Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-30 / 281. szám

2016. NOVEMBER 30., SZERDA KHU Kinyílt a gyulaji gólcsap, mindjárt szebb a kép Első hazai győzelmét aratta a Nyírgyulaj, a kihagyott helyzetekért bűnhődött a Csenger. FUTSAL. Az előző évadban sem, az aktuális idényben pedig pláne nem ment a Nyírgyu­laj KSE hazai pályán, vagyis a nyírbátori sportcsarnokban. A hétfői vendég a közvetlen ri­vális, a Haladás volt, amelyet a bajnoki nyitányon idegenben sikerült legyűrni, és a szom­bathelyiek most sem úszták meg vereség nélkül. Megannyi meccsen elszúrt helyzet után végre kinyi­tották a gyulaji gólcsapot, mindjárt szebben festett a kép. Sánta János duplázott, Nagy Imre szintén beköszönt, bizonyítva, érdemes volt a válogatott behívóra. Hosszú böjtöt követően az aktuális szezonban először nyert saját közegében a csapat, életben tartva esélyét a legjobb hat közé jutásra.- Jól küzdöttünk, taktikusan játszottunk, ennek köszönhe­tően szereztük meg a három pont. Csodálatos! - ragadta meg a lényeget Lovas Norbert, a Nyírgyulaj játékos-edzője. Ugyanakkor balul végződött a Csenger NB Il-es együttesé­nek fellépése a Kazincbarcikai Ördögök katlanjában. A több korábbi NB I-es nagypályás játékost bevető, no meg Kom- lósi Ádám és Bodnár László személyében a magyar válo­gatottban is megfordult fut­ballistákat soraikban tudó bor­sodiak a második félidőben kerekedtek felül. A szatmári szurkolók hiába teremtettek ezúttal is nagyszerű hangu­latot, a tabella harmadik po­zíciójában ragadt vendégek elpackázták lehetőségeiket, amit a rutinos házigazdák gó­lokkal büntettek. km-kt Nagy Imre lövése utat talál a szombathelyi kapuba, Sánta János (17) pedig további két alkalommal mattolta az ellenfelet fotó: pusztai sAndor Bajnoki mérkőzések: NB I. és NB n. NBI.,10. forduló Nyírgyulaj KSE-Haladás 3-2 (2-1) Nyírbátor, 300 néző, v.: Szabó F„ Szűcs L. Nyírgyulaj: Pallai G. - Faragó, Sánta J., Siska G„ Nagy I. Csere: Angyalos, Lovas N„ Varga D„ Orosz D„ Szabó Á„ Szép T„ Gömze, Pálvölgyi. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gól: Sánta J. 2, Nagyi., illetve Sípos G.,Vidák. További eredmények: Bőny-Berettyóújfalu 2-2, Dunaferr-Veszprém 4-2, Ferencváros­Atamis8-3. __________________________________________________________ A bajnokság állása: 1. Győri ETO 24 pont/9 meccs, 2. Dunaferr 20/10,3. Veszprém 19/10,4 Berettyóújfalu 18/10,5. Aramis 16/10,6. Zalaegerszeg 12/9,7. Ferencváros 11/10 (30-35), 8. Nyírgyulaj 11/10 (17-25), 9. Haladás 8/10,10. Bőny 1/10. ___________________________ NBH„n.fonM6 ________________________________________ Kazincbarcikai Űrdögök-Csenger Futsal 5-3 (1-1) Kazincbarcika, 500 néző, v.: Molnár L, Molnár R. Csenger Szabó J. - Balogh Á„ Pankotai I., Rigó A., Mándi L. Csere: Orosz F„ Bodó R„ Garda P„ Osváth S„ Geletey, Juhász S. Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Balogh A. 2, Bodó R. Kiállítva: Rigó A. (28. perc). Újra megyei teremtorna LABDARÚGÁS. Az MLSZ megyei igazgatósága a téli szünetben is megrendezi hagyományos teremtornáját, a 4. Nyírerdő Kupát, amelyre harminchat csapat jelentkezését várják. Az induló együtteseket te­rületi alapon hat csarnokba osztják, a selejtezőkből (janu­ár 15.) a középdöntőbe (január 22.), onnan a Filo-csarnokban esedékes nyolcas döntőbe (ja­nuár 29.) lehet bejutni. Neve­zési határidő: január 9. km Timi Európa-*?ajnoki aranyai A aI a am aa