Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-28 / 279. szám
2016. NOVEMBER 28., HÉTFŐ KELET Üzenet Tripsánszky Jenőné nyíregyházi oivasónktól: Ha tüzet adsz másoknak, légy felkészülve rá, hogy az arcodba fújják az első füstöt KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Szfwei-lélekkel készültek a szereplésre, majd nagy sikert arattak műsorukkal a gyerekek fotó: önkormányzat Ünnepi készülődés Kocsordon Postaládánkból Táncolni tanultunk, dalra fakadtunk Eseménydúsan zajlik az élet a Nyírbátori Nyugdíjas Értelmiségiek Egyesületében. Ellátogattunk a helyi kulturális központ szervezte táncházba, ahol kézműves-foglalkozás mellett nyírségi és szatmári tánclépéseket próbáltunk elsajátítani több-kevesebb sikerrel. Vidámságban bőven volt részünk az utóbbi időben, hiszen ott voltunk a szüreti bálban, amelyet a Megyei Nyugdíjas Szövetség szervezett, s ahol igencsak jó hangulat alakult ki a kiváló zenének, a jó társaságnak és a szép környezetnek köszönhetően. Egyesületünk nem feledkezett el a negyedik negyedévben névnapjukat ünneplők felköszöntéséről sem, a finom szendvicsek és sütik elfogyasztása után A szervezők nem feledkeztek meg az utolsó negyedévben névnapjukat ünneplők felköszöntéséről FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM „körbejárt a nótafa”, mindenkinek elénekeltük a kedvenc dalát. TÓTH ÁRPÁDNÉ ELNÖK, NYÍRBÁTORI NYUGDÍJAS ÉRTELMISÉGIEK EGYESÜLETE Olvasóink írják így is lehet ügyintézni! A múlt héten hivatalos ügyben felkerestem az E.ON nyíregyházi ügyfélszolgálatát. Illedelmesen fogadott az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őr, és a várakozás is kellemes körülmények között történt. Végül egy fiatal, intelligens hölgyhöz sodort sors, vagyis a sorszámkiadó automata. A rátermett dolgozó ügyfélcentrikus, eredményes munkájának hála elégedetten távoztam. ZENTAI MIHÁLY Hogyan észszerű? Az elemi iskolában mindenből jeles voltam, kivéve helyesírásból, ezért „Duli-pa- pa”, a magyartanárom ingyenesen korrepetált. Egyik alkalommal az ésszerű szót így írtam le: „észszerű”. Letolás és magyarázat következett. Akkor még nem sejtettem, hogy 60 év múlva nekem lesz igazam, a megváltozott szabályzat miatt. Nem vagyok rá büszke, szerintem hiba volt megváltoztatni a jól bevált helyesírási szabályt. EGY NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS A napokban tartotta hangulatos Őszutó rendezvényét a kocsordi Gyöngyfüzér Óvoda, a programokból a legkisebbektől a legna- gyobbakig minden gyermek kivette a részét. Jó érzés látni, hogy a jövő generációja milyen színvonalas rendezvényekkel tudja megörvendeztetni egymást és a felnőtteket, természetesen az óvodapedagógusok aktív közreműködésével. Az ősz búcsúztatása után elérkezett a karácsonyi ünnepkörre készülődés ideje: szombaton a nagy, közel 5 méter átmérőjű adventi koszorú elkészítésével, vasárnap pedig az első gyertya meggyújtásával. Hamarosan ünnepi fényekbe öltözik Kocsord, hiszen díszkivilágítást kapott a helyi művelődési ház. Az intézmény előtti parkban térfigyelő kamera üzemel, ennek elsődleges célja, hogy megóvjuk közös értékeinket a garázdálko- dók ellen. Folyamatban van a Mikulás-ház berendezése (vaskályha, stelázsi, hintaszék), kivilágítása, feldíszítése is, hogy méltóképpen fogadjuk a fehér szakállú öregurat. FÖLDI ISTVÁN, KOCSORD POLGÁRMESTERE Események képekben Márton-napi vigalmat tartottak a sóstóhegyi nyugdíjasok, felelevenítve a népszokásokat, például az időjóslást és a vesszőhordást fotó: lőkös imréné Jó kedvben és mutatásban nem volt hiány az Alvégesi Tánccsoport Erzsé- bet-napi bálján, ahol Tódik Gábor húzta a talpalávalót fotó: olvasónktól Nem kellett a szomszéd szobába menniük ötletekért a Zay-kollégium kreatív lakóinak, amikor nemrégiben a halloween-estre készültek FOTÓ: TÓTHNÉ BÉNYEI ILDIKÓ Ovisokat látott vendégül iskolába csalogató programján a nyíregyházi Vécsey Károly Tagiskola. A kicsik nagy örömmel vettek részt a játékos informatikai foglalkozáson fotó: orosz józsefné A szeretet nélkülözhetetlen az életben „Ha boldog akarsz lenni, előbb te tegyél másokat boldoggá”. NYÍRGYULAJ. Ha néhanapján elintézni valóm akad Nyíregyházán, úgy osztom be az időmet, hogy néhány percre betérhessek a Magyarok Nagyasszonya templomba. A mély csend áhítattal tölt el és imára késztet. Megköszönöm a kegyelmeket, amiben részesültem. Elmondom örömöm, bánatom, és megkönnyebbült szívvel folytatom az utamat. így indultam el azon a bizonyos napon is. Leszálltam a buszról, és iparkodtam a templom felé, amelynek előterében két férfi beszélgetett. Az egyikük pap lehetett, mert reverendát viselt. Már karnyújtásnyira voltam az ajtótól, amikor éles kiáltást hallottam: „Mama!” Segélykiáltásnak tűnt. Önkéntelenül megfordultam, de hármunkon kívül mást nem láttam a közelben. A közlekedési lámpa felől egy kamaszkorú fiú integetett és szaladt felém. Kíváncsian vártam, hogy mit akarhat tőlem. Hirtelen megtorpant, és azt kérdezte, megölelhet-e. Olyan váratlan, ugyanakkor szokatlan volt a kérése, hogy nem tudtam megszólalni. Fogyatékos, fogyatékos... Hallgatásomat beleegyezésnek vette, lehajolt, és gyöngéden, hosszan átölelt. Mikor kibontakoztam a karjaiból, megpuszilta az arcomat, és meghatódottan azt suttogta: „Köszönöm, nagymama!” „Miért tetted ezt?” - kérdeztem, mire azt válaszolta, hogy csak úgy, és vonogatta a vállát. Szerettem volna váltani vele néhány szót, de köszönés nélkül elrohant. Álltam bambán, értetlenül. A pap kérdése zökkentett vissza a valóságba. Kedvesen megkérdezte, hogy jól vagyok-e, nem esett bán- tódásom. - Szegény gyerek fogyatékos, de nem közveszélyes, gyakran megfordul errefelé - nyugtatott meg. Megköszöntem az érdeklődését, tájékoztatását, és beléptem a templomba, de nem tudtam imádkozni. A fülemben zakatolt, hogy „fogyatékos, fogyatékos...” Kétségtelen, a viselkedése arra utalt, de ugyanakkor szeretetre vágyó gyermeknek tűnt. BizoMegtorpant, és azt kérdezte, megölelhet-e. LUDESCHER ERZSÉBET nyára nem olvasta Szent Kalkuttái Teréz anya mondását, miszerint: „ha boldog akarsz lenni, előbb te tegyél másokat boldoggá”. Ő így cselekedett. Megelőlegezte a gyengédséget, szeretetet, hogy ő is részesülhessen benne. Karácsonyi elmélkedés Hazafelé tartva azon elmélkedtem, hogy a szeretet éppen olyan nélkülözhetetlen az életünkben, mint a táplálék, a víz vagy a levegő. Karácsony közeledtével gondolkozzunk el azon, hogy a gyermekünk, unokánk minek örvendene jobban: drága játéknak, amit egy idő után megunva félrelök, vagy ha leülünk vele játszani, beszélgetni, hogy érezzék, menynyire fontosak a számunkra, mennyire szeretjük őket. LUDESCHERERZSÉBET Vendégsorok Angyal Sándor Elhagyatott öregek Közzétette nemrég a Magyar Államkincstár a költségvetési szervek lejárt tartozásállományát. Ebből kitűnik, hogy az adósok között 19 megyénkbeli szervezet, intézmény található. Mielőtt pánikba esnénk emiatt, jó, ha tudjuk, hogy van közöttük olyan szervezet (például a törvényszék), amelynek adóssága minimális, jóformán virtuális, s hogy a legnagyobb tartozásuk olyan intézményeknek van (kórházak, rendőrség, katasztrófa- védelem stb.), amelyeknek ez szinte természetes így év vége felé, s a végelszámolásnál az állam nem fogja ezt tétlenül nézni. Nem lehet elmenni szó nélkül viszont amellett, hogy a megyénkben lévő csaknem valamennyi ápoló-gondozó otthon időn túli adósságot cipel. Például a kislétai 10, a mándoki 12, a györteleki 33 milliós tartozást görget maga előtt. Ide sorolhatjuk a többi között a mérki (42), a hodászi ( 12), a gacsályi (12) intézményeket, hogy a megyei szintűekről - köztük a gyermekintézményekről - ne is beszéljünk. Azért említi ezeket külön a krónikás, mert ezekben az otthonokban javarészt beteg, magatehetetlen emberek élnek, akik - hozzátartozók híján vagy a rokonok nemtörődömsége miatt - elhagyatva küzdenek bajaikkal, sok esetben nincstelenek, akik legfeljebb a szociális segélyükből tudnak hozzájárulni ellátásukhoz, mert aktív korukban nem tudtak nyugdíjjárulékot fizetni. Ezekben az otthonokban - akárcsak a kórházakban - sok emberre kevés nővér jut, a szükséges gyógyszerek nem kevés pénzt igényelnek, melyre persze nincs elegendő keret. Bár több helyen kimutatható a gazdálkodás javulása, az említett öregotthonokban olykor az egy-két millió jobban hiányzik, mint másutt a milliárd. sandor.angyal@kelet.hu Az említett öregotthonokban olykor az egy-két millió forint jobban hiányzik, mint másutt a milliárd! H Bazár _______________k Paplan, Párna készítés Tolltisztítás Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünk Önnek, igen kedvező áron! 06 30/212-8120 TaTTíV 1 «1 1*T mT ik' M iTTl lAi AiWI I r«J WJ \0 \ g ■ j r aw 11 > ■ HIRDETÉS