23 fős parlamenti frakciója lesz és 9 szenátora, ezzel a román parlament negyedik legna­gyobb képviselőcsoportjával bír majd. Illyés Gergely az RMDSZ- MPP listáról elmondta, a be­jutott képviselők 40 százalé­ka új. Lapszemle: érdektelenség A választópolgárok érdek­telensége, az urnáktól való tömeges távolmaradása dön­tötte el a romániai parlamenti választások eredményét - ír­ták hétfőn a romániai lapok. A liberális Adevarul című újság például kiemelte, hogy a 40 százalék alatti részvé­tel az egyik legalacsonyabb a rendszerváltás utáni romániai választások történetében, mti Kovács Péter ügyvezető elnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke fotó: mti Röviden; magyarországi pártok a romániai választás eredményéről FIDESZ. Németh Zsolt (Fidesz) gratulált a romániai parlamen­ti választáson nyertes Szoci­áldemokrata Pártnak. Jelezte, Magyarország készen áll, hogy a szomszédos országgal együtt változtasson az elmúlt évek­ben fokozatosan romló ma­gyar-román kapcsolatokon. Ez alckor lehetséges, ha kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú kapcsolatok lesznek - mondta. Rögzítette: ezt nem tekintik pártpolitikai kérdésnek. KDNP. Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az er­délyi magyarságnak a román törvényhozásban - így reagált a román parlamenti választá­sok eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. jobbik. A Jobbik hiteles, haté­kony és következetes magyar érdekérvényesítést vár a romá­niai választáson mandátumot szerzett magyar képviselőktől és szenátoroktól - fogalmazott Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. MSZP. Az MSZP üdvözli, hogy 2016-tól is lesz képviselete a magyarságnak a román parla­mentben - közölte az ellenzé­ki párt. Gratuláltak a győztes Szociáldemokrata Pártnak, és remélik, az MSZP testvérpárt­ja sikerrel fogja kormányozni az országot. „Bízunk abban is, hogy a legnagyobb kor­mányzó párt együtt tud majd működni a magyarság képvi­selőivel a következő ciklus­ban” - fogalmaztak. LMP, Az LMP örömmel ve­szi tudomásul, hogy a ma­gyar közösségnek továbbra is lesz képviselete a román törvényhozásban - reagált az ellenzéki párt. Szél Berna­dett és Hadházy Ákos szerint bizakodásra ad okot, hogy a magyarok ezen a kiemelkedő fontosságú választáson ké­pesnek bizonyultak az össze­tartásra. DK. A Demokratikus Koalíció örömét fejezte ki, hogy a ma­gyar közösségnek továbbra is lesz képviselete a romániai tör­vényhozásban. Ara-Kovács At­tila külügyi kabinetvezető sze­rint: az „utóbbi tíz év fideszes aknamunkája” rengeteg kárt okozott, de ez „odáig mégsem jutott el a rombolásban, hogy kiejtse az RMDSZ-t”. MLP, A Magyar Liberális Párt szerint mind Magyarország, mind Románia érdeke, hogy konstruktív, partneri viszony legyen a két ország között, ezért elvárják, hogy mind­két kormány tegyen aktív lépéseket a kapcsolat ren­dezése érdekében - mondta Szent-Iványi István külügyi szakpolitikus. @ Betlehemi láng az Országházban A betlehemi békelángot hozó Magyar Cserkész Szövetség tagjai az Országházban, december 12-én. fotó: mti/soós lajos Menekültes hasonlattal élt oktatási ügyben az ellenzék Balog Zoltán távozását vetette fel az LMP - az államtitkár szerint min­denkinek figyelmeztetés a rossz PISA-eredmény. BUDAPEST. Az LMP-s Had- házy Ákos arról beszélt az Országgyűlésben hétfőn, na­pirend előtt, ha egyvalakinek mennie kell a PISA-teszt rossz eredményei miatt, az Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. „Totális érzéketlenség” A menekültválság egyik oka­ként jelölte meg, hogy az isz­lám társadalmak az összeom­lás szélén vannak, mert a kialakuló új világrendben, ahol nem az ásványkincsek, hanem a tudás és a techno­lógia a meghatározó, ők el­lenségeskedésbe fektették az energiájukat. Szerinte egyre inkább ezekhez az országok­hoz tartozik Oroszország és- ahogy a PISA-tesz mutatja- Magyarország is. „A mene­kültválságból mi is kivesszük a részünket, Magyarországról is nagyon sok ember távozik, többek között, mert ilyen az oktatásunk” - fogalmazott. Rétvári Bence szerint totális érzéketlenségről tanúskodik, hogy Hadházy Ákos egyenlő­ségjelet tesz az illegális beván­dorlók, és azon magyar fiatalok közé, akik teljesen legálisan munkát vállalnak Nyugat-Eu- rópában. Az államtitkár szerint a PISA-felmérés romló tenden­ciája mindenkinek figyelmez­tetés, hogy ezzel a kérdéssel behatóan kell foglalkozni, ér­demes pedagógusokkal, szak­mai és diákszervezetekkel, valamint munkaadói szerve­zettel értékeim az eredményt. Arra is felhívta a figyelmet, a PISA-teszt szerint megállt a matematikai eredmények sül­lyedése, míg egy másik felmé­rés, a TIMSS-jelentés szerint javultak az eredmények mate­matikában és a természettudo­mányokban is. MTI A miniszter segítségét várják a kéményseprők BUDAPEST. A Kéményseprők Or­szágos Szakszervezete (KOSZ) tanulmányban foglalta össze az ágazatot sújtó problémákat, amelyről Pintér Sándor bel­ügyminiszterrel szeretnének egyeztetni - mondta a KOSZ elnöke hétfőn. Vámos Csaba az ágazatra jellemző problé­mák közül egyebek mellett kiemelte a jogszabályi háttér rendezetlenségét, a munka­erőhiányt, a munkaügyi ellen­őrzések hiányát. Szerinte a Katasztrófavédelem mint ha­tósági felügyelet nem megfe­lelően látja el a feladatait. Vá­mos Csaba hozzátette: a KOSZ folyamatosan ellenőrzi a ké­ményseprő-ipari vállalkozáso­kat, amelyeknél a szakszerve­zet tagjai dolgoznak. Legutóbb Heves megyében vizsgálták meg a vállalkozásoknál a dol­gozók munkakörülményeit, végzettségét és a szakszerű, biztonságos munkavégzés feltételeit. A Heves megyei el­lenőrzések során találkoztak szakképesítés, erkölcsi bizo­nyítvány nélkül munkát válla­ló kéményseprővel is. mti <§> Királykoronázás Semjén Zsolt (KDNP, képün­kön) arról emlékezett meg az Országgyűlés hétfői ülésén, napi­rend előtt: december 30-án lesz 100 éve, hogy megkoronázták IV. Károly királyt a Mátyás-templom­ban. Elmondta, IV. Károlyt 2004- ben boldoggá avatták, II. János Pál pápa október 21-ére, a király házasságkötésének évfordulójára helyezte az emléknapot, ezzel is felhívva a figyelmet, a szentté vá­lás egyik útja a házasság. Semjén Zsolt egyenes jellemű katonaem­berként jellemezte IV. Károlyt, aki irtózott a háború borzalmaitól, szí­vén viselte alárendeltjei sorsát, és első intézkedései között eltörölte a testi fenyítést a hadseregben. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Devizaárfolyam (2016.12.12.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,10-0,30 USA dollár 296,49 +0,61 Svájci frank 291,79 +0,51 Angol font 373,07-0,18 Román lej 69,67-0,17 Ukrán hrivnya 11,32-0,12 Horvát kuna 41,70-0,03 Lengyel zloty 70,44-0,39 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB 2 Mindenfeléi!

Next

/
Thumbnails
Contents