aI I aXX ki inrrmAff- 1711 An no a(- onpol a n lnnrnr/lni om n A két elsőség mellett a legtechnikásabb női versenyző különdíját is hazahozta Szófiából. KARATE. Szófia rövid időn belül két sportágban is Euró- pa-bajnokságnak adott ott­hont. Előbb a női ökölvívók szálltak ringbe a bolgár fővá­rosban, az elmúlt héten pedig a shinkyokushin karatékák küzdöttek az utánpótlás Eb- jén. A találkozón 24 nemzet 360 versenyzője indult. A kisvárdai Berencsiéket ketten képviselték, mindketten a nyíregyházi Ezüstcsikó Kara­te Egyesület tagjai. Csaba az Ui6-osoknál a küzdelemben első mérkőzésén egy litván sráccal került szembe és a bírák pontozással ellenfelét hozták ki győztesnek. Kieséses rendszerben Nővére, Tímea utolsó éves juniorként az idősebbek kö­zött, az U22-es korosztályban mérettette meg magát. Nem is akármilyen sikerrel. Tóth Tibor tanítványa múlt pénte­ken katában, azaz formagya­korlatban lépett pástra. Az új lebonyolítás szerint itt is kie­séses rendszerben vetélked­nek az indulók. Tímea remek, precízen végrehajtott gya­korlataival valamennyi rivá­lisánál - Erna Polak (horvát), Anasztaszija Duzjak (ukrán), Anna Kolasinska (lengyel) és Madalina Cupsa (román) - jobbnak bizonyult, így a do­bogó legfelső fokára állhatott. Berencsi Tímea a két, Eb-győzte­seknek járó serleggel és a legtechni­kásabb női versenyző különdíjával FOTÓ:FEKETE TAMÁS Küzdelemben Tímeának az 50 kiló az igazi súlycsoportja, nyáron a juniorok között eb­ben a kategóriában szerzett Európa-bajnoki címet. Most az 55 kilóban indult és az első körben kifogta a mezőny ta­lán legnehezebb ellenfelét. A lengyel Adriana Mrowka egy fejjel volt magasabb Tímeá­nál, aki taktikusan, éretten bunyózott. Ellen­fele közelében maradt és on­nan vitte be ütéseit és rúgásait. Az első két perc után nem tud­tak dönteni a bírók, jött a má­sodik menet. Eb­ben remek hajrá­jával már jobbnak látszott Tímea, de az öt bíró kö­zül csak kettő látta így, ez pe­dig kevés volt az üdvösséghez. Jött a mérlegelés, a döntéshez legalább három kilós kü­lönbségnek kell lennie. Ez bőven megvolt, hiszen a lengyel négy és fél kilóval volt súlyosabb. A bírák döntöttek Tímea ezzel le is tudta a nehezét, mert a második ellenfelét, a spanyol Li­dia Sorianot egy hosszú hajrával felőrölte és két perc után a bírók már döntöttek is. Az elődöntőben jött az uk­rán Anasztaszija Melnicsuk, aki ellen remek technikákkal villogott Tímea és a hosszú hajrá újfent meggyőző volt. A fináléban a litván Erika Zeburtovics sem kerülhette el a sorsát. A magyar versenyző kemény combrúgásokkal adta meg a mérkőzés alap­hangját, aztán záporoztak az ütések és két perc után mind az öt zászló a kisvárdai ama­zon sikerét hirdette. A leg­technikásabb női versenyző különdíját is Tímea kapta, bizonyítékául annak, hogy ki­emelkedett a mezőnyből.- Timi még engem is ala­posan meglepett, főként a formagyakorlatban elért si­kerével. Elsősorban a tapasz­talatszerzés volt a cél, hiszen utolsó éves juniorként küzd- hetett a már felnőtt komák­kal. Jó formában érkeztünk, remekül és taktikusan küz­dött, megérdemelten szerez­te meg az Európa-bajnoki cí­met - summázott véleményt tanítványa szerepléséről Tóth Tibor. Érthetően jó hangulatban Természetesen nagyon örülök a sikereknek, hiszen az U22-es mezőnyben ez volt a első versenyem. A ka- tát nagyon jó hangulatban kezdtem, éreztem, hogy jó formában vagyok és most mindig csak a következő gyakorlatra koncentráltam. A küzdelemben az első mér­kőzéstől tartottam egy kicsit, elsősorban mentálisan. Sze­rencsére az is jól sikerült, utá­na pedig úgy tudtam küzdeni ahogyan azt megbeszéltük - mondta érdeklődésünkre Tímea. Akire most újabb próbaté­telek várnak, hiszen a Deb­receni Egyetemen gyógytor­násznak tanul és jön az első vizsgaidőszak. MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu Megint rossz napot okoznának Szombathelyi Szandra immár a Nyíregyházát segítheti győzelemhez a rangadón. röplabda. A Fatum-Nyíregy- háza élvonalbeli női röplab­dacsapata eddig teljesítette, amit remélt a szakvezetés. A Vasas elleni csütörtöki ha­zai fellépés viszont valóban fokmérő lesz, mégpedig jó néhány nem elhanyagolható tényező miatt. Az angyalföldiek ugye­bár évek óta meghatározó erőt képviselnek, az aktuális idényben is a harmadik he­lyen tanyáznak. Éppen a nyír­ségiek előzik őket, így aligha szükséges ecsetelni, miért titulálják rangadónak az ösz- szecsapást. Másfelől, Szom­bathelyi Szandra, Vacsi Eve­lin és Villám Lilla a fővárosi egylettől szerződött a nyáron Nyíregyházára, evidens, hogy a trió tagjainak megdobban a szíve a találkozó miatt.- Az biztos, jó lesz találkoz­ni a régi barátokkal, mert kár lenne tagadni, az ott eltöltött időszak nem múlt el nyomta­lanul, a mérkőzés viszont nem erről szól majd - fogalmazott a 31-szeres válogatott Szom­bathelyi Szandra, aki két rész­letben három teljes szezont húzott le Vasasban. - Ugyan­akkor várom a meccset, mert ez magas hőfokú rangadó lesz, tévéközvetítéssel, ami mindig feldobja az embert. Egy görög és három amerikai légiós sze­repel az ellenfélnél, mellet­tük sok fiatal került a keretbe, tehát történt némi változás. Felkészülési tornán legyőztük őket, de azt mondták utána, hogy nagyon rossz napjuk volt. Nyerni akarunk, ez nem lehet kérdés, és ennek rende­lünk alá mindent. km-kt Szombathelyi Szandrának nem remeg meg a keze FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Kicsit hazainak is tekinthető a lányoknál született elsőség A nagykárolyi illetőségű Statisztika-játékos, Dari Helga ott állhatott fel a dobogó tetejére, ahol a mai napig sokszor edz fotó: pólyák László A Nyírbátorban ren­dezett serdülő TOP-12 bajnokságon Molnár Dávid negyedik, Laskai írisz hatodik lett. ASZTALITENISZ. A körbeveré­sek versenye volt a nyírbáto­ri serdülő TOP-12 bajnokság, amely már a harmadik ilyen jellegű volt ebben az évben a városban, hiszen a tavasszal serdülő fiú húszak és az újonc fiú-lány TOP-12 bajnokságot rendezték meg Bátorban. Nem volt menekvés A legrangosabb verseny az adott évben a magyar bajnok­ság, a legigazságosabb viszont a TOP-12, hiszen itt nincs menekvés, mindenki játszik mindenkivel. És csak ebben a műfajban fordulhat elő, hogy a negyediknek ugyanannyi győzelme van, mint a máso­diknak, vagy éppen, mint az elsőnek. A hétvégén ponto­san ez történt Nyírbátorban, a lányoknál négyes, a fiúknál hármas körbeverés alakult ki, amelyek a dobogós helyezé­seket is érintették. A fiúknál éppen a nyírbá­tori Molnár Dávid húzta a rövidebbet. A korosztályától ezzel a versennyel búcsúzó, a hétvégét ranglista-máso­dikként kezdő, végig jó telje­sítményt nyújtó játékos nyolc győzelme mellé három ve­reséget gyűjtött be, és mivel azoktól is kikapott, akikkel a végén egyenlő lett a mérle­ge, a végén leszorult a dobo­góról. Annak legmagasabb fokára a mezőnyből kiemel­kedő, százszázalékos teljesít­ménnyel záró BVSC-s András Csaba állhatott, Both Olivér (BVSC) lett a második, Terék Norbert (KSI) pedig a har­madik. Utóbbi kettőtől egy­aránt szoros meccsen, 3:l-re szenvedett vereséget Molnár Dávid (mindkettőjük ellen nyerte az első szettet, egyszer a 2:0-hoz, másszor a 2:1-hez volt lO:7-es vezetésnél három szettlabdája), aki tehát legyő­zött olyan versenyzőket, akik az ezüst- és bronzérmest is felülmúlták. A lányoknál még cifrább volt a helyzet, hiszen Dari Helga, Nagypál Márta, Drabant Anita és Menkő Ve­ronika egyaránt kilenc győ­zelemmel és két vereséggel zárt. Az elsőségről az ő ered­ményükből felállított mini- tabella döntött, annak a Dari Helgának (Statisztika) a javá­ra, aki ismerős körülmények között versenyzett, hiszen sokat tartózkodik Nyírbátor­ban, így félig-meddig a haza­iak is magukénak érezhették a sikerét. Most jön el az ő ideje A megyebeli színeket képvi­selő Laskai írisz (NAC Nyír­egyháza) jól kezdte a ver­senyt, az első négy meccsét megnyerte, az első napon csak egy vereség csúszott be. A folytatásban aztán nagy­részt azok jöttek, akik a felső­házi körbeverésben érintettek voltak, ám írisz így is pozitív mérleggel, a hatodik helyen zárta a viadalt, olyan verseny­zőtől nem kapott ki, aki mö­götte végzett és a papíron job­bakat is megszorongatta. Az idén még újonc korcsoportos versenyző előtt végzők közül jövőre hárman is „kiöreged­nek” ebből a korosztályból, írisz pedig a ranglistahelyezé­sét (ll.) így is alaposan felül­múlta, és lesz rá két éve, hogy már „igazi” serdülőként felül iS múlja. KM-BT Serdülő top-12 bajnokság, Nyírbátor ___________ Eredmények: Molnár D. (Nyírbátori ASE)-Galáth (Mezőtúri AFC) 3:1, -Kishegyi (Dunake­szi VSE) 3:0, -Ócsai (Ceglédi VSE) 3:0, -Huzsvár E. (KSI) 3:0, -Terék N. (KSI) 1:3, -András Cs. (BVSC-Zugló) 0:3, -Hőgye G. (Pécsi TE-PEAC) 3:1, -Pálfy J. (BVSC-Zugló) 3:0, -Farkas E. (BVSC-Zuglő) 3:0, -Both 0. (BVSC-Zugló) 1:3, -Hőgye D. (Pécsi TE-PEAC) 3:1. ___________ Végeredmény: 1. András Csaba (BVSC-Zugló) 11 győzelem, 2. Both Olivér (BVSC-Zugló) 8, 3. Terék Norbert (KSI) 8,4. Molnár Dávid (Nyírbátori ASE) 8,5. Huzsvár Erik (KSI) 6,6. Ócsai Máté (Ceglédi VSE) 6,7. Hőgye Gábor (Pécsi TE-PEAC) 5,8. Galáth Ferenc (Mezőtúr AFC) 4,9. Pálfy János (BVSC-Zugló) 3,10. Hőgye Dániel (Pécsi TE-PEAC) 3,11. Kishegyi Ákos (Dunakeszi VSE) 2,12. Farkas Ezékiel (BVSC-Zugló) 2. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Eredmények: Laskai (NAC Nyíregyháza)-Adamik Cs. (Tatai AC) 3:2,-Kecskeméti C. (Jászkun Volán SC) 3:1, -Szilasi (Szekszárd AC) 3:2, -Domokos F. (Szekszárd AC) 3:0, - Nagypál M. (Jászkun Volán SC) 1:3, -Pad F. (Ajkai BSK) 3:2, -Phan V. (Statisztika PSC) 2:3, -Czeglédi Sz. (Statisztika PSC) 3:0, -Dari H. (Statisztika PSC) 1:3, -Menkő (Statisztika PSC) 1:3, -Drabant (Univer Kecskemét) 0:3. __________________________________ Végeredmény: 1. Dari Helga (Statisztika PSC) 9 győzelem, 2. Nagypál Márta (Jászkun Volán SC) 9,3. Drabant Anita (Univer Kecskemét) 9,4. Menkő Veronika (Statisztika PSC) 9,5. Phan Viola (Statisztika PSC) 8,6. Laskai írisz (NAC Nyíregyháza) 6,7. Czeglédi Szilvia (Statisztika PSC) 6,8. Szilasi Flóra (Szekszárd AC) 3,9. Domokos Fanni (Szekszárd AC) 3,10. Pad Franciska (Ajkai BSK) 2,11. Adamik Csenge (Tatai AC) 2,12. Kecskeméti Cintia (Jászkun Volán SC)0.

Next

/
Thumbnails
Contents