Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-20 / 221. szám

2016. SZEPTEMBER 20., KEDD 8 Hazai tálakon KElJT ■ Három a kislány A Sényőn élő hármas ikrek, Kamilla, Jázmin és Korina a na­pokban részt vettek a baktalórántházi városnapon, ahol jól érezték magukat. fotó: némethné csubák éva Elvarázsolt világban járt-kelt a nőtagozat nyíregyháza, szarvas. Csodá­latos három napot töltöttek el Szarvason a közelmúltban az MSZP Szabolcs megyei Nőta­gozatának tagjai. Megnézték a szárazmalmot, hajókáztak a Körös holtágán, hallgatva a kapitány élvezetes idegenve­zetését. Jártak a csodálatos Szarvasi Arborétumban.- Klagenfurtban megépítet­ték a Minimundust, ahol föl­dünk leghíresebb építményei­nek méretarányos kicsinyített másai találhatóak. Szarvason- az arborétum mellett - lét­rehozták az ország egyetlen interaktív makettparkját: a „Mini Magyarországot”, ahol mind a magyarországi, mind az erdélyi és a felvidéki neve­zetességeik kicsinyített mását megcsodálhattuk - tájékoz­tatta lapunkat Gálik Jánosné.- Elvarázsolt világban jártunk. Köszönjük Veresné Gizikének, a főszervezőnek ezt a csodák­kal teli három napot. km Csoportkép az arborétumban FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Még mindig elkél a segítség A nyírbogdányi civil egyesület palát és bú­tort vitt Zajtára. FOTÓK: TANYIK JÓZSEF- Az ősznek, a télnek nem szabad így nekimenni, nem maradhatnak fóliásán a házak, az csak ideiglenes megoldás. Kérek mindenkit, fogjunk ösz- sze, segítsük meg az erdőháti embereket! Én is szóltam az is­merős ácsoknak, ha valahol te­tőt cserélnek, jelezzék nekem. Szívesen veszünk felajánláso­kat, az egyesületünk segít az anyagok elszállításában. A se­gíteni szándékozók engem ke­reshetnek a 06-30/228-9996- os telefonszámon. Kérem mindazokat, akik tudnak se­gíteni, jelentkezzenek, hiszen ezt kívánja tőlünk a tisztesség, a becsület, a szolidaritás - tette hozzá Kántor László, km-mml Az egyesüle­tünk segít az anyagok elszállításá­ban. KÁNTORLÁSZLÓ Összefogással könnyebb- Az ország sok táján megfor­dultam már, de Zajtán most voltam először. Találkoztam Kosztya Zoltán polgármes­terrel is, aki elkeseredetten beszélt arról, hogy az állam­polgárok nem kapnak köz­ponti segítséget, annyi pénz­zel pedig nem rendelkeznek, hogy maguk újíttassák fel a házukat. NYÍRBOGDÁNY, ZAJTA. Éppen három hónapja lesz szer­dán, hogy az erdőháti tele­püléseket elverte a jég. Jú­nius 2l-én reggel különös, dübörgő zajra ébredtek a j térség lakói: a diónyi jég I tönkretette a háztetőket, el­verte a fáradságos munká­val termesztett növényeket. Egy csepp a tengerben Egy negyedév elteltével is sok ingatlanon van még fe­kete fólia, hiszen a hátrányos helyzetű családok, az idős nyugdíjasok önerőből nem képesek felújíttatni a házukat. Folyamatosan érkeznek Er­Több épületet még mindig fóliával védenek a beázás ellen Kántor László egyesületi elnök a palák pakolása közben dőhátról a segélykiáltások, amelyek eljutottak a nyír­bogdányi székhelyű Horgász, Vadász, Természetbarát Szo­lidaritási Egyesülethez is. A civilszervezet megalakulása­kor a nevében is felvállalta a rászorulók megsegítését, s most sem maradt tétlen.- Az egyik tagtársunk, Ta- nyik József édesanyja ajánlott fel ezer darab első osztályú síkpalát, mert nem használ­ta fel, valamint elvittünk egy teljes szobányi bútort is az egyesület felajánlásaként - tájékoztatta lapunkat Kántor László, az egyesület elnöke. - Ezt az adományt egy zajtai családnak vittük el. Jól tud­juk, hogy ez a segítség csak egy csepp volt a tengerben, de ha sokan adnánk össze üyen apró adományokat, ak­kor lekerülhetne a fekete fólia valamennyi házról. Az „édes” csalódás a céljuk Együtt fedezték fel az állatparkot a roma szakkollégisták és a szeretetotthon lakói. NYÍREGYHÁZA. A hátrányos helyzetű, tehetséges fiata­lokat számos alapítvány, kezdeményezés támogatja, ilyen például a Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium is. Emberi jogok A tanévnyitó istentiszteletet az elmúlt pénteken tartot­ták meg. Asztalos Richárd debreceni evangélikus lel­kész igei szolgálatát követő­en a szakkollégisták máris a szakmai munka sűrűjében találták magukat, ugyanis a tolerancia témáját dolgozták fel. Megismerték tételesen az alapvető emberi jogokat, az Európai Unióban általános alapértékeket, az előítéletek természetét, az ellene való küzdelem nehézségeit és szükségességét, a sokoldalú tájékozódás fontosságát. A Tudás 6alom című klip mon­Az állatparkban a szakkollégisták és a szeretetotthon lakói FOTÓ: SIPEKI PÉTER danivalójának megfelelően, az „okozz pozitív csalódást!” mottó jegyében a szakkol­légisták szombaton a Sóstói Állatparkba invitálták az Élim Evangélikus Szeretetotthon lakóit. A cigány fiatalok és az ér­telmi fogyatékosok, kerekes székesek közös sétája itt-ott valóban váratlanul érte, meg­döbbentette a többi kirándu­lót, a vidámságát rendíthetet­lenül őrző társaságot azonban ez nem zavarta-. A délutáni tréningen kép­zett terapeuta vezetésével dolgozták fel élményeiket, a közös kirándulást, az Élim- ben gondozott lányok várat­lan szeretetmegnyilvánulása- it és örömét. km ■> Tragikus emlékek A holokauszt vándorkiállítás hétfőn Mátészal­kára érkezett, ahol három napig tekinthetik meg az érdek­lődők. A tárlat bemutatja az 1944-es vészkor­szak folyamatát. FOTÓ: SZABÓ MENYHÉRT KERESSÜK AZ ÉV AUTÓJÁT! Önök dönthetik el, melyik legyen a kedvenc autómodell a megyében! » A játék menete: Napilapunk vadonatúj, szalonképes játékában az ismert és elismert márkák, modellek ve­télkednek egymással. Olvasóink nyolc kategóriában mustrálhatják a különböző autókat, szavazataikkal eldönthetik, mely típusok legyenek a nyerők. A játék szeptember 17-én in­dult, és hat héten keresztül szombatonként a napilapban és a szon.hu oldalán mutatjuk be folyamatosan az egyes kategóriákat, emellett ott található a szavazókupon is. Érdemes aktívan részt venni a szavazásban, hiszen akik voksolnak, azok között értékes ajándékokat sorsolunk ki! » Kategóriák, amelyekre lehet szavazni. ■Kisautók -Sportkocsik ■ Kompaktok • Kishaszonjárművek ■ Középkategória • Hobbiautók ■ Felső-közép és luxuskategória • Szabadidő-autók Keressük közösen az év autóját a nyolc kategóriában, találjunk rá az igazira a verseny végén! SZABOLCS ONLINE KELET russmenia turmék russmeoia tarmák MAGYARORSZÁG A KELET-MAGYARORSZÁG ÉS A SZABOLCS ONLINE BEMUTATJA: ELINDULT A SZAVAZASS HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents