Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-10 / 290. szám
2016. DECEMBER 10., SZOMBAT KELET ■ A közgyűlés kitüntetettjei Rezsőfi Ágnest és Ráskó Ferenc Jánost tüntette ki az idén a MTESZ megyei egyesülete a Kabay János-díjjal, amelyet a TIT-székházban adtak át csütörtökön. fotó sipeki Péter PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Fidesz. A kötelező legkisebb havi munkabér jövő évi emeléséről, s az ezt ellentételező adócsökkenésről tartott sajtótájékoztatót pénteken dr. Simon Miklós önkormányzati képviselő. Reményét fejezte ki, hogy a mostani 15 százalékos emelés tompítani fogja a fővárosi bérszínvonalhoz viszonyított 20-30 százalékos elmaradást a térségben. - A tendencia folytatódik, ugyanis 2018-tól további 8 százalékos, a szakmunkásoknál pedig 12 százalékos minimálbér-növekedés várható, 127.500-ról 138 ezerre, illetve 161 ezerről 180.500-ra tornázva fel a havi összeget. Mi megbecsüljük a munkát, ellentétben a szocialistákkal, akik - inkább csak a segélyezést ösztönözve - 8 év alatt mindössze 23 ezer forinttal emelték a minimálbért - emlékeztetett dr. Simon Miklós, majd hozzátette: - A vállalkozások terheit adócsökkentéssel ellentételezzük, a vállalati nyereségadó 9 százalékra csökken, a kisvállalkozói adókedvezmény megduplázódik, a szociális hozzájárulási adó jövőre 5,2018-ban pedig 2 százalékponttal csökken. Reméljük, hogy a szépen alakuló gazdasági növekedés a jövőben is plusz lehetőségeket teremt. Jobbik. - A Magyarországon egyre aggasztóbb méreteket öltő korrupcióra reagálva a kormányzópárt bejelentette, hogy kilépünk a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupcióellenes szervezetből. Most, hogy a magyar iskolások képességeit (is) összegző nemzetközi PISA-felméréséből egyértelművé vált, hogy a diákjaink mutatói lejtmenetben vannak, az Orbán-kormány bizonyára ezt sem hagyja majd szó és cselekvés nélkül: a katasztrofális eredmények javítása helyett talán kilép majd ebből a közösségből is... - vetette fel pénteki sajtótájékoztatóján dr. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője, rámutatva: Magyarország immár az oktatásban is sereghajtó lett, s ezért éppúgy felelős a Fidesz, mint a szocialista kormány, akire most Orbánék visszamutogatnak. - A Jobbiknak jól kidolgozott, előremutató programja van a bajok orvoslására. Szakmailag és pénzügyileg is nagyobb energiát fogunk fordítani a magyar oktatásügyre, önálló minisztériummal. Pártunk bentlakásos iskolákkal és speciális oktatással segítené a nehéz sorsú családokból jövő fiatalok felzárkózását, fejlődését - tette hozzá a honatya. MSZP. A Magyar Szocialista Párt megyei szervezete minden évben gyűjtést szervez a rászoruló családok részére, most is Így teszünk - mutatott rá egy, főként tartós élelmiszerrel telepakolt méretes kosárra Halmi József, majd áttért sajtótájékoztatójának fő témájára. - Úgy látszik, saját hazánkban csak másodrendű állampolgárok vagyunk. Mire is gondolok? Orbán Viktor a romániai választás közeledtével Szatmárnémetiben kampányolt, és megígérte, hogy hamarosan létrejöhet az az autópálya-csatlakozás, ami összekötné a romániai Szatmári a magyarországi autópálya-rendszerrel. Egyik szemem sir, a másik pedig nevet, hisz alapvetően még örülnék Is a hírnek, ha mi már évek óta nem ezt szajkóznánk - fogalmazott Gyűrtelek polgármestere, aki szerint ő és a környék településvezetői már nagyon régóta szeretnék, ha a 49-es főút megújulna, hiszen nem egy halálos áldozatot követelt már ez az útszakasz. - Felfoghatatlan, hogy miért fontosabb Orbán Viktornak a Szatmárnémetiben élők sorsa, mint a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei embereké - zárta a szocialista politikus. Kvízmegfejtés Itt született 1929-ben Radványi Barna újságíró, humorista. a) Györteleken Az idén utoljára üléseztek A fotópályázat legjobbjai: (balról) Kovács Zoltán, Türkné Muszka Zsuzsanna, Hrabina Ildikó és Burián Norbert FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kevés vita, annál több köszönetnyilvánítás fémjelezte az év utolsó megyei közgyűlését. nyíregyháza. Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött az év utolsó megyei közgyűlése pénteken. Kiosztották ugyanis az okleveleket azok között a tehetséges fiatalok között, akik sikerrel szerepeltek a megyei önkormányzat és a Vidék Kincse Egyesület közös fotópályázatán. A Szent László hagyatéka határon innen és túl elnevezésű fotópályázat eredményeként négyen dobogósok lettek, s egy különdíjat is kiosztottak. Bizottságot választottak Az egyébként vitamentesnek nevezhető közgyűlésen talán a legnagyobb figyelmet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Bizottságának a vezetőválasztása kapta. Dr. Fülöp Erik jobbikos képviselő módositó javaslatával azt szerette volna elérni, hogy a testület ne 3, hanem 4 fős legyen, Adorján Béla képviselőtársa pedig személycserét javasolt, dr. Helmeczy Lászlót delegálva a tagok sorába. A közgyűlés végül négy ellen- szavazat ellenében, 15 igen szavazattal megválasztotta a bizottság tagjait, amelynek elnöke és alelnöke Farkas Ernő, illetve Dócs Attila lett, harmadik tagja pedig Gyügyei Éva. Szó esett a továbbiakban az önkormányzati köztisztviselők méltatlanul alacsony ilA mester és pártfogoltja FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM letményéről, amellyel kapcsolatban Adorján Béla jobbikos képviselő azt indítványozta, hogy közös állásfoglalás formájában terjesszék fel a kormány elé az illetményalap 20 százalékos emelését. Halmi József felpanaszolta, hogy 10 évig harcoltak egy elkerülőért, ami tehermentesíti az M49-es főutat, mégsem történt semmi. Most viszont Szatmárnémeti kedvéért megépülhet Csengersimáig az autópálya, aminek persze mindenki örül. Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke válaszában arra emlékeztette képviselőtársát, hogy Szatmárnémetiben 30-40 ezer magyar él, többen, mint az M49-es út mentén, s a tényeket egymás mellé téve kell értékelni az eredményeket. A közgyűlés rendeletben határozott arról is, hogy 2017- ben az önkormányzati tartalékkeret terhére 50 ezer forintot adományoz Szamoskér önkormányzatának az Együtt Szatmárban elnevezésű programsorozatára. Kihelyezett ünnepi ülés Utolsóként egy - a parlament elé felterjesztett - önkormányzati módosító javaslatról szavaztak a képviselők, amelyben arra próbálnak megoldási javaslatot tenni, hogyan lehet a megyei közfoglalkoztatottak helyzetén javítani, s elősegíteni a minél gyorsabb elhelyezkedésüket az elsődleges munkaerőpiacon. Végezetül Lipők Sándor, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a közgyűlést, legyen vendége városának január 6-án, s tartson ott kihelyezett ünnepi ülést. A szívélyes meghívás egy jeles történelmi esemény apropóján merült fel, ugyanis 300 esztendeje annak, hogy az 1717. január 8-án Kemecsén megtartott megyegyűlésen kihirdették azt a nemeslevelet, amelyet VI. Károly német-római császár - III. Károly néven magyar király - adományozott Mikecz Mihálynak és családjának. KM-MJ A pályázat helyezettjei Első: Burián Norbert (Gávavencsellő) Második: Gráf Levente (Nyíregyháza) Harmadik: Kovács Zoltán és Türkné Muszka Zsuzsanna (Balsa) Kreatív életkép kategóriában különdíjat kapott: Hrabina Ildikó (Nyíregyháza) Reményt adott a sztárfodrász Hajas László szívesen teljesítette a beteg lány kérését, tudva, hogy a különleges élmény segítheti a gyógyulást. BUDAPEST, ZSAROLVÁN. Évente közel 300 beteg - daganatos, leukémiás, izomsorvadásos, transzplantált és még sok egyéb problémával küzdő gyermek kívánságát teljesíti a Csodalámpa Alapítvány. Legutóbb egy Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei, Zsarolyánban élő, hónapok óta súlyosan beteg diáklánynak tették valóságossá az álmát. A fodrásznak készülő, s a betegséget nem legyőzhe- tetlennek tekintő, bátran a jövőjét tervező Domika szeretett volna egyszer a szakma sztárjával, Hajas László mesterfodrásszal találkozni. Az esemény azért is volt különleges, mert ez lett az alapítvány háromezredik akciója. A mester a remek alkalomból egy profi frizurakészítő eszközökkel teli csomaggal ajándékozta meg a kórral szemben hősként helytálló fiatal lányt, aki ott mindjárt egy frizurát is elkészíthetett. . km HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Tulajdonostól eladó Nyh. Kodály Z. utcán angol típusú, 3 szintes, szigetelt, műanyag nyílászárős, cirkó-gáz fűtéses sorházi lakás kis kerttel, kétállásos garázzsal. Pinceszinten önálló lakrész van kialakítva. I.ár 29,9 M Ft. 20/941-3031. 873332 FÖLD, KERT Eladó Nyíregyházán 2 ha szántó (45,20 AK). Érd.: 70/578-9171. 873777 Föld eladó Vásárosnaményban 3,9 ha, almás-3,45 ha, 0,5 ha meggy ültetvények AKG-ban vannak, akác erdő 2,23 ha. Ár megegyezés sze- rint. Érd: 30/380-3781. 873229 Kálmánházán 9 ha legelő, Újfehér- tőn 620/330530 tulajdonhányadú szántó eladó. 30/386-6601. 872505 1 Ha gyümölcsös (ALMÁS) eladó.Irányár: 1,6 milliő.06-70- 37 1 7-113 873242 Négycentes látvány pálinkafőzde bérfőzést vállal! 4511 Nyírbogdány 4-es Fő út mellet @ 42/716-421 TANYA Tanya sok melléképülettel egy ha földdel eladó. Gazdálkodásra alkal- mas. 70/342-8527. ______8736io GÉP, SZERSZÁM Háztáji termény daráló eladó, vagy haszonállatra cserélhető Paposon. Érd: 0670/207-2635 873750 Állványos köszörű, 200-as 3x4 pofás tokmány, esztergakések, mérőműszerek eladó. 30/3641- 794. 873650 MBP 6,5 tonnás pótkocsi, MTZ 82 és SPC 6 soros műtrágya szórós vetőgépe eladó. Érd: 30/214-0286. 873719 MTZ 82-es 1998-as évjáratú, műszakival eladó. Érd.: 0620/954- 5428 873762 BÚTOR Fenyőfa-ágykeret-szétszedhető + matrac 80x200 cm eladó, eladó. 30/3356-786. 873065 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Olaszliszkán furmint bor, 300 Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265 ____________________872811 Szárazbab libamáj fajta eladó. Érd: 0620/503-2896. ________873770 ÁLLAT Fiatal szabad tartású kettős hasznú és tojó hibrid jércék rendel- hető. Érd. 0630/394-4327. 873644 Aktívan tojó 24 hetes vörös tojótyúkok: 1100 Ft/db. 10 db-tól ingyenes házhoz szállítással eladók Érd: 0630/633-4660 873787 100 kg körüli HÍZÓK és többször fialt, kolbásznak való KOCÁK kedvezményes áron eladók a készlet erejéig. Érdeklődni: 06-30/337-9B96 Egy db Fl-s kb 120 kg-s, és 2 db topick hibrid kb 180 kg-s hízó eladó Kálmánháza. Érd. 0630/427-2610. ____________________873775 Fehér vágnivaló húscsirke kapható Nyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. ____________________873531 Foxterier simaszőrű kiskutyák 3 hónaposak oltva,féregtelenítve eladók.Érd:0630/5409483 873479 Magyar tarka bika borjúk eladók. Érd.: 0630/8295-873 873784 Perzselt bőrű hasított félsertés eladó. Ár: 620 Ft/kg. Kiszállítás és darabolás megoldható. Érd.: 0630/2190-220_________873804 Vörös tojótyúkok aktív tojók ingyenes házhoz szállítással: 800 Ft/db áron eladók. Érd 0630/797-5709 __________873752 Vörös tojótyúkok aktív tojók 800 Ft/db áron ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd: 0630/797- 5709 ________________873810 120 kg-os hízók eladók. Érd.: 42/ 232-015, 0620/240-9942. 873097 NÖVÉNY Agresszor téli káposzta hasábnak való O.ö^l.ö kg közötti fejek eladók.Ár: nagy tételben 40 Ft/kg. Érd: 06-20-211-2821. 873554 Étkezési burgonya, 2.oszt. burgonya, búza, árpa, olajnapraforgó, takarmány borsó és mangalica hízó sertés eladó. Érd. 0630/9831-917. 873745 EGYÉB ELADÁS Kemény tűzifa kalodában eladó 13500 Ft/m3, fenyő 10500Ft/m3, akác 14500Ft/m3. 0670/272- 9033. 873772 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 873584 Palatetők bontás nélküli felújítása új mediterrán bitumenes zsindellyel 30% kedvezmény. Ingyenes felmérés. Hívjon bátran. T.: 06-30/908- 7869. 873191 MUNKAHELYET KÍNÁL A Tranzit-Ker zRt. érpataki telepére baromfi gondozót keres. Érd.: 30/ 461-89-27. 873734 December 17-ig férfiak jelentkezését várom munkára 0-24 óráig a 0620/315-7842 telefonszámon. ____________________873718 TEMPO-TRANS KFT Nyírbogdány keres gépkocsivezetőt. Feltételek: Nemzetközi jogosítvány, ADR tartálykocsira rendelkező vizsga előny. Érdeklődni: +36-30/228-9866. ____________________873137 Fogászati asszisztenst keresek Nyíregyházán. Bérigény jelölést kérek. "6 órás" A873009 jeligére a kiadóba kérem.______________ Lovakhoz értő gondozót keresünk. Bejelentett munkahely, szállás, étkezés biztosított. Érdeklődni: 0630/9656-181. 870974 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. 4 Innen-onnan