Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-07 / 261. szám

2016. NOVEMBER 7., HÉTFŐ Sip ' 4. - V /■? flfe WilBgi I kelet Rövidesen újra látják egymást fotó: olvasónktól Felidézték a régmúltat Olvasóink írják Halottak napján „Évről évre fölragyognak síroknál az emlékező fények, novemberben a kopjafák alatt Istenhez száll sok hozsan- nás ének.” Horváth József tanár-költő versében ezek az emlékező gondolatok mélyen kifejezik az emberek készü­lődését a halottak napjára. Minden évben ezen a napon a lelkem is feldíszítem, várom kedves testvéreimet. Amíg élek, szeretném összetartani a családot, hogy közösen em­lékezzünk drága szüléinkre és fiatalon, tragikus körülmé­nyek között „elment” Tibor testvérünkre. Az emlékek ma is elevenen élnek, hiába azt mondják, hogy az idő a legjobb orvosság... A temetők ünnepi díszbe öltöznek, a kri­zantémok, szegfűk, gyertyák, mécsesek emelik az ünnep méltóságát. Nagyon fontos­nak tartom a készülődésben, hogy a kegyelet virágait, a koszorút időben megren­deljem. A testvérek várása mindig nagy izgalommal tölt el. Alig várom, hogy újra együtt legyen a nagy család. Az ország távoli részéből jön­nek emlékezni ezen a szent napon. Ilyenkor közösen álljuk körül kedves szüléink, testvérünk sírját. Elhelyezzük a virágokat, meggyújtjuk a gyertyákat, mécseseket. Kö­zös imákat rebegünk szerette­ink lelki üdvéért. Sok kedves rokonnal, ismerőssel találko­zunk, ez még jobban erősíti a rokoni szálakat ebben a rohanó, békétlen világban. A közös ebédnél felidézzük a gyermekkort, a múlt vidám és szomorú eseményeit. Azt kívánom, hogy kedves halot­Október 21-én, 50 év után találkoztak a buji II. Rákó­czi Ferenc Általános Iskola 1966-ban ballagott növen­dékei. A remek hangulatú jubileumi évfordulón taink nyugodjanak békében! Az örök világosság fényes- kedjen nekik! HORVÁTH JÓZSEFNÉ, NYÍREGYHÁZA Lelki és szellemi A vásárosnaményi Reformá­tus Egyházközség Házi Segít­ségnyújtó Szolgálata nemré­giben szeretetvendégséget rendezett az egyházközség gyülekezeti házában. A ren­dezvény célja az volt, hogy a gondozottak találkozzanak egymással, beszélgetéssel, énekléssel, imádsággal, előadások meghallgatásával gazdagodjon lelkünk. Dr. Pótor Imre lelkész megnyitó­ja és igehirdetése után Filep Sándor polgármester köszön­egykori igazgatójuk, három tanáruk és 22 öregdiák vett részt. Gyertyagyújtással és szomorú szívvel emlékeztek azokra a tanítóikra, tanára­ikra és társaikra, akik már tötte a szépkorúakat. Ezt követte a felnőttek énekkara, majd a fiatalok gitárkísérettel előadott éneke, szép verse­ket hallhattunk a tehetsé­ges előadóktól. Dr. Balázsy Erzsébet háziorvosunk az időskori betegségekről tartott előadást, majd rendőri tájékoztatót kaptunk az idősek védelméről, a csalók, megtévesztők tevékenysé­gének megelőzéséről. Ä lelki és szellemi feltöltődés után a testünk táplálása sem maradt el. Igényesen, szép ízléssel feldíszített terítéken válo­gathattunk a finomságokból. Egy szál szegfűvel, könnyes szemmel, hálatelt szívvel bú­csúztunk. Köszönöm szépen mindenkinek! DUDÁSJÁNOSNÉ nem ünnepelhettek velük. A résztvevők felidézték a régmúlt emlékeit, s bíznak benne, hogy rövidesen újra látják egymást. DOMOKOSNÉ ROMÁN ÉVA Ilyen is van! Napjainkban a magyar kór­házakban állandósulni látszó problémákról beszélnek. Ellenpéldaként hadd osz- szam meg a nyíregyházi Jósa András Kórházban szerzett tapasztalataimat! Betegként bármelyik osztályukon is jártam, mindegyikről meg­elégedettséggel távoztam. Tisztaság, elégséges, ehető ételek, odaadó, együtt érző gondoskodás, figyelem, türelem, mosoly jellemezte az ott dolgozókat, kezdve a főorvosoktól az ápolókon át a takarítónőkig. Magam és sors­társam nevében mindnyá­juknak köszönöm! S nagyon örülök, hogy még ilyen is van! SZONDI GYULÁNÉ, MÁRIAPÓCS A gyász fájdalma az élőket marja Az itt maradók ragasz­kodnak ahhoz, hogy emléket állítsanak az elhunytainknak. NYÍREGYHÁZA, SZEGED. Most volt november 2., a halottak napja. Nem kerülhetjük meg Babits Mihály költői kérdését: „Ha halottakat nem ébreszt: mit ér a trombita?” Mégis, az itt maradók ragaszkodnak ah­hoz, hogy emléket állítsanak az elhunytainknak: gyertyá­val, virággal, sírkővel és ki tudja még mivel, csak legyen valami, ami szeretteinkre kézzel foghatóan is emlékez­tet. A gyász, a belülről fakadó emlékezés úgy hozzátartozik mindennapjainkhoz, mint a levegővétel. Mert emlék nél­kül nincs jelenünk, s nincs jö­vőnk sem. Én ezzel az írással szeretnék emlékezni (mint a tiszadobi gyermekotthon egykori lakója) mindazon ta­náraimra és nevelőimre, akik jóra, az élet szeretetére, a má­sok megbecsülésére tanítot­tak öt éven keresztül - nem hiába-, de már eltávoztak eb­ből az árnyékvilágból. A gyás­szal járó fájdalom az élőket marja. Nehéz, vagy alig lehet elviselni, de ez a fájdalom ki­kerülhetetlen, helyet keres és talál magának, legfájdalma­sabban a hozzátartozókban. Miért pont én? „A legmeglepőbb az életben az, hogy olyan rövid” - mondta sok évtizeddel ezelőtt egy hí­res francia filmszínész, Gérard Philipe. Mások meg azt tartják: ahhoz, hogy hosszú életű légy, meg kell öregedned. Mindkét állítás igaz. Ebből pedig egy kis okoskodással az követke­zik, hogy a halál bármikor jön, rosszkor jön, legyen bár fiatal vagy idős az ember. Semmi­lyen élethelyzetben nem jó, sőt a hozzátartozók számára az elmúlás: tragédia. Miért pont én...? - teszik fel a kérdést önmaguknak, ha már bekövet­kezett. Kétségbeesetten ezt firtatja minden gyászoló, erre keres választ az egyedül mara­dó házastárs, testvér, a szüleit elvesztő és eltemető gyermek, vagy a gyermekét temető szü­lő. Mind közül ez utóbbi gyász a legfeketébb. Értük, az elmen­tekért szólnak a harangok, a zeneirodalom legszebb rekvi­emjei, amelyeket hívő és nem hívő egyaránt megszeppenve, könnyes szemekkel hallgat. És közben úgy érzi, a muzsika szárnyán magasra repül. Közel a holtak leikéhez... Halottaink már örök álmu­kat alusszák, és nem tudhat­ják, hogy egy-egy temetőben korántsincs olyan csönd, mint sokan az élők közül gondol­ják. Az utcáról, meg innen-on- nan beszűrődő zajok néha za­varólag hatnak. De ha nem is szeretem a csöndes gondola­Emlék nélkül nincs jele­nünk, s nincs jövőnk sem. KUTNYIK PÁL tokát és felidézett emlékeket megzavaró zajokat, valameny- nyire mégis elfogadom a je­lenséget. Mert az élet jelenva­lóságát sejtem benne. Az élet pedig nem állhat meg! Szeret­teink halála nem szünteti meg a jelenidejű életet, amely nem szakad el tőlünk a temetőben sem, mint ahogy legdrágább halottaink is mindig velünk vannak. Álmodhatunk róluk, beszélhetünk hozzájuk, em­lékezhetünk rájuk, még taná­csot és segítséget is kérhetünk tőlük. De kezünket már nem foghatják meg soha többé, s válaszukra, segítségnyújtá­sukra is hiába várunk. Magunk miatt is Ilyenkor, november elején a temetők megtelnek emlékező gyászolókkal. Virág borítja a sírhelyeket, és este gyertya­fény ad nappali világosságot. Egy kicsit magunk miatt is emlékezünk halottainkra, és a korral előrehaladva itt-ott már várjuk az elkerülhetetlent... KUTNYIK PÁL Elhunyt bajtársaik előtt tisztelegtek Számos koszorú került a határőrök kopjafájára Nyírbátorban. NYÍRBÁTOR. Bensőséges ün­nepség keretében emlékeztek határőr halottaikra a Nyír­bátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagjai, valamint a rendőrség állomá­nyában ma is aktív szolgála­tot teljesítő volt határőrök. Janovics János egyesüle­ti elnök ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy nemcsak emlékezünk, hanem tisztel­günk is tetteik és életútjuk előtt. Az ünnepség megható momentumaként elhangzott valamennyi elhunyt határőr neve, rendfokozata és beosz­tása. A nyugdíjas egyesület ál­lította kopjafánál koszorút Az emlékezők egy csoportja FOTÓ: A SZERZŐ helyezett el Németh Attila, Nyírbátor alpolgármestere. Megkoszorúzták az emlékhe­lyet a megyei rendőr-főkapi­tányság képviseletében Tóth Zoltán alezredes, a nyírbátori rendőrkapitány megbízásá­ból Posta Krisztián százados, a csenged, kölesei, záhonyi és nyírbátori határrendésze­ti kirendeltségek képviselői, valamint a határőr nyugdíjas egyesület delegációja. VINCZE ISTVÁN Üzenet Szabó Lajos hűséges nyíregyházi olvasónktól: Az beszél többet, aki kevesebbet érez. JANE AUSTEN Fel sem áll, míg át nem böngészte a Keletet NAGYKÁLLŐ. Kis túlzással világ­járó hegyi túrázónak mond­hatja magát hűséges nagykál- lói olvasónk, Galambos Tibor, aki több mint három évtizede előfizetője a Kelet-Magyaror- szágnak. A cserépkályha- és kandalló- építő mester nyugdíjas, ám ma is dolgozik, mert meggyőző­dése, hogy szellemileg és fizi­kailag is ez tartja karban. Már­pedig a fizikumára szüksége van ifjúkora óta űzött kedves hobbijához, a túrázáshoz is. Ez a szenvedélye nem egyszer vezette magashegyi terepekre, például tavaly a Himalájában teljesített Ánapurna-túrára. Olvasónk már 1969-től önálló iparosként dolgozik sok sikert hozó, összességében 60 éve gyakorolt, szép szakmájában. A két felnőtt gyermekük ki­röpült, így Tibor a feleségével, Ibolyával osztozik reggelente a friss Kelet-Magyarországon. Galambos Tibor FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A kávéhoz a családfő kapja a lap első füzetét, neje meg a másodikat. Azután cserél­nek. Tibor addig fel sem áll a konyhaasztaltól, amíg végig nem böngészi a lapot, amely­ből a politikával és az utazás­sal, erdészettel kapcsolatos cikkek érdeklik a legjobban. Ami a sportot illeti, akkor örül igazán az F-i, a tereprally és a drift örök rajongójaként, ha autó-motor sport események­ről talál olvasnivalót, km-gb <§> Levélrózsát készítettek A sóstóhegy! Szabó Lőrinc Tagintézmény kisdiákjai - dr. Hudákné Fábián Nóra vezetésével - és a sóstő-sóstóhegyi nyugdíjasok generációs foglalkozás keretében levélrózsát készítettek. A diákok meghallgatták a nyugdíjasok tanácsait, és a színes levelekből virágokat formáltak, fotó: lőkös imréné Nézőpont Angyal Sándor Drágít az EU Kezdjük a jobb hírrel! Jövőre a munkáltatók által kedvez­ményes adózású juttatás a bölcsődék mellett kiterjed az óvodákra is, kedvezményesebben lehet hozzájutni - igaz, évenként csökkenő mértékben - a lakhatási támogatáshoz. Aztán marad a SZÉP-kártya és a munkáltató akár százezer forint készpénzt is adhat a dolgozójának kedvezményes juttatásként. Mindez nem kis terhet ró a munkáltatókra, akik szívják is ezek miatt a fogukat. Pedig az EU bírósága - mondván, hogy nálunk ki­szorítottak e lehetőségekből a cafeteriapiacon jelen lévő egyes cégeket- ezért az eddi­gi 34,51 százalékos adózásról 49,98 százalékra kívánja emelni a többi juttatás, - például az Erzsébet-utalvány, az önkéntes nyugdíjpénztár vagy a sok bejáró által eddig igénybe vett helyi bérlettérítést az iskolakezdési támogatás kiadásait... Bizony, ez nagyon sok embert érint, hiszen, mint sokszor hallhatjuk a hírek között, jelenleg lényegesen többen dolgoznak idehaza, mint néhány évvel ezelőtt. Aztán meg köztudott, hogy leginkább a vállalkozásoknál nőtt a dol­gozói létszám, azoknál a munkaadóknál, akik eddig is alig győzték fizetni a munkaerőt terhelő kiadásokat. Félő, hogy az EU döntése miatt elég sok dolgozójuktól igyekeznek majd megszabadulni. Tudjuk, a magyar kormány eddig is sokat hadakozott az említett EU-s intézménnyel, volt, ami­kor sikerrel, máskor sikertelenül. Most mégis úgy gondol­juk: talán hozna valamit a költségvetésbe, ha megkérdője­leznénk ezt a legutóbbi döntést egy fellebbezés erejéig. sandor.angyal@inform.hu Talán hozna valamit a költségvetésbe, ha megkérdőjeleznénk ezt a legutóbbi dön­tést. A nap előfizetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents