Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-06 / 209. szám
2016. SZEPTEMBER 6., KEDD KELET A fesztiválcsináló igazgató FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM A kitüntetett szerint a szakmai díj visszaigazolása annak, hogy jó úton járnak. kisvárba, Augusztus 18-án a Pesti Vigadóban vehette át a Bessenyei-díjat Lázár János miniszterelnökséget vezető minisztertől a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója, Nyakó Béla. A kitüntetettel ennek az örömteli eseménynek az apropóján beszélgettünk. Igazán jó döntés volt... A közel 25 éve művelődési központot vezető szakembert a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának büszke protek- toraként, fesztiváligazgatójaként ismerik sokan. Fontos elmondani azonban, hogy az egyik legnagyobb színházi seregszemlévé növő rendezvényt tulajdonképpen megörökölte Pribula Lászlótól és az akkori városvezetéstől. Kezdetben 10 napos volt a találkozó, és 25-30 előadást mutattak be a színházak ajánlataiból válogatva. Ám az igazi áttörést az hozta el, amikor a művelődési központot ösz- szevonták a várszínházzal.- Az integrált intézménnyel már könnyebben lehetett pályázni, éppen ezért ma is jó döntésnek tartom, hogy ezt megléptük. Annak is örülök, hogy megtaláltuk az arányokat a hazai és a határon túli Örülök, hogy a várszínpadi szórakoztató jelleg sem laposodott el. NYÄKQ BÉLA Nyakó Béla a díjjal színházak szerepeltetésében, és így a várszínpadi szórakoztató jelleg sem laposodott el. A cél az volt, hogy jó előadásokat hozzunk el Kisvárdára, mert az ilyenek a szakmának és a közönségnek egyformán tetszenek - foglalta össze az eredményeket a fesztiválszervező, és beavatott abba is, hogyan zajlik évtizedek óta a kiválasztás. Egy évben legalább kétszer felkeresnek minden ajánlkozó színházat, és ahová mégsem jutnak el, onnan videolemezen kérik be a produkciót, illetve a televíziós színházi műsorokat is figyelemmel kísérik. Több egyszerű nézőnél Mivel a Művészetek Házában és a várszínpadón sincs zsinórpadlás, alaposan meg kell fontolni, melyik az a játék, ami technikai értelemben is megfér itt. Amikor arról faggattuk, hogy mennyire érzi a leikéhez közelállónak a színházat, szerényen csak annyit mondott: egy kicsit azért több vagyok egyszerű nézőnél.- Persze játszó embernek csak annyiban nevezném magam, hogy az élet is egy végtelenített szerepjáték. Ott sem szabad túljátszani semmit - hangsúlyozza, holott többen is tudhatják róla, hogy drámapedagógiát is végzett Nyíregyházán. Mint néma török szolga Arról viszont már bizonyára kevesen hallottak, hogy Nyakó Béla csapatmunkában - no és persze Horváth G. Gergely televíziós rendező irányítása mellett - készített vagy 15 tévéfilmet is a Magyar és a Duna Televíziónak, határon túli művészekkel. Arról pedig csak vonakodva mesél, hogy egyszer egy magyar játékfilmben, A szigetvári vértanúkban is felbukkant.- Nem vagyok rá túlzottan büszke, mert néma török szolgát alakítottam, de arra már igen, hogy olyan színészóriások mellett, mint Hau- mann Péter vagy Darvas Iván, aki a szultánt játszotta. Épp a komáromi várban kötöttem le egy előadást, és Görgey Gábor, a televízió kulturális felelőse „meglátta bennem a figurát” - mesélte nevetve, km-mj A nemzet lelkének elismert gyógyítója Ismét méltó helyre kerül a Tőkés László Alapítvány elismerése. kisvárda. A kisvárdai Tőkés László Alapítvány kuratóriumának döntése alapján az idén dr. Papp Lajos világhírű szívsebész veheti át a 22. Tőkés-díjat. A díjátadó ünnepséget a helyi református templomban rendezik szeptember ll-én 15 órától. Szíwel-lélekkel gyógyított A 27 éves Tőkés László Alapítvány alapító okiratában lefektetettek szerint a díj olyan személyt illet, aki életművével, tudományos, vallási, humanitárius cselekedetével jelentős mértékben segíti a magyarság helyzetét, előmozdítja annak fejlődését. A mostani döntés indoklásaként Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke elmondta:- Dr. Papp Lajos soha nem tett különbséget gazdag és szegény beteg között, minden hozzá fordulóval egyformán bánt. Orvosként a legjobb tudása szerint, szíwel-lélekkel gyógyított. Akaraterővel, tudásszomjjal, tehetséggel juNévjegy Papp Lajos 1948. március 21-én született Aranyosapátiban. A Prima Primissima, Széchenyi- és Magyar Örökség-díjas professzor 2015-ben Bocskai-díjat és Ambassador-díjat kapott, 2016-ban pedig Wass Albert-díj- ban részesítették, és a Magyar Kultúra Lovagjává választották. tott el a legmagasabb szakmai szintre, példaadó egyéniségével legyőzve a gáncsoskodó- kat, és a mecseki szénbányák csilléitől a világhírű profesz- szori rangig vitte. Szakmai útja rögös, de mindvégig a betegek érdekeit védte. Elismerései és irigyeinek gáncsoskodásai egyként jelzik: kivételes egyéniségről van szó.- A legsúlyosabb megpróbáltatások idején, amikor a leggaládabb eszközökkel próbálták félreállítani, ellehetetleníteni, a betegek neki és istennek adtak hálát a gyógyulásért. Miután letette a szikét, tevékenységét az egyénről kiterjesztette a nemzet lelkének a megmentésére. írásai, könyvei, előadásai szintén a lelkek gyógyí- I t á s á t I szol- § g á 1 j á k - fogaiul a z o 11 Lengyel Szabolcs, majd hozzátette: a magyar nemzet érdekében végSoha nem tett különbséget gazdag és szegény beteg között. LENGYELSZABOLCS zett kiemelkedő munkássága mindenben megfelel az alapítvány 27 évvel ezelőtt megjelölt célkitűzéseinek. A díjátadó ünnepség szeptember ll-én istentisztelettel kezdődik, a megjelenteket Százvai László kisvárdai református vezető lelkipásztor köszönti. Igét Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő hirdet. A kuratórium döntésének ismertetését követően a díjazott munkásságát, emberi nagyságát Kocsis István író, drámaíró méltatja. VINCZE PÉTER Dr. Papp Lajos SIPEKI PÉTER <§> Korlátcsere A Debreceni úton a nyíregyházi belváros felé tartva, a Móricz Zsigmond utca előtti felüljárón a korlátokat cserélik a szakemberek, ezért egy sávot lezártak. fotó: pusztai Sándor Nekrológ Emlékezés Görbéd! Miklósra, a kiváló pedagógusra Mély részvéttel emlékezünk a tiszalöki pedagógusra, a magyar-történelem szakos vezető felügyelőre, aki alkotó életútja során értékes útmutatásaival - derűs emberi közvetlenséggel - segítette tanítványai és munkatársai fejlődését. Kilencvennégy éves korában méltósággal távozott az élők sorából. A háborút megjárt 23 éves ifjú boldog jövőt remélt, tanult, lelkesedett, csalódott, de közéleti emberként mindig tettre kész volt. Megszenvedett kényszerű élethelyzeteket, férfias küzdelemben talpra állt súlyos betegségéből. Nyugdíjaséveiben is lankadatlan szorgalommal dolgozott: kutatásai nyomán nyilvánosságra került a tiszalöki, a kazincbarcikai és a kecskeméti hadifogolytáborok története, köteteiben emléket állított az ott megalázott embereknek. Az „1020 nap az őrtornyok árnyékában”, „Az árnyékok hosszúra nyúlnak", a „Szögesdrótok között a Sajó völgyében”, „Emlékkönyv az ÁVÓ-s sortűz ötvenedik évfordulójáról", „Életek, sorsok a táborok után” című könyvei, és a „Megbocsátva, de nem feledve” című dokumentumfilm - amelyet a Duna televízió tűzött műsorára - nem hagyták a múlt ködébe veszni a magyarországi kényszer-hadifogolytáborok testet-lelket nyomorító világát. Elismeréssel adózunk a helytörténeti és néprajzos munkássága előtt is, amellyel a magyar művelődéstörténet kincstárát gyarapította. A gazdag életmű méltó elismeréseként Göncz Árpád köztársasági elnöktől 1994- ben vette át a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést. Kedves Micu bácsi! „Az én huszadik századom” című önéletrajzi írásodban megfogalmazott szerény kívánságod teljesült, miszerint: „jelet hagyok, és ez már értelmet ad életemnek”. Ennél is többre becsüljük azt a humanista szellemiséget és emberbaráti szeretetet, ami maradandó hagyatékként tovább él diákjaid népes tábora és tisztelőid lelkében. Kölcsey Ferenc szavaival búcsúzunk Töled: „ Az emlékezet életet ad, és ki tetteiben megemlegettetik, az halhatatlan lesz." Emlékedet kegyelettel ápoljuk. Nyugodj békében! PÁLYATÁRSAID NEVÉBEN: FERKU IMRE Fülön csípték a szabálysértőt Barabás. A legfrissebb rendőrségi jelentés szerint a Barabási Határrendészeti Kirendeltség járőrei szeptember 4-én Mátyusban igazoltattak egy traktorral közlekedő 19 éves tiszakerecsenyi lakost. Az ellenőrzésnek köszönhetően kiderült, hogy a férfit a Nyíregyházi Járásbíróság korábban a járművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a sofőrt a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságra előállították és járművezetőt az eltiltás hatálya alatt elkövetett szabálysértés vétsége miatt őrizetbe vették. KM Biokémiai vizsgálati minta vétele közben fotó: tancsik Róbert tést is. A környezet-egészségügyi témákat is feldolgozó internetes és felmenő rendszerű csapatvetélkedőkön is ott találjuk őket, ráadásul a kollégiumban minden évben szobatisztasági és otthonossági versenyt hirdetnek. Korábban elkészítették a megye természeti „öröm és bánat” térképét, mely egy összegző kiadvány részeként jelent meg a Természetbúvár Kiadó gondozásában. Az egyik közszolgálati televízió zöldműsorában alkalmuk volt bemutatni a nézők számára a szűkebb pátria értékeit. Számos szervezet pályázati támogatással segítette tevékenységüket, és az intézményi zöldprogramoknak is szerepe lehet abban, hogy több végzős diák választotta a környezetvédelmi szakot továbbtanulása során. KM Végzett, próbaidős őrmesterek a megyében nyíregyháza. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Farkas József rendőr dandártábornok a napokban a főkapitányság épületében ünnepélyes keretek között köszöntött huszonkét új próbaidős rendőrt. A rendészeti szakközép- iskolákban végzett fiatal őrmesterek már előző naptól, vagyis szeptember l-jétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőrkapitányságain és határrendészeti kirendeltségein megkezdték pályafutásukat. Közülük tizennyolcán közrendvédelmi szakterületen, négyen pedig határrendészeti szakterületen teljesítenek szolgálatot. km Vigyázz rám fs! Szoboszlai Flóra Vigyázzunk a gyerekekre! Környezettudatos kollégisták sikerei Egy diák zöldkör alapításával kezdődött a környezeti nevelési program a határvárosi diákotthonban. ZÁHONY. Közismert, hogy az óriási határforgalom miatti környezeti terhelést tekintve Záhony az egyik legveszélyeztetettebb település. Ez ösztönözte több mint két évtizede arra a záhonyi Dr. Béres József Kollégium tanulóit és tanárait, hogy megalapítsák a diák zöldkört. Kezdetben hagyományos környezet- és természetvédelmi programokkal - hulladékgyűjtésekkel, fa- és cserjeültetésekkel, szárazelemek begyűjtésével, természetismereti kirándulásokkal - igyekeztek magukhoz édesgetni a kortársakat, később viszont már hazai és nemzetközi diákprogramokba kapcsolódtak be. Több alkalommal is társultak az E-Misszió és a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület programjaihoz, önálló táj- és természetismereti táborokat szerveztek, üzemeket látogattak, és követei a civil környezetvédők országos találkozóinak. Rendkívül aktív csapat A legérdeklődőbbek rendszeres résztvevői a „Laborkaland” elnevezésű ismeret- terjesztő programoknak, és a Debreceni Egyetem nyári természettudományos kutatótáborait is lelkesen látogatják. Elsőként szerveztek a városban szelektív hulladékgyűj-