Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-21 / 222. szám
2016. SZEPTEMBER 21., SZERDA 8 Megyei tükör KEIíT Röviden LENGYEL NYELVTANFOLYAM. A Nyíregyházi Lengyel Nemzetiségű Önkormányzat lengyel nyelvtanfolyamot indít. Az érdeklődőket szeptember 24- én, szombaton 10 órára várják a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba. RAJZSZAKKÖR. Tehetséggondozó rajzszakkör indul október 1-jén 9 órától a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola és a Kollázs Művészeti Egyesület közös szervezésében. Bővebb információ kérhető a (42) 512- 330-es számon. Eljutott a Kvartett tagjaihoz a VIDOR-díj BUDAPEST. A napokban a Pesti Színházban Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója átadta az első VIDOR-díjat. Mint ahogy arról beszámoltunk, a XV. jubileumi VIDOR Fesztivál legjobb nagyszínpadi előadásnak járó díját és a Fi- delio különdíját (részvételt a Fortissimo programban) a Vígszínház Kvartett című előadása nyerte. Spiró György drámáját Marton László rendezésében 2014 óta láthatja a Pesti Színház közönsége Bőr- csők Enikő, Péter Kata, Hegedűs D. Géza és Kern András előadásában. A nyíregyházi a Kvartett 50. előadása volt. Hegedűs D. Gáza, Kern András, Péter Kata, Börcsök Enikő és Kirják Róbert FOTÓ: SZKÁROSSY ZSUZSANNA I PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL- A legaktuálisabb ügy Magyarországon az október 2-ai népszavazás, hiszen soha nem volt annyira időszerű, mint most - kezdte nyíregyházi sajtótájékoztatóját kedden dr. Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője. - A kötelező kvóta veszélye valósággá vált, hiszen az Európai Unió nemhogy megszüntetné, de még változtatni is akar rajta. A népszavazás nemzeti ügy, nem pedig belpolitikai, hiszen Magyarország jövőjéről szól. Arra kérek mindenkit, vegyen részt rajta, és szavazzon nemmel - fogalmazott a politikus, majd így folytatta:- Nem a migránsokkal van gond, hanem a migrációval, hiszen átírhatja Európa kulturális és vallási identitását. Nem oldja meg a munkaerőgondokat, csökkenti az európai emberek biztonságát, növeli a terrorveszélyt. Magyarország védi saját határait és védi a schtngeni határokat is. A segítséget ott kell megadni, ahol élnek ezek az emberek. A népszavazással foglalkozunk azon a lakossági fórumon is, ami Tiszalökön szeptember 23-án 18 órakor kezdődik a művelődési házban. A meghívott vendégünk Seszták Miklós fejlesztési miniszter lesz. Fidesz. Ismét közelebb került a kvótanépszavazás időpontja a naptárban, ezért is tartották időszerűnek a Fidesz nyíregyházi politikusai, hogy kedden sajtótájékoztató keretében újból felhívják a választók figyelmét a részvétel jelentőségére. Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő felvezetőjében a kapcsolat- tartás mellett annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket. - Ezért is helyeztünk el a város több pontján tájékoztató standokat, s örülünk, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk, ezzel is segítve a kommunikációt az október 2-ai fontos döntés előtt - fogalmazott, majd örömét kifejezve, amiért olyan sportember is bekapcsolódott a kampányba, mint Sitku Ernő, átadta a szót a válogatott kosárlabdázónak. Sitku Ernő mondandójában arra kért mindenkit, hogy tájékozódjon, nézzen utána, mennyire fontos döntésre készül az ország, és senki ne maradjon otthon. - Nagyszerű lehetőség, hogy mindenki eldöntheti, hogyan szeretne élni ebben az országban, s remélem, hogy ha már az urnák elé járulnak, nemmel szavaznak majd - zárta mondandóját a sportember. MSZP. Dr. Legény Zsolt országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatójának az október 2-ai kvótanépszavazás volt a témája, amelyről azt hangsúlyozta, hogy több szempontból is okafogyottá vált. - Úgy állítja be a Fidesz ezt a népszavazást, mintha egy sorsdöntő, s komoly jogkövetkezménnyel járó referendum lenne. Közpénzen kiküldött leveleikben azt ecsetelik, hogy veszély leselkedik a magyar választókra. Ezzel szemben az igazság az, hogy a népszavazás eredményétől nem fog csökkenni az Európára nehezedő menekültügyi nyomás, s végeredmény semmiféle jogi kötőerővel nem bír az unió intézményeire nézve. EU-s jogalkotási szempontból is teljesen értelmezhetetlen, amit állítanak, ugyanis az Európai Bizottságnak csak javaslattételi, nem pedig döntési jogköre van. Az európai csúcsvezetők épp most értekeztek Pozsonyban, ahol többen is kinyilatkoztatták, hogy a kötelező betelepítési kvótát már elvetették. Márpedig ha még javaslat sincs, azt kérjük a magyar választóktól, maradjanak otthon, ne asszisztáljanak az ország esetleges kivezetéséhez az unióból - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. A balkányi közmunkások a kertészetekben termesztett uborkát, paprikát, babot, paradicsomot folyamatosan szüretelik. A paradicsomból ivólevet készítenek. fotó: elek emil Csoportkép is készült a fesztiválon FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Ezüst minősítés a jutalmuk Az együttes tagjai Borsiban tisztelegtek a fejedelem szobra előtt. NYÍREGYHÁZA, SÁTORALJAÚJHELY. Meghívást kapott az elmúlt hétvégére a Nyíregyházi Lengyel-Magyar Dalárda a Sátoraljaújhelyen megrendezett X. Nemzetközi Kórusfesztiválra. A fesztiválon 8 kórus mutatta be műsorát különböző helyszíneken a város lakóinak. Az első napon, pénteken a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar indulójára a résztvevők felvonultak a belvárosban, majd a városháza udvarán közös énekléssel nyitották meg a fesztivált. Másnap délelőtt a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) Országos Minősítő Hangversenyén a Nyíregyházi Lengyel-Magyar Dalárda Pappné Szabó Ella karnagy vezetésével a vegyeskarok kategóriájában ezüst fokozatot ért el.- Délután a sátoraljaújhelyi református templomban a fesztivál résztvevői mutatták be ünnepi műsorukat, majd a napot közös vacsorával és Martinovszky István dalárdatagunk tárogatóhangjainak kíséretével, fergeteges hangulatú közös énekléssel zártuk a napot - tájékoztatta lapunkat Bárkányi Wieslawa.- Vasárnap ellátogattunk Borsiba II. Rákóczi Ferenc szülőházához, ahol tisztelegtünk a fejedelem szobra előtt, és kuruc kori dalokkal búcsúztattuk a fesztivált. A háromnapos közös éneklés felejthetetlen élményekkel gazdagította a város lakóit, a fesztivál résztvevőit és együttesünk tagjait. km Azonos gyökerek és problémák Nemcsak a jelen, de a jövő feladatait is nagyító alá veszik az egyetemi struktúra kialakítói illusztráció: km-archív A határ menti együttműködés minden érintett térség érdeke. NYÍREGYHÁZA. Szabolcs-Szat- már-Bereg megye nemzetközi kapcsolatai az elmúlt években számos nemzetközi projektben is testet öltöttek, határon átnyúló kapcsolatainkat az európai és hazai külpolitikai célokkal összhangban alakítjuk - mondta Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a keddi, határ menti kapcsolatok fejlesztését célzó konferencia előtti sajtótájékoztatón.- Sajátos földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan a magyar-román, a magyar-ukrán és a magyar-szlovák együttműködési lehetőségekben is érintettek vagyunk, a jövőbeni fejlesztések szempontjából pedig fontos szerep jut az oktatásnak, azon belül a Nyíregyházi Egyetemnek is. Az intézménnyel tavaly kötött együttműködési megállapodást most aktualizáltuk, hogy az oktatás, a fejlesztés és a kultúra területén még hatékonyabb legyen a közös munka. Szoros kapcsolat- Az a célunk, hogy valós, a társadalmi és gazdasági igényeket kielégítő képzést biztosítsunk a hallgatóinknak, és hogy a társadalmi innováció révén részesei legyünk a fejlődésnek - mondta dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki a kárpátaljai főiskolával ápolt szoros kapcsolat jelentőségéről is beszélt.- Magától értetődő, hogy Magyarország ezen térségének és Kárpátaljának együtt kell működnie, hiszen azonosak a gyökereink, és a megoldásra váró problémáink is közel azonosak - mondta Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő, aki az uniós lehetőségek együttes kihasználására is felhívta a figyelmet. KM Daloljunk a legkisebbeknek! nyíregyháza. Ringató címmel zenei foglalkozásoknak ad otthont szeptember végétől a Móricz Zsigmond Városi és Menyei Könyvtár. A bemutató-, illetve nyitófoglalkozást szeptember 23-án, pénteken 10 órakor rendezik meg, majd azt követően hetente, keddi napokon várja a kisgyermekes családokat Ferenczné Endresz Klára foglalkozásvezető. Ezeken a Ringató-foglalko- zásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők Kodály Zoltán elvei alapján. A Ringatom várnak már néhány hónapos gyermekeket is, továbbá minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, akik szívesen énekelnek, játszanak együtt a kicsinyekkel. A Ringató alapítója, a módszer kidolgozója és az országos program vezetője Gróh Ilona zenepedagógus, aki vendége lesz a bemutatófoglalkozásnak, a végén dedikálja is az eddig megjelent Ringa- tó-könyveit. KM A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk Dohányt és szeszt csempészett a banda Ruhák a rászorulóknak Hetven éve írtuk 1946. szeptember 21., szombat A dombrádi csempészbanda A gazdasági rendőrség Domb- rádon lefolytatott vizsgálata során egy 15 tagból álló csempészbandát leplezett le. Ez a banda cigaretta, dohány és tiszta szesz csempészésével foglalkozott, és már több ízben lépték át a szlovák határt hatalmas rakományaikkal. Elszabotálták a közélelmezéshez oly feltétlenül szükséges terményeket, megromlasz- tották és pálinkát főztek belőle. A csempészbanda mind a 15 tagját letartóztatták. Hatvan éve írtuk 1956. szeptember 21., péntek Évforduló Éppen 75 éve, 1881. szeptember 21-én Párizsban, az első nemzetközi elektromos kiállítással kapcsolatos kongresszuson elfogadták az elektromos mértékegységek elnevezéseit (volt, amper, ohm, coulomb stb.). Ötven éve írtuk 1966. szeptember 21., szerda Korszerűsítik a repülőflottát A mezőgazdaságban az elmúlt években mind nagyobb szerepet kapott a repülőflotta, amelynek lengyel PZL gépei évente több mint félmillió holdon szórták ki a műtrágyát, szabadították meg a gabonát a gyomoktól. Most tovább korszerűsítik az Országos Növényvédelmi Szolgálat flottáját: tavaszig ösz- szesen 20 An-2 típusú, nagy teljesítményű repülőgép érkezik, amelyek hasznos terhe háromszorosa a PZL gépekének. Ezenkívül két helikopter is érkezik, így lehetőség nyílik a domboldalak, erősen lejtős területek nagyüzemi vegyszeres kezelésére. KM nyíregyháza. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Szenvedélybetegek Nappali Intézménye szeptember 22-én, csütörtökön 13-15 óra között Nyíregyházán, az intézmény központjában (Szarvas utca 38.) adományozást szervez, amelynek keretében ingyenesen juthatnak hozzá az évszaknak megfelelő ruházathoz a rászoruló családok. KM ■ Koncert a templomban Kiss Benedek Máté, a Virtuózok tehetségkutató verseny döntőse és édesapja, Kiss Zoltán orgonaművész adott koncertet Baktalórántházán a református templomban, fotó: janics attila