Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT 9 JJ Az ilyen döntések hatása lélektani. Ha valami jól működik, miért változtatják meg? A Forma-l-es Malajziai Nagydí] második pénteki szabadedzését megnyerő Mercedes-pllóta, a brit Lewis Hamilton nem érti, hogy csapata miért cserélte meg több ponton Is a szerelői stábot. A tengerentúli profi jégkorong­bajnokságban (NHL) szereplő Minnesota Wild a napokban 49 fősre szűkítette a keretét, ez pedig többek között Vay Ádámot is érintette. A magyar válogatott kapusát az oroszor­szági világbajnokságon muta­tott nagyszerű teljesítménye után szerződtette a Minneso­ta, de az első csapatnál egyelő­re még nem számolnak vele - Vay az AHL-ben szereplő Iowa Wildnál bizonyíthat. Nyert állásból elvesztett csata tenisz. Két perc híján három órán keresztül tartott Fucso- vics Márton (151. a világrang­listán) pénteki negyeddöntője a római ATP-challenger verse­nyen (salak, 42 500 euró), és végül veszített a helyezésé­től jóval nagyobb játékerejű, svéd Mikael Ymer (658.) el­len. A nyíregyházi teniszező a döntő szettben 5:2-re is ve­zetett, 5:4-nél pedig fogadó­ként, 0:40-es állásnál három meccslabdához jutott, mégis ellenfele nyert 4:6,6:3,7:5-re, és bejutott az elődöntőbe. A kis Relláért vágná ki apukája a rezet Exszparisták érkeznek a Soroksár színeiben a vasárnapi presztízs­mérkőzésre. labdarúgás. Az ősz legérde­kesebb és igen fontos meccse elé néz vasárnap a Nyíregy­háza Spartacus. Fontos, mert két vereség után kötelező a győzelem, érdekes, mégpedig az ellenfél miatt. Az a Sorok­sár lesz a vendég, amelyet Lu- csánszky Tamás irányít, és a csapatban több exszparista is szerepel. A vasárnapi vendég a tabella kilencedik helyén áll tizennyolc ponttal. Ezek többségét idegenben szerezte az 1905-ben alakult Soroksár SC, amely a főváros legfiata­labb és legkisebb lakossággal bíró kerületében, a XXIII.-ban található. A soroksáriak a legutóbbi körben a Siófokot fogadták és ütötték ki 6-1-re. Azon a meccsen a Lech Poznanból a Fradiba igazolt válogatott Lovrencsics Gergő öccse, Balázs duplázott, mellette a rutinos védő Gyepes Gábor, valamint az exnyíregyháziak, Gengeliczki Gergő, Szilágyi Péter és Sándor István voltak eredményesek. (Bajzát Péter nem lépett pályára). A vendé­gek három győztes meccs (két bajnoki és egy kupa) után ér­keznek a Sóstói úti stadionba. Fájó a két vereség után- Jó érzéssel gondolok a Nyír­egyházán eltöltött időszak­ra, így vannak vele az akkori játékosaim is. Úgy vélem, a Szpari ellen játszani mindig presztízst jelent. Vasárnap közönségszórakoztató mécs­esét várok, amelyet remélhe­tőleg olyan tartalommal tu­dunk megtölteni, hogy végig nyerési esélyünk legyen - nyi­latkozta mostani klubja hon­lapján Lucsánszky Tamás.- Fájó a két vereség, ám ezen túl kell lépni, hiszen a hétvégén újabb fontos meccs következik, ahol nyernünk kell! - ezt már Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus ve­zetőedzője mondta. - Tudom, hogy sok csapatnak a Szpari el­leni az év meccse. Ez most kü­lönösen igaz, hiszen kollégám dolgozott Nyíregyházán, több játékos pedig játszott itt. Az ellenféllel ennél többet nem is foglalkozok, csak magunk­ra összpontosítunk. Hátul to­vábbra is vannak gondjaink, elképesztő, milyen balszeren­cse üldöz minket a sérülések kapcsán, hiszen Törtei Tamás, majd Máté Péter után Dvor- schák Gábor, Szokol Zsolt, Ru- bus Tamás és Kónya Márk is kiesett. Ez tény, miként az is, hogy másokkal kell megolda­ni a feladatot. Mindent meg­teszünk majd a győzelemért, amelyben sokat segíthet lelkes közönségünk - vélekedett Má­tyus János vezetőedző. Ami jó hír: Rezes László immáron apaként fog pályá­ra lépni, hiszen megszületett kislánya, Rella.- Izgultam a szülés miatt, hogy ne akkor legyen, ami­kor éppen meccsünk van, de megvárt, így személyesen ott lehettem. Most nagyon bol­dog vagyok, és ez hatással lehet a játékomra is, szívem szerint most azonnal pályára lépnék, de várnom kell a hét­végéig. Remélem, a Soroksár ellen lehetőséget kapok, és mindent megteszek azért, hogy nyerjünk, ezzel a győ­zelemmel nemcsak a szurko­lókat, hanem a családomat is megajándékozzam. Nagyon fontos találkozó lesz, hiszen kétszer kikaptunk, de a héten egy jó felkészülés után nyerni fogunk - nyilatkozta a boldog apuka, a Szpari támadója, Re­zes László. KM-ML NB II 12. forduló hhhbhhhhhhhhhbhhhhhmihhhhhhhh Nyíregyháza Spartacus-Soroksár SC Városi Stadion, 15 V.: Erdős (Punyi, Berényi Á.). Spartacus: Hermány - Kónya, Kártik, Ur, Farkas - Rezes, Tamási, Rudolf, Hoidampf - Tisza, Dragóner_________________________________________ Zalaegerszegi TE-Kisvárda Master Good Zalaegerszeg, 15 V.: Szőts (Lémon, Vígh-Tarsonyi). Klsvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F„ Papucsek, Vári B. - Minczér, Lucas - Szabó P„ Erős G., Cseri T, - Grumics_____________________________________ Cegléd-Kozármisleny, Szeged 2011-Balmazújváros, Dorog-Budaörs, Mosonmagyaróvár- Puskás Akadémia, Vác-Sopronl VSE, Cigánd-SZEOL SC (valamennyi 15), Siófok-Szolnok, Csákvár-Békéscsaba (mindkettőn) Rezes László motiváltán és gólra éhesen várja a vasárnapi mérkőzést FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Sportnap keretében írtak alá megállapodást A tisztelet jár, de a bátorság számít diáksport. Városi diáksport­napot tartottak pénteken a nyíregyházi stadionban, ahol a megyeszékhely iskolásai vetélkedtek különböző sport­ágakban. Az esemény keretén belül a nyíregyházi önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabad­idő Egyesület megállapodá­sát írta alá dr. Kovács Ferenc polgármester és Baracsi End­re, a sportszervezet elnöke. Az önkormányzat és az egye­sület közös céljának tekinti a megyében élő és tanuló gyer­mekek fizikai aktivitásának, sportolási hajlandóságának növelését. Ennek érdekében a szakmai kapcsolatok erősí­tését tűzték ki, többek között az iskolai testnevelés, a tehet­séggondozás és a diáksport­versenyek rendezése terüle­tén. KM Televízióban is közve­tített rangadót játszik vasárnap kora délután Zalaegerszegen az NB ll-es kisvárdai csapat. labdarúgás. A tavalyi bajnok­ságban úgy kapott ki kétszer a Kisvárda Master Good a Za­laegerszegtől, hogy a hazai pályán 2-1-re és az idegenben 2-0-ra elvesztett meccsen a mutatott játékban felülmúlta ellenfelét. Vasárnap az ötödik helyen álló ZTE fogadja a má­sodik várdaiakat - ez bizony rangadó! Nem véletlenül tűz­te az M4 Sport televíziós adó is a műsorára. A korábbi bajnok otthonában- Én is úgy gondolom, hogy rangadó elé nézünk, ettől még a szokásos heti ritmus­ban készültünk - mondta az NB Il-es kisvárdai csapat szakmai igazgatója, Révész Attila. - A tavalyi meccseken talán túlságosan is tisztel­tük a Zalaegerszeget, és bár továbbra is minden elisme­résem az övék, ezt a fajta gátlásosságot mostanra már levetkőztük. A tisztelet nem­csak a korábbi bajnokcsapat­nak jár, hanem elismerésre méltó az is, ahogy a Zeténél a szakmai stábban foglalkoz­tatják az egykori játékosokat, vagy amiként az utánpót­lás-neveléshez viszonyulnak. Remek kapcsolatban állunk a klub tulajdonosával is, úgy­hogy örömmel látogatunk Egerszegre, különösen ilyen fajsúlyú mérkőzésre. Az egerszegiek hazai ered­ménysora igazán tiszteletre méltó, öt otthoni meccsükből négyet megnyertek, nem kis meglepetésre a Budaörstől vi­szont kikaptak (O-l). A várda- iak is ismerik a győzelemhez vezető utat? Bárhol, bárki ellen- A Zetének mindig nagy se­gítséget ad a szurkolótábora, tehát jó hangulatú meccs elé nézünk - így Révész Attila.- Nekünk megvan a saját já­tékstílusunk, amelyből senki ellen nem engedünk, és kész­nek tartom a csapatot arra, hogy bárki otthonában győ­zelmi szándékkal lépjünk a pályára. KM-BT Lányok is rúgták a labdát fotó: racskó tibor Válogatott rögbimeccs lesz Mándokon A magyar együttes Dániával vív Euró- pa-bajnoki kvalifikációs mérkőzést a megyei településen. rögbi. Na ilyen tényleg nem volt még! A megyében leg­alábbis soha. Válogatott rög­bimeccs lesz október 8-án, 14 órától Mándokon. Méghozzá mindjárt Magyarország-Dá- nia Európa-bajnoki selejtező­meccs. Hogy miért éppen itt? Nos, erről tartott sajtótájé­koztatót Kiss Antal, a sportág országos szövetségének elnö­ke, Katona Jonatán, a nemzeti együttes oszlopos tagja, vala­mint Pekó László, a házigazda település polgármestere. A fejlődés lehetősége A mándokiak a közelmúltban nagy sikerrel adtak otthont a magyar sakkbajnokságnak, ezen felbuzdulva lesz házi­gazdája az újabb esemény­nek. No és persre nem elha­nyagolható szempont, hogy a szakági vezetés szeretné kimozdítani a játékot a kö­zép-magyarországi régióból, ahol jelenleg a legtöbb csapat „üzemel”. Nem mellékesen, a szomszédos Ukrajnában magasabb színvonalon űzik a - gladiátorok küzdelmének ti­tulált - rögbit, a közeli Kárpát­alján, kiváltképp Ungváron jelentős erejű klub működik. A kapcsolatteremtés, nem utolsósorban természetesen a fejlődés lehetőségét remé­lik az illetékesek ettől a kez­deményezésről. Egyébiránt a magyar válogatott szomba­ton Észtországban szerepel ugyancsak Eb-kvalifikáci­ós találkozón, a csoportban Finnország, Norvégia, továb­bá az említett Dánia az ellen­fél. A fő attrakciónak számító felnőtt összecsapás előtt, 11 órától öt gárda részvételével kadett-tornát rendeznek a mándoki sportcentrum edző­pályáján. KM-KT A szervezők jóvoltából olyat láthatnak Mándokon, mint még soha FOTÓ: SIPEKI PÉTER Miroszlav Grumics most arra törekszik majd, hogy az egerszegi védők között jusson levegőhöz fotó: pusztai Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents