Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-10 / 238. szám
2016. OKTÓBER 10., HÉTFŐ Nem azért rontottam el a rajtot, mert nedves volt az aszfalt, hanem azért, mert hibáztam, és kipörögtek a kerekek. Lewis Hamilton elismerte, hogy saját hibájából rajtolt rosszul a Japán Nagydíjon. Nehéz, de nem lehetetlen helyzetből várta a románok elleni Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi, érdi visszavágóját a magyar női röplabda-válogatott. Az „odavágót” 3:0-ra bukta el idegenb.en Jan De Brandt szövetségi kapitány együttese, amely Érden az elveszített első szett után 3:l-re nyert, és végül hozta az aranyszettet is, amely már biztos Európa-bajnoki részvételt ért. Az első meccs mindig izgalmas kézilabda. A magyar női kézilabda-válogatott 32-22-re legyőzte Szlovéniát az új szövetségi kapitány, a dán Kim Rasmussen első mérkőzésén Siófokon. A szakvezető elégedetten értékelt: „Az első meccsen mindig izgalmas, hogy az edzésen gyakoroltakat hogyan tudjuk élesben megvalósítani. Sok játékelem jól működött, a védelmünk sokáig rendben volt. A lányok együtt harcoltak, ami fontos volt nekem, néha kiengedtünk, de elégedett lehetek.” 9 Bajtársak mándoki meccse A magyar rögbiválogatott a nagyszerű első félidőnek köszönhetően győzte le Dániát az Európa-bajnoki selejtezőn. rögbi. Bajtársiasság. Ez a rögbi egyik alapelve, amiről a mándoki Magyarország-Dá- nia Európa-bajnoki selejtező közönsége is meggyőződhetett. Mert a felek kétszer negyven percen át kőkeményen gyömöszölték egymást, a lecserélt játékosok nem ritkán jeges tömlővel a fejükön próbáltak visszatérni az élők sorába, de amint véget ért a meccs, életre szóló barátságok köttettek. A sportág íratlan szabályainak megfelelően a vesztes sorfalat állt a nyertesnek, és ütemes tapssal köszöntötte a győzőket. Majd a diadalt arató csapat beállt a sor végére, és a vesztes is áthaladt a sorfalon. Aztán előkerültek a sörök, és még harci díszben azt fogyasztották a két csapat játékosai, miközben egymással beszélgetett magyar és dán. Több mint ezer érdeklődő A győztes fél amúgy a magyar volt. A mieink pontjaival kezdődött az 1250 néző előtt játszott mérkőzés, de Sacaze Martin büntetőjére még válaszoltak a dánok Beder W. Bjerdum révén. Utána aztán beindult a magyar henger, szünetig Sacaze hat, Katona Jonathán öt, a csapatkapitány Thomas Ducroqc ugyancsak öt, Collet Gregoire pedig négy pontig jutott. A magyarok 20-3-ra vezettek az első játékrészt követően - gondolhattuk, eldőlt a parti. A második játékrész elejét is a mieink uralták, Pocskai Szabolcs célja után ugyan kimaradt a büntető, de a 25-3-as előny valóban megnyugtatónak tűnt. Ekkor már több volt a szabálytalanság és a játékmegszakítás, amelyek után jöhettek a bedobások (ilyenkor az oldalról jövő csapat játékosai felemelik egyik társukat, aki így próbálja lehalászni a labdát) és a tolongások, amelyek során 1,8 tonna feszült egymásnak. A mieink ezekben a játékhelyzetekben is többnyire felülkerekedtek, látszott, hogy előrébb tartanak, mint a dánok. A vendégek Bjerdum jó helyzetből elvégzett és értékesített büntetőjével, valamint Nocklas Teli céljával a végén ugyan még szépítettek, de 25-13-as előny után a magyar védelem kitett magáért, és a közönség támogatásával megőrizte előnyét. A szurkolókkal ünnepeltek A mándoki szurkolók amúgy vevők voltak az újdonságra, a játékosok velük együtt ünnepelték meg a második sikert (előzőleg Észtországban nyertek a mieink), és ha jövő tavasszal a finnek és a norvégok ellen is sikerrel járnak, akkor megőrizhetik vezető helyüket az Európa-bajnokság második konferenciájának északi csoportjában, amivel szintet ugorhatnak. km-bt Kapitányi szemmel Richard Williams, a magyarok szövetségi kapitánya: - A múlt heti nagy különbségű győzelem után Dánia ellen is remek eredményt értünk el, és ez boldoggá tesz - mondta a meccs után - Nagyjából a hetvenedik percig uraltuk a játékot, utána pedig sikerült megőrizni az előnyünk jelentős részét. Fontosnak tartottam azt is, hogy az ország ezen szegletében is megismertettük a játékot az emberekkel, Mándok remek házigazda volt, kiváló közönség előtt játszhattunk.__________________________________________________________________________ Jens Jensen, a dánok szövetségi kapitánya: - Az első félidőben domináltak a magyarok, és ezzel megnyerték a meccset, amúgy teljesen megérdemelten - értékelt. - Dániában is a kis sportok közé tartozik a rögbi, de azon dolgozunk, hogy fejlődjünk és elismertté váljunk. A magyarok jobbak voltak. A piros mezes magyarok a meccs nagy részében ráerőltették akaratukat a dánokra fotó: pusztai Sándor Nico Rosberg az idén kilencedszer nyert fotók: afp/ toshifumi kitamura Ismét Rosberg nyert, a Mercedes már révbe ért FOTÓ: ÉKN/ DERENCSÉNYI ISTVÁN forma-1. Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-l-es Japán Nagydíjat, amelyen csapata biztosította világbajnoki cimvédését a konstruktőrök között. A pilóták pontversenyében vezető Rosberg az idén kilencedik, pályafutása során a 23. győzelmét ünnepelhette. Japánban első alkalommal nyert. Csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton harmadik lett, a német előnye immár 33 pont az összetettben. Szuzukában a második helyen a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett. A világbajnokság két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával, Austinban folytatódik. MTI Vb-selejtező: a magyar válogatott hétfőn a lettek vendégeként javíthat a mérlegen. labdarúgás. Miként arról már lapunkban beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott a vendég svájci csapattól a pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Groupama Arénában.- Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét együttes nagy tempóban futballozott. Sikerült kétszer is visszajönnünk a svájciak ellen, de túl sok hibát követtünk el, végül ezek döntötték el az összecsapást. Ez bosszantó, de emelt fővel távozhatunk, hiszen jól játszottunk, ugyanakkor ezzel nem szereztünk pontot - fogalmazott Bernd Storck, a magyarok szövetségi kapitánya. Klelnhelslerék (15) hétfőn javítanának Kollégája, Vladimir Petkovic dicsérte a legyőzött csapatot is:- Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Gratulálok a csapatomnak, de a magyaroknak is, hiszen nagyszerűen futballoztak, nyomás alatt tudtak tartani minket és egy pillanatig sem adták fel. Ami a csoport másik két mérkőzését illeti, a portugálok fél tucattal feledtették a svájciak elleni vereséget, míg a feröeriek nyertek a lettek vendégeként. Hétfőn ismét pályára lépnek a csoport tagjai. A magyar válogatott a letteknél vizitál. A két válogatott eddig ötször találkozott egymással, négyszer mi nyertünk, egyszer a lettek. A jelenlegi listavezető svájciak Andorrába utaznak, míg a portugálok a Feröer-szigetekre. Lesznek változások- Ugyanabban a stílusban kell futballoznunk, mint Svájc ellen - jelentette ki Bernd Storck a vasárnap reggeli elutazás előtt. - Az elért eredményei ellenére nem rossz csapat a lett, vannak jó játékosai. A feröeriek ellen is próbáltak támadni, de végül kikaptak. Storck elárulta: lesznek változások, de arról nem kívánt beszélni, hogy mennyi és kiket érint. MTI, KM Labdarúgás világbajnoki selejtezők Október 7. péntek C-esoport Franciaország-Bulgária 4-1 (3-1) Luxemburg-Svédország 0-1(0-0) Hotlandia-Fehéroroszország 4-1 (2-0) Október 10., hétfő Fehéroroszország-Luxemburg 20.45 Holtandia-Franciaország 20.45 Svédország-Bulgária 20.45 A csoport állása 1. Hollandia 2 1 1 - 5-24 2. Franciaország 2 1 1 - 4-14 3. Svédország 2 1 1 - 2-14 4. Bulgária 2 1- 1 5-7 3 5. Fehéroroszország 2 11 1-4 1 6. Luxemburg 2- 2 3-50 Október 8., szombat Azerbajdzsán-Norvégia Németország-Csehország __ Észak-írország-San Marim 0(1-0) 0 0-0) Október 11., kedd Csehország-Azerbajdzsán Németország-Eszak-lrorsffi 2 4-0 (1-0) 20.45 0.45 Norvégia-San Marino 20.45 A csoport állása 1. Németország 2 - - 6-06 2. Azerbajdzsán 3. Észak-írország 2 - 2-0 6 1 1 - 4-04 4. Csehország 2-11 0-31 5. Norvégia 2 - - 2 0-4 0 Október 8., szombat Anglia—Málta Skócia—Litvánia 2-0 (1-0) Szlovénia-Szlovákia 1-1 (0-0) Októberit., kedd Litvánia—Málta 1-0(0-0) 20.45 Szlovákia—Skócia 20.45 Szlovénia-Anglia A csoport állása 1. Anglia 3-0 6 2. Skócia 1 1 3. Szlovénia 1 1 - 3-24 4. Litvánia 1 - 2-21 5. Szlovákia 6. San Marino 2 2 0-5 0 C. Ronaldo (7) négy gólt szerzett 6. Málta Október 7.. péntek D-csoport .y " Október 6., csütörtök E-csoport ■■I G-csoport Október 6., csütörtök Magyarország-Svájc 2-3(0-0 Ausztria-Wales 2-2 (0-1) Örményország-Románia 0-5(0-4) Macedónia-lzrael 1-2 (1-0) Lettország-Feröer 0-2 (0-1) Moldova-Szerbia 0-3 (0-2) Montenegró-Kazahsztán 5-0 (1-0) Olaszország-Spanyolország 1-1(0-0) Portugália-Andorra 6-0 (4-0) Irország-Grúzia 1-0(0-0) Lengyelország-Dánia 3-2(2-0) Liechtenstein-Albánia 0-2 (0-1) 2016. október 10., hétfő Október 9., vasárnap Október 11., kedd Október 9., vasárnap Lettország-Magyarország 20.45 Wales-Grúzia • 1-1 (1-0) Kazahsztán-Románia 18 Izrael—Liechtenstein 2-1 (2-0) Andorra-Svájc 20.45 Moldova-irország lapzárta után Dánia-Montenegró 20.45 Albánia-Spanyotország lapzárta után Feröer-Portugália 20.45 Szerbia-Ausztria lapzárta után Lengyelország-Örményország 20.45 Macedónia-Olaszország lapzárta után A csoport állása 1. Svájc 2 2- - 5-26 A csoport állása 1. Wales 3 1 2 - 7-3 5 A csoport állása 1. Románia 2 1 1 - 6-14 A csoport állása 1. Albánia 2 2- - 4-16 2. Feröer 2 1 1 - 2-04 3. Ausztria 2 1 1 - 4-34 Montenegró 2 1 1 - 6-14 2. Izrael 3 2- 1 5-56 3. Portugália 2 1- 1 6-23 2. Szerbia 2 1 1 - 5-24 3. Lengyelország 2 1 1 - 5-44 3. Spanyolország 2 1 1 - 9-14 4. Lettország 2 1- 1 1-23 4. Írország 2 1 1 - 3-24 4. Dánia 2 1- 1 3-33 4. Olaszország 2 1 1 - 4-24 5. Magyarország 1 1 - 0-01 5. Grúzia 3- 12 2-41 5. Kazahsztán 2 11 2-71 5. Macedónia 2- 2 2-40 6. Andorra- 6 0-7 0 6. Moldova 2 0-7 0 2 - - 2 0-6 0 6. Liechtenstein H-csoport Október 7., péntek Belgium-Bosznia-Hercegovina Görögország-Ciprus _ Eiztörszág—Gibraltár 4-0 (2-0) Október 10., hétfő Bosznia-Hercegovina-Ciprus Észtország-Görögország 2-0(2-0) 4-0(0-0) 20.45 20.45 20.45 Gibraltár-Belgium 20.45 A csoport állása 1. Belgium 2 - 7-0 6 6-2 4 2. Görögország 2 6-1 6 0-2 _0 5. Ciprus 3. B-Hercegovina 2 4. Észtország 2 1 - 1 5-43 1-1 4-53- 2 0-5 0 1-7 0 6. Gibraltár- - 2 1-8 0 l-csoport Október 6., csütörtök Izland-Finnország Tórökország-Ukrajna 3-2 (1-2) Koszovó- Horvátország Október 9., vasárnap Ukrajna-Koszovó 2-2 (1-2) 0-6(0-3) Finnország-Horvátország 3-0 (1-0) Iziand-Törőkország 0-1 (0-1) A csoport állása 1. Horvátország Japzárta után 1 8-1 7 2. Ukrajna 6-3 5 3. Izland 1 1 4-3 4 4. Törökország 2 - 2 3-3 2 5. Finnország 3 - 1 3-5 1- 3 1-12 0 6. Koszovó 3 - 1 1-10 1