Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-20 / 221. szám
20)6. SZEPTEMBER 20., KEDD KELET Háttér 3 Csak megfontoltan a nyeregben! Nem veszélytelen a lovassport, de elsőrangú, nemesítő foglalatosság. nyíregyháza. Egy kutatás szerint hazánkban a gyerekek sérülései három fő okra vezethetők vissza: a kutyaharapásokra, a kerékpáros, illetve a lovasbalesetekre. A kutatás rávilágít: a lovasbalesetek megelőzésének egyik legfontosabb eszköze a védőfelszerelések elterjesztése. Megyénkben ritka eset- Nagyon ritkán látunk el kórházaink traumatológiai osztályain lovasbalesetet szenvedett beteget, az ilyenek száma elenyésző - világított rá a megyei helyzetre Vitkai Éva. - Az utóbbi három évben összesen egy betegünk volt fekvőbeteg-ellátásban, akit életveszélyes állapotban, medencesérüléssel hoztak be; a leggyakoribbak a törzs-, fej- és végtagsérülések - tette hozzá a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnöke. Tóth Mária nyolc éve lovassportoktató, több lovardában dolgozott már, és sok gyerekkel szerettette meg az évek során a lovaglást. Amikor a sport szépségeiről és veszélyeiről kérdeztünk, mindjárt azzal kezdte: a lovaglás alfája és ómegája a biztonságos ló. Alapvető elvárás, hogy az állat ne rúgjon, ne harapjon, ne legyen „gonosz”, és soha ne szaladjon el a lovasával.- Mindemellett számolni kell azzal is, hogy a ló is egy élőlény, vannak érzései, lehetnek rossz napjai. A hirtelen időváltozásra például ugyanúgy érzékenyek, mint mi, emberek. Arra viszont nagyon ügyelünk, hogy kizárólag minden tekintetben megbízható állatra engedjük felülni a tanítványt- mondta el Tóth Mária, akinek szerencsére eddig csak ritkán rakoncátlankodtak a lovai.- Előfordult már, hogy szeles időben a lovam ledobta a tanítványt, majd elvágtázott - mesélte el Tóth Mária, amikor rázósabb helyzetekről faggattuk.- Ez azért volt ijesztő, mert egy szabadon vágtázó ló hatással lehet a többire is. Ezek meneHagyományőrző lovasok Harangodon külő állatok, ménesben élnek, s az egyik könnyen a másik után ered. A felszerelésnek is sérülésmentesnek kell lennie, nem szakadhat a kantár vagy a kengyelszíj. Az sem veszélytelen, ha a lovas lába beszorul a megvadult ló kengyelébe. Ittasan még egy hátas sem irányítható- Megyénkben is egyre több gyereket vonz ez a szabadban űzhető sport. A lovak gondozása is leköti a gyerekeket, mert az edzés után egy állatot nem lehet a sarokba dobni, mint egy labdát - mondta el Bertók Viktor. A dögéi Ameko Lovascentrum edzője hozzátette: a kötődés miatt a lovagló gyerekek a kortársaiknál sokkal ritkábban térnek rossz útra.- Tény: az autóversenyzés után a második legveszélyesebb sport a lovaglás, ezért a lovardák háromnyelvű táblákon kötelesek felhívni a figyelmet arra, hogy az autóvezetéshez hasonlóan itt is tilos alkoholt fogyasztani, s joggal. Egy 600 kilós lovat kell irányítani, ráadásul egy pillanatnyi figyelmetlenség sokkal nagyobb bajt okozhat, mint például egy rossz irányba pattogó labda - folytatta Bertók Viktor.- A balesetek mégis inkább a „fekete” lovardákra jellemzőek, a képzett szakemberek, a minősített, vizsgázott lovak és a védőfelszerelések használata megfelelő biztonságot nyújtanak - utalt az edző arra, hogy szülői felelősség a megfelelő lovarda kiválasztása. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR- Természetesen minden új lovat igyekszem megismerni, volt olyan hátasom, amelyikhez egy év kellett, hogy minden titkát felfedje előttem, addig túlzottan nem is nagyon szerettem. Egyébként én is szenvedtem kisebb-nagyobb baleseteket az évek alatt, de soha nem ment el a kedvem, hogy újra nyeregbe üljek - avatott be a lovaglás kulisszatitkaiba a Tóth Mária. Várják az újabb pályázatot Megyénkben is egyre nagyobb teret nyer a terápiás lovaglás. A Most Élsz Egyesület tavaly egy pályázatnak köszönhetően hat autista, különböző értelmi képességű, korú és fejlettségű gyereket ültethetett nyeregbe.- Főleg magatartási problémák, szocializációs és koncentrációs zavarok, agresszió, hiperaktivitás, a verbális kommunikáció hiánya jellemezte a terápiában részt vett gyerekeket. Volt köztük olyan is, aki az állatot sem merte megközelíteni, de a negyedik, ötödik foglalkozás után már mind a lovon ültek. Integrált környezetben folyt az oktatás, így a viselkedésformákat az egészséges társaiktól próbálták másolni - mesélte Farkas Árpád. Nagy áttörések Az egyesület elnöke elárulta: a gyerekek egyre több ideig tudtak lóháton maradni, nőtt a monotonságtűrő képességük, ami a többi iskolai feladat megoldásában is segítette őket. A legnagyobb áttörést Farkas Árpád lányánál, Lauránál és egy autista ikerpárnál sikerült elérni: előbbi szobatiszta lett és beindult a beszédfejlődése, az ikrek pedig halandzsázni kezdtek és - mivel sok mesét néztek angolul - angol tőszavakat mondogattak.- Oktatónk, Pócsik Gábor javaslatára ezután csak magyar népdalokat hallgattak otthon. Egy hónappal később a terápiás lovaglás síri csöndjében az ikrek elénekelték együtt a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Mondanom sem kell, szem nem maradt szárazon... KM-CSA, MJ, HP A ló is egy élőlény, vannak érzései, lehetnek rossz napjai. TÓTH MÁRIA Megkérdeztük Ön fel merne ülni egy ló hátára? ERDEI-PAPP RÉKA: Lovagoltam, de anyaként már nem kockáztatnék. KOPÓCS ZOLTÁN: Lovagoltam, s ha kell, nyilazok is a lóról. POLGÁRI RICHARD: Szeretemalovat.de nem ülnék a hátára. ANDERKÓ DÁVID: Nagyapám lovász volt, én sem félek a nyeregben. JAMES KNOWLES: Angliában a hölgyek kedvelik a hobbilovaglást. TÖRÖK LÍV! Nyereg nélküli vagy tereplovaglásra nem vállalkoznék. Erdei-Papp Réka anyaként már nem kockáztatna, de gyerekként gyakran felült a nagybátyja lovaira. - Ma már nem iramodnék neki, s a gyereket sem engedném egy jó darabig - árulta el. Kopócs Zoltán tinédzserként lovagolt, de ma már nincs ideje ilyesmire. - Ha kell, nyilazok is a lóról, s most, hogy kérdezte, talán keresek is egy lovardát, mert hiányzik ez a sport - nyilatkozta. Mivel Polgári Richard kertész, gyakran megfordul lovak között. - Szeretem őket, ráadásul a kínai horoszkóp szerint a jegyem is ló, de nem merek felülni a hátukra, amióta megharapott egy - adta tudtuk A petneházi Anderkó Dávid az osztályával gyakran megfordult a Szigeti-tanyán, s a nap végén rendszerint lovagoltak is. - A nagypapám lovász volt, versenyekre vitte a lovait, s én sem félek felülni rájuk - mondta el. Mivel az angolok rendkívül jók a lovassportban, James Knowles sem fél a lovaktól, bár még nem lovagolt. - Hobbiként leginkább a hölgyek körében közkedvelt, egy férfi pedig csak akkor ül lóra, ha főrendű - magyarázta. Török Lívia falun nevelkedett, s fel mer ülni egy ló hátára. - Rövid száron tartott állaton lovagoltam is, de annyira nem vagyok profi, hogy nyereg nélküli vagy éppen tereplovaglásra vállalkoznék - jelentette ki. km-mj Kelet kvíz A falu egyik sajátossága az, hogy a szocialista rendszer idején itt nem történt meg a mezőgazdaság kollektivizálása. a) Rétközberencs b) Garbolc c) Nyírbéltek d) Kölese A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. •> Felvásárlás Naményban Folyamatosan jönnek-mennek a pótkocsis szerelvények - még a hétvégén is szállítják a termesztők az almát a vásárosna- ményi felvásárlótelepre. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nézőpont Galambos1 Béla Nyereghiba Aki látta az idei Nemzeti Vágta vasárnapi döntőjét az ország legkultikusabb terén a képernyők előtt ülve (a Himnusz hangjára persze a szobában is felállva), az velem együtt gyönyörködhetett a párját ritkító magyar lovas hagyományok lélekemelő megjelenítésében. Ámulhatott az ember legjobb négylábú barátai közé tartozó lovak tökéletes harmóniát megtestesítő mozgásán. A szépség andalító hullámain ringatózva már- már hinni kezdett ló és lovas „megbonthatatlan” barátságában, amikor a bajai színekben vágtázó My Boy Mennydörgés „megvált lovasától”. Ez pedig a hétköznapok nyelvén azt jelenti, hogy a huszár leesett a lováról, így a címvédő „nyereghiba miatt” nem tudta befejezni a versenyt. Az aréna homokján elterülő, gyorsan kórházba szállított lovas, Németh János szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket. Az első látásra bizony ijesztőnek tűnt baleset egy pillanat alatt felrázta a nézőt andalító ámulatából, s rádöbbenthette: a lovassport - mint bármely sportág - veszélyeket is hordoz. Ezzel nem árt számolni, de ez sem írhatja felül bennünk a megkérdőjelezhetetlent: A sportolás a szabadidő eltöltésének egyik legszórakoztatóbb, legegészségesebb módja. A lóval foglalatosság a legtöbbünkre igen pozitívan hat. Az állat ugyanis feltétel nélkül képes ragaszkodni, megbízni a „kétlábúban”. Az pedig, hogy szeretetet sugároznak vissza és sikerélményt nyújtanak, összehasonlíthatatlanul többet nyom a mérleg serpenyőjében, mint a lovassportoknál is ott lappangó veszély, amilyen ez a nyereghiba is volt... bela.galambos@kelet.hu Izgalmas kaland egy egzotikus világban Közel 2500-an gyűltek össze a sérült emberek napján a Nyíregyházi ÁUatparkban. nyíregyháza. Kacajok, sikon- gatás, hangosabb-halkabb beszélgetésfoszlányok vegyültek a Nyíregyházi Állatpark parkolójában, ahol talpalatnyi helyet sem találtak, akik késve érkeztek az „Ez a mi napunk” rendezvényre. Az ÉFOÉSZ megyei egyesületének összejövetelén gyermekek, felnőttek, családok, oktatási-nevelési intézmények képviselték a fogyatékkal élő embereket és azokat a társaikat, akik szeptember 19-én délelőtt valamilyen okból nem tudtak részt venni a szines programokkal, bemutatókkal, versenyekkel, játékokkal tarkított találkozón.- Az ősz, a színes levelek, fényes gesztenyék, a felhők közül ki-kibukkanó napsugarak jókedvre derítenek minket, mert arra emlékeztetnek, hogy van egy nap az évben, amikor mind együtt lehetünk- csempészett egy kis melegséget a délelőtti hűvöskés időbe dr. Szabó Béláné egyesületi elnök.- Meg kell értenünk, hogy nem minden ember látja úgy a világot, ahogyan mi. Ha ez tudatosul bennünk, elfogadjuk, akkor már csak egy lépés, hogy együtt érzőek legyünk, és segítő kezet nyújtsunk mindenkinek, akinek szüksége van rá - nyitotta meg a rendezvényt Jászai Menyhért. A megyeszékhely alpolgármestere hozzátette: a hétfői program nem jöhetett volna létre a gondozók, szakemberek, azaz a tömegben álló, a sérült emberek kezét fogó névtelen hősök nélkül. „Segíteni szoktam anyának”- A kislányom 24 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos. A Bárczi Gusztáv-iskolában tanult, most pedig a Közép utcai foglalkoztatóba jár - ezt már Orosziné Zsámják Erzsébet mesélte a bejárat mellett várakozva. Fruzsi szorosan édesanyjához simult, kiderül róla, hogy elég félénk, egyedül nem szívesen közlekedik, de beszélgetni nagyon szeret. Magától értetődően be is csatlakozott a diskurzusba, ha már róla volt szó.- Szeretek színezni, segíteni szoktam anyának porszívózni, pakolni meg főzni - sorolta a kedvenc időtöltéseit, melyekből nem maradhat ki a filmnézés, zenehallgatás és a netezés sem. Egyszer csak megnyütak a kapuk, s pillanatok alatt betódult a tömeg a parkba. Fruzsi is elindult feltérképezni a látványosságokat. Azonnal beszippantotta őt is az állatok és egzotikus növények csábító világa... KM-CSA «Mi ______ Fruzsi és az anyukája nem először vettek részt a már hagyományos rendezvényen FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR