Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

16 Képes krónika 2016. OKTÓBERI., SZOMBAT A New Order kiadta kislemezgyűjteményét BUDAPEST. Ismét kiadta kis­lemezgyűjteményét a New Order. Az elektro-rock 1980 óta működő, azóta több peri­óduson átesett meghatározó formációja Singles című kol­lekciója most két CD-n és négy bakeliten is elérhető. A New Order a Joy Division három tagjából alakult Man­chesterben, miután Ian Cur­tis, a posztpunkcsapat éne­kes-szövegírója felakasztotta magát. A New Order a popos elektronika felé fordult, és a rockarénák mellett a táncpar­ketteken is komoly sikereket ért el. A most kiadott gyűjtemény a tíz évvel ezelőtti, azonos című válogatáslemez minőségileg korrigált és bővített verziója, amely a Peter Hook basszus- gitárossal fémjelzett időszak legnagyobb sikereit vonultatja fel. Szerepel az anyagon má­sok mellett a Blue Monday, a Confusion, a True Faith, az 1963, a Bizarre Love Triangle, a The Perfect Kiss, a Regret, a Crystal vagy a csapat egyetlen slágerlista-vezető kislemeze, az angol labdarúgó-válogatott 1990-es vb szereplésére írt World in Motion. A New Order eddigi több mint három és fél évtizedében a folytonosságot Bemard Sum­ner gitáros-énekes és Stephen Morris dobos, szintetizátoros jelentette, szintén valamennyi dalban hallható Peter Hook jellegzetes, dallamokra épülő basszusgitárjátéka. mti Kvízmegfejtés A település történetének fontos része, hogy a jelenleg is szolgálatot teljesítő tiszántúli református púspök, dr. Bölcskei Gusztáv és az előző püspök. Kocsis Elemér szintén ezen község szülötte. a) Szamoskér rtMZVAlTÓ £ MoneyGram Nyíregyháza, Kossuth tér 10. -Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! EURO 307,50 309,99 USD 274,00276,90 ________________ A változás jogát fenntartjuk! , A nap videója A férj a kocsiban ülve rádöbbent, hogy nem tette be az ebédjét. Visszafordult, de nem akart lépcsőzni, hát a neje ledobta az ételt, ami célba is ért. 0 További videók video.szon.hu Megér egy mosolyt Két rendőr beszélget:- Képzeld, tegnap találtam egy négy­levelű lóherét!- És szerencséd lett?- Naná! Ma is találtam egyet! O További viccek humor.szon.hu Igénybe vehető (törvényi lehetőségek szerint): családi pótlék, diákigazolvány, árvaellátás, TB ellátás Beiratkozáshoz szükséges: bizonyítvány, személyi igazolvány, TÁJ kártya, lakcímkártya Bővebb információ, jelentkezés 8-16 óra között: Vásárosnamény, Kossuth u. 35. Szűcs Éva 20/220-3237, 45/570-300 Anarcs, Általános Iskola, Kertész Zoltánná, Kossuth u. 39. 30/658-9659 Mándok, Közösségi Ház, Nemes Tiborné, Szent István tér 1. 30/656-2217 Tarpa, Könyvtár, Siposné Szász Krisztina, Kossuth u. 21/c 45/488-002 ^ Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ 54 344 01 (2 év) Vám-, jövedéki- és termékdíj-ügyintéző OKJ 54 344 03 (2 óv) Informatikai rendszerüzemeltető OKJ 54 481 04 (2 év) Sportedző (labdarúgás szakirány, tarpán) OKJ 54 813 02 (1 óv) Szakmai előképzettséghez kötött szakképzések: Államháztartási mérlegképes könyvelő OKJ 55 344 02 (1 év) Vállalkozási mérlegképes könyvelő OKJ 55 344 07 (1 év) Infcumfcá» bizonyítvánnyal rendelk azok nek: Érettségi bizonyítvány megszerzése 2 év alatt esti munkarendben! Nyolc általánosai rendolkozöknab: f Érettségi bizonyítvány megszerzése 3 év alatt esti munkarendben! |i| online: www.bereg-szakkepzes.hu.beregszakkepzes0gmail.com, lak. __________https://www.facebook.com/bereg szakképzés__________ A helyszín mindenhez adott! START Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, bujtos u. 34. Kitelepülést, kiszállítást egyaránt vállalunk! További elérhetőség: 06-20/930-8945 HIRDETÉSEK mm A film főhőse azért csak digitális marad Jón Favreau rende­zi Az oroszlánkirály játékfilmváltozatát. LOS ANGELES. A Disney filmstú­dió Jón Favreaut bízta meg Az oroszlánkirály játékfilmválto­zatának elkészítésével - érte­sült a Variety.com. Jón Favreau fotó: afp Favreau korábban siker­rel frissítette fel A dzsungel könyvét is. A felújítás akko­ra sikert aratott, hogy már a folytatás is előkészületben van. A Vasember és a Vasember 2. rendezője úgy tervezi, hogy Az oroszlánkirály játékfilmes felújításában - akárcsak A dzsungel könyvében - nem szerepelnek majd élő vadálla­tok. A film főhősét is digitális technikával teremtik meg. Az oroszlánkirály, amely 1994-ben debütált Roger Al­ters és Rob Minkoff