Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-12 / 240. szám
2016. OKTÓBER 12., SZERDA 2 Mindenfelől KH£r ■ mmmmmmmmm mm m wm ■ Jegyzet Bednárik Mónika Hinni kell! „Ha én lennék Horatio Caine vagy Mac Taylor, már rég elkaptam volna a robbantót!”- állította a bevásárlóközpont pénztáránál álldogáló tizenéves a kosarat szorongató barátjának. A helyszínelők-so- rozaton felnőtt srác, mire fizetett, már a DNS-minta és a videofelvételek alapján azonosította és el is fogta a Teréz körúti merénylőt, aki szeptemberben két rendőrt sebesített meg a fővárosban. „Soha nem fogsz felnőni” - legyintett a cimborája, majd előadásba kezdett arról, mekkora kamu mindaz, amit a filmekben látunk. Figyelembe vették a módosításnál BUDAPEST. Nem tartalmazza a köztársasági elnök által aggályosnak tartott részt, vagyis az állami tulajdonszerzés kimondását a kárpótlással összefüggő törvények módosítása - erről határozott a Ház 114 igen és 56 nem szavazati arányban. Az Országgyűlés első ízben június 7-én fogadta el a jogszabályok megváltoztatását, ám Áder János államfő azt megfontolásra visszaküldte. mti Az Országgyűlés kedden az erről szóló szavazáskor 102 igen szavazattal, 33 nem és 33 tartózkodás mellett elfogadta azt az országgyűlési határozatot, amely az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontot tartalmazza. . / / Szélerőmű (illusztráció) fotó: ém Szigorúbb szabályok szélerőművekre BUDAPEST. Szigorította az Országgyűlés az ipari méretű szélerőművek és szélerőműparkok építésének, használatbavételének szabályozását. Ezt a szélerőművek hátrányával indokolta Lázár János miniszter: teljesítményük nagy mértékben függ az időjárástól, és az ingadozás csak a hálózaton működő, egyéb szabályozható erőművek teljesítményének változtatásával egyenlíthető ki. mti Egyetértésben a Jobbik és a kormányoldal pártjai Kosa Lajos megérkezik az egyeztetésre fotó: mti/soós lajos A 45 perces epizódok illúziójával szemben az a realitás, hogy a 10 millió forintos nyomravezetői díj, a több száz bejelentés, kép- és video alapján még mindig nem sikerült kideríteni, ki készítette a robbanószerkezetet. Naponta egy kicsivel több információ lát napvilágot, tudjuk, hogy a robbantó átöltözött, még a sapka márkája sem titok, ismerjük az életkorát, magasságát, vásárlási szokásait. Már űzi a merénylőt az alvilág is, hiszen zavarja őket a fokozott rendőri jelenlét, külön szakértőkkel megerősített nyomozó- csoport vizsgálja az ügyet, és mégsincs igazi áttörés. Hiszek, mert hinni kell a magyar Horatiókban és Macekben... S bár Hollywood messze van Magyarországtól, remélem, ez az ügy nem ad majd a „Döglött aktákhoz” ötletet. monika.bednarik@kelet.hu Ötpártiból hárompárti egyeztetés lett az Alaptörvény Orbán Viktor kezdeményezte módosításáról. Budapest. Egyetértés alakult ki a kormánypártok és a Jobbik között az Alaptörvény módosításában a keddi, ötpártira tervezett, de végül három párt részvételével zajló egyeztetésen. Döntsön a parlament! Kosa Lajos, a Fidesz frakció- vezetője a tanácskozást követően azt nyüatkozta: egyetértés volt abban, hogy az Országgyűlésnek kell döntenie arról, hogy a nem magyar és nem uniós állampolgárok hogyan élhetnek Magyarországon. Nem Brüsszel és nem az ENSZ, hanem a magyar hatóságok dönthetik el, hogy egy harmadik országbeli állampolgár egyedi kérelmének helyt adnak-e - magyarázta. Mint mondta, a felmerülő jogtechnikai kérdések az érdemi vitát nem érintik, ezért úgy látja, a parlament november 8-án el fogja tudni fogadni a módosítást. A kormánypárti politikus értékelése szerint erre az október 2-án létrejött új egység, a népszavazáson részt vevő 3,3 millió ember adott felhatalmazást. Kifejtette azt is, a pártok közötti egyeztetés kétszintű: Orbán Viktor a Fidesz elnökeként kétoldalú egyeztetéseket folytat a pártelnökökkel, a Fidesz frakciója pedig ötpárti egyeztetéseket kezdeményezett. Előbbi egy politikai, utóbbi egy szövegező fórum - mondta. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője úgy értékelt: az Alaptörvény módosításával az ország érdemi jogi védelmet kap a betelepítési kvótákkal szemben. Kitért arra, hogy nemzetközi jogászok véleményét és a német alkotmánybíróság állásfoglalását is osztják, amely szerint a tagállami alkotmány magasabb rendű, mint egy másodlagos uniós jogforrás. Kifejtette azt is: azt javasolták, hogy az idegen, harmadik országbeli állampolgárok körét pontosítsák, továbbá az Alaptörvényhez kapcsolódó, a betelepítésről szóló jogszabályt sarkalatosként határoznák meg. MTI A kormány is létrehozhat már alapítványokat Budapest. Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy a kormány alapítványokat hozzon létre külön törvény felhatalmazása alapján. Az első ilyen közhasznú testület a Habsburg Ottó Alapítvány lesz. A törvény- módosítás rövidíti a kormány által alapított alapítványok nyilvántartásba vételének határidejét, és felhatalmazza a kabinetet, hogy kijelölje az alapítói jogok gyakorlására jogosult személyt. MTI Tiltakoztak, de támogatták BUDAPEST. Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban az adózó és a támogatott megnevezését, továbbá a tranzakciók összegét is adótitoknak minősítette az adó- kedvezmények, jóváírások, a törvényben meghatározott célra nyújtott támogatások, illetve a törvényileg kedvezményezett célok esetében. A parlament 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el az adózás rendjéről szóló törvényt módosító javaslatot. Varga Mihály tárcavezető szerint a javaslatában szereplő adatok a magán- és üzleti szféra körébe is tartoznak, s mint ilyenek, konkrét jogszabályi előírás alapján is szükséges védettségük biztosítása. A jogszabály elfogadására a kormánypárti képviselőkön kívül igennel szavaztak az előterjesztést előzőleg élesen bíráló szocialista képviselők is. Az ellenzéki párt később közleményben tudatta, képviselői tévedésből nyomtak igent; nem támogatják „a társasági adókedvezmények felhasználását titkosító” törvénymódosítást, és kérik az államfőt, ne írja alá a törvényt. MTI <§> Török fegyverek, ruhák Szakemberek egy XVII. századi dísznyerget csomagolnak be az Iparművészeti Múzeumban október 11-én. A múzeum oszmán török műtárgyakat - szőnyegeket, fegyvereket, nyergeket, lófelszereléseket, díszruhákat - mutat be a sardzsai Iszlám Civilizáció Múzeumában, az Egyesült Arab Emírségekben október 27-én nyíló kiállításán. A képen látható dísznyerget 500.000 euróra biztosították. fotó: mti/kovács tamás Plakátragasztás: W m ■ W a r rr. Budapest. Egy törvénytervezet szivárgott ki, amely átalakítaná a plakátpiacot - értesült az Index. A tervezet értelmében leszednék a 9 négyzetméternél nagyobb óriásplakáthelyeket, a hirdetőoszlopokról eltűnnének a nem közművelődési reklámok, a plakátragasztást pedig teljesen betiltanák. A lapértesülésre reagáltak hazai ellenzéki pártok. A Párbeszéd Magyarországért szóvivője szerint az óriásplakátok piacának teljes átalakításával Orbán Viktor azt akarja elérni, hogy a 2018-as kampányra az ellenzék „láthatatlanná váljon”. Tordai Bence úgy fogalmazott: a miniszterelnök ezzel egyszerre ütheti „kedvenc ellenségét”, az óriásplakátok piacán érdekelt Simicska Lajost, valamint az ellenzéket is, miközben tudatlanságban tarthatja a választókat. A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a „Népszabadság megszüntetése után” a Fidesz az óriásplakátok piacának újraszabályozásával és a társasági adókedvezmények (TAO) eltitkolásával folytatja tovább a nyilvánosság korlátozását. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány, amely magán kívül senki mást nem hagy plakátolni és eltitkolja az emberek elől, hogy mire költi a pénzüket, a rendszerváltás előtti pártállami időszak szellemi örököse. ÉKN, MTI <§> Kétszáz új munkahely Szolgáltatóközpontot nyit Budapesten az amerikai Ubiquity Global Services jövő februárban, ezzel 200 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A miniszter a digitális fejlődés világgazdasági jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: a négy éve alapított vállalat a legújabb generációs technológiák alapján nyújt üzleti szolgáltatásokat. fotó: mti/máthé Zoltán Kevésbé zavaró nyomtatva Tagadta Mengyi Roland a bűncselekményeket A printhirdetéseket nem blokkolják - hívja fel a figyelmet az MLE. SAJTÓPIAC. A Magyar Lapkiadók Egyesületének a nyomtatott sajtó előnyeit középpontjába állító kampánya arra is felhívja a figyelmet: egyre elterjedtebb az online felhasználók körében az oldal megnyitásakor felugró reklámok és az automatikusan elinduló videók blokkolására •alkalmas szűrők használata. A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) is - egy Európára és az Amerikai Egyesült Államokra kiterjedő kutatás alapján - megvizsgálta, hogy vajon miért blokkolják a reklámokat az online felhasználók, és vajon miért találják kevésbé zavarónak a printhirdetéseket. A kutatás rávilágított, a fogyasztók számára a legkevésbé zavaró a nyomtatott hirdetés, majd ezt követi a felsorolásban az óriásplakát, illetve a középmezőnyt erősítő „klasszikus” banner és a TV-reklám. A megkérdezett amerikai, brit, német és francia lakosságnak a 73 százaléka tartotta bosszantónak a felugró online hirdetéseket, ezzel szemben mindössze alig 18 százalékuk nyilatkozott kedvezőtlenül a magazin- és printhirdetésekről. Az MLE elemzései is ezt támasztják alá: a hirdetőknek érdemes a „trendi” médiamegoldásokkal szemben az elfogadottabb print- és egyéb ATL kommunikációs eszközökkel is tervezni, hiszen a nagyobb tolerancia hatékonyabbá és eredményesebbé teszi az üzeneteik közvetítését és befogadását a fogyasztók által, mle BUDAPEST. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartott - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel. Mengyi Roland tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő, és panasszal élt a gyanúsítással szemben - olvasható a közleményben. Közölték, a KNYF a politikust „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költség- vetési csalás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja” miatt hallgatta ki hétfőn. E napon a főügyészség több helyszínen házkutatást tartott, melyek eredményeként több helyszínen bizonyítékokat foglalt le. Mint írták, az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta. MTI Devizaárfolyam (2016.10.11. PÉNZNEM ! árfolyam változás Euró 304,32 +0,02 USA dollár 273,84 + 1,71 Svájci frank 277,64-0,33 Angol font 336,44-1,49 Román iej 67,81 +0,45 Ukrán hrivnya 10,59 +0.06 Horvát kuna 40,55 +0,01 Lengyel zloty 71,16 +0,13 G> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB