Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-04 / 182. szám

857139 2016. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK KELET nrwJceletJiu 15 . ^ ^ *- .-t. GYÁSZHÍR A www.ketet.hu internetes oldaton is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ma szomorúbb lett a föld, s fakóbb az ég színe. Egy szív állt meg örökre, az édesanyánk szíve. Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért. Túl titkos fátylán, lelke békességbe ért. Isten szent országa legyen a Te hazád, nyugodj békében drága jó édesanyánk! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OZV. BERES JOZSEFNE korábban Posta Mihályné szül. Rendes Jolán miskolci lakos, 77 éves korában, méltósággal viselt betegség után s csendesen elhunyt. Temetése 2016. augusztus 6-án (szombaton) 15 B órakor lesz a kótaji temető ravatalozójából. A gyászoló család. Élt, küzdött, szenvedett értünk kiket szeretett. Fájó szívvel tudatjuk, hogy SUBERT JULIANNA 73 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2016. augusztus 8-án hétfőn 13 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS "Beteg teste megpihenni tért Nehéz út volt amit Ő megélt Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap De szívünkben él és örökké ottmarad.' Mély fájdalommal emlékezünk drága édesanyánk, nagymama, dédmama Özv. SZALONNA ISTVÁNNÉ szül. Bacskó Rozália volt baktalórántházi lakos halálának 10. évfordulójára 856l83 Gyermekeik és családjuk HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Kállósemjén, Hunyadi János út 8. alatt lévő családi ház eladó. Tel:. 30/310-1814 42/255-161 856916 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ Nyírpazonyban hétvégi ház eladó. Víz, villany van. Érd.: 0670/272- 6358. _________________857156 ÉPÍTŐANYAG Hullámpala 160x110,250x110, kuppalajó állapotban eladó. Szállí­tás megoldható. 0670/633-9772. _______________________________857042 GÉP, SZERSZÁM Traktorra való homlokrakodó eladó. Érd.: 30/646-5452. 857253 HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. Gorenje fagyasztószekrény 3 fiókos jó állapotban eladó 85 cm magas, 55 szél, 60 cm mély. 30/824-1688 _______________________________856853 AUTÓ Készpénzes autó felvásárlás! Díjmentesen házhoz megyünklAzonnal fizetünk! Tel:0670/773-1138 _______856651 JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA VÁSÁROLOK KELE­TI-NYUGATI AUTÓT 5-30Ft/kg áron, ELSZÁLLÍTÁSSAL. +36-30/219- 2182 _________________854322 ÁLLAT Előnevelt kisliba éladó.Érd: 0620/ 986-7874 857047 Evek óta jól ismert napos és előne­velt vágni való csirke oltva, vakci- názva, kacsa, liba, pulyka eladó. Halindáné Nyháza Kéz u. 38. Tel: 20/352-0466. ___________856949 Garantált kettős hasznosítású ken­dermagos és vörös tojójércék ren­delhetők szállítással. Érd.: 0630/ 907-5027. 856741 Garantált tojójércék kender­magosak és vörösek eladók, 1450 Ft/ db áron. Szállítás ingyenes. Érd.: 30/648-4504. _______857074 Házi kendermagos tojójércék kap­hatók 3kg-osak, 1300 Ft/db szállí­tással. 30/250-8098. 857051 Idei növendék kecskék konyhakészen eladók Nyírbátorban. Ha kell, szállftással!Érd.:0630/ 3715325_______________857101 Szép tollas 1 éves vörös tojótyúk 5,-re és 9.-re előjegyezhető akár ingyenes házhoz szállítással,, mennyiségi kedvezménnyel. Érd.: 70/342-3071 v. 70/342-3079. • _______________________________857243 Tyúkvásár! Barna, fiatal tojótyúk 360Ft/db Aug. 6-tól Nyíregyháza Vargabokor. 20/9370-200. 857225 2 db bika borjú eladó, 1 db 1 hetes limuzin és 1 db 2 hetes Fl-s borjú. Érd.: 30/255-5859. _______857238 200 db anyajuh és 120 db tokjó egy-kettő éves és 8 db törzskönyvezett kos eladó meg­bontva is. 06-70-387-5072 855899 28 hetes vörös tojótyúk tetra sl fajtájúak 850 Ft/ db. Fehér hízott magyar kacsák 3,5 kg-tól 4 kg-ig 1450 Ft/ db. Ingyen házhoz szállítás. Érd.: 20/996-7738. NÖVÉNY Lepotica szilva felvásárlás 96% érettségben. Tel.: 30/475-6764, 30/895-3227. 856551 Bonduelle Central Europe Kft. nyíregyházi telephelye (4432 Nyíregyháza-Nyírszőlős, Jókai telep) felvételt hirdet egy fő karbantartó lakatos munkakör betöltésére. Feladat: konzervipari gépek Munkaviszony jellege: üzemeltetésének felügyelete, határozatlan időtartamú, karbantartása, javítása hat hónap próbaidő kikötésével. Jelentkezés személyesen a helyszínen a műszaki vezetőnél. A jelentkező szakképesítést igazoló bizonyítványait és szakmai önéletrajzot hozzon magával. Megértem sok szenvedést, bánat is volt benne, nem kevés. Fáradt testem végre megpihen, ha valakit megbántottam, bocsásson meg nekem! Szomorú szívvel tudatjuk, hogy STEFÁN JÁNOSNÉ Szül. Pristyák Julianna életének 79. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2016. augusztus 9-én kedden, 15 órakor lesz, az Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család 857118 •’ f Fájdalommal tudatjuk, hogy KAPITÁNY JÓZSEF volt banki dolgozó, életének 54. évében, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2016. augusztus 9-én 13 óra­kor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család. Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy HALÁSZ ERZSÉBET volt paszabi lakos 70 éves korában, hosszan tartó, türelemmel viselt , betegség után elhunyt. Temetése 2016. augusztus 5-én 15 órakor lesz j a paszabi temető ravatalozójából. Gyászoló családja. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa és szén nyugdíjas kedvezménnyel rendelhető! Hívjon bizalommal! 30/255-7225. 857237 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Aszfaltozás, útépítés, kátyúzás, olcsó ár, jő minőség, rövid időn belül garanciával. 70/3011-348. _______________________________857116 Kőművesmunka, hőszigetelés, belső átalakítás, betonozás, térkö­vezés, kerítésépítés, kémény és tetőjavítás. Akár anyaggal is, rövid határidővel. 30/509-9383. 857175 OKTATÁST VÁLLAL ANGOL intenzív nyelvvizsga- előkészítő indul 8-án! 2hét/22.000Ft London Nyelviskola 42/400-412 856914 Ingyenes Ápoló képzés a Teleg- diben. Jelentkezz most! 06-42/ 220-359 0M200183 ______ssem Ingyenes 2 éves gimnáziumi képzés nappalin OM200778 06- 42/220-359 felveteliiroda.hu 856297 AKISOSZ 2016. októberi kezdéssel indítja az alábbi OKJ-s képzéseit kedvező feltételekkel, részletfizetéssel az alábbi szakmákban! • Élelmiszer-, • Ékszerbecsüs vegyiáru- és • Gyorséttermi gyógynövényetadó ételeladó • Műszakicikk-eladó • Eladó • Boltvezető «Diétás szakács Mielőbbi jelentkezésüket várjuk! A jelentkezési feltételekről érdeklődni lehet: :>> 06-42/411-365,06-30/2183-457, 06-30/655-5596 Személyesen: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9.1/104. E-mail-cfm: postmastei@kisosznyiregyhaza.t-online.hu Nysr F -000195/2014 Targoncavezető, Földmunkagép­kezelő E-000095/2014/A014 tanfolyam indul Mándokon Tel: 06/70 882 5078 856481 VEGYES Akác, alma, nyár tűzifa 1000 Ft-tól erdőgazdálkodótól eladó. Szállítás megoldható. 20/571-3286. 856854 Akác, alma, nyár tűzifa eladó. Min­denfajta erdőt, fasort, gyümölcsöst vásárolnék. 0670/580-5454. 856858 Akác, alma, nyár tűzifa 1000 Ft-tól erdőgazdálkodótól eladó. Szállítás megoldható. Erdőt, fasort vásárolok. 20/571-3286. 857229 Almást, öreg gyümölcsöst, erdőt veszek kivágásra, teljes eltakarí­tással. 20/260-3280. 857228 Tűzifa akác, nyár, tölgy 1000 Ft/ q-től, Alma tűzifa 1500/q. Szállí­tás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 856812 MUNKAHELYET KÍNÁL Kertészeti munkára női munkaerőt (nemdohányzó) keresünk Nyíregyhá­zán. Tel.: 0630/9665-037. 856668 Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Rozsály és Tunyogmatolcs területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620 958-9918 Nyíregyházi fagyizóba azonnali kezdéssel, dolgozni akaró, MOSOLYGÓS PULTOSOKAT keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, a munkakör feltüntetésével az alábbi ámen lehet: info@crema.hu vagy Goods Market üzlet, 4400-Nyíregyháza, Rákóczi u. 24. Z'/a Korai munkakezdéssel, hírlapkézbesítőket keresünk Tiszabecs, Magosliget és Uszka területére. Jelentkezőket Tiszabecsrol várunk! Érdeklődni 9-17 óráig: +3620 958-9918 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. VERES FERENCNÉ szül. Papp Mária temetésén megjelentek, a református egyház javára adományoztak, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, KOMONYI MARGIT temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Dr.VÉGH JÁNOS temetésén megjelentek, ravatalán virágot helyeztek el és mély gyászunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ID. VERES GUSZTÁV temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. 856333_________________________________________________________ Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ID. KÁPLÁR SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és gyermekei Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. BARTHA GYULÁNÉ temetésén megjelentek, shjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, ÖZV. SZIKSZAI JÁNOSNÉ s temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá­s szunkban osztoztak. Gyászoló családja. MEGEMLÉKEZÉS Ez a nap az emlékezés napja, csak rád gondolunk sírva és zokogva, életedben egy célod volt, a családodért élni, ezt csak a kegyetlen halál tudta egyedül széttépni Elmúlt egy szomorú év, már nem látunk többé, Fájó szívvel mondjuk, hiányzol örökké. Nyugodjál csöndesen, legyen békés álmod, találj odafenn örök boldogságot. Vigaszunk csak egy van, hogy mi is odamegyünk és az örök életben újra együtt leszünk. Fájó szívvel emlékezünk; a szeretett feleségre, a drága édesanyára, az imádott nagymamára, FARKAS KÁLMÁNNÉ (KATIKA) volt Nyírmada, Petőfi u. 63. sz. alatti lakos halálának 1. éves évfor­dulóján. 856938 Gyászoló családja Lehunyt pilláink mögött látunk, Hiszen már csak bennünk élsz. A múlt emlékeivel minden utunkra elkísérsz. Fájdalomút vezet minket hozzád, És könnyeinkkel öntözzük meg, Azt a pár szál fehér rózsát. Fájó szívvel emlékezünk BOTTYÁN LORANT halálának 9. évfordulóján. Lórika és Gabika. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt - elmentél - de szivünkben örökké velünk maradsz. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SZAKMARY GYÖRGY halálának 2. évfordulóján. Szerető családod. 4 4 V

Next

/
Thumbnails
Contents