Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-12 / 240. szám
807996 2016. OKTÓBER 12., SZERDA 16 Képes krónika Clare Hollingworth fotó: afp Százöt éves lett a II. világháború „hírhozója” Hongkong. Százöt éves lett a II. világháború „hírhozója”, az a brit újságírónő, aki elsőként adott hírt a világégés kezdetéről, arról, hogy a német csapatok Lengyelország megtámadására indultak, és akiről csak a közelmúltban derült ki, hogy a háború előtt menekültek ezreinek segített eljutni Angliába. Clare Hollingworth még csak pár napja dolgozott újságíróként, amikor 1939- augusztus 29-én Lengyelországból Németországba utazott és nagyszámú katonai járművet látott az út mentén, csakis katonai gépkocsikat. A látottakról azonnal hírt adott a The Daily Telegraph című brit napilapnak. Tudósított később a harcok sújtotta Ádenből, a vietnami háborúból, Algériából, Kínából. Százötödik születésnapját Hollingworth Hongkongban, a külföldi tudósítók klubjában ünnepelte, ahol déd- unokaöccse, Patrick Garrett életrajzi könyvet mutatott be róla. , Ebből kiderül, hogy az egykori haditudósító újságírói pályafutása előtt üldözötteknek segített Lengyelországból Nagy-Britanniába menekülni. Egy évvel a második világháború kitörése előtt, az üldöztetések elől menekülve 1938-ban ezrek lépték át a határokat a kontinensen. Erre válaszul Clare Hollingworth fiatal politikai aktivistaként karácsonyra Kitzbühelbe utazott hírszerzési célból. Ausztriából egy nácik által jóváhagyott vízummal tért vissza, amely lehetővé tette számára, hogy önkéntesként egy veszélyes humanitárius küldetést teljesítsen. MTI KELET Huszonhat évesen lett a legjobb főszereplő Elismerést kapott a Royal Shakespeare Company első fekete Hamletje. London. Paapa Essiedu, a Stratford-upon-Avon-i székhelyű Royal Shakespeare Paapa Essiedu fotó: getty images Company első fekete bőrű Hamletje kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést a Londonon kívüli színházi produkciókat díjazó UK Theatre Awards gálán. A 26 éves Essiedu „hatalmas megtiszteltetésnek” nevezte az elismerést, és hozzátette, „egyszerre lényeges és lényegtelen” a tény, hogy ő a Royal Shakespeare Company első fekete bőrű Hamletje - írta a BBC News. „Jelentős dolog, mivel nemzeti szervezetként az RSC-nek az ország minden lakóját képviselnie kell vallási és politikai nézetre, bőrszínre, szexuális hovatartozásra és minden egyébre való tekintet nélkül” - fogalmazott a színész. MTI Mégsem volt annyira pusztító a nagy kihalás Washington. Mégsem volt any- nyira pusztító a mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász kór határán bekövetkezett nagy kihalásnak nevezett esemény, amelyről úgy tartják, hogy a tengeri fajok 96 százalékának a kipusztulásához vezetett - állítja Steven Stanley, a Hawaii Egyetem paleontológusa és evolúciós biológusa. A szakember szerint valójában a tengeri fajok „mindösz- sze” nagyjából 81 százaléka pusztult ki a nagy kihaláskor, és a további veszteségek az úgynevezett háttérkihalások számlájára írhatók. A perm- triász kihalási esemény 60 ezer évig tartott: ezt tartják a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalásnak. Korábbi kutatások szerint ezen időszakban szokatlanul sok volt a vulkanikus tevékenység, és feltehetőleg számos nagy méretű aszteroida csapódott a Földbe. Ez a bolygó melegedéséhez és az óceán savasodásához vezetett. A körülmények a becslések szerint a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerinces fajok 70 százalékának a kipusztulásához vezettek. mti m Tapasztalt A fehérgyarmati Kondor Vivienn rutinosan mozog a fényképezőgép előtt, hiszen a Miss Alpok Adria Szépségverseny döntőse több fotózáson is részt vett már. fotó: sipeki Péter ^CORNER PÉNZVÁLTÓ *>MoneyGram Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! . EURO 302,5d 305,49 • USD 1271,75! 273,99 ______________A változás jogát fenntartjuk! ^ Megér egy mosolyt A vízirendőröknél sorozás van, néhány újonc eljut a gyakorlati feladatokig. A főtörzs odaállítja az első jelöltet az úszómedence széléhez és utasítja:- Na, Kovács jelölt! Most azonnal ússzon le kétszáz métert! Mire az:- Na de főtörzs! Hát ez a medence nincs is olyan mély! O További viccek humor.szon.hu NAPI [Wny«» ÍSSS* Friss sertéscomb gh'gnwia Friss egész csirkecomb 559 Ft/kg Keresse a Mada Húsboltokban: Nyíregyháza, Ferenc krt. 1-3., Nyíregyháza, Toldi u. 30-32. Nagykálló, Korányi F. u. 39. (a Coopban), Kisvárda, Csillag u. 32. (a Coopban). További akcióinkat keressék a Mada-Hús Faccbook-oldalán! KELET Kiírták A Dal 2017 pályázatát idén november 20-án éjfélig lehet postán beküldeni a kinyomtatott pályázati adatlapot zárt borítékban, ajánlott levélként. Emellett november 18. és 20. között az MTVA székházának „A” portáján is átveszik a pályázatokat 10 és 18 óra között. Tavaly 372 dallal pályáztak A Dalba. A győztes, Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), aki Magyarországot képviselhette az idén májusban Stockholmban, Pioneer című számával a 19. helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az évente több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztivált jövőre Ukrajnában rendezik meg, miután Stockholmban az ukrán énekesnő, Jamala győzött 1944 című dalával. MTI Magyarulis megtalálható LISSZABON. Magyar nyelvű tábla jelzi hamarosan a zarándokoknak, hogy honnan indul a Mindszenty József bíborosról elnevezett fatimai magyar keresztút Portugáliában. MTI Freddie, az idei magyar győztes fotó: mti Azt a dalt keresik, amelyik hazánkat képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon. Budapest. Kiírták A Dal 2017 pályázatát, amelynek keretében azt a dalt keresik, amelyik hazánkat képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 20-áig nevezhetnek. A kiíró a magyar nyelvű dalokat támogatja, de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kell a szöveg magyar fordítását. Számítanak a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel. A Dal 2017 részletes pályázati kiírása a mediaklikk. hu/adal címen érhető el. Az Megbízható autót szeretne? Mi vagyunk a legjobb megoldás! JPH [Autóvásárlás, szervizelés, műszakiztatás, karosszériajavítás, alkatrész, fényezés nélküli horpadásjavítás Szombaton is nyitva vagyunk! KELEmMI now UTAZZON VELÜNK! me