rende­zésében, világszerte 968,8 millió dollárt keresett a stúdi­ónak. Azóta Tony-díjas musi­cal is készült belőle, amelyet hatalmas sikerrel játszanak a Broad wayn. mti Fém alkatrészei is voltak a naphajóknak London. Először találtak bizo­nyítékot régészek arra, hogy az ókori Egyiptomban a fá­raók számára épített rituális célú naphajóknak fém alkat­részeik is voltak - számolt be róla a Daily Mail című brit lap. A kutatók a gízai Nagy Pira­mis (más néven Kheopsz-pi- ramis) melletti ásatásokon találták meg egy fából épült naphajó egy darabját, amely­hez egykor kör- és u-alakú fémdarabok kapcsolódtak. A naphajók olyan rituális szállítóeszközök voltak, ame­lyeket a fáraók temetési szer­tartásaihoz használtak, és az uralkodó sírja mellett temet­ték el őket. Az archeológusok úgy vélik, a naphajó szolgál­hatott arra, hogy a fáraó lel­két az égbe vigye, egy másik nézet szerint a túlvilágon való átázásához készíthették őket. A fém alkatrészek Hufu fá­raó második naphajójának egy darabjához, egy nyolc méter hosszú, 40 centi széles, négy centi vastag fadarabhoz tartoz­tak. Az u-alakú fémek Josimura Szakudzsi japán egyiptológus szerint evezőtartók voltak, amelyeket azért szereltek fel, hogy a fa evezők ne súrlódja- nak a fa hajótesthez. MTI 111 Megjött a kedve A máriapócsi Csekk Regina barátnőjét kísérte el a fotózásra, de végül maga Is kedvet kapott hozzá. fotó: sipeki Péter Figyelés és kicsit verseny Rá is fókuszálnak (illusztráció) fotó: afp A madarak vonulásáról gyűjtenek információt az idén is. Budapest. Magyarország az idén is részt vesz az Euró­pai Madármegfigyelő Napok rendezvényen ma és holnap, amikor a szakemberek két kontinenst érintő információ- gyűjtést végeznek a madarak őszi vonulásáról a lakosság se­gítségével. Az Európai Madármegfi­gyelő Napok (EMN) progra­mot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife In­ternational indította el 1992- ben. Az eseményhez néhány éve közép-ázsiai partnerszer­vezetek is csatlakoztak. Az EMN egyben játékos ver­seny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztve­vők és a megfigyelt mada­rak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában elő­kelő helyen, az első ötben szokott szerepelni. Az MME országszerte, je­lenleg 16 megyében és a fő­városban 51 helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén, ezekről és az esetleges új pon­tokról az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklő­dők. Az összesített magyar ered­mények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíne­ken tehet hozzájárulni, hi­szen bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait is. Tavaly az akció során 38 or­szágban, ezernél is több hely­színen mintegy 4,2 millió ma­darat figyelt meg a 25 ezernél is több résztvevő. mti Nagy méret, alacsony ár Agyártó még lejjebb szorítja a fogyasztói árat. MULTIMÉDIA. Az Elephone kü­lönböző megoldásai egyre gyakrabban bukkannak fel lapunk hasábjain, ami töb­bek között annak köszönhe­tő, hogy vonzó készülékeket kínálnak igencsak kedvező áron, 120 dollárért. Legutóbb az S7 és az R9 részleteiről ol­vashattunk, de már itt a kö­vetkező változat, amely még lejjebb szorítja az árat. Az Elephone Cl már ko­rábban is szerepelt a szaksaj­tóban, most azonban a cég hivatalosan is bejelentette az okostelefont, amely egy 5,5 hüvelykes, tehát a manapság legdivatosabb méretű kijelző­vel futott be. Ezt a tűrhetőnek mondható 720p felbontás, a négymagos MediaTek MT6737 chip, 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os, ám tovább bővíthető belső tároló, dual-SIM opció, az európai frekvenciasávokat is támogató LTE-elérés egé­szíti ki. sg.hu Tarolt, de mire lesz ez elég? Budapest. Öt éven át készült a téli szezon egyik legnagyobb mozisikerének ígérkező Éne­kelj! című animációs musical, amely a minap lenyűgözte a torontói filmfesztivál közön­ségét. A várható nagy közönség- siker azonban nem garancia arra, hogy a film Oscar-esé- lyes tegyen, mivel a díjat odaítélő Filmakadémia az extravagánsabb filmeket ked­veli - mérlegeli az esélyeket a The Hollywood Reporter. Az Énekelj!-ben emberi tu­lajdonságokkal felruházott állatok zenei tehetségkutatón vesznek részt, és a filmben 85, már befutott sláger hang­zik fel. Ez nem éppen eredeti felállás a szerző szerint, ezért a finnyás akadémiai tagok ke­vésbé fogják favorizálni, uip

Next

/
Thumbnails
Contents