Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-08 / 211. szám
2016. SZEPTEMBER 8-, CSÜTÖRTÖK 12 Mikot, hová M # Töretlen népszerűség Az idén harmincadik alkalommal nyitotta meg kapuit a hét végén Nyíregyházán a nemzetközi ásványbörze, ahová a határon túlról is érkeztek gyűjtők. fotó: racskó tibor Sóstóra érkezik az Értékes esték programsorozat nyíregyháza. A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság szeptember 16-án 16 órakor az Aquarius Élményfürdőnél szeretettel vár minden érdeklődőt a nyíregyházi nemzeti értékeket bemutató Értékes esték programsorozat következő állomásán. A „Sóstógyógyfürdő mint gyógyhely” elnevezésű értékünket dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyórgyfürdők Zrt. vezérigazgatója mutatja be előadásában. A részvétel ingyenes, a rendezvény eső, illetve viharos időjárás esetén elmarad. km G http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Programajánló Szeptember 9., péntek 11 óra: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Őszi Tárlat, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza _____________________ 17 óra: Bodnár Mária fotókiállításának, valamint Ács Mónika és Horváth Ottó origamitárlatának megnyitója, majd Rozsnyai György koncertje, Bencs-villa, Nyíregyháza ___________ Szeptember 10., szombat 7.30: XV. Észak-alföldi Regionális Mága Zoltán FOTÓ: WIKIPÉDIA Szántóverseny, Besenyőd („Tagi tábla" a 41-es főút mellett) ______ 10 óra: Roma nap, kastélykert. Vaja Szeptember 11., vasárnap 10 óra: A régi Magyarország Izei - gasztronómiai fesztivál a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregyháza Szeptember 12., hétfő 11 óra: Az Élet Menete Alapítvány holokauszt-vándorkiállításának meg- nyitója, vasútállomás, Nyírbátor 18 óra: „Ami a szivemen...” - Kovács Nóri koncertje, Bencs-villa, Nyíregyháza Szeptember 14., szerda 15 óra: Könyvtári csevegések -Kisvárdáról a parlamentbe és a főispáni székbe (portré dr. Erdőhegyi Lajosról), Várday István Városi Könyvtár, Kisvárda 19 óra: Hangok és harangok - Mága Zoltán hegedűművész és vendégei jótékonysági koncertje, római katolikus templom, Nyíregyháza A régi Magyarország ízei Mandala Nyár A XXV., jubileumi Mandala Nyár e heti programjai Szeptember 9. (péntek), 20 óra: A Négy Piros Dugóhúzó (rendezte és a főszerepben: Mikó István) __________ Szeptember 10. (szombat), 19 óra: Zárógála - a magyar dal napja Moziműsor A Krúdy Art Mozi csütörtöki műsora 18.10: Mondd ki, hogy uborka! (16) - színes, feliratos, francia-belga vígjáték, 101 perc (Philippe Mars mindenkinek meg akar felelni, élete azonban letér a pályáról. Pszichésen instabil kollégája, Jerome egyszer csak megjelenik Philippe lakásán, egy nőt is magával visz, aki nemrég szabadult az elmegyógyinté- zetből, és elharapózik a káosz...) 20 óra: Palackposta (16) - színes, magyarul beszélő, dán-német-svéd krimi-dráma, 112 perc (Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A rendőrök rájönnek, hogy a levelet Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el 13 éve, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, hol?) Alapótyaésacicege után desszertként a gólyafost is megkóstolhatják a gasztrofeszti- vál látogatói. nyíregyháza. - A Sóstói Múzeumfalu sikerét jól érzékelteti, hogy augusztus végéig háromezerrel több látogatót fogadtak, mint tavaly. Biztos vagyok benne, hogy a szeptember n- én hagyományteremtő céllal megrendezendő, „A régi Magyarország ízei” elnevezésű gasztrofesztivál is nagy sikert arat, hiszen minden korosztálynak szól - mondta a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón dr. Ulrich Attila. - Azt javaslom a háziasszonyoknak, hogy vasárnap ne főzzenek, mindenki üres gyomorral érkezzen a múzeumfaluba, és kóstolja végig az étlapot - tette hozzá Nyíregyháza alpolgármestere.- Megyénk minden tájegységéből érkeznek a főzőcsapatok, hogy megismertessék a közönséggel a köztudatból kikopott, vagy soha nem is ismert helyi ételeket - kezdte a program ismertetését dr. Szabó Sarolta. - A fesztivált kisebbségi önkormányzatok csapatai színesítik, díszvendégként képviselteti magát az Ungvári Szabadtéri Néprajzi Múzeum küldöttsége, a disznótoros modernizált változatát a debreceni IKON csapata mutatja be, és a makrovegán étkezéssel is megismerkedhetnek a látogatók. Kóstolójegy jár a belépőhöz- Összesen 18 csapat sürgölődik majd a múzeumfalu portáin, és az ételek mellett bemutatják a tájegységeik néprajzi értékeit is. A Magyar Népi ízőrző Lovagrend jóvoltából a középkori ételeket is meg lehet kóstolni, emellett kézművesfoglalkozások, táncbemutatók és számos más program is szerepel az étlapon - sorolta az intézmény igazgatója. KM-HP tóknak fotó: km-archív Vigyázz rám is! KELET Vigyázzunk a gyerekekre! e DUNA KLUB O Ml IIO ST0RY4 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Kult+© 06.05 Halálbiztos diagnózis • V. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenő® 07.00 Híradó 0725 Slovenski utrlnki Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 07.55 Alpok-Duna-Adria 14.05 A palota ékköve © Dél-koreai tévéfilmsorozat 15.10 Elfeledett szerelem © Mexikói telenovella 15.55 Charty, majom a családban-VI. évad® Német családi filmsorozat 16.50 Szerencse Híradó © 17.10 Ridikül© NőitalkshowaDunán 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo - X. évad © Olasz tévéfilmsorozat 19.40 Maradj talponl © 20.40 A Bagi Nacsa Show © 21.40 Middleton® Amerikai romantikus vígjáték 2320 Kenó© 2325 Kutya éji dala® Magyar játékfilm 01.55 Middleton© Amerikai romantikus vígjáték 0330 Magyar történelmi arcképcsarnok Magyar ismeretterjesztő sorozat 03.50 Tengerek világa ® 08.05 JoNaLu 08.30 Eperke és barátai 08.55 Alvin és a mókusok 1. sorozat© 0925 Tabaluga - 2. évad © 09.50 Dávid, a törpe® 10.15 Zazie kisasszony© 1025 Hetedhét Gyerekhiradó 10.35 Peppa malac 10.45 Magyar népmesék 10.55 Mirr-Murr kandúr kalandjai 14.50 Csűrcsavarosdi 15.15 Raju, a riksa 15.30 Buckó 15.55TraktorTom 16.05 Peppa malac 1620 Meséli nekem! 16.30 Gyerekversek 16.35 Hetedhét Gyerekhiradó 16.45 Tabaluga - 2. évad © 17.15 Dávid, atörpe© 17.40 Zazie kisasszony © 17.50 Connie, a boci 18.15 JoNaLu 18.45 Eperke és barátai 19.10 Alvin és a mókusok 1. sorozat© 1925 Alvln és a mókusok 1. sorozat© 19.40 Ági Bagi 19.50 Ági Bagi 20.05 Az élet megy tovább © 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Melissa és Joey® 23.30 Kulisszák mögött - az A3B- as hajón: AkuaNaru® 0025 Az élet sava-borsa © 01.10 Én vagyok itt® 04.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.30 Story Extra ® Sztármagazin 04.55 Barátok közt® Magyar filmsorozat 0525Top Shop 05.50 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz© 16.55 Story Extra® Sztármagazln 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 16.55 Nyerő Páros® Mit bír el a szerelem 20.10 Éjjel-Nappal Budapest© Magyar filmsorozat 2125 Barátok közt© Magyar filmsorozat 22.05 CSI: Miami helyszínelők ® Amerikai krimisorozat 23.00 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 23.30 Magyarul Balóvai Közéleti háttérműsor 00.10 Brandmánla® Márkákról, hirdetési iparról, nézői szokásokról, trendekről 00A0 Döglött akták© Amerikai krimisorozat 01.45 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat 02.50 Gyözike® Reality komédia 04.05 Fókusz® 05.15 Hungerö© magyar könnyűzenei válogatás 06.10 Red Carpet - Sztárok testközelben© sztármagazin 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® 16.50 Megtört szivek® Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1925 Ezek megőrűltekl © szórakoztató műsor 20.30 Star Academy összefoglaló® zenei tehetségkutató reality 2130 Star Academy - A szembesítés© zenei tehetségkutató reality 2225 NCIS© Amerikai krimi-sorozat 23.35 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 23.45 Spíler TV bemutatta: Premier League - összefoglaló© sportműsor 00.10 A törvény embere ® Amerikai kalandfilm-sorozat 01.15TényekEste hírműsor 01.55 Aktív® 02.15 Sportos 0825 Jövő-Időben HD 08.30 Ybl 200 HD Magyar dokumentumfilm 08.40 Váratlan utazás® Kanadai tévéfilmsorozat 09.35 Elfeledett szerelem @ Mexikói telenovella 1020 Család-barát 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kult* © 12.55 A világörökség kincsei Német ismeretterjesztő sorozat 13.15 Halálbiztos diagnózis® Amerikai krimisorozat 11.00 A nagy ho-ho-ho horgász 11.10 A legkisebb Ugrtfűles 1120 Magyar népmesék II. sorozat® 11.35 Kérem a következőt! III. Sorozat® 11.50 Vakáción a Mézga család III. Sorozat® 1220 Nálatoküaknak állatok? - l.évad© 12.50 Geronimo Stilton© 13.10 Tatonka történetei© 1325 Animálja© 13.55 Kaia-kalandok - lll.-IV.-V. évad© 1420 Rozsdalovag© Közszolgálati magazin 0840 Magyarul Bálival Közéleti háttérműsor 09.15 Asztro-Show 10.15 Top Shop 12.05 Ml muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélekl 12.40 Story Extra© Sztármagazin 13.15 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 14.35 Nyerő Páros® Mit bír el a szerelem 15.50 Isten áldjon, Esperanzal @ Argentin filmsorozat Middleton® Edith határozott, szabad szellemű és sikeres üzletasszony, aki a tizennyolc éves lányával, Audrey-val elmegy megnézni a továbbtanulásként. 2140 Az étet megy tovább® Júliát hazaengedik a kórházból, így Rodrlgóval átmenetileg Celinához és Lorenzóhoz költöznek. Manu az anyjával folytatott vita után, Inához költözik, és magas.. 20.05 magazinműsor 0920 Stahl konyhája © 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Aktív® magazinműsor 13.00 Csapdába csalva © Német doku-reality sorozat 13.35 Knight Rider® Amerikai akció-sorozat 14.40 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akclófilm-sorozat 15.45 Maria® Mexikói filmsorozat Balóval Az RTL napi közéleti háttérműsorának műsorvezetője Baló György, aki a tőle megszokott stílusban és felkészültséggel dolgozza fel napjaink... 2330 NCIS® Ziva halálhírére Tony összeomlik, de a Moszad igazgatója nagy meglepetést szerez neki. Clayton Reeves úgy gondolja, hogy talán Jacob Scott olyasmit*. 2235 06.00 Híradó 07.00 Híradó 08.00 Híradó 09.00 Híradó 09.15 Kosár 10.00 Híradó 10.15 Unió2811.00 Híradó 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Iskolapad oktatási magazin 14.00 Híradó 14.15 Család és otthon 15.00 Híradó 15.15 Életkor 16.00 Híradó 16.15 Unió28 17.00 Híradó 17.15 Kosár 18.00 Hlr- adó 19.00 Hírek 19.05 Unió281930 Híradó 21.00 Híradó 2135 Világhír- adó 22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó 2320 Angol nyelvű hírek 2330 Német nyelvű hírek 2340 Orosz nyelvű hírek 2330 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz OM4 09.00 NB II. Békéscsaba 1912 Előre - Puskás Akadémia FC1045 Kosárlabda Eb-selejtező Magyarország - Luxemburg1230 Sportpercek 1245 Labdarúgó U21 Eb-selejtező Magyar- ország - Liechtenstein 1430 Múlt és jelen egy időben 15.00 Sportpercek 15.15 Magazin Pecatúral545összefoglaló 16.00 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzésl745összefoglalóia00 Fetöer-szigetek-Magyarotszágl945 összefoglaló20.00Boxutca magazin Felvételről2030Összefoglaló2045 Magazin 21.15 WTCC Japán Nagydíj - Motegi 1+2. futam2230 Sportpeirek 2245 Magazin 23.15 OTP Bank üga labdarúgó mérkőzés 530 Garázs ism 530 Reggeli járat 9.00 Magyarország élőben ism 10.00 Híradó1030Televfziósvásártási mű- sorablak 11.00 Panaszkönyv ism 1200 Híradó1230Globál ism 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ism: A természetfilm magyar találmány?®Rende- ző: Lemer János 15.00 Híradó 1530 Alinda ism 16.00 Szabadfogás ism @17.00 Híradó1730 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csűrte 21.00 Híradó 212130 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 2230 Alinda 23.00 Csűrte ism 0.00 Híradó OFILM+ 09.15 A másik oldalon © Német-török film 035 Ben Húr ® 1320 Ben Húr ® Amerikai történelmi kalandfilm 1100 Cápa tó© Amerikai thriller 1645Halálos fegyver©Amerikai akcióvígjáték 19.00 A testőr©Amerikai akciófilm 21.00 Terminátor - Megváltás ® Amerikai-német-angol akciófilm 23.10 Átkozottak harca ® Amerikai-szingapúri akciófilm 0035Aha- fott túlélő® 07.10 A dzsungel könyve © 0740 0845 0950Gyilkos sorok @1055 Afényhercegnöje®12251325Született feleségek © 1425 Heartland ® 1525 Heartland © 1625 A titkok könyvtára © 1730 A fény hercegnője © 19.00 Az utolsó zsaru @ 20.00 Esküdt ellenségek: Bűnösszán- dék®21.00 Álom és szerelem: Katie Ffotde @23.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék@00.00 Bostoni halottkémek® O DISCOVERY C. 06£0 Hogyan készült?0625Halálos fogás 07.15Atúlélés törvényei 0a05 Raktárvadászok0830Licitvadászok 09.00 Az alkukirály0930 Kanadai raktárárverések 10.00 Amcsi benzinfalók 11.00 Klasszikus autók nyomában 1130 Klasszikus autók nyomában 12.00 Mérnöki műtárgyak 13.00 Csomagcsaták 1330Licitvadászok 14.00 Az alkukitály1430Kanadai raktárárverések 15.00 Száműzöttek műhelye 16.00 Hogyan készült?1630 Hogyan csinálják? 17.00 Ausztrál kamiono- sok 18.00 Aszfaltcowboyok 19.00 Autókereskedők 20.00 Acélbratyók 21.00 Ausztrál vasutak22.00A Csendes-óceán harcosai 23.00 Aranyláz a Bering-tengeren 00.00 Bakik a Föld körül O ATV 5.05 Műsorajánló 5.10 Hazahúzó 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00,7.00.8.00 830 START plusz 9.05 Fórum 1025 Titkos dosszié © T130 Laci bácsi konyhája T155 ATV Híradó 1225 Világhíradó 1235 ATV Híradó1250START plusz 1345 Egyenes beszéd 1550700-asklub© 1620 Fő az egészség1650Világhíradó T7.05 Fórum 1745 ATV Híradó 18.15 A nap híre 1840 No comment 1845ATV Híradó1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 2140 Titkos dosszié © 2230 Híradó - Este 9 23.10 Hazahozó 00.00 Világhíradó QCOOLTV 09.00 Medicopter 117 © 10.00 A mentalista © 11.00 Vészhelyzet © 12.00 Sliders ©sorozat 12.55 Medicopter 117 ® 1345 Cobra 11 © 1440 Cobra 11 ® 15351630 CSI: New Vbrk-i helyszínelők ©1725 Tűsarok nyomozó © 1820 CSI: Miami helyszínelők © 19.15 A mentalis- ta®20.15 21.10 Dr. Csont ©22.10 Döglött akták © 23.05 Foglalkozásuk: Amerikai 00.05 CSI: Miami helyszínelők® QNYTV 0630 Híradó 07.00 Közgyűlés után közéleti magazin © 07.30 Híradó 08.00 Vetítő kisfilmek a múltból © 0830 Híradó 09.00 Híregyháza közéleti magazin ©0930 Lelátó extra sport magazin © 10.00 Képújság íaoo Híradó 1130 Híregyháza közéleti magazin @ 19.00 Híradó 1930 VIDOR 2016 6. kultúrális magazin © 20.00 Híradó 2030 Lelátó extra sport magazin © 21.00 Híradó 2130 Vetítő kisfilmek a múltból © 22.00 Híradó 2220 Híregyháza közéleti magazin © 2250 Híradó 23.10 Képújság 6.30 Party Zóna © 7.00 Híradó 725 35 perc © 8.00 Híradó 830 Állati © 9.00 Híradó 925 Képújság 1730 Party-Zóna - zenei összeállítás © 1100 Híradó 1830 Látogató © 19.00 Híradó 1930 A szeretet ereje - lelki, vallási műsor © 20.00 Híradó 2025 Film: Álmodozások kora ©2200 Híradó - Szabolcs-Szatmár- Bereg megye történéseivel eseményeivel 2225 Életvitel - ism. ©2250 A szomszéd vár©23.15 Himnusz2320 Képújság __________________________ G N AT. GEO. 06.00 Légikatasztrófák ® 07.00 Tonhal-csaták © 08.00 Gazdálkodj koszosán! © 09.00 A Csorda © 10.00 Szurikáta-mese © T1.00 1130 Eszement játékokl200Gazdál- kodj koszosán! @ 13.00 Tonhal-csaták © 14.00 A Harmadik Birodalom titkai © 15.00 A Vükön aranyásói ® íaOO Légikatasztrófák © 17.00 Garázs varázs © 18.00 A Vükön ararnre ásói©lft00 Pedig jó ötletnek tűnt© 1930Pedig jó ötletnek tűnt©20.00 A Harmadik Birodalom titkai ©21.00 Távol a hátországtól ©2200 Jeges pokol Norvégiában ©23.00 2330 Pedig jó ötletnek tűnt©00.00 Drognyomozók® ______________________ OCLASSFM 06.00Moming Showl0.00 dass Kívánságműsor AbaháziCsabávalllOO Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 2200 Class Kultúra O MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 11.32 Vendég a háznál1200Déli harangszó 1201 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköződéiben 13.00 Hírekl3.04 Bejegyzések az ifjú Széchenyi idővonalán ai9 Rádiószínházl330Tanúim lesztek! 1400Hírek 1455 Arcvonások Ábrahám István agykutató 1430 Hírek 1434Tér-ldől5.00 Krónika 15.10 Szabadság népe 1538Menni, vagy meghalni 1556 56másodperc 16.00 Krónika^ Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1754SportvilágT756 Hősök naptára íaoo Ütközőestel830Határok néi- kül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 20.00 Krónika 20.0 Belépő 2053 Vére naptól napra Szerkesztő: 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószínház 2154 Zene - Kossuth 2200 Krónika2220 Sportvilág2230A nap történetei225656 másodperc 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások 2336Tér-Idő 0.00 Himnusz 0.02 Éjszaka Petőfivel 6.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 603Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírpercek 700 Hírek. Időjárás Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időiá- rás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás Kűz- lekedéslO.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.03Eszembe jutottál 0.00 Hírek. Időjárás Közlekedés TI.02 Sporthírek 1200 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1300 Hírek. Időjárás Közlekedés 1103 Petőfi Összes1400 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthíre* 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés1603 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás Közlekedés1702 Sporthírek íaoo Hírek. Időjárás Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 1902Sporthírek1903Minek nevezzelek? 20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.03 Rontom Bontom 2200 Hírek. Időjárás. Közlekedés O VIASAT3 0655 0720 Will és Grace ©0745 OaiO Jóbarátok © 0835 0930 Született detektívek ©1025Szivek szállodája © TI20 Amerikai mester- szakács®12.151110Chuck©14.10 1110 NOS: Los Angeles ®iai017O5 Castle ©ia05 Amerikai mestersza- kács@19.05 1935 Jim szerint a világ © 20.05 2035 Két pasi - meg egy kicsi ® 21.00 Észbontók Ki mit nem tud vetélkedő2205Amerikai pi- te 3.: Az esküvő ® 00.15 V mint vérbosszú® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.