Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-13 / 241. szám
2016. OKTÓBER 13-, CSÜTÖRTÖK Mindenfelől l™ Öltönybe, férfiak! Szerencsére ez a tizenhar- madika nem péntek, ám különleges, az bizonyos. Amennyiben elegánsan felöltözött férfiakkal futunk össze bárhol, ne gondoljuk, hogy ő csak bankár, menedzser, vagy más „munkaruhás” öltönyös lehet. Lehet, hogy csak híve az öltöny és elegancia világnapjának, merthogy október tizenharmadik napja erről is szól. Aki nem tudta, annak elárulom, hogy mindez az így jártam anyátokkal című amerikai tévésorozatnak köszönhető. „Öltözz ki! Hordj öltönyt!” - erre szólította fel Ted Mosbyt Barney Stinson, és ezzel a mondattal világszerte elindult az egy napra szóló kiöltözési hullám. A világhálón az is kiderült, hogy az ünnep lényege: aki csatlakozik a kezdeményezéshez, ezen a napon bárhova is menjen és bármit csináljon, azt öltönyben tegye. Minderről egy jó néhány évvel ezelőtti és nem októberi élmény jutott eszembe. Ferrarában járva feltűnt, hogy egy bocsaklubban a versengő derék tálján nyugdíjasok adtak a módinak. A vasalt pantallót és inget elegáns mellénnyel, színes sállal, vagy éppen mutatós kalappal dob- ! ták fel. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a bőrükben és a ruhájukban egyaránt. Bizonyára gondjaik nekik is voltak, ám ilyen aprósággal is tettek azért, hogy feldobják saját napjukat, és akár másokét is. Ezt talán mi is átvehetnénk, és nem csak az október tizenharmadikákon. laszlo.man@kelet.hu Az adóhatóság feketelistája BUDAPEST. Több mint 16 milliárd forint be nem vallott járulékot tárt fel az első fél évben az adóhatóság, míg tavaly egész évben volt 20 müliárd forint a feltárt járulékkülönbözet, így várható, hogy az idei összeg a tavalyit is meghaladja - tájékoztatott a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva. A | közlemény szerint az idén el- J lenőrzésenként átlagosan 823 ezer forint adókülönbözetet állapítottak meg, kétszer akkorát, mint a múlt év azonos időszakában. mti Pályázatok hétmilliárd forintértékben BUDAPEST. Ápolótanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjprogram, valamint egy új pszichiátriai épület megépítését szolgáló pályázat kiírását jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, az ápolói ösztöndíjprogramra 4,4 milliárd, az új pszichiátriai épületre 2,7 milliárd forint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrása. mti sági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 5,5 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,5 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Az átlagár 11 havi emelkedés után fordult negatívba a betakarítás után. mti k .m A gép előtt FOTÓ: AFP Egyre többen használják a közösségi médiát Budapest. A Kutatópont legfrissebb felmérése szerint a magyarok körében egyre többen rendelkeznek felhasználói profillal közösségi médiafelületen, és az online hírfogyasztás is növekvő tendenciát mutat. A felmérés szerint a felnőttek 65 százaléka használja az internetet, a közösségi médiaprofilok aránya 67 százalék. A közösségi oldalon regisztrációval rendelkezők 74 százaléka olvas híreket. mti Öngondoskodás: a mai fiatalok korábban kezdik Budapest. A18-59 éves lakosság körében készült felmérés szerint a fiatalok csak a 30. életévük környékén tervezik a családalapítást, míg az előző generációnál ez a 20-as éveik elején történt. Fordított a helyzet a pénzügyi takarékoskodással: a 18-29 évesek 8-10 évvel korábban kezdenek el pénzügyi tartalékot képezni, derült ki egy, a Groupama Biztosító megbízásából készített kutatásából. MTI Alaptörvény-módosítás: jövő héten tárgyalják A keddi egyeztetésen: a baloldali pártok nem voltak ott fotó: mti Hétfőn egy teljes napon át folyik majd a törvénymódosítás általános vitája. Budapest. Az Alaptörvény hetedik módosításának általános vitáját folytatja le jövő heti egynapos ülésén az Országgyűlés hétfőn. A Ház honlapjára szerdán felkerült napirendi javaslat értelmében a képviselők tíz órán át tárgyalnak az előterjesztésről. Mi van benne? A változtatás értelmében bekerül a jogszabályba, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. A változtatás módosítja a többi közt a nemzeti hitvallást, kimondva: „valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az Alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Szerdán Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a Keresztény- demokrata Néppárt elnöke tartott megbeszélést: a tárgyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javaslattal, a parlamenti szavazás során a módosítást támogatni fogják. Ki hogy látja? Kosa Lajos, a Fidesz frakció- vezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisz- szumot, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség. Az LMP még nem döntött, megszavazza-e az alaptörvény-módosítást, a párt szerint annak normaszövege nem tartalmaz új elemeket, és továbbra sem tesz különbséget a menekültek és a gazdasági bevándorlók között - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője. A baloldali pártok nem vettek részt az alaptörvény-módosítással kapcsolatos keddi egyeztetésen. mti Röviden [ LMP. Az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól: számoljon el a sportra költött száz- milliárdokkal. A párt szerint a kabinet ezt a területet is csupán propagandacélokra használja ellenőrizetlenül, és a sportpolitikája megbukott. RDESL A gyermekvédelmi törvények módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy az intézményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek az előző napok gyermekhalálaihoz vezető esetek, I mondta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt emberi erőforrások kabinetjének vezetője. MSZP. Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, pártja több mint 30 írásbeli kérdéssel fordul a MNB elnökéhez, például: igaz-e, hogy Matolcsy György a Bankszövetség elnökének, az UniCredit Bank vezérigazgatójának a lakását használja. jobbik. Az ellenzéki párt módosítaná a vagyonnyilatko- zat-tételi eljárást, elektronikusan kitöltött, kereshető bevallásokat javasol az Országgyűlésnek. Megbízott vezérigazgató a Mediaworks élén A Népszabadságot tulajdonló cég korábbi vezetője hétfőn távozott. BUDAPEST. A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketingigazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Közleményükben olvasható az is, hogy szerdától Káz- mér Juditot a Pannon Lapok Társaságában (PLT) elfoglalt igazgatósági tagsága mellett a Mediaworks igazgatóságának tagjává választották. A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság kiadását mind nyomtatott és internetes formában a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. A döntés nagy politikai és társadalmi visszhangot generált: az ellenzéki lap felfüggesztését a sajtószabadság megsértésének vélik. A hétvégén jelentették be A kiadó hétfőn, az esti órákban azt is közölte az MTI- vel, hogy egészségügyi okok miatt távozik a társaságtól Katona Viktor, a Mediaworks Zrt. pénzügyi és operatív igazgatója, akinek megbízott vezérigazgatói kinevezését a hétvégén jelentette be a társaság. Közlésük szerint a menedzser hétfőn kérte munkaviszonya megszüntetését, valamint lemondott igazgató- sági tagságáról is. mti, ékn <§> Jövőre Magyarország rendezi A16. Exportfejlesztési Világfórumon tartózkodott tegnap Szijjártó Péter (balra) külügyminiszter Srí Lankán, ahonnan jelentette, Magyarország rendezi jövőre a fórumot. A képen Srí Lankai kollégájával látható. fotó: mti ■ i ■ jp Ader János a konferencián FOTÓ: MTI Hillary Clinton növeli támogatóinak táborát Globális vízválság jöhet LONDON. Alig néhány évtized maradt a világot fenyegető vízválság megelőzésére - mondta szerdán Londonban Áder János. A köztársasági elnök a Financial Times című londoni gazdasági napilap szervezte nemzetközi vízügyi konferencián, a szakértőkből és iparági képviselőkből álló közönsége előtt elmondott megnyitóbeszédében a Világbank és a Víz Világtanács becsléseit idézve kijelentette: legfeljebb 20 év van a globális vízválság megelőzésére, és ehhez évi 600 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség. mti •Washington. Hillary Clinton amerikai demokratapárti elnökjelölt folyamatosan növeli támogatottságát: az Ipsos közvélemény-kutató és a Reuters hírügynökség felmérésének eredménye szerint immár 45:37 százalék arányban vezet Donald Trump előtt. A felmérés szerint minden ötödik republikánus szavazó azt állítja: a nőkre tett trágár megjegyzéseivel Trump alkalmatlanná tette magát arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Ezzel szemben Trump Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát. Ennek megfelelően éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel, derült ki az amerikai sajtóhírekből szerdán. MTI Devizaárfolyam (2016.10.12) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 305,19 +0,87 USA dollár 276,84 +3,00 Svájci frank 279,64 +2,00 Angol font 339,359 +2,91 Román lej 67,89 +0,08 Ukrán hrivnya 10,72 +0,13 Horvát kuna + 40,62 +0,07 Lengyel zloty 71,25 +0,09 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB